19. SZÁZADI SZÖVEGEK

Teljes szövegű keresés

19. SZÁZADI SZÖVEGEK
A 19. században nincs is probléma a följegyzések értékelésével. Ekkor már megkezdődött a tudatos gyűjtés, s a néprajztudomány eddig is úgy tartotta számon a 19–20. századi följegyzéseket mint az élő néphagyomány tudatos rögzítését, az így megismert és közzétett anyagot pedig mint az odáig rejtve élő népdal felszínre kerülését. Nincs tehát értelme, hogy akár a 19. század első felében följegyzett dalokat is, még kevésbé a későbbi gyűjtemények anyagát mint a 19. században felszínre kerülő népdalokat tartsuk nyilván: az már beletartozik a Bartalussal, Szinivel, majd Vikár Bélával, végül Bartókkal és Kodállyal gyűjtött és megismert népdalanyag egészébe.
Természetesen nem jelenti ez azt, hogy a 19. században ne alakult volna új népdal, s hogy a 19. század irodalmából ne került volna bele a néphagyományba semmi sem. Sőt, e korszakból talán még többet őriz, mint akár a 17. századból, ahonnan eddig a legtöbbet tudtuk kimutatni a nép által fenntartott műköltői elemekből.
A 18. századból a 19. századba nyúlik át munkássága Mátyási Józsefnek. Egyetlen, pásztor szájára adott költeménye maradt fenn a néphagyományban (lásd Pt 298/2–5. vsz.). Leginkább az eleje maradt meg a népi szövegekben: „Nem bánom, hogy parasztnak születtem…”, valamint a következő versszaka:
413. 5. Mikor látok fërgeteg idejét,
Kigyüröm a süvegem tetejét,
Fël së vëszëm a fëlhőt alóla,
Mert a jég is visszapattog róla.
(Pt 298)
Ez már a kezdődő népiesség kora. Ami nemcsak abban látszik, hogy népi témákat, „népdalokat” írnak a költők, hanem hogy valóban „gyűjtenek” is: följegyeznek a környezetükben hallható népdalokból néhányat. Még olyan költő is, mint Berzsenyi, akinek költészete minden népiestől a lehető legtávolabb van, följegyez 7 népdalt. Lássunk belőle néhány tipikusat:
414. 1. Megesmered a kanászt Bocskora szijáról,
A zsiros bő gatyájáról, Zsiros szőrujjáról.
 
5562. Megesmered a kanászt Magas csákójáról,
Gombra kötött hajáról, Fényes baltájáról.
(Lásd 049 és Kodály–Vargyas 1952: 11. l.)
 
415. 3. Visszatekint hazafelé, Szeretője háza felé.
Füstjét látja, de csak alig, Hogy az égen sötétedik.
(Lásd a 69. példát)
Még balladáink ismert motívuma (kiemelve) is feltűnik a következő versszaksorozatban:
416. 4. Sirjon az én szemem, Sirjon mind a kettő!
Sir is mind a kettő, Mint a sebes eső.
 
5. Vagy enyimmé teszlek, Vagy meghalok érted,
Vagy piros véremmel Földet festek érted.
 
6. Vérem a véreddel Egy patakba folyjon,
Testem a testeddel Egy sírba nyugodjon.
 
7. Porrá lett szivünkből Egy virágszál keljen,
Melynek levelein Nevünk irva legyen.
(Lásd Vargyas 1976: II. 10/29–32. sz.-ot és a 0193/1, 367–368. példát)
És az ismert csúfoló az esküvő előtt született gyermekről és nincstelen szülőkről:
417. 1. Meg is házasodtam már, Feleségem sincsen.
A gyermek megszületett már, Pedig apja nincsen.
 
2. Komát kéne hivatni, Jó emberem nincsen.
Meg kellene keresztelni, Jaj, de itt pap nincsen.
 
3. Bort kellene hozatni, De pincémbe nincsen.
Kocsmáról kén hozatni, Jaj, de pénzem nincsen.
 
4. Hitelbe kéne kérni, De hitelem nincsen.
Jaj Istenem! mit csináljak, Mikor semmim nincsen?
Szerencsére itt már teljesen elkülönül a „gyűjtés” a saját versektől, így nem lehet kétség afelől, hogy ezek a szövegek élő népdalok följegyzései. Ez ugyanis még a későbbiekben sem mindig ilyen egyértelmű. Czuczor is, Tompa is saját „eredeti” népdalaiba sokszor belekomponál ismert népdalversszakokat vagy sorokat. Ugyanakkor mindkettőnek több sikerült „népdala” elterjedt a nép közt is, sőt néhány olyan is, amelynek fogalmazása erősen „népies”, elüt a valódi népdalok hangjától.
Leghíresebb Czuczor-vers, ami a nép ajkára került, a „Kalapom a Tiszán úszkál”, illetve „Fúj, süvölt a Mátra szele”.
Kodály közismert változata ennyit tartott fenn belőle:
557418. Kalapom a Tiszán uszkál, Subám zálog a bírónál.
De a szívem itten dobog, Forró lángja feléd lobog.
(Kodály–Vargyas 1952: 12. l.)
Gömörben 1974-ben így hallotta Ág Tibor:
419. 1. Úgy süvít a Mátra szele, Ingem-gatyám lobog bele.
A kalapom a Tiszába, Kabátom is megy utána.
 
2. Istenem, már meg kell álnom, Nincs már nékem csak nadrágom.
Kabátom már a Tiszába, Nadrágom is megy utána.
 
3. Kis pej lovam nagyon barna, Ujjnyi vastag a por rajta.
Ne haragudj édes rózsám, Berugva látol engem már.
(Gömöralmágy, 1974)
(A fenti szöveget, valamint több más, folklorizálódott Czuczor-, Tompa- és Petőfi-versre vonatkozó adatot Moser Zoltán előadásaiból bocsátotta rendelkezésemre.)
Az eredeti így hangzik (Alföldi legény II.):
420. 1. Fúj, süvölt a Mátra szele, Üngöm, gatyám repül vele,
Kalapom el is kapta már, Tiszába vitte a tatár.
 
2. Istenadta falu nyája, Ez is csak útamat állja,
Talán itt jár hét vármegye Juha, borja és tehene.
 
3. Habos sárga csikóm nyaka, Ujjnyi vastag a por rajta,
Meg ne utálj, kedves rózsám, Hogy oly sötét poros orcám.
 
4. Subám zálog a birónál, Kalapom a Tiszán uszkál,
De a szivem itten dobog, Forró lángja feléd lobog.
További folklorizálódott Czuczor-versek: „Deres a fü, édes lovam ne egyél”, „Szeretőmhöz menetel” egy-két sorából folklorizálódott változat (Járdányi 1961: I. 66, egy kvintváltó régi 11-es valamelyik variánsa alapján közli). Ez a kezdete a folklorizálásnak, ha eredeti népi dallamra éneklik a verset; folytatódik persze a variálással, kihagyással. „A megcsalt lány” Lajtha széki gyűjtésében (Lajtha 1954) a 48. sz. alatt található. Más megítélés alá esik a „Farsangon, tánc között” c. vers „folklorizációja”.
421. 1. Ropog a hó a láb alatt, Az én rózsám táncba szaladt.
Hipp hopp, heje haj, Nincsen eddig semmi bajom.
 
2. Vigan zeneg a muzsika, Pereg a lány, mint karika.
Hipp hopp stb.
 
5583. Alig találom a helyem, Kincsem aprózza meg velem.
Hipp hopp stb.
 
4. Iszom a bort, rugom a port, Szeretem a húgomasszonyt.
Hipp hopp stb.
 
5. Most üt nekem a gyöngyóra, Aki bánja, tegyen róla.
Hipp hopp stb.
A kiemelt sorok találhatók a 11. példa 1. versszakában.
Arról volna szó, hogy a nép csak a legjobban sikerült, legnépibb stílusú részt vette volna át a versből? Szerintem a fordítottjával van dolgunk: Czuczor vette át a fenti sorokat a néptől. Maga írja „Szeretőhöz menetel” c. verse után: „régi népdal után átdolgozva”. S hogy ez nem véletlen volt nála, hanem elv, azt egy másik idézet árulja el, egy Előszó-tervéből, amit népdalai elé írt: „…Csak az a’ kár, hogy nem talál s nem tud gyakran alkalmas éneket érzelmeinek kifejezésére… Mert némely éneknek se eleje, se veleje, némelyik pedig ollyan rövid, mint a’ nyul farka … Hogy tehát ezen hibát helyre hozzam, próba gyanánt egynéhányat közre bocsátok…” Vagyis szimbólumait nem értette, tömörségét nem értékelte. Ennek köszönhetjük fenti versét, mely a nyúlfarknyi népdalt megfejelte elöl-hátul.
Hasonlók Czuczoréhoz Tompa Mihály népdalai, s hasonlóképpen sok átment a nép ajkára. Például a következő kiskunhalasi dalban:
422. 1. Békót tettem kis pejlovam lábára,
Mért nem hallgat a gazdája szavára.
Békóba vert engem is a szerelöm.
Kunhalason a legszebb lányt szeretöm.
 
2. Volt egy csikóm, ha magam rávetettem,
Száz mérföldre maradt a szél mögöttem.
Debreceni szabadságkor [vásáron] eladtam,
Áldomáskor csak hogy meg nem sirattam.
 
3. De nem bánom, rózsámnál van az ára.
Néki adtam kendőre, pántlikára.
Ne zsugorgasd azt a bankót, jó lélek!
Ád az Isten még többet is, ha élek.
(Vargyas 1954: 36. sz.)
Csak a kiemelt részek térnek el az eredetitől. Tompa mint szegény vidéki származású diák, majd vidéki református pap közelről ismerhette a népköltészetet. Egyszer elárulja ismereteit, amikor a vershez hozzáfűzi: „nótája (= dallama!): „Jaj Istenem, mit csináljak, mikor semmim sincsen”; máskor meg hivatkozik a Kádár István históriájára, amit ő még hallhatott, ahol paposkodott. Ezért nem csoda, hogy nála is azt a gyakorlatot találjuk, mint Czuczornál: átvesz, és elébe és utána komponál kevésbé stílusos részeket.
559423. 1. Virágos kenderben Pitypalatty, pitypalatty;
Megöl a bubánat, Galambom, el ne hagyj!
 
2. Virágos kenderem Elázott a tóba’,
Ha megcsaltál, hozzánk Ne járj a fonóba!
 
3. Vékony a len szála, El is szakad könnyen;
Hittem a szavadnak, Meg is bántam szörnyen.
 
4. Ne lesd el az orsóm, Mert ki nem válthatom!
Ugy fáj az én szivem, Hogy ki sem mondhatom.
 
5. Majd a mikor nem fáj Az én szivem tája:
Megmondja, megmondja Temetőm fejfája!
A 194. példában láttuk a kiemelt versszakot majdnem szó szerint. Annak folytatása is emlékeztet a 4. versszakra.
424. 2. Elejtem az orsóm, Nem lesz, ki fëladja,
Bánatos szívemet Ki megvígasztalja.
(Pt 24, variáns: 0106)
Igen ám, de a kendet mint szimbólum sokféle alkalmazásban él a nép között, mint láttuk a 46., 193. és 195. példában is. Sőt a kender kiázása mint szimbólum is szerepel más dalban. Erről nem lehetett még fogalma Tompának, tehát saját ötletéből nem valószínű, hogy alkalmazhatta. S a környezet elárulja, hogy csak népies hangot tud megütni, igazi népit nem.
Olyan színvonalú költő, mint Petőfi, már sosem „használ fel” népi emléket, amikor népdalt ír: ő abban is magát akarja kifejezni. Régóta nyilvántartják sok versének továbbélését a nép körében. Kallós Zoltán (1973b) állított össze néhány Erdélyben gyűjtött Petőfi-verset: „Temetésre szól az ének”, „Nem ver meg engem az Isten”, „A szerelem, a szerelem”, „Hegyen ülök” és „Szerelem, szerelem”. A két utolsót közöljük.
425. 1. Hegyen ülök, búsan nézek le róla,
Mint a boglya tetejéről a gólya.
Lenn a völgyben lassú patak tévedez,
Az én fáradt életemnek képe ez.
 
2. Elfárasztott engemet a szenvedés,
Be sok búm volt, örömem meg be kevés!
Bánatomból egy nagy árvíz lehetne,
Örömem csak kis sziget lenne benne.
 
3. Fenn a hegyen, lenn a völgyben zúg a szél,
Közelget az időjárás ősz felé;
Ősszel szép csak a természet én nekem,
A haldokló természetet szeretem.
 
5604. Tarka madár nem fütyörész az ágon,
Sárgapiros levél csörög a fákon.
Innen-onnan lehull a fák levele …
Bár csak én is lehullanék ő vele!
 
5. Holtom után vajon mi lesz belőlem?
Vadfa lenni szeretnék az erdőben;
Ott lenne az én számomra jó tanya,
Egész világ engem ott nem bántana.
 
6. Szeretném, ha vadfa lennék erdőben,
Még inkább, ha tűzvész lenne belőlem,
Elégetném ezt az egész világot,
Mely engemet mindörökké csak bántott.
Első versszakát már láttuk a 301a példában. Kallós a végéhez közöl párhuzamot:
426. 1. De szeretnék az erdőbe fa lenni,
Ott is csak a tőgyfa nevet viselni.
Mer a tőgyfa kék langgal ég füst nékül,
Az én szivem soha nincs bánat nékül.
 
2. De szeretnék az erdőbe fa lenni,
Ha engemet meggyújtana valaki.
Elégetném ezt a cudar világot,
Hogy ne lássam más karján a babámot.
(Kallós 1973b)
(A 3–4. vsz. más népdalokból való.) Látjuk, még Petőfit is tudja néhol javítani a nép: a 2. vsz.-ban! És minden túl személyes rész kimaradt. A másik:
427. 1. Szerelem, szerelem, Keserű szerelem!
Miért bántál olyan Kegyetlenül velem?
Te voltál szivemben Első és utolsó.
Nemsokára készül Számomra koporsó.
 
2. Elmegyek az ácshoz, Fejfát csináltatok,
Egyszerű fejfámra Csak egy sort íratok;
Fekete betűkkel Ez lesz írva rája:
„Itt hervad a hüség Eltépett rózsája.”
És a népnél:
428. 1. Szerelem, szerelem, átkozott szerelem,
Verjen meg az Isten, te csaltál meg engem.
Te vótál szívemnek első és a legutolsó,
Készül is már számomra egy diófa koporsó.
 
5612. Elmegyek az ácshoz, fejfát csináltatok,
Aranyos betűkkel nevem rávágatom.
Aranyos betűkkel azt iratom én majd rája:
Itt nyugszig a szerelemnek elhervadt rózsája.
 
3. Írjátok fejfámra, itt nyugszik egy árva,
Kinek szerelemből történt a halála.
Írjátok fejfámra, itt nyugszik egy igaz árva,
Az akinek szerelemből történt a halála.
(Kallós 1973b)
Az előbbi szöveg régi stílusú dallal hangzott el, az utóbbi új stílusún. (Néhány további adat: „A virágnak megtiltani nem lehet” – Jagamas–Faragó 1974: 26/5 és Martin 1979: 94. l., 31. vsz., Pesovár 1982: 147: „De szeretnék fa lenni” stb.)
Miközben ezek az akkor legmodernebb költői termékek vertek gyökeret a hagyományban, még olyan régi, szinte 16. századi stílusú darabok is keletkeztek és terjedtek a nép közt, mint a Kodály által idézett, 1866-i éhínségről szóló koldusének:
429. Siralmas ez világ nekünk bűnösöknek,
Ha jól meggondoljuk napját életünknek.
Mert már elmerültünk a nagy kevilsigbe,
Jaj lessz az életünk siralom völgyébe.
(Kodály–Vargyas 1952: 52. l.)
S azért feltehető, hogy olyan műdalszerű szövegek, mint „Megyek az uton lefelé” (Pt 207) és „Nagyon béfútta az utat a hó” (Pt 146) szintén e korban került a néphagyományba. A legnagyobb hatás ugyanis a 19. századi műdalból érte a népköltészetet és népzenét. De mielőtt arra rátérnénk, néhány szót kell szólnunk a szomszéd népek egymás közti kölcsönzéséről.
Mert nemcsak az irodalomból vesz át a nép dalokat, hanem szomszédai népköltészetéből is. Néhány középkori francia átvételen kívül azonban a többi néptől inkább dallamban ismerünk kölcsönzést a magyar hagyományban, szöveget nem. Mégis vannak a folyamatra szórványos, újabb adatok; mind 20. századi néprajzi gyűjtésből, ezért itt említjük meg. Bartók közöl Felsőiregről egy dalt, ahol eltorzult szlovák szöveg mellett a magyar fordítást is énekelték a magyarok, akik szlovák summásoktól tanulták.
430. 1. Hol jártál Ruzsicskám ilyen korán,
Hogy ilyen harmatos a rokolyád?
Zöld erdőben jártam, zöld füvet arattam,
Édes rózsám.
 
2. Jászburi ruzsicska, ü szi bujár
Ö szi szi szicsmiska zaresztellá.
Zare sztem dávicsko, mula szto mámicsko
Dusa mojá.
(Pt 483)
562Amint látjuk, könnyen folyó fordítást adtak neki a felsőiregiek. Igaz, könnyű dolguk volt, mert sok hasonló szöveget ismerhettek, maga a forma pedig, az átalakult szaffikus is ismeretes lehetett; a „Ruzsicskám”-on kívül semmi sem árulja el, hogy nem magyar népdal van előttünk.
A fordítottjára Ájban hallottam adatot. Egy áji szlovák lány visszajárt a szlovák Falucskára fonóba. Akkor Falucska csak Ájon keresztül tudott érintkezni a világgal, s új nótát is csak onnan kapott. Maga az említett lány is tanította őket magyar dalokra. „Lehet azt szlovákul is”, mondta, és megpróbálta fordítani nekik, „de nem pászolt”. Ez ugyan kudarc, de magát a gyakorlatot mégis igazolja. Különben sikertelen próbálkozások mellett mindig vannak sikeres fordítások is. Különösen magyar–szlovák és szlovák–magyar viszonylatban igen könnyű, mert a két nyelv ritmusviszonyai és mondatszerkezete igen hasonló, könnyű majdnem szó szerint fordítani egymásból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages