A MŰFAJ TOVÁBBI ALAKULÁSA, A HÍRVERS
A MŰFAJ TOVÁBBI ALAKULÁSA, A HÍRVERS
A história nemcsak a nyomtatott szöveglaptól szakadhatott el, és mint ének került a szóbeliségbe, hanem előfordult az is, hogy az ének kopott el mellőle, a verses szöveg pedig önálló életre kelt és mint hírközlő olvasmány élt tovább. Ezzel lényegében a história elérte utolsó fejlődési fokát. Ezt a verses újságot a Dunántúl egyes vidékein (Somogy, Tolna megye) külön kifejezéssel is illették, ez volt a hírvers.
Bizonyos mértékben a tartalma is módosult, hiszen általában nem egy-egy nagyobb eseményt dolgozott fel, mint a história, hanem több apró hírt, a köznapi élet kisebb-nagyobb eseményeit. Ezzel tematikailag tovább szűkült, azaz mindinkább alkalmazkodott a falusi, mezővárosi, polgárosodó parasztság igen szűk körre terjedő érdeklődéséhez.
Érdekes viszont, hogy a verses hírközlésnek ebben az utolsó stádiumában, amikor talán leginkább megközelítette a hivatalos és kötetlen formában megjelent társukat, a napilapokat, még mindig mennyi nyomát őrizte a hajdani énekhagyományoknak, melyekből végül is teljesen kinőtt. Úgy látszik, a verses forma önmagában is olyan konzerválóerő, ami az ének eltűnése, lekopása után is képes felidézni a hajdani előadás teljesebb képét: az énekes előadást. S ezzel nem pusztán az olyan énekesi versközlő formulákra kívánunk utalni, amelyeket fent már idéztünk – amelyek pl. a vers meghallgatására hívnak fel –, hanem az olyan kerek történetekre, amelyek nyilvánvalóan a szóbeliségben, éneklés közben csiszolódtak ki, és amelyeket a hírversíró is kevés változtatással szövegébe iktatott. Csak pár strófát idézünk ennek bemutatására Tóth Pál József szakcsi hírversíró szövegéből:
Hallottad hogy mi az újság Koppányban?
Hogy egy embert megöltek az utcában,
A korcsmában összevesztek az éjjel,
A sógora agyonszúrta egy késsel.
Még húsvétban megették a szenteltet,
A korcsmában rá itták a vöröset
A vörös bor a sonkára jól csúszott,
Akkor éjjel még halált is okozott.
Az édesanyja csalta haza a fiát,
Két sógora nagykéssel az utcán állt,
Édesanya ráborult a fiára,
Agyonszúrták saját szeme láttra.
396Jaj Istenem, jaj de nagyot vétettem,
Sógoromat egy nagy késsel megöltem
Vasas lábam szomorúan zörgettem
Jaj Istenem, hogy a szabad életem.
Hogy egy embert megöltek az utcában,
A korcsmában összevesztek az éjjel,
A sógora agyonszúrta egy késsel.
Még húsvétban megették a szenteltet,
A korcsmában rá itták a vöröset
A vörös bor a sonkára jól csúszott,
Akkor éjjel még halált is okozott.
Az édesanyja csalta haza a fiát,
Két sógora nagykéssel az utcán állt,
Édesanya ráborult a fiára,
Agyonszúrták saját szeme láttra.
396Jaj Istenem, jaj de nagyot vétettem,
Sógoromat egy nagy késsel megöltem
Vasas lábam szomorúan zörgettem
Jaj Istenem, hogy a szabad életem.
Hasonló strófákat még bőven idézhetnénk. Némely esetben közismert balladai szöveget, pl. Farkas Julcsa balladáját alakították át úgy, hogy a megrázó esetből vérforraló, szinte lázadó hangú bemutatás lett. Ilyen pl. az a hírvers, amit Nagy Kovács István őrzött meg Tóth Pál József nyomtatásban meg nem jelent versei közül:
Hármat füttyent a fekete masina,
Jaj, Juliska beleesett a dobba,
Álljon meg hát a masina egy szóra,
Mert Juliska beleesett a dobba.
Piros vére csorog le a polyvára,
Cafatokba hull a piros szoknyája,
Megállhat már a fekete masina,
Lábak nélkül maradt ott a Juliska.
Gyémánt ragyog az uraságné nyakába,
A masinadobnak nincsen deszkája.
Szépen verte nagysága a zongorát,
Ablaka alatt hogy vitték a Juliskát.
Jertek lányok öltözzünk föl fehérbe,
Kísérjük ki a szakcsi temetőbe.
Eresszük le a sötét sírgödörbe,
Isten veled jó pajtásunk örökre.
Jaj, Juliska beleesett a dobba,
Álljon meg hát a masina egy szóra,
Mert Juliska beleesett a dobba.
Piros vére csorog le a polyvára,
Cafatokba hull a piros szoknyája,
Megállhat már a fekete masina,
Lábak nélkül maradt ott a Juliska.
Gyémánt ragyog az uraságné nyakába,
A masinadobnak nincsen deszkája.
Szépen verte nagysága a zongorát,
Ablaka alatt hogy vitték a Juliskát.
Jertek lányok öltözzünk föl fehérbe,
Kísérjük ki a szakcsi temetőbe.
Eresszük le a sötét sírgödörbe,
Isten veled jó pajtásunk örökre.
A hírvers tehát egy-egy nagy esemény leírása helyett sok apró történetet foglal egybe, a falusi emberek és főleg a szegénység ügyes-bajos dolgait. Mindez azzal járt, hogy a szenzációs esetek helyett inkább a köznapi életet és a falusi szokásokat mutatták be. S bár e versek olykor igen gyenge kivitelűek, és megfogalmazásuk nemegyszer torz, hiszen többnyire a különöset, nevettetőt kereste írójuk, mégis igen érdekes és eredeti dokumentumok, hiszen az igényesebb írásban járatlan parasztemberek írták sorstársaik számára. Olyan szokásokat, hiedelmeket vagy éppen speciális, esetleg torz helyzeteket rögzítettek, melyek megfelelően értelmezve segíthetnek közelebb hozni és megérteni egy ma távol álló világ eltűnt figuráit, szemléletét és belső, zárt életét.
A história tehát jellegzetesen átmeneti műfaj, melynek jelentősége éppen abban áll, hogy más műfajokat kapcsol össze, anyagot közvetít, és közben maga is igen érzékenyen idomul a lehetőségekhez.
Létrejötte összefügg az írás-olvasás terjedésével, és akkor, amikor az első nyomtatványok megjelentek, a hajdani epikus énekköltészet hagyományából bizonyos jellegzetes formai elemeket átvéve, ezt az énekhagyományt továbbéltette. Ez az átmeneti műfaj az írással elsőként megismerkedő felső körökben jelent meg, hűen tükrözve azok műveltségét, 397életszemléletét és stílusát. A többi réteg ekkor lényegében mint énekkel ismerkedhetett meg vele, ha előadásán jelen volt.
Ahogy viszont az írás-olvasás terjedt, a műfaj társadalmi bázisa is bővült, illetve azokra a rétegekre terjedt ki, amelyek éppen ismerkedtek a művelődési formával. A 19. század elején kezdett végül is parasztivá válni, a parasztság között legnagyobb fellendülését kb. a múlt század végén érte el.
Fejlődése során a műfaj rendkívüli módon tudott alkalmazkodni az őt fenntartó rétegek műveltségéhez és szellemi szintjéhez. Állandó, szoros kapcsolatban állt a szóbeliséggel, amelyből gyakran töltődött fel anyaga, hogy ezáltal az új eseményeket is sikeresebben közvetítse.
S végül, ahogy a szóbeliség visszaszorult, a műfaj is átalakult és pusztán mint verses krónika maradt fenn. Olyan krónikaként, amely a korabeli paraszti élet, szemlélet több jellemző vonását is képes volt megörökíteni.
A história mint közbülső műfaj főleg közvetítése révén vált jelentőssé, s azonkívül mint átmeneti műfaj gyorsan átalakult, átvezető kapcsot jelentett a hajdani epikus énekköltészettől napjaink modern hírközlő eszközéig.
