18. SZÁZADI SZÖVEGEK

Teljes szövegű keresés

18. SZÁZADI SZÖVEGEK
Továbbmenve a 18. századra, mindenekelőtt a kuruc költészet fennmaradását kell megállapítanunk a nép énekhagyományában. Legnevezetesebb darabja ennek a hagyománynak a Rákóczi kesergője.
384. – Hallgassátok mëg magyarok, ammit beszílëk,
Tanácsoljatok vitézek, mi tívő lëgyek?!
Jön a nímët, dúl-fúl, pusztít,
Rabol, kerget, mindënt ígët,
Jaj, hát mit tëgyek?
 
»Tanácsoljuk félsígëdnek, mëg së is vesse,
Aranyait, ezüstjeit rudba veresse,
Rakassa fël, vitesse el,
Hordassa el és mënjën el,
Mêre szëme lát.«
 
546– Mëgfogadom, elkövetëm, mondja valaki,
Sőt szeretem, mëg së vetem, oktasson bárki,
Ki az oka, maj mëglássa,
De tudja mëg, hogy mëgbánja
Spion Károji!
 
Sok pízëmbe, költsígëmbe került váraim,
Aho kíszűlt pompásaim, szíp palotáim,
Itt hagylak mán pataki vár,
Nëm szánlak mán munkácsi vár,
Isten mëgáldjon!
 
Országomból, az hazámbúl mán ki këll mënni.
Mordságomír, hibáimír engedj, Tököli!
Mëgölellek, mëgcsókollak,
Amíg ílök, mindíg szánlak
Kedves Bercsényi!
 
Mëgengedjën a magyarság, csak azt kiáltom:
Idës hazám, mire jutál, csak azt sajnálom!
Nímët lëssz mán a vezéred,
De të néked az nëm véred,
Jaj ki në szánna!
(MNGY XIV. 65–66. = Pt 369a, 3. vsz. nélkül)
Első följegyzése Nagyszalontáról dallammal. Azóta Szatmárból is előkerült. Nyilván a tiszántúli kuruc hagyományú parasztság őrizte. Jellemző, hogy a versforma itt is az átalakult szaffikus, ami – úgy látszik – a 18. századra már nagyon általános lehetett.
A következő két példa azt mutatja, hogy az északnyugati palócság körében is élénken megmaradt a kuruc idők emléke dalokban. Kodály a Gömör megyei Gicczén találta meg az alábbi szöveget dallamával együtt:
385. Rákóczi, Bezerényi, Hirës magyarok vezéri!
Haj-haj magyar nép, hërvadsz mint a lék.
Mert a sasnak körme, körme, körme között
Hërvadsz mint a lék.
(Kodály–Vargyas 1952: 45. l.)
A másikat pedig a Bars megyei Garamszentgyörgyön:
386. 1. Szaladj kuruc, jön a némët!
Ládd, mely lompos kerget tégëd!
Hidd el, megdöf, ha elérhet, érdemed szerint megfizet,
Nyalka kuruc.
(Pt 371)
Jellemző, hogy ez is késő-szaffikus forma.
547Későbbi hagyomány a híres Amadé-vers, mit szintén a Háry János tett közismertté: A jó lovas katonának de jól vagyon dolga. Megjegyzem, hogy az újabb kori gyűjtések ugyanarról a Zobor-vidékről „100 talléros katonának”-kal kezdi az éneket (lásd Pt 291 és 0237).
Néhány dalunkat stílusa alapján a 18. századi műköltészet átalakult darabjainak érezzük, különösen a hazafias részleteket.
387. 1. Látom a szép eget Fölöttünk fémleni.
Békesség csillagát Rajtunk lengedezni.
 
2. Talán vérmezőben Háromszinű zászló.
A seregek ura Legyen oltalmazóm.
 
3. Nem szánom véremet Ontani hazámér,
Méges fáj a lelkem Az én otthonomér.
 
4. A bús harangok es Néma hangon szólnak,
Mikor indulni kell Szegény katonáknak.
 
5. Sír az egyik szemem, Sírjon a másik es,
Sírjon mind a kettő Mint a záporesső:
 
6. Mer még a fecske es, Ahol nevelkedik,
Búsan énekel, ha Indulni kelletik.
 
7. Felkötöm a kardot Apámért s anyámért,
Megforgatom én a Szép magyar hazámért.
(Pt 234)
 
388. Madár, madár kismadár, mire vetemedtél?
Még tegnap is ilyenkor búzát szedegettél.
Tőrbe estek lábaid, oda vidámságid.
Kötve lettek szárnyaid, oda vidámságid.
(0235)
És egy vallásos hangú, régies szöveg, ami a 17. századba is beleillenék:
389. 1. Fújnak a föllegök Somogy megye felől,
Sokat gondolkoztam A soraink felől.
 
2. Sokat gondolkodtam Még annak előtte,
Fëlségednél dolgunk El vagyon rëndëlve.
 
3. Sokat gondolkodtam A régi atyákról,
A világon való sok bujdosásomról.
(02)
548Csanádi Imre Mária Terézia korabeli katonapanasz részletét közli, amelynek részeit Vikár Béla Mezőkövesden vette fonográfra.
390. Sokszor megesik mirajtunk,
Hogy négy-öt nap sincs profontunk;
Üres fényes vasfazekunk,
Csakúgy korog a mi hasunk.
 
Ha panaszkodom tisztemnek,
Hogy nincs ereji testemnek,
Mert az éhség én erőmnek,
Nyavaját szerze testemnek:
 
Morgó szájokat fordítják,
Adtateremtettét szórják;
Káprárt melléjem állítják,
Ütni-verni parancsolják.
 
Jaj, meg vagyok határozva,
Szabadságom bé van zárva!
Törvénnyel vagyok hurcolva,
Avagy lábam megkapcsolva.
 
Így van dolgok olly fiaknak,
Kik királyné mundurjának,
Örülnek hejjehujjának,
Az utcai mulatságnak.
(Csanádi 1966: 1. 277–278)
S a mezőkövesdi változat:
391. 1. Megállj pajtás, hagy panaszolom el sorsom,
Mikén áll az állapotom:
Inyës-finyës a putlikom,
Harmadnapba sincs prófontom.
 
2. Panaszolom a tisztemnek,
Nincs ereje a testemnek.
Mérges száját rám forditja,
Jézus-Krisztusomat szidja.
(Pt 87)
Itt azonban már valószínűleg nem is a kor „irodalmáról” van szó; maga az eredeti is népi „szerzemény” lehet. Valamelyik vőfélyképességű vitéz önthette panaszát kezdetleges versekbe; katonatársai közt terjedhetett el, s jutott el a néphagyományba, ahol is végül hatásos két versszakká, valódi népköltészetté variálódott.
549Ez egyúttal legrégebbi ismert darabja régi stílusú katonadalainknak. Népünk annyit siratott katonaélete ugyanis csak az osztrák állandó hadseregbe való rendszeres verbuválással, majd a közös hadseregben letöltött kötelező szolgálattal alakult ki. A korábbi katonák énekei a kurucvilágról vagy a „bujdosó” katonáról szólnak.
Népköltészetünknek egy másik jelentős ága is ekkor kezd kialakulni: a rabénekek az első betyármotívumokkal. Stoll Béla (1962: 62–63) közöl egy népi versezetet 1782-ből, amelyben alkalmi, személyes részletek közt jól ismert rab-motívumok tünnek fel szó szerint egyezően újabb kori, hiteles följegyzésekkel.
392. 1. Bujdosik a disznó kilenc malacával. Utána
a kondás üres tarisznyával. Fújja furujá-
ját, keserves nótáját. Jobb lett volna ne-
kem a Tiszántul menni, Bus kenyeret enni,
katonának menni, Almási Jánosnak konyhá-
ját kerülni.
 
2. Ó én édes szülőm, mennyél az urakhoz. Tu-
dakozd meg tőllök, Mikor lesz én nékem már
szabadulásom. Szerelmes gyermekem, Édes első
(fiam), S akkor lesz tenéked (már) szabadu-
lásod, Mikor kapu fölött zöldel leveledzik,
Pirossal bimbózik, fejérrel virágzik.
 
3. Jaj (urak), urfiak, Gyöngyösi nagy urak.
Kár volna még nékem az halálra menni,
Szép bodor hajamot szélnek elhordani, Pi-
ros két orcámat napnak hervasztani, Feke-
te két szemem hollóknak kiásni, Szép gyenge
bőrömnek a csonthoz száradni. Mert soha
disznóért embert akasztani, Illy árva legény-
nek világbul kimulni!
 
4. Oh én (édes) szülőm, már tölled bucsuzok,
Oh te álnok világ, Megcsalandó házod! Sze-
rencsétlen óra, melyben szülöttettem, Átko-
zott az erdő, melybül ide jutottam. Almási
Jánosnak kenyerét kostóltam. Már Isten hoz-
zátok ti gyöngyösi népek! Már többet nem lát-
tok az tömlöcben (ülni?), Ősz fejjel megláttok
akasztófán csüggni.
A kiemelt részek népdalidézetek. A párhuzamok: Pt 113 és 0118. Néhány részlet belőlük
393. 3. Anyám, kedves anyám, Kérjed levelemet,
Kérjed levelemet, Szabad életemet.
 
5504. Anyám, kedves anyám, Mit mondtak az urak?
Azt mondták az urak, Hogy felakasztanak.
 
5. Ó te drága anyám, Kár vóna azt tenni,
Szép göndör hajamat Szélnek ereszteni.
 
6. Sem egyért, sem másért, Két szürke pejkóért,
Hozzátartozandó Sallangos szerszámért.
(Pt 113)
Az a betyárvilág, s az azt kifejező költészet tehát, amelyet olyan jól ismerünk a 19. századból, már a 18. század végén megjelenik.
Nem véletlen, hogy ezek az elszigetelt darabok katonadalaink és rabénekeink közül már ekkor megjelennek az írásbeliségben. A 18. század második felében az írás már egyre szélesebb rétegekre terjed ki. Ugyanakkor a tanultak érdeklődése is egyre jobban a nép felé fordul. E korban kezdik egyre gyakrabban följegyezni népdalainkat is, méghozzá nemcsak a szövegeket, hanem a dallamokat is.
Két gyűjteményünk van, ahol a kor átlagköltészete, úgy is mondhatnánk: félnépi költészete van megörökítve; mindkettőben bőven találjuk a kétségtelen népdalföljegyzéseket – ez esetben már kótával, dallamostul, s a dallam még világosabban tanúskodik a darabok népdal voltáról. Az egyik gyűjtemény Bartha Dénes kötete (Bartha 1935), amelyben a 18. század végi kollégiumi diák-melodiáriumok anyaga van összegyűjtve, a másik Pálóczi Horváth saját dalkincsének kiadása 1813-ból (Pálóczi Horváth 1953), de a dalkincs nagy része még diákkorában, a 18. század végén gyűlt össze. Lássuk az előbbit.
394. 1. Ritka búza, ritka, Melyben konkoly nincsen,
Ritka a szerelem, Melyben hiba nincsen.
 
2. Szerelem, szerelem, Átkozott szerelem,
Miért nem termettél Minden fa levelen.
 
3. Had szakasztott volna Minden szegény legény,
Én is szakasztottam, De el szalasztottam …
(Bartha 1935: 1. sz. További 4 versszaka lehet népdal is, félnépi költemény is)
 
395. Bimbó ökrünk nagy szarva Nem fért az istállóba,
Mellyet vettünk lopással Esztendeje Kállóba.
De be fért a gyomrába, Bandi bátyám torkába
Mind füle, farka, lába.
(Bartha 1935: 5. sz.)
Első két sorát lásd a 222. példában. A folytatás itt már valószínűleg nem népi eredetű romlás. A 11. szám éjjeliőr kiáltását jegyzi fel („Kilencet ütött már az óra, Ember, hallgass ilyen szóra…” stb.). Ismert dudanóta dallamával együtt rögzíti a 15. sz. a következő, obszcén dudanótaszöveget:
551396. Azért adtam egy polturát, Hogy fújja meg kend a dudát.
Majd meg járom a kotyogót, Öszve ütöm a sarkantyut.
Szeretőm ölébe megyek, Hogy világ közepin legyek.
(Bartha 1935: 15. sz.)
Végül egy bizonyára „átírt”, de kétségtelenül népdalszöveg:
397. Azok élik világokat, a kik ketten hálálnak,
Mivel azok teljes örömöt egymásban találnak.
De én szegény, jaj, csak egyedül hálok.
Vigasztalást semmibe se találok.
(Bartha 1935: 145. sz.)
Helyes formáját a 39. példában láthatjuk.
Sokkal többet találunk Pálóczi gyűjteményében.
398. Adjon Isten jó szerencsét annak az anyának,
Aki fiát felnevelte lovas katonának.
 
Ördög adjon rossz szerencsét annak a kurvának,
Aki fattyát felnevelte gyalog bakancsosnak.
(Pálóczi Horváth 1953: 228. sz.)
Pontos megfelelőjét nem tudom idézni, de hasonló gondolkodást, hasonló részleteket igen: a 118. példa 1–2. versszakát, valamint a következőket:
399. Édesanyám, be szépen felneveltél,
Mikor engem karjaiddal rengettél.
Akkó mondtad, bévesznek katonának,
Felesketnek egy szép magyar huszárnak.
(Pt 154)
és
400. 1. Édesanyám, hun van az az édes téj,
Kivel engem katonának neveltél?
Adtad volna tejedet a jányodnak,
Ne neveltél volna fel katonának!
(Pt 163)
A következő a 249. sz.: „Láttad-e? Láttad-e azt a bárányt? Kit apám vett a vásárban fél pénzen, fél garason, fejd anyám! fejd, fejd anyám! fejd.” Azután juhot, aki ellette, farkast, aki megette, a puskást, aki meglűtte a farkast, bikát, aki megölte a puskást, a mészárost, aki levágta a bikát; a szaporodó részek mindig együtt maradnak a végéig. Látni való, hogy ez a játékszöveg a „Kóró és a kismadár” kiegészülő szövegének és az „Én elmentem a vásárra félpénzen” kiegészülő éneknek (Pt 199) a keveréke. A 258. sz. „Egybegyültek, egybegyültek a miskólci lyánok” végig azonos a közismert „Összegyültek, 552összegyültek az izsapi lányok” (Bárdos 1929: 17. sz.) játékdallal. A 263. sz. 2. versszaka: „Két tikom tavali” is pontos mása a Háry Jánosból ismert dalnak (Pt 290). A 273. sz. „Hol voltál? báránykám!” általánosan ismert gyermekjátékdal (MNT I. 857–865. sz.). A következő tipikus táncnóta:
401. Telekes bocskor! gyöngyös kapca! járd meg tubám! járd meg.
Vörös nadrág, sárga csizma, járd meg tubám! járd meg.
Majd elmenjünk a korcsmára, De engem is várj meg,
Megjárom én a kopogót, tubám! Te is járd meg.
(Pálóczi Horváth 1953: 277. sz.)
Népdal voltához akkor sem fér kétség, ha pontos párhuzamot nem is tudok mellétenni. (A nagy népdalgyűjtemény tüzetes átnézése biztos eredménnyel járna.) A 279. sz. „Most jöttem Erdélybül, Erdély országábúl, Három paripával, egy rongyos subával” pontos mása Pt 296. A további szövegrészek is kétségtelen népi táncszószerű kiáltások, illetve a 2. versszak Keserves-motívumokat halmoz. A 291. sz. is tipikus népdalsorokkal indul: „Annyi nékem az irigyem, Mint a füszál a mezőben” (lásd 082-t stb.). A 294. sz. „Meghólt, meghólt a cigányok vajdája” majdnem szó szerint őrzi a ma is ismert cigánycsúfolót (0168). De ennél is nagyobb meglepetés, hogy az alábbi párhuzam szerint a 299. számban egy ma is elég ritka szöveg pontos mását ismerhetjük föl:
402. Öszvejöttek a banyák, puszta likat vájnak;
Végigmenék az uccán, semmit sem adának,
Karakóra kéretének, Oda sem adának.
Egy vénember becsosszanék, Annak taszítának.
(Pálóczi Horváth 1953: 299. sz.)
Mai párja a 267. példa. Igen nevezetes és elterjedt daltípust jegyez föl a 300. számban:
403. Amott kerekedik egy fekete felhő,
Abban tollászkodik egy fekete holló.
Várj meg holló! várj meg, hadd üzenjek tőled
Apámnak, anyámnak, jegybeli mátkámnak.
(Pálóczi Horváth 1953: 300. sz.)
Ehhez nem is kellene párhuzamot mellékelni, hiszen közismert népi szöveg, csak anyagunkban több változatára hivatkozhatunk: Pt 9, 356, 0137, 0138. Lássuk mindjárt az elsőt:
404. 1. Imhol kerekedik Egy fekete fölhő,
Abban tollászkodik Sárgalábú holló.
 
2. Állj meg, holló, állj meg, Had’ üzenek tőled
Apámnak, anyámnak, Jegybéli mátkámnak.
(Pt 9)
553Más szövegek „fekete holló”-ról szólnak, „Amott kerekedik”-kel kezdenek, hogy az egyezés teljesen szó szerinti legyen. (Megjegyezzük, hogy dallama is igen régi típusú 12-es, ami ma már a Dunántúlon nem ismeretes.)
A 326. sz. egyetlen sort közöl: „Olyan beteg a szeretőm, talán meg is hal.” Párja Pt 286: „Beteg az én rózsám szegény, talán meg is hal; /: Ha meg nem hal, kínokat lát, az is nékem baj.:/” Viszont nem tudok párhuzamot a következő, kétségtelen népdalszöveghez (327. sz.): „Az a legény csak szájahűlt, Ki még leány mellett nem űlt.”
A 340. számnak is bőven van párja a népdalgyűjtésekből, de ebben az esetben egy népies műdalról van szó (lásd 0214), ami csak Felsőiregen alakult át olyan pentatonszerű és kvintváltás-szerű dallá (Pt 15), hogy Kodály a Háry Jánosban mint egyik legszebb népdalt szerepeltethette: Dunán innen, Dunán túl, Tiszán innen, Tiszán túl … stb. A folytatás teljesen más, drasztikus szöveg.
A 370. sz. viszont megint nagyon ismert és sokat emlegetett népdalszimbólum:
405. Nem anyátúl lettél, Rózsafán termettél,
Piros pünköst napján Hajnalban születtél.
 
Eb anyátúl lettél, Kökényfán termettél,
Tátos Luca-napján Éjfélben termettél.
(Pálóczi Horváth 1953: 370. sz.)
A második versszak persze paródia. Újabb gyűjtésből:
406. 1. Nem anyától szültëm, Rúzsafán termëttëm.
Piros pünkösd napján Hajnalban születtëm.
(Pt 242 = 0278)
Közvetlen párhuzam nélkül is kétségtelenül népdal a 373. sz.:
407. Jöszte kincsem! jöszte bé, Magam vagyok idebé;
Gyenge leány vagyok én, Sokat nem adhatok én.
Ami kicsinyt adok én, Bizony jót is adok én.
(Pálóczi Horváth 1953: 373. sz.)
Pontos párját ismerjük viszont a 377. számnak:
408. Szép a leány ideig, Tizenhat esztendeig;
Ha idejét haladja, A legénynek a leány csak bolondja.
(Pálóczi Horváth 1953: 377. sz.)
Új gyűjtésből:
409. Szép a leány ideig, Tizennyolc esztendeig;
De a legény mindaddig, Míg mëg nëm házasodik.
(Pt 56)
554A 390. sz. igen híres táncdallam, cigányok műsorán máig él, vagy akármelyik cigányt megkérdezhetjük, ismeri-e a „Csipd meg bogár”-t, bizonyára el tudja játszani. Minthogy többnyire hangszeres formában gyűjtötték, csak néhány följegyzés van szövegéről, de az egyezik Pálóczi obszcén szövegével.
A 399. számban felismerhetjük a 39. példa szövegét.
410. A barátok feketében, facipőben járnak;
Azok élik világokat, akik ketten hálnak.
De én szegény árva legény csak egyedül hálok,
Tapogatok, tapogatok, semmit se találok.
(Pálóczi Horváth 1953: 399. sz.)
Más, mai változatok első sora: „Az oláhok, az oláhok facipőben járnak.” A szöveg olyan dallammal jár együtt, amit igen sokat játszanak a cigányok tánchoz a Dunántúlon még ma is.
Igen jellemző Pálóczi magatartására, amit szinte „népdalgyűjtő”-nek nevezhetünk, hogy egy horvát népdalt is közölt (401. sz. alatt). Végül a 403. sz. alatt közölt szövegét lássuk egy gyermekdallá süllyedt dalban, aminek azonban már ismerjük erotikus szimbólumszerepét, vagyis egykori szerelmes dalból szállt alá a gyerekekhez.
411. Én vagyok a halászlegény, Én állok a tó közepin,
Én fogom az aranyhalat Világoskék paplan alatt.
A második versszak is lehet népi is, lehet „népies hozzáadás” is:
Engem szeress, ne bátyádat, Boszontom a termő fádat.
Én vagyok a rózsa virág, Engem szeret egész világ.
(Pálóczi Horváth 1953: 403. sz.)
Mai párja
412. 1. Én vagyok a révészlegény,
Én járok a víz tetején,
Én fogom az aranyhalat
Világoskék kötény alatt.
(MNT I. 927)
Nem véletlen, hogy éppen Pálóczi Horváth írta föl a legtöbb népdalt. Ő már a 19. század első évtizedében állította össze dalgyűjteményét, amikor Herder szelleme a magyar értelmiséget is elérte, hiszen húsz év múlva már az Akadémia hirdeti meg népdalgyűjtő pályázatát. A vidéki földbirtokosok, azok diák fiai nyilván mindig is tudtak egy sereg népdalt, csak nem tartották érdemesnek följegyezni. A növekvő érdeklődést szemmel kísérhetjük a három gyűjteményen, amelyet itt földolgoztunk. A 17. századi irodalmi anyagban csak jobbára népdalidézetek voltak, sorok, képek, amit a verselgető szerző másként folytatott, más összefüggésben alkalmazott, többnyire rosszabbul, mint ahogy a népdal-eredetiben találhatta. A 18. század végén följegyzett diákdalokban már teljes 555dalok, sőt teljes népi dallamok kerülnek elő, bár még elég kevés; ez az az anyag, amit a vidéki származású diákok közös éneklésükben érdemesnek tartottak felhasználni. Pálóczi Horváth viszont már szinte a későbbi gyűjtők előfutára. Láthatólag tudta, hogy milyen érték a népdal, s annak megfelelően jegyezte meg vagy jegyezte föl.
Ennek megfelelően semmi esetre sem lehet ezeket a följegyzéseket a dalok „korának” tekinteni, vagyis amit a 17. században véletlenül följegyeztek, azt „17. századi népdalnak” tekinteni, a 18. században följegyzetteket pedig a 18. század népdalának és így tovább. Ezek az akkor már élő népdalnak véletlenül felszínre vetődő darabjai, amelyek mellett sok egyéb is élt. Annyit bizonyítanak csupán, hogy akkor már biztosan megvoltak. De meglehettek sokkal régebben is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages