Vallások, ünnepi szokások
Vallások, ünnepi szokások
A szokásmagyarázó történetek vonatkozhatnak „egy ünnepre vagy szokásra, vagy a szokás egy elemére, cselekményére, rítusára, vagy pedig az ezekhez fűződő egyes előírásokra vagy tilalmakra, vagy bármely közösségi viselkedési, magatartás-szabályra” (Dömötör T. 1974a: 49). Dömötör Tekla csoportosításában a szokásmagyarázó történetek vagy utólag keletkeznek (pl. a történelmi szokásmagyarázatok), vagy a szokás, illetőleg rítus valamely történet illusztrálására jön létre (a bibliai történet, illetve a keresztény legendák történeteit megelevenítő szokásmód), vagy a szokás és magyarázata egyazon gyökérből, főként a néphitből párhuzamosan ágazik ki. Az eredetmagyarázó mondák kapcsolatát a szokással sokkal korábbinak kell tartanunk. Ezek a történetek, amelyekhez a történeti és a hiedelemmondákat nem számítjuk, az előbbihez hasonlóan utólagos magyarázatok. Egy részük az apokrif hagyományhoz tartozik, a népi vallásosságban van szerepük, más részük puszta fikció (miért böjtöl a rác; miért nincs a román templomban pad; stb.).
Monda szól az ünnepek kiosztásáról a vallások között: miért van az egyiknek kevés, a másiknak sok ünnepe.
„Az meg úgy történt, hogy mikor a Jóisten osztotta kifelé az ünnepeket a vallások között, a református, az evangélikus, a görög meg a római között, kirakta egy ponyvára az összes ünnepeket. Jött legelőbb a református, az csak elvitte a három nagy ünnepet, ezután jött az evangélikus, ez már hozzávett még kettőt, hogy már neki több kell, a Vízkeresztet meg a Reformáció ünnepét. A katolikus, a római katolikus, az már markolt, megijedt, hogy neki kevés marad. Belemarkolt jól. Erre a görög katolikus összemarkolta a ponyvának a négy sarkát, elszaladt az összessel, hogy az már neki mind kell. Ezért van a görögöknek minden héten két-három ünnepjek” (Kölcse, Szatmár m.; Nagy I. gy. 1967).
127A görögkeleti templomban azért nincs pad, mert egy román elkiáltotta magát: „Ki a padokkal, hogy tudjunk hórát táncolni!” Azóta csak kerek pad van, hogy akik nem tudnak táncolni, leülhessenek. A protestáns templomokban a szentképek hiányát az AaTh 1828A* és BN 1789* mesetípus néhány változata magyarázza.
Tilalmak eredetéről szóló ún. tabumonda kevés van a magyar népköltészetben. Nagycsütörtöki munkatilalmat fogalmaz meg néhány monda, pl. meszelni nem szabad, mert Jézus üldözői elől ezen a napon beszaladt egy házba, ahol meszelés volt. Bútor híján nem tudott elbújni, ezért átkozott az, aki nagycsütörtökön meszel (Milejszeg, Zala m.; Nagy I. gy. 1966).
A zsidók disznóhúsevésre vonatkozó tilalmát több monda is magyarázza, igen sok változattal. A legnépszerűbb a teknő alá bújtatott zsidó asszony disznóvá változtatásának története; rokon monda szól a teknősbéka eredetéről.
A húsvéti tojás Krisztus kihullott vérétől piros, kosárban vitte oda egy asszony (Bartunek 1922: 86); vagy a királyné (Bősárkány, Győr-Sopron m.; Nagy I. gy. 1970), esetleg a molnár tyúkja húsvét reggelén pirosat tojt, és annak emlékére van a tojásfestés (Bosnyák 1977: 74). A locsolkodás azért van, mert Jézus feltámadásának örömhírét kiabálva terjesztették az asszonyok, akiket vízzel öntöttek le, hogy elhallgattassák őket (legutóbb Szabó L. 1975: 299).
