1. Növények fenyegetése
1. Növények fenyegetése
Nyű kihajtása állatból: Kora hajnalban a mezőre kell menni, egy kutyatej-virágot (Euphorbia) egy nagy röggel lefödni, azt mondva:
663No te addig fel nem kelsz,
Míg a (Kántor uram Galamb) nevü tehenibű
ja nyű jel nem vesz.
(Tard, Borsod m.; Istvánffy 1896: 371)
Míg a (Kántor uram Galamb) nevü tehenibű
ja nyű jel nem vesz.
(Tard, Borsod m.; Istvánffy 1896: 371)
Elsősorban „nyű” háziállatok sebéből való „kihajtásra” használt szövegek (a nyelvterület északkeleti, keleti részéről Gömörtől Zemplénig, továbbá Kolozs és Szilágy megyéből).
Az addig-amíg, akkor-amikor stb. szerkezettel egybekapcsolt kéttagú szövegek R-tagjukban a cselekményre utalnak. A közbenjáró többnyire „földibodza”, ritkábban csalán vagy más vadnövény. A fenyegetés kifejeződései alapján helyi altípusok különböztethetők meg: a Kolozs–Szilágy megyei altípus a VIII. csoport szövegeiből ismert „határidős fenyegetést”, továbbá a növény „kivágással”, „kiszakítással” való fenyegetését tartalmazza. A „kiszakítás” két történeti adatnak is tartozéka (egy, a 17–18. század fordulóján feljegyzett, fenyőfát fenyegető, szemölcsgyógyító szöveg: Thaly 1883: 364 és a 15. századi, szemölcs elleni „bagonyai ráolvasás”: Jakubovich 1920). Egy, Balassi Zsigmond emlékkönyvében feljegyzett szöveg aznap esti határidőt ad a kiszáradással fenyegetett csipkebokornak (Daday 1932: 136).
A „bodzafenyegetés” tartalmi megfelelői Európa több pontjáról ismert, rögtönzött jellegű szövegek; Közép- és Nyugat-Európában nagy területen azonos formában elterjedt, a szervezettség magasabb fokát képviselő ráolvasások. A konkrétság, illetve szervezettség különböző szintjeinek együttes megléte nagy múltú elvre vall. A szervezettebb szintet képviselő nyugat-európai szövegekben a gyümölcsfa és boróka a „közbenjáró” („Wacholderbuschsegen” – „Boróka-ráolvasás” – Spamer 1958: 389–394), Délkelet-, Kelet-Európában „bogáncs”, „bojtorján”, „lapu” a fenyegetett növények.
A legkorábbi ismert adat 13. századi, latin, „lóféreg” elleni ráolvasás: „vasfűre” követ tesz a gyógyító, ezt mondva: „vasfű, szabadítsd meg ezt az állatot (fehér vagy vörös, vagy akármilyen színű) féregtől és a fájdalomtól, és én is megszabadítalak téged attól a nagy fájdalomtól” (Spamer 1958: 391).
Felmerülhet a VIII. csoportban említett „gyümölcsfa-fenyegetés” rítusával való eredendő összefüggés lehetősége is: feltűnő a szövegek egyes tartalmi elemeinek hasonlósága (fenyegetés kivágással, határidő szabása, növény megszólítása).
Távolabbi tartalmi-funkcionális párhuzamokat jelent a betegséget fának átadó szövegek számtalan fajtája, amelyek Európa sok helyén a betegség „fának adásának” hitével és gyakorlatával (beteg ruhájának, hajszálainak fára kötése) függnek össze, mint erre délszláv, közép-európai és angol, francia adatok vallanak. Egyszerű S-szövegként és nagy elterjedésű szövegtípusokként (melyek állandóságát „varázskönyvekben” való előfordulásuk-terjedésük is biztosította) is ismertek (pl. angol: „Kőrisfa, kőrisfa, kérlek vedd el tőlem ezeket a szemölcsöket” – Brie 1906: 13).
A feltehető eredeti hiedelemtartalomra vallanak azok a német és francia szövegtípusok, amelyek nemcsak utalnak a fának adott áldozati cselekményekre, amelyekért cserébe a gyógyulást kérik, hanem elmondóik ténylegesen véghezvisznek ilyesfajta cselekményeket (pl. francia: sót és kenyeret visz, ezt mondva: „Köszöntelek fodormenta! Nekem lázam van, neked nincs; itt hozok neked kenyeret és sót, cserébe gyógyítsd meg a bajomat”). E szövegek a magyar „éjurakéhoz-éjasszonyokéhoz”, illetve „szépasszonyokhoz” forduló néhány szöveg (lásd a IX. 3. csoportban) tartalmi párhuzamai.
