HISTÓRIAI TÉMÁK
HISTÓRIAI TÉMÁK
A históriákra jellemző az aktualitás, a friss alkalmazkodás és ezzel összefüggően a témák változatossága. Mindez a műfaj jellegéből, életkörülményeiből jól magyarázható: a vásárok, búcsúk zajló tömegében nem annyira a szépen komponált ének, művészi előadás volt a fontos, hanem az érdekes téma, a szenzációs hír és a harsogó, rikító tónusú előadás. Még a vallásos énekekben is, melyek tárgya leginkább állandó, és melyeket búcsúkban olykor szent énekként is zengedeztek, igyekeztek a versbe szedett történetet valamely ismert helyhez – többnyire búcsújáró helyhez – és közeli időponthoz rögzíteni, melynek aztán az lett a következménye, hogy régtől ismert csodatörténetek újabb és újabb köntösben, megfogalmazásban láttak napvilágot.
De milyenek is voltak a históriai történetek? Valójában mindenféle történet a históriába 390kerülhetett, ami a köznapi emberrel megtörtént, csak az kellett, hogy érdekes legyen, újszerű, szenzációs vagy elborzasztó. Olyan tehát, ami azonnal magára vonta a figyelmet, és amivel meg lehetett ragadni a gyanútlan embert. Ezért a história témája többnyire gyilkosság, halál, verekedés, betörés vagy a hajdani időkben oly félelmetes tűzeset. Az ún. országos események is helyet kaphattak benne – így pl. háború, árvíz vagy aszály –, de korántsem országos, szélesebb vonatkozásban, hanem úgy, ahogy ezek egy-egy ember életére hatottak, vagy éppen egyéni tragédiát okoztak. Ilyen értelemben a históriák az eseményeket az egyes emberek szemszögéből mutatták be, olykor igen leszűkült, szinte torz szemszögből. A zajló események között egyedül maradt és az emberi gonoszságnak, kegyetlenségnek vagy az elemeknek egyaránt kiszolgáltatott szegény ember szemszögéből, aki csak rémüldözik a rendkívüli és elsöprő árként rázúduló eseményeken.
Az események „emberi oldalról” való értékelése jellemző egyébként a balladákra is, melyekben ugyancsak emberi sorsokat, tragédiákat láthatunk – csak éppen magas művészi fokon, harsogó színektől és szenzációhajhászástól mentesen. Mindenesetre az alapszemlélet, az emberi sors iránti érdeklődés hasonló, és ez a szemléleti hasonlóság ugyancsak megkönnyítette a kölcsönhatást, és főleg azt, hogy a históriát a balladafenntartó közösség megtanulta, énekei közé iktatta és közben „balladásíthatta”.
A história témáinak változatossága, egyben leszűkülése és a szenzációs hírek felé való eltolódása még elődéhez, a históriás énekhez képest is szembeszökő. Ebben még több olyan téma is akadt – pl. a török elleni harc –, amely országos érdekű, és az egész népet lelkesítette. De ezt a harcot éppen a históriás éneket is fenntartó felső, nemesi rétegek vezették. A históriák fenntartója, a polgárosodó parasztság viszont ez időre egyre jobban elszigetelődött, s ezzel együtt érdeklődése is szűkebb körre szorult.
A históriai témák leszűkülése végül is annak a fejlődésnek az eredménye, amely a parasztság életviszonyaiban és a többi társadalmi réteghez való kapcsolatában végbement, és amelynek révén érzéketlenné vált „az országos témák” iránt, vagy ahogy Arany János megfogalmazta, nem érdekelte „sorsa a nemzetnek, mely őt századokon keresztül dolog (res) gyanánt tekintette”.
