MICBÁNNÉ MONDÁJA
MICBÁNNÉ MONDÁJA
A népi életszemlélet elítéli az ikerszületést, régebben ezt nagy szégyennek tekintették. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos kéziratos Babonalexikonának „Ikrek” címszava alatt foglalkozik az ikrek születésének néphiedelem szerinti okaival, illetve az ikerszületés megelőzésével. Az összenőtt kettős gyümölcsök fogyasztása – az ország különböző területein gyűjtött adatok szerint – nemkívánatos ikerszülést okoz. De ikrei születnek annak az asszonynak is, aki mással egy törülközőbe törülközik, vagy kettős sárgájú (kétszikű) tojást fogyaszt. Tudunk arról is, hogy a leány nem ment ahhoz a legényhez, amelyiknek a családja „ikerfajta” (Erdész 1968: I. 79). Különös az is, hogy a Tolna megyei néphit az ikreket egymáshoz viszonyítva annyira idegeneknek tartja, hogy a jogszokás a házasságkötésüket sem tiltja (Hadnagy 1954).
„Ikerellenes” szemlélet mutatkozik meg az ún. Micbán-mondában, mellyel több hazai és külföldi szerző is foglalkozott (Heller 1909; György 1934: 160; Bolte–Polivka 1913–1918: I. 391). A magyar változatok arról szólnak, hogy a királyné paráznasággal vádol egy szegény asszonyt, aki ikreket tart a karján. Az asszony átka következtében a 98királynénak egyszerre hét gyermeke születik. Férjének csak egyet vall be, a többit vízre bocsátja. Idővel tettét megbánja, a gyermekek előkerülnek. Ezt a történetet az Aarne–Thompson-mesekatalógus a 707-es mesetípus egyik epizódjába szorítja be, a Magyar Népmesekatalógus azonban már önálló típusként tartja nyilván (MNK 934*). A magyar változatok elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy a Miczbánné vagy a koldusasszony átka c. ponyvát a múlt század végén több ízben is kiadták.
Fölmerül a kérdés: Mi az ikerellenesség oka? H. Ploss számos példát sorol fel arra, hogy a természeti népek az ikerszületésben rendkívüli, természetellenes dolgot látnak. Primitív képzeletük szerint egy apától egyszerre csak egy gyermek születhet. Ha ikrek születnek, akkor az asszony parázna, mert két férfival érintkezett. Ez a hiedelem megvolt a rómaiaknál is. Úgy vélték, hogy az apához kevésbé hasonlító gyermek egy gonosz démon leszármazottja. Az egyik vagy mindkét gyermeket megölték attól való félelmükben, hogy azok felnőve szerencsétlenséget hoznak rájuk (Ploss 1911: 146–168).
A magyar népi hitvilágban e primitív felfogásnak már az emléke sem él, csupán a népi életszemléletben kissé érthetetlen „ikerellenesség”-gel találkozunk. Amint a sárkánytípusok leírásánál láthattuk, Ámi Lajos mesemondó az ikerellenességet sajátosan magyarázza. Ámi az első magyar adatközlő, aki a túlzott szaporodást az ember alakú sárkányokkal, vagyis gonosz démonokkal hozza kapcsolatba. Úgy véljük, nem zárható ki annak feltételezése, hogy egykor az ikergyermekeket nálunk is mitikus lények leszármazottainak vagy vér szerinti visszaütésének tartották.
A Micbán-mondában ugyancsak alapvető a kimondott szó erejébe vetett hit. A kimondott szónak bűvös ereje van, s az átok megfogan. Ezt a hitet népmeséink eléggé őrzik. Az átok még számos népmesében előfordul (AaTh 307, 425, 451, 934B).
