1. Az ún. második merseburgi ráolvasás
1. Az ún. második merseburgi ráolvasás
Rándulás, ficam gyógyítása: A ráolvasó rátartja két kezét a megjelölt helyre és csendesen mondja:
681Mikor Urunk Jézus elindult Jeruzsálembe,
Jeruzsálemből Jerichó városába,
mikor ment volna által a kőhídon,
az ő szamarának kificamodott a lába.
Urunk Jézus szent szavával mondá
„Semmi ízben, semmi tekintetben
a ficamodás meg ne maradjon,
hanem ín ínhez,
csont csonthoz
hús húshoz,
ér érhez,
vér vérhez,
erő erőhöz,
verő verőhöz,”
a mi Urunk Jézus Krisztus szent nevében úgy ne maradjon
ennek az embernek (lónak) testében ficamodás, rándítás,
valamint az Urunk Jézus szamarának. Ámen.
Jeruzsálemből Jerichó városába,
mikor ment volna által a kőhídon,
az ő szamarának kificamodott a lába.
Urunk Jézus szent szavával mondá
„Semmi ízben, semmi tekintetben
a ficamodás meg ne maradjon,
hanem ín ínhez,
csont csonthoz
hús húshoz,
ér érhez,
vér vérhez,
erő erőhöz,
verő verőhöz,”
a mi Urunk Jézus Krisztus szent nevében úgy ne maradjon
ennek az embernek (lónak) testében ficamodás, rándítás,
valamint az Urunk Jézus szamarának. Ámen.
Háromszor mondja el, közben mindig keresztet vet a fájó helyre.
(Kiskunfélegyháza, Zsigmond gy.; EA 87: 46–47)
32 magyar variánsa ismert, két történeti adatot kivéve kizárólag dél-alföldi lelőhelyekkel. A történeti adatok: Bornemisza negyedik „bájoló imádsága” az „Menyelesröl” (1955: 135; Bolgár 1934: 31–33) és a majd egy századdal korábban (1484-ben) feljegyzett „Bagonyai ráolvasások” egyike, szintén „menyelés” (’ficam’) ellen (Jakubovich 1920: 78–80; Horváth C. 1921: 439–441). Ficam és rándulás gyógyítására használták, általában az e betegségekre specializálódott „kenőasszonyok”. Csak néhány esetben kontaminálódik más szövegtípusokkal (leggyakrabban az „Oszlassa el az Atya…” fohásszal).
A cselekmény menete az a) egyszereplős szövegekben általában vándorlás–balesetgyógyítás, a b) kétszereplős szövegekben vándorlás–baleset–találkozás–gyógyítás. Szereplők: a) Krisztus (Jézus) szamárháton (lóháton), mint a balesetet szenvedő állat utasa, egy személyben betegként és gyógyítóként. b) Külön gyógyító lép fel, aki két esetben Szűz Mária (Boldogasszony), egyébként „szent Ficéria”, „Vice Máté” stb. nevű személy. A vándorlás helyszíne, illetve iránya Jeruzsálem, Jerikó; vagy „(fekete) föld színe”, Bornemiszánál a Paradicsom. A baleset színhelye híd, kőhíd, kő, kőszikla, Bornemiszánál a Paradicsom kapuja. Az egyszereplős szövegekben a gyógyítás a beteg testrészre mondott fiktív ráolvasást tartalmazza. A kétszereplős szövegek gyógyító formuláját a találkozásra utaló szövegelem és gyógyító cselekményre utalás előzi meg: a gyógyító „szent kezével gyógyította és megigazította, szent szájával ráfújt”. E cselekmények a ficam és rándulás tényleges (a szöveg mondásával egyidejűleg gyakorolt) gyógymódjai. Bornemisza szövege és a „bagonyai ráolvasás” a „beteg panasza” típusból ismert panaszt, illetve segélykérést is tartalmazza. A fiktív ráolvasás a szövegtípus legállandóbb része. Az azonos grammatikai struktúra ismétlődése, gondolatpárhuzam, alliterációk révén ritmikus, olykor rímes; ellentétben a vándorlás, baleset és találkozás kötetlen prózájával.
A II. merseburgi ráolvasás nevét első, 9. századi feljegyzésének helyéről nyerte (Mettke 1976: 85–86). Gyógyító formulájának megfelelőjét az Atharvavedában vélték felfedezni; 682ennek alapján „közös indoeurópai hagyaték”-ként való számontartása is mindig újra felmerült. A merseburgi lelőhelyű szöveg, valamint néhány skandináv variáns germán istenneveket tartalmaz (Mettke 1976: 85–86; Ebermann 1903; Christiansen 1914). Elsősorban ez a tény, valamint a sok közös formai-tartalmi jeggyel rendelkező, de egy századdal későbbi „Trier-i ráolvasás” vetette fel a „pogány–keresztény” elsőbbség problémáját. A 9. századi szöveg gyógyító formulája („Csont csonthoz, vér vérhez, tag taghoz, mintha mindig össze lettek volna forrva”) szinte szó szerinti megfelelője az újonnan feljegyzett európai variánsok legállandóbb elemét jelentő formulának; az Atharvaveda csak a gyógyító formulát tartalmazza („…csont csonttal…” stb. – Mylius 1978: 84–85). Marót Károly (1958) az Odysseiában talált hasonló tartalmú epikus ráolvasás nyomaira, de a gyógyító formula nélkül. Az „eredet” eldönthetetlen kérdésétől függetlenül a 19–20. században feljegyzett variánsok – mint a magyar szövegek is – bibliai eseményre: Krisztus (szamárháton) Jeruzsálembe vonulására utalnak. A lóháton utazó Krisztus már kevésbé kötődik a legendai eseményhez; még kevésbé néhány korai német és skandináv variáns, ahol Krisztus erdei vadászatra lovagol, csakúgy, mint feltételezett ősei, az első szövegben megjelenő Odin és kísérete. Ha nem is feltétlenül igaz Mansikka (1909: 249–259) és követői „pogány vonásokkal felruházott keresztény legenda” elmélete, az általa párhuzamul hozott legendai és apokrif szövegek mindenképpen erős egyházi hatásra vallanak. A lényegében egész Európában elterjedt típus a személyek száma és a baleset színhelye alapján különül el helyi altípusokra. Híd mint színhely: balkáni, román, erdélyi szász szövegekben. Két személy: Németország, Balkán, Olaszország. Egy személy: Anglia, Skandinávia, Baltikum, Oroszország. A kétszereplős szövegek Hampp szerint (1961: 247–263) kontaminációk a „beteg panasza” típussal. Ezt a feltevést a román szövegek támogatják, amelyeknek majdnem kivétel nélküli tartozéka a panasz. De a román (és délszláv) epikus ráolvasások ritkán jelennek meg bármikor is „tiszta” típusokban: a Máriának panaszkodó Jézus vagy más személy sokfajta epikus szöveg szereplője e területeken. A magyar variánsok mind közép-, mind délkelet-európai jegyekkel rendelkeznek. Az intenzív dél-magyarországi elterjedés esetleg délvidéki német telepesek hatásának köszönhető. Sajátosan magyar vonásnak látszik a „Fice Márton”, „Szent Ficéria” stb. nevű gyógyító felléptetése. E név feltehetően a „ficam” szóból ered: viselője sokkal inkább ficamgyógyító paraszti specialista, mint legendai szent.
