A PROVERBIUMOK HASZNÁLATA
A PROVERBIUMOK HASZNÁLATA
Ha a proverbiumok sem jelentés-, sem mondattani vonatkozásban nem különíthetők el határozottan más nyelvi megnyilatkozástól, akkor használatukban kell keresni fő jellemző vonásaikat. A proverbiumok előadási formája eltér már folklórműfajok előadási formáitól, egy proverbium mindig csak legalább két ember jelenlétében hangzik el, a szórakozásra összegyűlt emberek körében közmondásokat a lehető legritkábban mondanak, ellentétben a mesével, mondával vagy akár a viccel. Lírai dalt, balladát magának egyedül is énekelhet az ember – a proverbiumokkal nem ez a helyzet. A proverbium használata mindig szituációhoz kötött, általában véletlenszerű beszélgetések folyamán kerül sor használatára, egy éppen tárgyalt sajátos helyzetre vonatkozó állásfoglalás esetében. Úgy is fogalmazhatunk: a proverbium használója egy különös helyzetet általános szabály alá rendel (Abrahams 1969: 111). Ahhoz, hogy egy megnyilvánulásban a közmondás hatékony legyen, összhangra van szükség a helyzet, a létrejött megnyilvánulás és a végrehajtás között. A végrehajtónak fel kell ismernie a helyzetet, ismernie kell a helyzetnek megfelelő hagyományokat, és képesnek kell lennie arra, hogy hatékony megnyilvánulást hozzon létre.
A folklórban előadó és hallgató, az anyagi kultúrában készítő és használó áll egymással szemben. Ezek – vagyis a küldő és a vevő – távolsága lehet kicsi vagy nagy. A népművészet esetében a küldő általában nincs jelen a közlésnél, a közmondás viszont többnyire párbeszéd során hangzik el. Más szóval: a közmondás esetében a beszélő és a hallgató közötti különbség inkább árnyalatnyi. Általában folytonos társadalmi kapcsolat áll fönn közöttük. Könnyűszerrel megeshet, hogy aki az előbb hallgatta a közmondásokat, a következő percekben az fogja mondanivalóját közmondással igazolni. A közmondásnak általában az a szerepe, hogy a jövőbeli cselekvést a múltbeli tapasztalatra való hivatkozással 220befolyásolja. Ez a befolyásolás történhet egyszerű megállapítással, máskor értékeléssel, vagy egyenesen előírással. A közmondásalkotás tudati folyamat, amelyről csak eredményét, a közmondást vizsgálva vannak értesüléseink. Ugyanazt a közmondást más kommunikációs helyzetben más célra lehet használni – igen sokszor csak a hangsúlyozás különbsége jelzi a más szándékot. Alan Dundes véleménye szerint a folklór különböző műfajai ugyanazt a funkciós rést tölthetik be, s egy hagyományos taglejtés, viselkedés is szolgálhat közmondásként, összefoglalva egy helyzetet, vagy ajánlva egy cselekvéssort (Dundes 1974: 4).
Előfeltevésünk szerint a közmondások használata a műfaj legsajátosabb jegye. A közmondás a klasszikus folklórműfajok között az egyetlen, amelyet szinte bárhol, bármikor lehet gyűjteni. Használata nem kötődik egy társadalmi osztályhoz, réteghez vagy néphez; használatának – úgy látszik – nincsenek korlátai időben és térben. Falun és városon, a társadalom minden tagjától gyűjthető közmondás. A közmondások kutatásánál egyre inkább előtérbe kerül a sokirányú felhasználás szükségessége.
A proverbiumok e széles körű alkalmazásának okát a kutatók igyekeztek valamiképpen megmagyarázni. Archer Taylor szerint „A közmondás eligazít az élet nehézségei között, összefoglal egy helyzetet, ítéletet oszt, vagy cselekvési irányt szab meg. Vigasztalást nyújt nagy és kis bajban, vezérfonalat ad kezünkbe, midőn választani kell. Az átlagember erkölcsiségét fejezi ki. Óvatosan és konzervatív módon a középutat ajánlja” (Taylor 1975: 79–80). Peter Seitel is azt látja a közmondáshasználat lényegének, hogy segítséget nyújt problematikus helyzetben. A közmondáshoz folyamodó „kísérletet tesz egy helyzet nehézségeinek megoldására”, vagy „feloldja az ellentmondást a között, amilyennek óhajtja és amilyennek ténylegesen látja az emberek közötti kapcsolatokat”. A feloldásnak kétféle módja lehet: a beszélő törekedhet arra, hogy megcáfolja az ellentmondás egyik felét, ily módon igazolva a másikat, vagy állíthatja azt, hogy az ellentmondás – amelyet a föltételezett hallgató éppúgy érzékel, mint ő – valójában a világ természetes állapota, és így azt el kell viselni (Seitel 1969: 151).
Arvo Krikmann még differenciáltabban fogalmazza meg a közmondás szerepkörét: „Közmondás segítségével hitelesíthetjük állításainkat és véleményeinket, előre jósolhatunk, kételynek adhatunk kifejezést, kárhoztathatunk valakit valamiért, vádolhatunk, igazolhatunk, fölmenthetünk, kicsúfolhatunk, megnyugtathatunk, kárörvendhetünk, bűnünket megbánhatjuk, figyelmeztethetünk, tanácsot adhatunk, tilthatunk és így tovább” (Krikmann 1974: 3).
A proverbiumok használatát két nagyobb területen vizsgálhatjuk meg. Az elsődleges használat a paraszti kultúra szóbeliségére vonatkozik, a másodlagos a „magas” kultúra írott kultúrájára, de újabban bizonyos lélektani vagy nyelvészeti eljárásokra is vonatkozhat. Az értelmi fejlettség vagy a nyelv ismeretének mérésében pl. szerepe lehet az olyan vizsgálatnak, amelyek során egymással rokon proverbiumok kiválasztását kérik valakitől.
