AZ ÁLLATOK EREDETE
AZ ÁLLATOK EREDETE
Az egyes állatfajták keletkezéséről nagyon sokszor olyan mondák szólnak, amelyek más elbeszélő műfajok stílusjegyeit viselik magukon. Az eredetmagyarázó záróformula odaillesztésével válik a történet aitiologikussá, de a záróformula igen lazán, szervetlenül kapcsolódik. Az aitiologikus elbeszélések egész csoportjára jellemző ez a felépítés: annál jobban, minél inkább fikció a szöveg, minél kevésbé áll kapcsolatban az elhitt dolgokkal, minél inkább szórakoztatás céljára szolgál. Bemutatásukat ezúttal mellőzzük.
A ló teremtéséről, illetve arról, hogy ördögtől lett, csak Kálmány Lajos gyűjtéseiből szerezhetünk tudomást (pl. Kálmány 1893a: 29–30). A ló „béká”-ja, a patái felett lévő dudor keletkezéséről szintén dualisztikus monda szól. Mosontétényben (Moson m.) magyar uradalmi cselédek közt ilyen változatban él: Szent Péter segédkezik a ló teremtésénél. A szemét a pata fölé, hátulra helyezi. Krisztus megfeddi: ott rossz helyen van, a szalma kiböki a szemét. Kiveszi a szemet, helyére illeszti, de a ló lábán a szem gödre megmaradt (Nagy I. gy.). A ló és a szamár tulajdonságainak (a ló mindig eszik, a szamár igénytelen) eredetéről a BN 779 XVIII mesetípus változatai szólnak. A szamár a hátán látható keresztet jutalmul kapta, mert Krisztust vitte a hátán: olvasókönyvek kedvelt szövege volt. Nevét onnan kapta, hogy a paradicsombeli névosztás után elfelejtette a magáét. „Na, te szamár!” – mondta az Isten, s azóta szamár a neve.
A bivaly az ördög állata a mondákban.
A marhák „bogárzását” a BN 779 XVII* mesetípus aitiologikus változatai magyarázzák. (A lusta gulyás megbüntetése és a készséges juhász megjutalmazása az oka az állatok tulajdonságainak.) Népszerű középkori exemplumváltozata (AaTh 822: Lusta legény, dolgos leány) szinte egész Európában, de a Közel-Keleten is ismert.
A kutya a juhász által elhajított csontból lett, vagy Jézus teremtette két lókoponya összeütésével (Nagy Czirok 1959: 298).
128A kutya, macska, egér, nyúl közti viszony kialakulásáról szóló történetek az állatmesék világát idézik. Kivételek itt is akadnak: „Nagy tüzet tett Noé meg a családja. Aztán ahogy tüzeltek, ahogy vette Noé felesége a macskának a kenyeret, hogy kapja el, a kutya odaugrott. Osztán beleugrott a tűzbe a macska is. Azóta nincs szőr a talpukon. Azóta haragszanak egymásra a macska meg a kutya” (Cs. Pócs 1964: 43).
A macska keletkezéséről szóló monda beletartozik egy nagyobb elbeszéléscsoportba, a Noé és az özönvíz körül sarjadt ciklusba. Amikor Noé építette a bárkát, az ördög ki akarta fürkészni a titkát. Elcsábította Noé feleségét, aki az ördög tanácsára elrejtette férje mosdóvizét. Amikor Noé egy reggel mosdatlanul látott munkához, az addig hangtalanul kopogó fejszéje hangos lett: az ördög a hang irányából megtudta a bárka helyét, lerombolta (azóta kopog a fejsze, azóta kell fúrni, faragni). Az ördög beleszellent a tűzbe, az füstté válik (a füst eredete). A bárkába szeretne bejutni a légy is. Noé nem engedi, végül feladja küzdelmét: „Ha odaszálltál, ott légy!” Azóta hívják így a legyet. A bárkában lezajlott események közül a legfontosabb a macska teremtése. Az ördög egér képében bejut a bárkába, lyukat rág a bárka fenekén. Noé hozzávágja a kesztyűjét, abból macska lesz (azóta van macska), a macska elpusztítja az egeret. A lyukba a kígyó dugja a farkát, a lyuk helyén csomó keletkezik (azóta van görcs a fában). A bárkából kibocsátott galamb jutalmul kapja, hogy nincs epéje. Az özönvíz után a szivárvány keletkezése a Bibliából származik. Az AaTh 825 számú meseként katalogizált eredetmagyarázó mondaciklus kérdéseit F. L. Utley vizsgálta több tanulmányban, 400 változat egybevetésével. Írországtól a Szovjetunió nyugati területéig ismert a monda, leginkább Kelet-Európában és a Balkánon. Magyarországon is nagyon népszerű (Nagy I. 1969).
A madarak eredetmagyarázó mondái közül igen elterjedt a madárhangok eredetéről szóló. Iskoláskönyvek s nem utolsósorban Gyulai Pál verses és – mint sok más monda esetében – Benedek Elek prózai feldolgozása tette népszerűvé. Az üldözői elől menekülő Jézust az egyes madarak kiáltozásukkal elárulják, vagy sajnálkozó szavakkal vigasztalják, vagy félrevezetik az üldözőket. Ezeket a szavakat kapják jutalmul, azóta is ezeket kiáltják (pl. bíbic: „búvik, búvik!”, pinty: „nincs, nincs!”). Ajándékba kaphatták még a jólelkű madarak, hogy sok fiókájuk legyen, büntetésül pl. a tyúk, hogy nehezen tojjék.
Az egyes madarak küllemükkel a megengedettnél többet foglalkoztak: büntetésül kapták, hogy hátrányukra változott meg hangjuk (kakukk, páva).
Gyakori motívum, hogy bizonyos madarak emberből keletkeztek: „Aszongyák, hogy vót eggy kisasszony, de az ojan nagyralátó, s kevi vót, hogy a kenyeret nem ötte, aszonta, hogy neki nem kell. Azután a zisten megharagutt rá, s azt rendelte, hogy vájjik büdess bankának, – hogy csak ürítéket egyík, – s hogy még físzkibe is csak aféle legyen. Így származott a büdess banka” (M. Németh S. 1882: 476). Olyan közismert állatmesék is témánkhoz tartoznak, mint az AaTh 2021 (Miért bujkál az ökörszem) és az AaTh 236 (Miért nem tud a vadgalamb fészket rakni).
Az eredetmagyarázó mondák záróformulájáról már sok szó esett. Van azonban arra is példa, hogy egy mese záróformulája maga az eredetmagyarázó monda: „Mikor ippen a faluvígre írkezek, vóút ott vaty kéit, három szarka. No, azok is nagyon cserrektek. Mán éim míregbe jövök, kapom a naty kanált, utánnok hajítom. Hát nëm béi tanál szalanni a seggin, a nyele küm maratt. Tesséik mëgnízni, ha öty szarkát látnak, azóúta vagyon úgy. Az új párok pedig ott fenn máig ma is ílnek, ha mëg nëm hóútak” (Kovács Á. 1944: I. 225).
