16. SZÁZADI SZÖVEGEK
16. SZÁZADI SZÖVEGEK
Továbbmenve a 16. századra, a legfontosabb kapcsolatot a kor költészetével azok a szövegeink mutatják, amelyek 2 × 5 + 5 + 6, 2 × 7 + 7 + 6 szótagú sorokból, tehát hatsorosan vannak felépítve. Ezek a versszaktípusok (és ezek háromszori alkalmazása a versszakon belül, tehát kilencsorosan) ekkor jelennek meg nagy mennyiségben a magyar irodalomban. Minthogy a régi stílus izometrikus formáitól elütnek, nemigen lehet más az eredetük, mint a 16. századi irodalom, amely a reformáció révén, tudjuk, rendkívül nagy 535hatással volt a népi műveltségre is. Kevés ilyen formájú dalunk van, de azok rendkívül nagy variáns-mennyiséggel vannak képviselve, vagyis igen nagy kedveltségnek örvendenek a népéletben, lévén táncdal, illetve lakodalmas (120. és 36. példa). Érdekes viszont, hogy a 16. század legnépszerűbb formaújítása, a 6+6+7 kétszer vagy háromszor – a Balassi-strófa –, tudomásom szerint alig van képviselve, s csak a később tárgyalandó, 17. századi „Magos kősziklának oldalából nyílik” dalát hozhatom fel rá közismert példának.
Kodály Nyitra megyében gyűjtötte a következő 4 × 5 + 5 szótagú, tehát szintén irodalmi eredetű formában fogalmazott szöveget, mely egy 16. századi dallammal jár együtt:
350. Arany, ezüstért, cifra ruháért,
Leányt el ne végy koszorujáért.
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.
(Kodály–Vargyas 1952: 52. l.)
Leányt el ne végy koszorujáért.
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.
(Kodály–Vargyas 1952: 52. l.)
Szerinte a dallam valószínűleg 16. századi. A szöveget mi később, a 17. századból ismerjük. Nincs azért kizárva, hogy már korábban is divatban volt; az ilyen különös együttjárások szöveg és dallam közt, mint már említettem, közös eredetre vallanak. (NB. a dallam még régebbi is lehet, középkori, mert variánsa annak a francia balladadallamnak, amely több francia eredetű magyar balladával jár együtt.)
A korszakban keletkezett népdalok után lássuk, mi maradt fönn a kor irodalmából. Egyetlen biztos adatról van tudomásunk: Gyergyai Árgirusának 20. századig tartó életéről. Kodály hallotta énekelni néhány versszakát Bukovinában, s ott említették is a ponyvafüzetet, „istóriát”, amiből olvasták, de amit Kodály már nem tudott megtalálni (Kodály 1920; Kodály–Vargyas 1952: 50. l.). Minthogy a dallam az a recitáló tizenkettes volt, amiben nemcsak a Kádár István éneke maradt fenn, hanem amit Tinódi és más 16. századi epikus költő is használt, ami valószínűleg a régi magyar epikus költészet dallamtípusa volt, nagy a valószínűsége, hogy az Árgirus-szöveg is már a 16. században elterjedhetett a nép közt, bár számtalan későbbi ponyvakiadása éppúgy elterjeszthette.
Az Árgiruson kívül még egy szövegről sejthetjük, hogy ugyanebből a stíluskörből származik, bár ennél közvetlenül semmi sem mutat sem a 16., sem a 17. vagy 18. századra: akármelyikben keletkezhetett, azért itt említjük meg. A szöveg kétségtelen műköltői, régi irodalmi stílusa elválik a népköltészet jellemző darabjaitól; ezt is énekes koldusoktól tanulták vagy jegyezték föl a gyűjtők, akik a legrégebbi irodalmi és félirodalmi hagyományt közvetítették a néphez. A rímelés is – aabb – és néhány nagyon kiugró, jó rím régi költő szövegéről tanúskodik.
351. 1. Gyászba borult az ég, az üdő változik,
Csak a bú sokasul, s az öröm távozik.
Vesztet így ír nekem az idő mindenbe.
Csak fájdalmat érzek halálig szívembe.
2. Lám, eltelik mindjár a reménylett óra,
Melyben vártam, éltem hogy fordulna jóra.
De az üdő most es bánatot osztogat.
Ami jót adott vót, attól es fosztogat.
5363. Elűzi a tavasz a tél keménységit,
A napnak feljötte az ő setétségit.
Legyen az időben bármily változása,
De az én szüvemnek nincs megvidulása.
4. Akár merre menjek, akár merre térjek,
Mindenütt csak a búval kell találkozzam.
De az ember remél, jót vár a jövőre.
De az ember remél, jót vár a jövőre.
(0155)
Csak a bú sokasul, s az öröm távozik.
Vesztet így ír nekem az idő mindenbe.
Csak fájdalmat érzek halálig szívembe.
2. Lám, eltelik mindjár a reménylett óra,
Melyben vártam, éltem hogy fordulna jóra.
De az üdő most es bánatot osztogat.
Ami jót adott vót, attól es fosztogat.
5363. Elűzi a tavasz a tél keménységit,
A napnak feljötte az ő setétségit.
Legyen az időben bármily változása,
De az én szüvemnek nincs megvidulása.
4. Akár merre menjek, akár merre térjek,
Mindenütt csak a búval kell találkozzam.
De az ember remél, jót vár a jövőre.
De az ember remél, jót vár a jövőre.
(0155)
