KÖRTÁNCAINK SZOMSZÉD NÉPI KAPCSOLATAI

Teljes szövegű keresés

290KÖRTÁNCAINK SZOMSZÉD NÉPI KAPCSOLATAI
Körtáncaink szomszéd népi kapcsolatainak összefoglalásakor a szomszéd népek hasonló táncaival való egyezéseket éppúgy figyelembe vesszük, mint a különbségeket. Az egyezések az átvétel vagy átadás tényéből éppúgy fakadhatnak, mint a körtánc műfajának közös, elemi sajátosságaiból. A különbségek részben nemzeti jegyekre, részben pedig a nagyobb európai tánctartományok fejlődési fáziseltolódásaira utalnak. Az összefüggésekre nem általában, hanem karikázódialektusonként és -típusonként, valamint népenként mutatunk rá, mert mindenütt más jellegű kapcsolatokkal találkozunk.
A régies déli karikázótípusaink vonásai a balkáni délszláv, elsősorban a horvát és szerb tánckincs megfelelő kategóriájához közelítenek (Martin 1974b, 1979a; Ivančan 1963a, 1964b; Borbély J. 1973; Kacarova–Dzsenev 1958).
A lánc-körtáncok aránya és szerepe a déli körtáncdialektus területén, valamint a Balkánon eltér egymástól. Míg nálunk délen szinte csak az énekes leánytánc képviseli ezt a táncformát, addig a délszlávok tánckultúrájára elsősorban a hangszeres kíséretű, vegyes, fejlett, mulatsági rendeltetésű kólók egész sora jellemző. Déli körtáncainkhoz nem annyira ezek, hanem az egyszerűbb énekes leánytáncok kapcsolódnak szorosabban. Az utóbbiak tavaszi idényjellege, agrárszertartásokhoz, olykor vízkultuszhoz kapcsolódó szerepe még határozottabb, élőbb, mint nálunk. Az énekes körtánc és a párválasztó játékok összefüggése a horvát tánckincsben is éppoly élénk, mint a Dél-Dunántúlon.
A délszláv kólók és magyar karikázók kapcsolata a táncnevekben is tükröződik. A bácskai csirajozás (szbh. čire), a szlavóniai derenkázás (szbh. dere) és kalalálás (szbh. kóló), a somogyi kocsikala (szbh. skoči kóló) énekes körtáncneveink s a szerémségi mad’arac (magyaros) és šantavi mad’arac (sánta magyaros) kólónevek a kétirányú kapcsolatok bizonyságai.
Déli karikázóink zenéjében közvetlen átvételből eredő egyezést nem ismerünk. A hangszeres kólózene énekelt karikázóinkba nem hatolhatott be, az énekes kólók régies, egyszerű formájú (1–2 soros), több szólamban előadott dallamai sem kaphattak teret a magyar körtáncok már fejlettebb, 4 soros régi vagy új stílusú, mindig egyszólamú dallamai között. A 2/4-es háromüteműség, a 3/4 és 6/8-os ritmus, a taktusváltás és proporciószerűség azonban olyan közös sajátosság az északnyugati délszláv (dinári és pannóniai), valamint a mi déli karikázó dallamainkban, mely az etnikus dallamkincstől függetlenül érvényesülő, régies ritmikai variációs gyakorlat maradványa lehet e területen. A szórványosan feltűnő 5/8-os (Sárköz) és 7/8-os (Szlavónia) aszimmetria szintén a balkáni tánckultúra közelsége miatt megőrzött régiség lehet, bár a közvetlenül érintkező délszláv területeken nem gyakori.
Formai vonatkozásban több közvetlen párhuzamra s egyezésre akadhatunk. Az összefogódzás-fajták némelyike (más területen hiányzó módja) a jellegzetes kólófogások közvetlen hatását tükrözik (elöl keresztezett fogás, előre-hátra karlengetés). A körmozgás főtípusai teljesen megegyeznek: a balra haladó ingamozgás; a szűkülő-táguló körmozgás; a Duna vonaláig következetesen napirányú, s attól keletre ellenkező irányú keringés az észak- és északnyugat-balkáni (dinári és pannóniai zóna) anyaggal teljesen egybevág. A régi európai lánctáncok öröksége, a Feröer-lépés nem véletlenül maradhatott meg oly következetesen éppen a leánykarikázóink déli típusaiban, a balkáni lánctánckultúra közvetlen szomszédságában. A rezgés (drmeš), mint jellegzetes előadási sajátosság, szintén a pannóniai (főként horvát) tánczónára jellemző, s a magyartól csak 291ritmikai különbségek választják el (nálunk és , a horvátoknál főleg ritmusban). Ez a sajátos rezgő előadásmód nálunk is elsősorban a déli dialektusterületre jellemző, s így közös pannóniai sajátosságnak látszik.
Déli leánykarikázóinkat elsősorban többrészességük különbözteti meg a többnyire egy részből álló énekes kólóktól. Egyrészes körtáncot csak a szlavóniai magyarságnál találunk. A fejlettebb két- és háromrészes körtánc másutt viszont teljesen általános. Fontos különbség a zárt kör sebes forgatása, mely a Balkánon dél felé haladva egyre ritkább, s a Kárpát-medence körtáncaira viszont általánosan jellemző.
Északi leánykarikázóink és a szlovák énekes körtáncok közös vonásainak magyarázata elsősorban abban rejlik, hogy a két nép tánckultúrájának általános jellege és szerkezete lényegében azonos. A Kárpát-medencében domináló páros és férfitáncok között az énekes leánykörtánc, mint egyetlen lánckörtáncforma, mellékes helyet foglal el. A magyar és szlovák tánckincs eddigi osztályozásainak hasonló eredményeiben ez megfelelően tükröződik (Tóth, Š. 1967; Zálešák 1964). A szlovák és az északi magyar körtáncok hasonló sajátosságai nem egyszerűen elemi párhuzamok vagy kölcsönhatások következményei, hanem szinte teljes azonosságokról, fedésekről beszélhetünk, s még a leánykörtáncok újabb fejlődési iránya is egybevág.
A régiesebb kelet-szlovákiai karikázók még elevenen őrzik a tavaszi, szertartásos jellegüket, a határkerülő és párválasztó játékokkal való összefonódást. Az ukrán és orosz horovodok, a délszláv énekes kólók, déli karikázóink hasonló funkciója az északi magyar körtáncokban már szórványosabban, halványabban jelentkezik újabban uralkodó tánckiegészítő vagy kifejezetten mulatsági szerepük mellett.
A körtánccal kapcsolatos azonos gondolkodásmódot tükröz a szlovák és magyar táncnévadás hasonló jellege (alakzat és mozgás jellemzéséből eredő elnevezések), valamint a nevek képzési módja (a táncnevek kicsinyítése és a határozóragos, illetve viszonyszós alak használata. Vö. pl. kerekecskézés, kol’esko: körbe-tánc, do kola stb.). Közvetlen megfelelésre a kelet-szlovákiai karička, garička (magyar karika, karikázó) név mutat.
A szlovák és magyar karikázók dallamkincsében mutatkozó egyezések az új stílusú, pontozott, alkalmazkodó ritmusú dalok közös használatából erednek, mely nálunk északon szinte kizárólagos, s a szlovák körtáncokban is gyakori. Keleten és északon kisebb, középen és délen nagyobb mértékben jelentkezik. E dallamstílus terjedését elősegíti a körtáncok zenekíséretének hangszeresedése (főként Közép-Szlovákiában), miáltal ezekben a páros tánc (csárdás) kéttempójúsága és a friss tempó is tért hódít.
A kelet-szlovákiai leánykörtáncok régies zenei vonásai északi karikázóinkra nem hatottak. E sajátosságok: a lassú, rubato előadású vagy szimmetrikus ritmusú bevezető dalok, a nem alkalmazkodó, pontozatlan ritmus, a 3 × 2/4-es sorok, a 3/4-es és taktusváltó dallamok viszonylagos gyakorisága, valamint a többszólamúság és felelgetős éneklés. E sajátosságok némelyike viszont a régies déli területen jelentkezik.
A szlovák leánykörtáncok formai részletvonásai is megegyeznek északi karikázóinkéval, amelyekre már utaltunk. Itt csak főbb eltérő jegyeiket emeljük ki, mint például a szabad összefogódzás nélküli bevezető sétálást, az azonos tempójú, illetve lassan fokozódó egyrészes táncot, a kör ingamozgásának (s a kétlépéses motívumnak) ritkaságát és a Feröer-lépés kivételességét.
Az énekes női körtánc vegyes, hangszeres kíséretű kis körben járt formává, mulatsági tánccá való átalakulása (főként Közép- és Dél-Szlovákiában) párhuzamos jelenség az újabb magyar körcsárdásdivattal.
292A kelet-szlovákiai karikázók régies funkcionális és zenei vonásaik mellett több olyan formai sajátosságot is őriznek, mely már hiányzik vagy igen ritka a mi újabb stílusú északi körtáncainkban (pl. gazdagabb fogásmódok, szűkülő-táguló körmozgás, következetes napirányú forgás), viszont a déli területre jellemző. E távoli egyezés arra mutat, hogy a Kárpát-medence újabb, északi körtánckultúrájának legrégiesebb pontja Kelet-Szlovákia.
Az erdélyi magyarok és románok körében a hangszeres kísérőzenéjű páros és férfitáncok mellett az énekes körtáncok szerepe csekély, csupán néhány helyen, szórványosan tűnnek fel, jobbára vegyes lakosságú területeken (Maros–Küküllő-vidék, Szilágyság, Máramaros, Bukovina). Az erdélyi énekes körtáncok mind a magyar, mind a román tánckultúra egészében sajátos helyet foglalnak el, és különös, rendhagyó esetet jelentenek. A leánykörtánc a magyar tánckincs egyik általános, fontos műfajkategóriája, amelynek az erdélyi változatok csupán egyik mellékágát jelentik. A román tánckincsben viszont egy ritka, kevésbé jellemző műfajkategória egyedüli képviselői (Giurchescu 1967). Az erdélyi magyar és román körtáncok vonásai összefonódnak, de bizonyos fejlődési fáziskülönbségek észlelhetők közöttük.
Az erdélyi körtáncokhoz nem kapcsolódik speciális névanyag, terminológiájukat többnyire más táncfajtáktól kölcsönzik. Nem kötődnek a tavaszi idényhez, régi szertartásos szerepkörükre már csak lakodalmi használatuk utal. Táncmulatságon kívüli és táncszüneti vagy tánckezdő alkalmazásuk megegyezik a Kárpát-medence női körtáncainak újabb, általános szerepkörével. A férfitáncot kísérő-kiegészítő alkalmazásuk viszont sajátos erdélyi jelenség. Az erdélyi körtáncokban is érvényesül a páros táncok formakincsével és zenéjével való kibővülés, a hangszeresedés és a vegyes, kis körös, mulatsági táncformákká való átalakulás tendenciája. Ez a fejlődés azonban népenként és tájanként eltérő fokozatokban valósult meg, s nem csupán az újabb táncstílus egységes keretében, mint Magyarországon és Szlovákiában.
A magyar és román énekes körtáncok régi típusainak közös jellemzői a 6/8-os, 6 szótagos táncdalok (bukovinai asszonyos, Alsó-Fehér megyei leányos, Küküllő-vidéki coconiţa). E dallamkategória fejlettebb, kibővült, 16 szótagos változatai a mezőségi lassú magyarhoz már hangszeres 4/4-es ritmusú alakjukban járulnak.
A román leánykörtánc újabb típusait énekelt (Küküllő-vidéki purtata és bătuta), gyakran aszimmetrikus (9/16, 10/16) ritmusú kolomejka-ardeleana (kanásznóta ritmusú) dallamok, a régi páros és férfitáncok (purtata – jártatós, invîrtita – forgatós, fecioreasca – legényes) hangszeres zenéjéből való kölcsönzések jellemzik. Ez a dallamkategória a legényest kísérő, kiegészítő női körtánchoz, az ún. sűrű magyarhoz mindig hangszeres előadású, 2/4-es ritmusú változatokban kapcsolódik (Alsó-Fehér m., Mezőség, Kalotaszeg).
A 4/4-es, pontozott ritmusú, új stílusú dalok viszont csak a magyar énekes körtáncok újabb típusához (Szilágyság, Alsó-Fehér m., Bukovina) és a körcsárdáshoz (Székelyföld) használatosak.
A magyar és román énekes körtáncok régibb típusainak (Maros–Küküllő-vidéki leányos és coconiţa) közös formai vonása a kör napirányú keringését eredményező Feröer-lépés alkalmazása.
A páros táncok hatását hordozó újabb körtánctípusokban már csak a jobbra haladó (Szilágyság, Küküllő-vidéki purtata), vagy kétirányú forgás (Küküllő-vidéki bătuta, lassú és sűrű magyar) általános vonásai közösek, lépésmotívumaik és ritmikájuk eltérő. A román 293körtáncok, a purtata és invîrtita nevű páros táncok aszimmetrikus és szinkópás, daktilikus ritmusú lépésekből épülnek fel, míg a magyarokéra főként a csárdásnak megfelelő szinkópátlan, szimmetrikus ritmusú lépések és az ún. fenthangsúlyos forgásmechanizmus a jellemző.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages