A MUNKÁSHAGYOMÁNY-KUTATÁS TÖRTÉNETE
A MUNKÁSHAGYOMÁNY-KUTATÁS TÖRTÉNETE
A munkásfolklór a hagyományos folklór jelenségeinek megfelelő vagy azokból származtatható jelenségek összessége a munkásság kultúrájában.
Az elmúlt évtizedek összefoglalásai nyomán a munkáshagyomány-kutatást a következő szakaszokra tagolhatjuk:
a) 1867–1947. Az ösztönös adatgyűjtéstől a munkásköltészettel foglalkozó első közleményig. Az első jelentősebb mű, amelyben számos munkás- és céhszokás leírásán kívül városnéprajzi szokások-hagyományok közlését is megtaláljuk, a Magyarországi népszokások (Réső 1866). Orbán Balázs híres munkájában, A Székelyföld leírásában (1868–1873) bányászok és vasmunkások viseletére, szokásaira, a parasztitól eltérő sajátos életmódjára hívja fel a figyelmet. A ma már klasszikusnak számító Kálmány Lajos köteteiben a korai munkásdal számos változatát találjuk meg (Kálmány 1877–1878; 1891a–b; 1952). A századfordulón összegyűjtötték és kiadták mintegy 50 mesterség szakszótárát, amely szintén sok adatot tartalmaz a munkáshagyományról (Frecskay 1900). Munkásdalokra bukkanunk egy népköltési gyűjteményben is már az I. világháború előtt (Mailand 1905), és kivándorlódalokat olvashatunk egy jeles gyűjtő hagyatékában (Sebestyén gy. 1913–1914; EA 1990. sz.). Az Ethnographia szerkesztői színes beszámolót közöltek a szervezett munkásság első május elsejei felvonulásáról, meglátva a sajátos néprajzi vonatkozásokat (Ethn. 1890: 307). Ugyancsak az Ethnographiában találhatunk a céhiparra, a kis- és kézműiparra vonatkozó adatokat; céhhagyományokkal, építőáldozattal kapcsolatos közléseket; bányászhagyományokat és mondákat. Hasonló tartalmú írások a Néprajzi Értesítőben is olvashatók. Az 1930–1940-es években a falukutató irodalom és szociográfia a falun és mezővároson élő agrár- és munkásrétegekről is megemlékezik. E korszak néprajzi irodalmának futó áttekintése is bizonyítja, hogy a magyar néprajzban múltja van az agrárproletárok és a munkásság hagyományai iránti érdeklődésnek.
b) 1947–1961. A magyar munkásosztály történeti kialakulásának és hagyományainak folyamatát a történettudomány 1945 után részletesen feltárta. A néprajztudomány hamarosan bekapcsolódott a munkáskultúra kutatásába (Dégh 1947a: 250–271), majd 1950-ben az ELTE Folklór Tanszékén Munkásfolklór Munkaközösség alakult Ortutay Gyula vezetésével, amely a magyar munkáshagyományok kutatását tűzte ki célul. A munkaközösséget a tanszék munkatársai alkották: Dégh Linda, Dömötör Tekla, Katona Imre s e sorok írója. A társadalmi gyűjtők bekapcsolódásának elősegítésére gyűjtési útmutatót adtak ki (Dégh 1953). Hamarosan Néprajzi Gyűjtőpályázatot hirdettek 750a munkáshagyomány feltárására, és Dömötör Tekla irányításával a Nagybudapesti Néprajzi Munkaközösség is elkezdett foglalkozni a munkásfolklór kutatásával. Rövidesen megjelentek a témával kapcsolatos tanulmányok, dolgozatok, adatközlések s a Magyarországi munkásdalok c. kötet is (Szerémi 1955).
A Szovjetunióban és a szocialista országokban, valamint néhány nyugati országban szintén eredményesen kutatták a munkásfolklórt. A magyar kutatásban ezekben az években bizonyos megtorpanás volt tapasztalható. Fontos feladatot jelentett volna a hagyományos paraszti kultúrával való összehasonlítás, de ez mindmáig várat magára.
c) 1961–1968. 1961-ben volt a prágai munkásdal-konferencia. Jelentős eredményei közé sorolhatjuk, hogy megszervezte a Nemzetközi Munkásdal Bizottságot, amelynek székhelyéül Budapestet választották. E konferencia után az MTA I. Osztálya ismét napirendre tűzte a munkásdal- és munkáshagyomány-gyűjtés kérdéseit. Létrehozták az MTA Munkásdal Bizottságát, amelyben részt vettek az egykori egyetemi munkaközösség tagjai, és új munkatársak csatlakoztak hozzájuk: köztük Maróthy János és több jeles népzenekutató. A munkatervekben vonzó, új feladatokat tűztek ki, és ezek jó része meg is valósult. Elsőként a magyar munkásfolklór bibliográfiája készült el (Nagy D. 1962b). Gazdag anyagú és elemző elméleti munkák jelentek meg Maróthy János kutatásai eredményeként (1960–1965 között), s a Bartók Archívum (ma: MTA Zenetudományi Intézet) lett a központja és archívuma a munkásdalgyűjtéseknek. Ezeknek az éveknek legjelentősebb eredménye A parasztdaltól a munkásdalig c. kötet (Katona I.–Maróthy–Szatmári 1968). E gyűjteményes munkában 10 tanulmány foglalkozott a témakör sokoldalú vizsgálatával: a földmunkásoktól a bányászokig széles körben vizsgálja a munkásfolklórt. A kötetet záró bibliográfia bizonyítja a témakör iránti érdeklődést (Voigt 1968). Bár ebben az időszakban számos munka jelent meg e témáról, a Munkásdal Bizottság 1968-ban megszűnt.
d) 1968–1987. Napjainkban e témakör kutatásának nincsenek szervezett keretei, intézménye; ennek ellenére a jelzett időben újabb kiadványok jelentek meg. A Magyar Néprajzi Lexikonban mintegy 150 címszó található e témával kapcsolatban, s jelentős összefoglalás is napvilágot látott (Nagy D. 1987).
