A holdfoltok keletkezése. Csillagmondák
A holdfoltok keletkezése. Csillagmondák
Az egyik legáltalánosabb képzet világszerte, hogy a Holdban emberi alak látható. Ugyancsak általános az a hiedelem is, hogy valamilyen büntetés következtében került oda, vagy beteljesült átok következtében.
„A pakulár (pásztor) kitette szárítani a kapcáját, de már akkor éccaka vót. A kapca hát nem akart megszáradni. A pakulár azt akarta, hogy a Hold szárítsa meg, de bizony a Holdnak nem volt annyi ereje. Szidta a pakulár a Holdat, kerekített olyat, hogy csak. A Hold bizony ezt nem tűrte, hogy őt egy semmi pakulár becsmérelje, mit tett, magába szítta a nyájat is, a pakulárt is. Meg is lehet látni, még a bokrot is, amint a pakulár kitette a kapcáját. A sok juh – meg lehet látni – még ott is mozog egy kicsit. Nem mindig lehet látni ilyen jól” (Magyarózd, Maros m. Kríza I. gy. 1962; MNA R/5).
Ez a mondatípus egész Erdélyben ismert, Dél-Dunántúlon a szénatolvaj, Nyugat-Dunántúlon a tiltott napon fát vágó, rőzsét hordó ember a „holdlakó”.
Somogy megyében az alábbi monda változatai élnek: „A Nap és Hold egyforma erősek voltak és verekedtek. A Hold egy tüskés ágat dobott a Napba, az még jobban égett. A Nap egy lapát lószart vágott a Hold szeme közé, azért halványabb, foltos a Hold képe” (Osztopán, Somogy m. Mándoki L. gy. 1957; MNA 37/b).
Ez a mondatípus azért érdemel különös figyelmet, mert az egyetlen olyan eredetmagyarázó monda, amely a Napra vonatkozik, és mindkét égitestet antropomorfizálja.
Számos más mondai eredetmagyarázat említését mellőzve figyelmünket az egész magyar nyelvterületen ismert mondai megformálás felé fordítjuk. „Dávidot, meg Cicellét kűtte az annyuk, hogy mennyenek a templomba, ők bementek a kocsmába. Mektutta az annyuk, hogy kocsmába mentek, utánok ment, pirongatta őket, ők meg kilökték (az anyjokat). Akkó megátkozta őket, hogy se a menyország, se a pokol, se a csillag be ne vegye, mindent elszámolt, csak a hódat nem, osztán az úristen oda rendelte őköt” (Kálmány 1887: 17).
A Holdban hegedülő Dávid képzetét bőséges szakirodalom dolgozta fel. Megegyező vélemény szerint a 38. zsoltárversre visszautaló aggádikus hagyomány a forrása (Heller 1929; Zsoldos 1929: 108, 1036: 80; Scheiber 1977: II. 259–262). A Dávid mellett látható nőalak általában Szent Cecília (Cicelle), de lehet más is, a történet alapgondolatának megfelelően bűnös személy, hiszen a Hold az efféle elkárhozottak lakóhelye.
„Dávid királynak vót egy darab szőlleje. Mellette volt egy szegény embernek is egy kis szőlleje. Mindig szerette volna Dávid kiráj az Uriás feleségét (azé volt a szőllő). Aggyig csinálta, aggyig csinálta, míg a szegény embertől elvette a szőllőt is, meg a feleségét is. 119Uriás megátkozta őket, hogy mennyenek fel a holdba és örökkén táncójjanak” (Tiszapüspöki, Szolnok m. Pócs É. gy. 1961; MNA 132).
A csillagok eredetéről szóló mondák számos motívuma a klasszikus görög-római mitológiából származik. „Fut magas út odafönt, jól látni, ha tiszta az égbolt: Tejtől nyerte a nevét, tejszínűen ontja a fényét” (Ovidius: Metamorphoses, Lycaon 168. Devecseri Gábor ford.). A hellenisztikus mítosz az anyaistennőről és életnedvéről, a tejről, amely csillagképpé alakult, ősrégi elképzelés megfogalmazása (erről bővebben von Scheffer 1939). A magyar mondákban Szűz Máriáról mondják, hogy szoptatta a Kisjézust. A gyermek mohón szopott, kicsordult a tej, szétömlött az égen, abból lett a Tejút. Változatok szólnak arról is, hogy az angyalok öntötték el a tejet, vagy az égbolton időző női alakok egyike, Sánta Kata. A Tejút másik neve Hadak útja. Nemcsak Erdélyben, másutt is élnek mondák arról, hogy az Csaba királyfi, Attila, Szent László vagy akár a háborúzó angyalok hadi útja lett volna:
„Attila a húnokkal harcolt a napkeleti meg a napnyugati császárral. Nagy hadseregük volt, de azok is a szellemeikkel harcoltak. Így győzték meg a napkeleti és a napnyugati császárt és hát így győztek. Ennyit tudok erről, hogy ahol mentek, azt nevezik Hadak útjának, a Tejútat a Hadak útjának. Azon mentek ezek a szellemek” (Andrásfalva, Bukovina; Aparhant, Tolna m.; Nagy I. gy. 1970).
A Szalmásút kifejezés eredete a földközi-tengeri földműves kultúrájú népeknél keresendő, onnan került más népek közvetítésével a magyar nyelvterületre (Mándoki 1962). „A mese szerint Szent Péter megrakta a szekerét szalmával, de olyan erőst megrakta, hogy rendesen nem lehetett lekötni, s ahogy ment, a szalma mindenütt szóródott, úgy hogy a nyomán el lehetett menni, hogy hova vitték. S az az elszóródott szalma látszik az égen” (Bosnyák 1977: 34). – Az út kétfelé ágazik, s ennek magyarázata is többféle.
A Tejúton közlekedő égiek, hősök és a földi országutak vándorai (cigány, koldus) gyakorta találkoznak egy szekérrel, amely elől tanácsos kitérni, mert kocsisa rendszerint részeg.
„Egyszer régen, még a földön volt a Göncölszekér. Egy részeges ember ment be a városba, megszökött a feleségétől, elment inni. Nagyon berúgott. Megverte az Isten, eltört a szekér rúdja, összekötötte az istránggal, így tudott csak hazamenni. A felesége elkezdett átkozódni haragjában. – Bárcsak szívna fel az Isten! – Az Isten fölszívta az égre, azóta látszik ott a Göncölszekér” (Mándoki 1957: 39).
Az Ursa maior csillagkép első hét csillagának valamilyen szekérről történő elnevezése Európa majdnem minden népénél azonos, görög-római hagyományra megy vissza (Erdődi 1970: 68). A magyar névadás általában a szekér utasára vonatkoztat – pl. Jób szekere, Szent János szekere stb. –, mondában megfogalmazott magyarázat azonban az illetők égi szekerezésére meglehetősen kevéssé ismert. Ahol tudnak erről valamit, ott általában azt is tudják, hogy miért görbe a szekér rúdja.
„Mikó Szent Pétör vak lovon járt, oszt mönt rá szömköszt a Részög embör, kitért elüle, de a Részög embör csak összeakaszkodott vele, oszt a kocsijával ledörgölte a Szent Pétör szekerinek az egyik ódalát, oszt a szalma leszóródott, akkó tört el a rúd is” (Kálmány 1891b: 181).
Az Orion csillagkép magyar neve a Kaszáscsillag és a valamilyen szent pálcája, botja névtípus változatai. Német és szláv nyelvterületen általános az előbbi, és német hatásra vall az utóbbi, amely nálunk Kelet-Magyarországon és Erdélyben honos. Leggyakoribb magyarázat szerint a csillagkép jelentése, hogy a kaszások mennek a tarlón, a Sánta lány 120(Sirius) siet utánuk az ebéddel. Sánta Kata szeretne felülni a Göncölszekérre, de nem sikerül neki, mert az egyik kaszás mindig odavág a kaszájával.
Bihari monda szerint Sánta Kata, amikor még nem volt sánta, összeszedte a csirkéit a kotlóssal együtt és felvitte az égre, hogy az égi búzamezőkön legeljenek. Így keletkezett a Fiastyúk (Mándoki 1958).
Az időjárás jelenségeire adott magyarázatok világszerte nagyon eltérőek, de a magyar folklór sokféle idevonatkozó adata sem egységes: dualisztikus teremtésmonda és élő néphiten alapuló elképzelés egyaránt előfordul.
„Midőn Isten Ádámot agyagból megalkotta, az ördögök fejedelme is próbát tett, valjon sikerül-e neki is agyagból embert készíteni. A sárminta kész volt, csak a lélek hiányzott belőle. Az ördög lehajolt hozzá, hogy éppúgy miként az Istentől látta, lelket leheljen bele; de az agyag hirtelen összegördült és nagy robajjal ment neki az ördögnek. Az ördög ijedtében tüzet kezdett okádni és úgy szaladt az agyag elől. Azóta folyton szalad és tüzet okádik s ez a villámlás. Az agyagtömb pedig utána gördül és ennek zörgése a mennydörgés. Ez addig lesz így, míg az »Ancikrisztus« meg nem jelenik a földön. Azután nem lesz sem villámlás, sem mennydörgés” (Bartunek 1922: 85). A szivárvány keletkezésére vonatkozó magyarázat szorosan tapad a bibliai előképhez.
A szél oka is nagyon sokféle, akár egyetlen helységben is többféle magyarázat élhet egymás mellett. A szél barlangjáról szóló klasszikus mítosz (pl. Aeneis, I.) mellett középkori apokrif magyarázat és tréfás népcsúfoló anekdota is van a magyar folklórban. „A Szélanya messzi, ëgy barlangba lakik ott, ahun mán az embër mëg së íl. Öt fia van: az apjárúl mëg az anyjárúl fujó szél, a kúdusszél, a rókaszél mëg a tátosszél. Az anyjuk zsákba tartja űket, mindëgyiket más zsákba, oszt innét csak akkor ereszti ki, ha valamék boszorkánynak lakodalma van. Bent a barlangba ű parancsol nékik, de ha mán kilíptek a barlangbúl, nincs hatalma rajtuk, amëddig maguktúl vissza nëm mënnek” (Szendrei Zs. 1924: 254).
„Vót Szigetbe egy javasasszony, az azt monta, hogy a szél az úr Jézusnak a térgyibül, a másik fajta a könyökibül folyik. Kettő innen északról és délrül, kettő onnan keletről és nyugatról” (Szilvásszentmárton, Somogy m.; Nagy I. gy. 1966). – A lyukból fújó szél képzetéhez tartozó mondák arról szólnak, hogy ha bő gatyás magyar ember áll a lyuk elé, nem fúj a szél, de ha német áll oda, akinek köztudottan szűk nadrágja van, erősen fúj. Vagy vénasszony ül a lyukon, s az ha dolgára megy, fújni kezd a szél.
A napok egyenlőtlen hosszúságára Bosnyák Sándor igazán szép karcagi gyűjtése változat nélküli: „A napot Szent Péter hordja a hátán. Mindig a másik csapáson megy, mindig az előző mellett és amikor a leghosszabbat eléri, akkor visszafelé kezd menni. Azért hosszabbak és rövidebbek a napok. És ahogy megyen a csapáson, tizenkét órakor egy asztal van a csapásra téve, azon egy tányér leves, és azt Szent Péter megeszi és aztán megyen tovább. Amíg ő áll, addig a nap is áll. Azért mondják az emberek, hogy délbe a nap is áll” (Bosnyák 1973b: 18).
Annak a hiedelemnek, hogy szombaton, ha kis időre is, mindig ki kell sütnie a napnak, apokrif hagyományból származó magyarázata van: Szűz Mária ezen a napon elfelejtette kimosni a Kisjézus pelenkáját vagy vasárnapi ünneplő ruháját. Fohászára a nap kisütött, hogy megszáradjon a ruha, s ez azóta is így van. Félnépi verses feldolgozásai ponyván terjedtek, a prózában elmondott mondai változatok ezekből származnak (Kríza I. 1982a 71–73).
A Föld jelenségeiről szóló eredetmagyarázó mondák meglehetősen kisszámúak a magyar 121folklórban. Azonban a földrengés magyarázata, miszerint a földet tartó állatok (cethal, ökör stb.) megmozdulnak, az egész magyar nyelvterületen megtalálható. Gunda Béla az ökör, bivaly mint földet tartó állat képzetét ázsiai eredetűnek, míg a cethal motívumot Dél-Eurázsiára jellemzőnek tartja. Európai elterjedését a keleti szektáknak tulajdonítja: tény ugyanis, hogy a bogumilok egyik szent könyve katekizáló formában foglalja össze az idevágó tudnivalókat (Gunda 1946: 104). Aggádikus párhuzamként Scheiber Sándor a tengerből szigetként kiemelkedő cethal történetét említi, amelyre a hajósok gyanútlanul megtelepednek, mígnem a cethal megmozdul (Scheiber 1977: II. 410–424).
A hegyek akkor keletkeztek, amikor Jézus ment fel a mennybe: a hegyek mentek utána. Vagy az özönvízkor keletkeztek, hogy a rendes emberek fölmehessenek rájuk. Közismert monda szól a Tisza keletkezéséről: Krisztus (angyal, Szent Péter) szamarát aranyekébe fogta, s a Tiszát megkérte, hogy kövesse. A Tiszának ugyanis a teremtéskor nem jutott hely. Az éhes szamár minden bogáncsért, nádlevélért félrehajolt, görbe lett a barázda. Ezért kanyargós a Tisza. Éppen a monda közismert volta (iskoláskönyvekben, olajnyomaton stb. népszerűsítették) tartotta vissza a gyűjtőket, hogy több változatát feljegyezzék.
