ELSŐDLEGES HASZNÁLAT

Teljes szövegű keresés

ELSŐDLEGES HASZNÁLAT
A proverbium elsődleges használata a folklórban vizsgálható. A folklór léte eleve feltételezi a különböző folklórműfajok ismétlődő használatát – a magaskultúrában ennek megfelelője nem létezik, de ennek a pragmatikai ismétlődésnek a proverbiumoknál találhatjuk meg a legtisztább, legkevésbé módosított formáját. A közmondás esetében 221egészen nyilvánvaló: idézéshez hasonló jelenségről van szó. A közmondás használójának előzetes ismeretekre van szüksége, föl kell ismernie a helyzetet, amelyben az illető közmondást alkalmazni lehet, jól kell emlékeznie a közmondásra, és az új helyzetre alkalmazva kell használnia, azaz idéznie a közmondást. A közmondás idézése azt jelenti, hogy a közmondáshoz tartozó elképzelt helyzetet a társas érintkezés valódi helyzetének feleltetjük meg. Bármennyire is szervesen illeszkedik a közmondás a társalgásba, mivel idézet jellegű, korábbi nyelvi megnyilatkozásokra utal vissza, s ennyiben megszakítja a beszélgetés folytonosságát. Ugyanakkor a közmondás az emlékezet segítőjének szerepét is betöltheti, s így a szóbeli folytonosságot, a folyékony beszédet is elősegíti.
A közmondások megkülönböztető sajátossága, hogy kiszakíthatók a hozzájuk tartozó összefüggésrendszerből, és új helyzetre alkalmazhatók. Egyébként azért idézhetők, mivel szinekdochék; részként magukba foglalják a hozzájuk tartozó helyzetet, mint egészet. A rész–egész viszony nemcsak egy közmondás és egy helyzet között állhat fenn, hanem egy közmondás és egy történet között is. A közmondást úgyis felfoghatjuk mint egy történetből leszűrődött tanulságot. A különbség a történetmondó és a közmondás használója között az, hogy a történetmondó kevésbé törekszik azonnali hatásra, mint a közmondáshasználó. Hasonló a helyzet a mese és a közmondás használata között. A közmondáshasználó közvetlenül vagy analógiával olyan cselekvési módra hivatkozik, amely a múltban hatékonynak bizonyult. A mesemondó ezzel szemben szóbeli és nevelő célzatú eljárásokhoz folyamodik, és előadása közben olyan esztétikai eszközöket alkalmaz, amelyektől a közmondást használó távol áll. A mesemondó képzeletbeli világot tud létrehozni hallgatósága jóváhagyásával – mindez a közmondás használatánál hiányzik.
A közmondás szerepe hasonló az erkölcsi tanmese szerepéhez. Míg azonban a közmondást a társadalom egyenlő rangú tagjai használják, a tanmesére vagy példázatra akkor kerül sor, amikor magasabb rangú szól az alacsonyabb rangúhoz, az idős a fiatalhoz, a nevelő a növendékhez, vagy a szónok a hallgatósághoz (Abrahams 1969: 108).
Már a közmondás meghatározásánál említettük a közmondás és találós kérdés rokonságát. A közmondás és találós kérdés, különösen az afrikai hagyományban, szorosan összefügg. Erre a rokonságra utal pl. a törvény szempontjából végzett közmondás-értékelés (Taylor 1975: 79). A közmondást azonban inkább olyan helyzetekben használják, amelyek besorolásra várnak, a találós kérdést viszont inkább vitás helyzetekben.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a proverbiumokat nehéz meghatározni szerkezetük, belső tulajdonságaik alapján. Viszont azonnal felismerhető egy proverbium, ha a szövegkörnyezetet ismerjük, amelyben elhangzik. Proverbiumot minden típusú beszédben lehet használni. Szónoklatban éppúgy, mint könnyed társasági fecsegésben. A folklór különböző műfajaiban szintén megtalálhatók. A proverbium – mivel állandóan visszatérő helyzetet fejez ki vagy értelmez valamilyen módon – jó eszköz lehet egy csoport kulturális vizsgálatára. Egy olyan közösségre, amelynek nyelvét, kultúráját, folklórját – ezen belül lehetséges közmondásait – ismerjük, nemcsak maguk a közmondások, hanem azok értelmezése, használata is jellemző. Bizonyos közmondások hiánya is jellemző lehet: azokat a helyzeteket, amelyekre a hiányzó közmondásokat használni lehetne, nem tartják problémahelyzetnek, olyan szituációnak, amelynél szükséges lenne, hogy a referenciális funkció poétikai funkcióval bővüljön. A közmondások rendkívül gazdaságos formájú eszközök az erkölcsi meggyőzésre, a személyek közötti érintkezés ismétlődő kérdéseire keresnek választ.
222A beszédesemények J. R. Searle által kimutatott négy fő típusának mindegyike megtalálható a közmondás műfajában. Ez a négy fő csoport a következő: a) állítás, kinyilatkoztatás, érvelés, megállapítás, bizonyítás; b) kérés, folyamodás, parancs, tanács, figyelmeztetés; c) ígéret, eskü; d) kérdés. Ezek közül az a) csoportba tartozóak valamilyen meggyőződést, a b) csoportba tartozóak vágyat, a c) csoportba tartozóak pedig valamilyen szándékot fejeznek ki (Searle 1974: 65). Vizsgálataink szerint a közmondások döntően nagy számban az állítást, megállapítást tartalmazó beszédesemények közé tartoznak. Mindez a közmondások igazságot, ítéletet, tapasztalást kifejező jelentésével van kapcsolatban. Ezt követi a figyelmeztetés, a tanács, ami mutatja, hogy a közmondásokkal tanítani, figyelmeztetni is akarják egymást; majd sorrendben a kérés és az ígéret.
A közmondások jelentős részénél csak a szövegkörnyezet együttes vizsgálatával lehet megállapítani, hogy a beszédesemények mely típusához tartoznak, ez ugyanis függ a beszélők egymáshoz való viszonyától, a beszédhelyzettől, a beszélők szándékától stb. Vannak olyan közmondások, amelyeket két beszédesemény-típushoz is be lehet sorolni. Példának álljon itt a következő, ahol állítás és tanács is lehet a kérdezett közmondás: „Azt hallotta-e, ha valaki korán kel, akkor az jól végzi a munkáját? Van valami ilyesmi közmondás? – Hát igen, hogy ki korán kel, aranyat lel. – Ez mit jelent? – Hát ez arra áll, hogy aki korán kel, vagyis, hogy az szorgalmasabb, mint az, aki lustálkodik, úgyhogy annak, ha többet dolgozik, idejibe végzi a munkát, valószínű ugye, hát az, hogy annak többje vót még eddig, legalább is addig, míg magántulajdoni rendszer vót… hogy most is fel kell kelni ahhoz, hogy munkába megy, természetesen… Csak azért mondta ugye, hogy ki korán kel, aranyat lel! Hát mert ugye, mikorra a másik, a lustább felkelt, akkor ő már elvégezte a reggeli munkát…” (Várkuti Antal, sz. 1906; Szemerkényi Á. gy. Nógrádsipek, 1973). A fenti mondat kontextusában inkább állítás ez a közmondás, de tanács jellege is vitathatatlan. Vagy egy másik példa: „Azt mondják –, hogy »jobb az elég, mint a sok?« – Igen, hogyha valaki telhetetlen. Hogy ne követeljen, ne kívánjon sokat, elégedjen meg annyival, amennyi van” (id. Balázs Lászlóné, sz. 1919; Szerverkényi Á. gy. Nógrádsipek, 1973). Ez a közmondás önmagában is, de a fenti magyarázat szerint is egyszerre lehet állítás és tanács.
A közmondások használatához szorosan hozzátartozik a közmondások értékének, igazságának problematikája. Ebből a szempontból vizsgálva közmondásainkat a közmondást használók négyféle állásfoglalása bontakozott ki: a) igaznak tartják; b) hamisnak tartják; c) a beszédhelyzettől függően igaznak vagy hamisnak; d) közönyösek az igazságtartalmát illetően.
Vizsgálataink alapján azt mondhatjuk, hogy bár a közmondások használatában a közmondások igazságtartalma lényeges szerepet játszik – mert a jelentős többségről az a vélemény, hogy igaz –, nem kizárólagos kritérium. Bár a közmondás eleve bizonyos pozitív értékkel illeszkedik be a közmondást használók tudatába, ezt fenntartás nélkül nem fogadják el eleve érvényesnek, hanem mindig szembesítik saját tapasztalataikkal.
A közmondás használatában nagy szerepet játszik a mások véleményének idézése a maguk igazolására. Ez valószínűsíthetően a közösség irányt mutató, szabályozó funkciójával, a közösség véleményének erős figyelembevételével van kapcsolatban. A közmondások tekintélyes többsége előírást foglal magába, ezért használóik a társadalmat látszanak képviselni (Abrahams–Babcock 1977: 415).
A közmondásokat már a 12. században a parasztkultúra részeként tartották számon, az egyház ezzel az indokkal használta fel őket a beszédekben. A közmondás-hagyományozódásban 223az iskolai, tanult példák mellett az idősebb nemzedéknek van fő szerepe, ők örökítik át az állandósult kifejezéseket. Tapasztalataink szerint a közmondástanulásban nem a családnak, hanem a falu közösségének van szerepe.
A közmondások elsődleges használatáról röviden még megemlítjük, hogy az írással nem rendelkező civilizációkban a közmondás vitát dönthet el, s nehéz helyzetben választ ad a megoldandó kérdésre (Taylor 1975). Afrikában a nigériai anangok pl. különösen sok közmondást tudnak és használnak, a fiatalok nevelésében, a vallási rítusokban stb. Rendkívülien nagy azoknak a közmondásoknak a száma, amelyek a közösség életét szabályozták, pl. az anang bírók hosszú ideig nem vették észre, hogy a közmondások hatást gyakorolnak az ítéletre. Olyan sokat és olyan nagy számban alkalmazták, hogy nem tulajdonítottak használatának különösebb jelentőséget.
Az a fenti kijelentésünk, hogy közmondást szinte mindenhol és mindenkitől lehet gyűjteni, nem jelenti azt, hogy egy közösségben mindenki egyforma mennyiségű közmondást tud. Tolnai Vilmos valószínűsíti – a mesefákhoz hasonlóan – olyan személyiségek létezését, akik különösen sok proverbiumot tudnak (Tolnai 1910: 45). Ilyen adatközlőről tudósít Ortutay Gyula (1940: 11) is: Larin Paraskétól, aki a finnek híres énekes és mesemondó asszonya volt, 1750 közmondást, 336 találós kérdést és 1152 népéneket jegyeztek le. Ez, valamint más példák igazolni látszanak Tolnai Vilmost.
Előfordulhat, hogy valaki, aki különösen sok proverbiumot tud, már nem ismeretközlésként alkalmazza őket, hanem fitogtatni kívánja tudását. Megtörténhet, hogy valaki azért folyamodik egy adott közmondáshoz, mivel tudja, hogy a másik azt nem ismeri, s így éreztetheti a másikkal, hogy kívül áll valamely közösségen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages