2.2. Szent és gonosz találkozása – szent megrontása, gyógyítása
2.2. Szent és gonosz találkozása – szent megrontása, gyógyítása
2.2.1. „Három zsidó lány”
Szemverés gyógyítása: A gyógyító jobb keze nevetlen ujjával keresztet vet magára és a gyerek fejére; majd a gyerek fején tartva jobb kezét, mondja:
Elindult a boldogságos szűz anyánk, Márijánk,
a réluzsálemi szentségös szen misére,
vitte a szép Jézust a karján,
Előtanála három zsidó lán.
Aszongya a zsidó lán:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös nap!”
Aszongya a másik:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös hódvilág!”
Aszongya a harmadik:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös csillag!”
Végre hallgatta a boldogságos szűz anyánk a réluzsálemi szen misét,
szörnyen mögbágyódott a karján a szép Jézus;
elvitte haza.
Megfürösztötte a Jordán vizibe,
ráöntötte a piros márván kűre.
Tenéked is János
úgy ne ártson a szömverés,
mint a Jézus fürdője mög nem állott a piros márván kűvön.
(Szeged; Kálmány 1881–1882: II. 112)
a réluzsálemi szentségös szen misére,
vitte a szép Jézust a karján,
Előtanála három zsidó lán.
Aszongya a zsidó lán:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös nap!”
Aszongya a másik:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös hódvilág!”
Aszongya a harmadik:
„De szép a szép Jézus, mint a szép fényös csillag!”
Végre hallgatta a boldogságos szűz anyánk a réluzsálemi szen misét,
szörnyen mögbágyódott a karján a szép Jézus;
elvitte haza.
Megfürösztötte a Jordán vizibe,
ráöntötte a piros márván kűre.
Tenéked is János
úgy ne ártson a szömverés,
mint a Jézus fürdője mög nem állott a piros márván kűvön.
(Szeged; Kálmány 1881–1882: II. 112)
11 variáns, dél-alföldi, délnyugat-dunántúli elterjedéssel. Kizárólag szemverés gyógyítására, kísérőcselekményként szenesvízkészítéssel és az ezzel kapcsolatos fürdővel. Általában gyógyító specialisták használták.
Hasonlatba foglalt szövegek, meglehetős tartalmi-formai egyöntetűséggel. A cselekmény menete: vándorlás–találkozás–baleset–gyógyítás. Szereplők: Mária a Kisjézussal (mint gyógyító és beteg), valamint a „három zsidó lány” (mint a balesetet okozó – szemmel verő – személyek, de felléphetnek gyógyítóként is).
685A vándorlás iránya: (egyiptomi) templom, szentmise, „avató”. A találkozás a 3 zsidó lány dicséretét tartalmazza; ez a szövegek formulaszerűen állandó eleme. A baleset és a tünetek megfelelnek a néphit szándéktalan szemveréssel kapcsolatos nézeteinek. A gyógyítás közös tartalmi elemei: fürdő (legtöbbször a Jordán vizében), víz kiöntése „(piros) márványkőre”, esetleg gyógyító füvek szedése. A fürdetés elbeszélése változatos, kötetlen formában történik. Az S-tag konkrét betegre utal (pl. „…ennek a kis gyereknek”).
2.2.2. Találkozás egy igéző személlyel
Szemverés gyógyítása:
Boldogságos szűz Mária elindula avatni,
találkozék pogány zsidó leánnyal.
Fölemelte fehér fátyolát,
halálra igézte szent fiát.
Monda szent Lukács evangélistának:
„Menj el a Jordán vizéhez,
vess vizet ennek a kis ártatlannak.”
A szent kereszt nevében,
az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Ámen.
(Atyha, Udvarhely m.; P. Madar gy.)
találkozék pogány zsidó leánnyal.
Fölemelte fehér fátyolát,
halálra igézte szent fiát.
Monda szent Lukács evangélistának:
„Menj el a Jordán vizéhez,
vess vizet ennek a kis ártatlannak.”
A szent kereszt nevében,
az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Ámen.
(Atyha, Udvarhely m.; P. Madar gy.)
8 moldvai és Udvarhely megyei variáns. Szemverés ellen, „vízvetés” kíséretében használt, hasonlatba foglalt szövegek. A cselekmény menete az l. altípuséval azonos. A balesetet egyetlen személy okozza. Külön gyógyító személy (Szent Lukács, illetve Szent Ilona) is felléphet. A gyógyító egyébként Szűz Mária; a vele „vándorló” Kisjézus a beteg. A gonosz (mint akaratlanul rontó személy): „zsidó lány”, „zsidó legény”, „nad szemű szent Lukács”. A vándorlás iránya: „hosszú útra”, „avatóba”, „aranyos templomba”.
Az igézés (Jézust megölelik, megcsókolják, megcsudálják) és gyógyítás módja egyértelműen a paraszti gyakorlatra, szemveréssel kapcsolatos hiedelmekre utal. A gyógyítás változatos elbeszélésében csak a Jordán vizében fürdetés tartalmi eleme állandó. Záradékul spontán fohászok és az e területen szokásos záróformulák jelenhetnek meg („a betegség múljon el, mint a füst, s a pára” stb.).
Bornemisza „az igézetről” való ráolvasása (1955: 135–136; Bolgár 1934: 25) tartalmilag azonos a külön gyógyító személyt szerepeltető változatokkal, de attól eltérően az igézők: „zent assonoc, zent leanoc zent Apostoloc, Martelyoc”. Lényeges különbség e szöveg epikus részletessége (Mária beül a székébe, leteszi a bölcsőt, belefekteti Jézust stb.), valamint bizonyos, Bornemisza szövegeire (és a moldvai szövegekre) általában jellemző stiláris jegyek: elsősorban az állandó (részben alliteráló) jelzők ismétlése. Az S-tag okozófelsorolásos szemverésgyógyító szöveget foglal magába.
Három moldvai szöveg képviseli e típus „beteg panasza” típussal való kontaminációját.
2.2.3. Találkozás 3 fehér asszonnyal
5 moldvai szöveg szerepelteti a „három fehér asszonyt” rontó személyként. Két variáns a „3 zsidó lány” típussal kontaminálódik; két szövegben pedig a balesetet a gyógyítás 686(fürdetés) követi, segítő személy felléptetésével. Feltűnő a szemverés helyi gyógymódjának pontos elbeszélése a segítő Szent Péternek adott utasításban.
A gyógyulástörténetek közt a típusok, illetve variánsok számában messze vezetnek a szemverés elleni, vagy szemverésre alkalmazható, a szemverés gyógyításához „igazítható” szövegek – megfelelően a magyar néphit „igézetcentrikusságának”. Az O- és S-tag közelítésének tendenciája e szövegekben a legerősebb, a konkrét szituációra történő utalások itt a legnagyobb számúak. Ezek a szövegek a néphit „élő” részét képezték; változékony S- és Sz-elemek töltötték ki a készen kapott kereteket. A keretek a gyógyulástörténetet tartalmazó epikumok állandó szerkezete és állandó szövegelemei: a vándorlás, a találkozás, valamint a gyógyító és elküldő utasítások (az epikum fiktív ráolvasásai).
A találkozás a gonosszal típus(ok) találkozás és elküldés elemei valószínűleg az epikus ráolvasások legrégebbi és legáltalánosabb alapelemeit jelentik. Legrégebbi írásos nyomai ókori keleti (három féreggel való találkozásról szóló asszír varázsszöveg, óegyiptomi és óind elküldő formulák; Ohrt 1936; Weinreich 1946), majd közelebbről középkori arab és héber démonlegendákig, démonelküldő ráolvasásokig vezetnek (Winkler 1931). Az utóbbiakban megjelenő Karina és Lilith, terhes nőket és csecsemőket veszélyeztető női démonok előképének Winkler a babiloni, szintén anyákat és gyermekeiket fenyegető Lamastut tartja, utódjának (főleg Délkelet-Európában) a „találkozás a gonosszal” típus démonikus vonásokkal felruházott gonoszát. A középkori héber, arab, bizánci legendaszövegek és ráolvasások a démon elküldésére, a neki adott feladatra utalnak (3 angyal vagy 3 szent fivér küldi el Lilith vagy Gello démont). A mai európai szövegek e két elemének tartalmi-formai megfelelői 3. és 5. századi latin, majd 10–12. századi latin és német, 13. századi görög nyelvű szövegekben lelhetők fel. A 3. századi szövegpárbeszéde („Antaura…hová viszed a fejfájást…” stb.), a 13. századi szövegben a párbeszéd és az elküldő hely („hegyekbe, ahol a kutya nem ugat, kakas nem kukorékol”, vagy „ökör húsát megenni, szemét kiszívni”) szinte szó szerinti megfelelője a mai balkáni szövegek megfelelő helyeinek (Weinreich 1946; Ohrt 1936). A nyugati (latin és német nyelvű) szövegekben a párbeszédet „Nesia”, „Nosia” elhagyott helyre küldése követi. „Nesia” talán a délkelet-európai szövegekben mai napig ismert Nusid megfelelője.
A betegség ember nem lakta helyre küldése főleg Délkelet-, Kelet-Európában igen elterjedt (egy újgörög példa: „Távozzatok ennek a lánynak 62 eréből, menjetek a hegyekbe, dombokba, a tatárokra, a nap mögé, ahol a kutyák nem ugatnak…”; Arnaud 1912: 513–514). De ismert egész Európában, már igen régi szövegemlékekből is (önállóan, és igézet elleni szövegek részeként is). Például az Atharvaveda egyik elküldő formulája rabszolgákra, ellenségekre vagy ismeretlen földrajzi helyekre küldi a lázdémont (Mylius 1978: 90). Főleg Délkelet-Európában apokrif szövegek is terjeszthették (Mansikka 1909: 75; Weinreich 1946: 290). Az „emberi tevékenység = keresztény vallás gyakorlása” és a betegség „pogányokra” küldése nyilvánvalóan az exorcizmusok találmánya. E keresztényesített tartalom a közelmúltban leginkább Délkelet-Európa ráolvasásaiból ismert. Például egy délszláv szöveg a fejfájást oda küldi, „ahol nem kukorékol kakas, ahol nem szolgáltatnak misét” (Krauss 1890: 54; vö. a hivatalos benedikció-szöveggel, amely a vihart küldi elhagyott és kiszáradt helyekre, „…ahol nem szántanak, nem vetnek és Isten nevét nem hívják” (Franz 1909: II. 93).
A keleti és nyugati egyház révén egyaránt terjedtek ezek a szövegek; feltételezett eredeti sajátságaikat keleten inkább megőrizték. A keleti egyház folyamatos fenntartó és terjesztő tevékenységét Mansikka (1909: 44–60) egyházi kéziratokba, illetve hivatalos 687egyházi énekeskönyvekbe foglalt szövegekkel dokumentálja, a 13. századtól több századon át. Ugyanezeket a régi, illetve délkelet-európai jellegzetességeket a régiesebb magyar variánsok (erdélyi, moldvai szövegek, Bornemisza szövegei) is őrzik. A megszemélyesített igézet gonoszként való szerepeltetése a magyar szövegek sajátsága. Ez megfelel annak a ténynek, hogy a magyar népi gyógyászat leggyakoribb kóroka a szemverés; a betegségdémonok alakjai viszont lényegében hiányoznak a néphitből. A démonikus nőalak(ok) a – feltehetően közvetlen román hatásnak köszönhető –„három fehér asszonyt” szerepeltető szövegeken kívül a ráolvasások gonosz lényeiként nem szerepelnek. De démonikus eredetre utalnak a megszemélyesített igézet (és szentantaltüze) jelzői (pl. 7–77-féle) és brutális rontó módszerei. A délkelet-európai, démonikus nőalakokat szerepeltető ráolvasásokkal szemben a nyugat-európai szövegekben többnyire megszemélyesített betegségek lépnek fel a démonok helyén (pl. a német nyelvterületen a „Gichtsegen” és „Bärmuttersegen” – köszvény, illetve méhbetegségek elleni ráolvasások). Démoni vonások Közép-, Nyugat-Európában a „Diebsegen” („Tolvaj-ráolvasás”) ráolvasás-típusban őrződtek meg. Ennek cselekménye a Máriától ellopott Kisjézusra, a démonok megkötésére, „lehetetlen feladatokkal” való eltávolítására utal (Spamer 1958: 167–222). A démoni vonásokat az egyházi exorcizmusok démonizált hiedelemvilága is erősíthette-terjeszthette. Egyházi indítékra, sőt egyházi gyakorlatban is történhetett bármilyen betegség, rossz idő és egyéb baj „behelyettesítése” a démonűző szövegekbe.
Mindent összevetve a magyar szövegtípusok inkább a bizánci hagyományokon keresztül talán közel-keleti hagyatékot is őrző délkelet-európai szövegek körébe tartoznak. Kivétel ez alól a találkozás a gonosszal eddigi adataink szerint sajátosan magyarnak látszó típusa, a „Három zsidó lány”. Ennek kapcsolatai nem ismertek. A három szemverő lány nem démonikus lény, hanem közönséges földi, szándéktalanul rontó nő, aki a paraszti gyakorlatnak megfelelően gyógyít is. A gyermek Jézust gyógyító Mária szintén „földi” anya – a történetet legendaivá csak a színhely és a Kisjézust dicsérő formula teszi. A típus eredetét nyilván e formula nyomában kell keresni. Ezen kívül a szövegek csak a vándorlásnak majd minden epikus ráolvasás-típusban megjelenő közhelyét, és a szemverésgyógyítás paraszti módszereit tartalmazzák. A dicsérő formula talán összefügg a háromféle tevékenységet folytató „három asszony” szövegtípusával, vagy éppen onnan ered.
