Az ember teremtése Az ember fizikai és lelki tulajdonságai

Teljes szövegű keresés

Az ember teremtése
Az ember fizikai és lelki tulajdonságai
Az ember (emberpár) teremtését a magyar eredetmagyarázó mondák általában a bibliai ősszülők, Ádám és Éva történetét alapul véve mondják el. Ádám és Éva azonban nemcsak a teremtéstörténetnek hősei, hanem számtalan aitiologikus elbeszélésnek is. Az emberiség számára az ő megjelenésük jelenti a kezdetet, tetteik meghatározóak – a mondákat éltetők tudatában – a mai ember sorsára nézve is. A hozzájuk fűződő népi elbeszélésekben alapgondolatok archetípusai fogalmazódnak meg: a jó és a rossz felismerése, a bűn átélése, az emberiség alapvető vágya a paradicsombeli élet után, a tudás fájának megismerése, csábítás, kíváncsiság stb. A „bűnbe esett” első emberpár mindenkor az emberi élet tipikus magatartásformáit reprezentálja.
Az Ádámhoz és Évához fűződő eredetmagyarázó mondák meglehetősen távol kerültek a Bibliától. Tartalmuk részben hasonló elő-ázsiai Paradicsom- és bűnbeesés-történetekre megy vissza (babilóniai, asszíriai), részben a Talmudban és számos Midrás-műben feldolgozott mondára, legendára. Az ún. Ádám-könyvekből ismerte meg először a Kelet, majd a középkori Nyugat ezeket a kibővített Ádám-történeteket. A Vita Adae et Evae zsidó forrásra megy vissza, van számos középkori feldolgozása, amely a népköltészetben fejlődött tovább. A zsidó irodalom úgy ábrázolja Ádámot mint Isten teremtményét, aki mindenben Istenhez hasonlít: ezért lesz Ádámból túlzottan fenséges, minden mértéket meghaladó, olykor valósággal szörnyszerű lény. Még Paracelsusnál is előfordul az első ember olyatén bemutatása, miszerint Ádám eredetileg angyali lény volt, sem nemi, sem emésztőszervei nem voltak. A bűnbeesés előtt tehát minden sokkal nagyobb és főleg sokkal nagyszerűbb volt (Röhrich 1968: 56–59). Ez a gondolat igen sok eredetmagyarázó mondában is kifejeződik, nemcsak a paradicsombeli bűnbeesésre vonatkoztatva: ezt 122általában az az elítélendő magatartás helyettesíti, hogy a boldog állapotban leledző ember nem hiszi el saját csodálatosan jó helyzetét, úgy tesz, mintha ez nem is lenne igaz, dolgozni kezd, noha nincs rá szüksége, utánakap a gyermeknek, noha az születése pillanatától fogva tud járni stb. Büntetésül a hitetlenségért, attól kezdve már dolgoznia kell (csépelni a gabonát, foltozni a ruhát, karon hordani a gyermeket stb.).
Mindenesetre a világ fejlődésének eme nyilvánvaló tagadása és az ősállapotok tökéletességének hangsúlyozása az eredetmagyarázó mondák egyik fontos gondolata. Ezért is van, hogy a legtöbb monda a tilalom–tilalom megszegése funkciópárral jellemezhető, ami egyúttal értelemszerűen azt is jelenti, hogy a világ valamely jelensége a kezdeti tökéletessége után, a büntetés következtében, hátrányára változott meg.
Az ember teremtéséről szóló mondák többsége a bibliai történettel egyezik meg annyiban, hogy az első embert sárból, agyagból gyúrt Isten-teremtménynek ábrázolják. A dualisztikus teremtésmondák legfontosabb motívuma, hogy az ördög vagy más segítőtársa Istennek csak az anyaggal (ez esetben agyaggal) tud bánni, vagy azzal sem tökéletesen, de lelket csak Isten adhat. „Mikor az Ördög embört akart teremteni, kiformászta az embört, de nem birta talpra állítani: akkor odamönt az Isten, mögrukta a talpát Ádámnak: Kelj föl Ádám! – Ádám fölkelt!” (Kálmány 1893a: 12). Ádámnak a bűnbeesés előtti angyal voltát egy bukovinai monda őrzi. Ádám eredetileg az az angyal volt, akit Isten a tenger fenekére küldött, hogy hozzon fel homokot. Mikor harmadszorra sikerült neki, Isten így szólt: „Dicsőség a zatyának és fiúnak és szentlélek istennek neviben, ámmen. Legyen Ádám a neved. És most ... menj bé a paradicsomkertbe, és imádkozz és semmi hibát ne csinálj, csak imádkozz és éljél és legyél.” Ádám a későbbiekben elunta magát egyedül, kérte Istent, hogy rendeljen mellé valakit. Isten azt mondta: „A Szűz Máriát odarendelném, de nem lehet, mert igen szép.” „És akkor teremtette Évát” (Bosnyák 1969: 463–464). Az agyagból gyúrt embert kemencében meg is kellett sütni (kisalföldi monda, változata nincs), hogy „megsüljön, ne olyan nyers legyen”. Ez a monda az emberek bőrének különböző színét magyarázza: „Hát Krisztus Urunk hogyan terjeszte a népet? No, gyúrta agyagból az embereket. Nohát, befűtötte a kemencét, hogy most elkészíti az emberiséget. Amint benn van a kemencében, elfeledkezett róla. Megnézni, ugyan már milyen az agyag. Hát elég fekete lett. No, most mi lösz? Hát jól van, nem baj, ezek lesznek a négerek. No, akkor megpróbálta a másikat gyúrnyi, akkor betette azt a kemencébe, hogy most jobban vigyáz reája, hogy ne legyen olyan fekete. Hát akkor betette, megent csak megfeledkezett, de ez nem lett ollan fekete, egy kicsit világosabb lett, de mégiscsak fekete lett az is. Hát jól van, nem baj, ezekbül lött a cigány. No, akkor harmadszor megint csak befűtötte a kemencét: – No, erre jobban vigyázok, igazán ne legyenek illen feketék! – Akkor egy kicsint sárgábbak lettek. – No, nem baj, ezek lesznek a sárga bőrűek! – No, osztán akkor negyedszer újra befűtött. – No, most igazán hogy vigyázok rájuk, mert ezek lesznek a fehér bőrűek! – az utolsók, a negyedikek. Nohát, így lett a nemzetiség!” (Nagy I. 1973: 8).
Az asszony teremtéséről szóló monda a legnépszerűbbek egyike. Az asszonyok csúfolására is alkalmas, eddig összegyűjtött változatok háromnegyed részét férfiak mondták el, tapasztalataim szerint nem kis élvezettel. Az Európa-szerte népszerű monda (Hans Sachs 1557-ben verselte meg) az asszonyi nem alacsonyabbrendűségéről szól. Isten kiveszi Ádám oldalbordáját, egy kutya odaszalad, elviszi a csontot. Isten utána kap, de csak a kutya farkát markolhatja meg. Ebből teremti Évát. Ezért megbízhatatlanok az asszonyok, ezért bolhásak (!), veszekedősek, ezért alszanak összekuporodva, mint a 123kutyák stb. A már említett kelet-európai és ázsiai föld teremtéséről szóló dualisztikus monda egyik szereplője a „kutya-őr”, „akinek” a teremtésnél komoly szerepe lehet. Nyugat-Európában ez a mondatípus őrzi ezt az ősi mítoszmotívumot.
Megjegyzendő, hogy míg a Bibliában elbeszélt történet Éva teremtéséről a házasság intézményét van hivatva magyarázni és egyúttal legalizálni, hogy ti. azért válhat a férfi és a nő a házasságban egy testté, egy lélekké, mert eredetileg is egyek voltak (Röhrich 1968: 36), ez a monda némi nyelvöltögetéssel mindezt kétségessé teszi.
A mondának egyébként a zsidó irodalomban is nyomon követhető az útja. Patai az i. e. 500 körül részben héber, részben arameus nyelven írt babilóniai Talmudból említi (Graves-Patai 1964: 66).
Az ember teremtésekor hibás teremtmények is létrejöttek: a bevezető részben említett „köteles”, akinek Szent Péter fordítva tette fel a fejét, vagy a púpos ember: „Azt mondta Péter, hogy ő is szeretne valamit teremteni, s mondta neki Isten: – Péter, teremts egy embert! – A Péter sárt csinált, s csinált belőle egy embert. A seggit nem csinálta meg, nem volt segge. – Ez nem jó, Péter csinálj mást! – Fogta a sárt, odacsapta a hátára. Azért van annyi púpos ember, mert nem jó helyre tette Péter a sárt. A púpos embört Péter csinálta, a Péter emböre a púpos” (Farkaslaka, Udvarhely m.; Nagy I. gy. 1970).
A nemi szervek eredetéről több mondatípus is szól. A legrégebben feljegyzett 1826-ból származik: „Az Ember teremtéséről és a Sexus különbözéséről ezt az anigmát hallottam egyszer: Hogy az Isten az Embert úgy teremtette, hogy az egész mejje, hasa nyitva volt. Ezután jobban itélvénn hogy elzárva légyen: adott mind Ádámnak, mind Évának egy-egy forintot, hogy vegyenek rajta Galandot és fűzzék bé a Hasokat. Ádám vett két rőföt, bé fűzte magát, sőt még maradt annyi, hogy bokorra is köthette. De Éva az első felén tsemegét vett és tsak egy rőföt tudott venni s nem vólt elég, hogy magát bé fűzhette volna végig” (Ecsedi Gábor: Sokféle első darab. Kéziratos könyv a Debreceni Ref. Koll. Nagykönyvtárában. Kijegyezte Kósa László).
A másodlagos nemi jegyek, szakáll, bajusz keletkezésének színtere általában egy paradicsombeli patak, amelyben az ősszülők megmosdanak. Ahol testüket vízzel érintik, szőrzet támad. Változat nélküli monda, amelyben a teremtéskor Szent Péter keni be a kopasz, még lélek nélküli embereket valamilyen oldattal, amitől szőrzetük nő (Gyergyóremete, Csík m.; Nagy I. gy. 1968).
Az Ádámról és Éváról szóló mondák a bűnbeesést is elbeszélik. Obszcenitástól mentesen, de mellőzve a szimbólumokat. E mondák annak magyarázatára szolgálnak, hogy hogyan szaporodott el az emberiség. A bűnbeesés utáni változások közé tartozik, hogy az ember testét borító köröm lehullott, csak az ujjak hegyén maradt. Azóta szégyenkezik az ember ruhátlanul. Azelőtt szállni tudott, bűne után már nem (Kálmány 1893a: 33).
Az ember tulajdonságaiban bekövetkezett változás az is, hogy a gyermek, miután kezdetben – az állatok kölykeihez hasonlóan – azonnal tudott járni születése után, az anya indokolatlan féltése következtében elvesztette ezt a képességét. A Balkán felé mutató motívum, hogy Isten kerítésen, házon át dobja a gyermeket, s az anya elkapja, ahelyett, hogy Istenben bízna. Másik magyarázat, hogy Isten felajánlja az asszonyoknak, hogy gyermeküket nem kell karon hordaniuk, ha az állatokhoz hasonlóan évente csak egyszer vannak együtt férjükkel. Az asszonyok a karon hordást választják.
Az ember életidejéről szóló monda azt mondja el, hogy Isten kiosztotta az éveket az ember és az állatok között, hogy annyi ideig éljenek. Az ember kevesellte a magáét, különböző állatoktól kért kölcsön. Életének azokban a szakaszaiban, amikor az állatok 124éveit éli, arra az állatra hasonlít, amelyiktől azt az időt kapta. A történet első forrása a görög Babriosz (i. sz. 3. század) 74. sz. meséje és kortársának, a zsidó Simon ben Eleázárnak egy hasonlata. Ezer év múlva újra a zsidó irodalomban, egy aggádában bukkan fel a történet, de Midrás-szövegből is ismert. Napjainkban a folklórkutatás Európa nagy részén számon tartja meglétét. Magyarországon a kultúrtörténet a múlt század eleje óta követheti nyomon terjedését irodalomban, népszerű olvasmányokban, olajnyomatos faliképeken ábrázolva. A népköltészetből számos változatát ismerjük (Heller 1930; uő. é. n. 24; György 1934: 116–117).
Az ember testi megromlását idézte elő az ördög a pipa, a kártya, a puska, a tánc, a káromkodás és a szeszes italok elterjesztésével, illetve azáltal, hogy a természeti népek kultúrhéroszához egészen hasonló módon az embert megtanította mindezen élvezetekre. Végül az Isten a betegséget is kénytelen volt megteremteni: „Mikor az úristen kiosztotta a posztokat, halál nem akart kerülni senki, mert az emberek majd azt okozzák, a halált, amiért meg kell halni. Az Úr Jézus azt mondta: – No, akkor majd minden halálnak lesz valami oka, a betegség és majd a betegséget okozzák. És azóta van betegség” (Újkér, Sopron m.; Nagy I. gy. 1966).
Az ember kezdetben tudta, hogy meddig él. Egy ember (Matuzsálem, Ádám stb.) ezért élete utolsó napjaiban szalmából font magának kerítést, mert arra a kis időre úgyis kitart. Isten megbüntette, s rajta keresztül az egész emberiséget, hogy senki ne tudja meddig él. A monda tanulsága nyilvánvaló, exemplumként is használták. Ugyancsak szószékről is terjedt napjainkig a halál angyaláról szóló legendamese, amelynek csak néhány mondai változata van. A Halál vagy egy angyal megsajnál egy sokgyerekes anyát, s nem viszi el a lelkét. Azóta láthatatlan a Halál, nem tudja senki, meddig él. A mesekatalógus is számon tartja ezt a típust (BN 779 VII). Középkori zsidó forrásokban is előfordul (Heller 1929).
Az emberi nem belső, lelki tulajdonságait az eredetmagyarázó mondák – a témát érdekesen leszűkítve – csak az asszonyokra vonatkoztatják. Az asszonyok háromféle típusának eredetét tárgyaló monda is a középkori zsidó irodalomban fogalmazódott meg, s a mai napig elevenen él a különböző izraeli népcsoportok körében (Schwarzbaum 1968: 313). Az özönvíz után Noénak három fia és egy leánya lévén, az Isten azt javasolja, hogy egy disznóval és egy kecskével zárja össze a lányát egy ólba. Reggelre három egyforma szép leány jön elő, mindegyiket feleségül veszi Noé egy-egy fia. Egy év múlva az egyik panaszkodik apjának, hogy a felesége lusta, mocskos. A második, hogy mindig megcsalja őt a felesége. A harmadik boldog, olyan felesége van, mint az édesanyja volt. Azóta ez a háromfajta asszony él a földön. A mondának a magyar folklórban hat változata ismert (legutóbb Bálint 1975b: 560–562).
Az asszony sok rossz tulajdonságának eredetéről van monda a magyar folklórban: mindig ellenkezik, mert ördögfeje van, hiú, mert Éva a ráncai miatt kesergett, az asszony alá van vetve a férfinak, mert nem tudott élni a hatalmával, amíg volt neki stb. A Biblia is Évát okolja elsősorban a bűnbeesésért, s a népi elbeszélések is – a magyar paraszti társadalom értékítéletének megfelelően – az asszonyi gyengeséget állítják középpontba. A társadalmi osztályok közti különbségek eredetéről szóló monda (Éva egyenlőtlen gyermekei) magyar változatai szerint Isten látogatóba jön Évához. (A hét magyar változat közül csak egyben szerepel Ádám, legalábbis aktív szerepben.) Évának 100–150, olykor 12, mindenesetre hangsúlyosan sok gyermeke van. Szégyelli: a túlzott termékenység a magyar paraszti társadalom egyes rétegeinek értékrendje szerint elítélendő is lehet, 125a legalsó néposztályok, cigányok jellemzője, egyúttal a mértéktelen szexualitás következményének tartják. Egy nógrádsipeki változatban kimondja a mesélő az igazi okot is: a gyermekek fele a kígyótól, azaz az ördögtől származik. Ezek rútak, míg az Ádámtól születettek szépek voltak. Éva gyermekei felét, a rútakat, a ruhátlanokat, a „törvénytelen” kapcsolatból származókat elrejti az erdőben, bokrok közé. Isten az eléje vezetett gyermekeket megáldja, ezek lesznek a föld boldog lakói, gazdagok, iskolázottak, míg amazokat alájuk rendeli, megátkozza. Kóborlók (csángók) legyenek, szegények, a gazdagoknak dolgozzanak. Éva ebben a mondában valamennyi alávetett társadalmi osztály sorsáért viseli a felelősséget. Anyaszerepe a keresztény „Isten anyá”-val teljesen ellentétes: parázna, gyermekei között különbséget tevő. A mesélők pesszimista megjegyzésekkel elhelyezik magukat a kitagadott gyermekek utódai között. A monda szüzséje előfordul pl. szudáni mesékben is, de ezek egészen más társadalmi problémákat hordoznak (Görög-Karady 1982).
A mondát tipológiai aspektusból is vizsgálták, és a társadalmi osztályok elrendezésével, Szent Pál korinthoszbeliekhez írt levelének (I. Kor. 12,4) példázatával hozták kapcsolatba, amely a test és a végtagok egységével foglalkozik. A hasonlóság nehezen fedezhető fel (Moser 1982).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages