SEPRŰTÁNC
SEPRŰTÁNC
Ügyességi táncunk e típusáról viszonylag már nagyobb áttekintésünk van, bár összegyűjtött változatainak nagyobb része szintén a Dunántúlról származik. A Duna–Tisza közéről, a Felvidékről és a Felső-Tisza vidékéről ugyancsak gazdag anyagot ismerünk. A tánc eszközeként a seprűn kívül bot, sapka és kendő használatos. Az egyik kapcsolódó eszköz alapján sapkatáncnak is nevezik. Ugyancsak gyakori az ország nyugati területein a szövőszék analógiáján alapuló takácstánc elnevezése. Azt tartják ugyanis e táncról, hogy a láb alatt átkapkodott eszköz a szövőszéken ide-oda ugráló vetélő mozgását utánozza. Szabolcs-Szatmár megyében a nyíregyházi bokortanyák vidékén kondástáncnak nevezik az olyan táncot, amelyben az uralkodó motívum az eszköz láb alatti átkapkodása, még akkor is, ha a használt eszköz ténylegesen seprű. Tehát a népi tudat is a pásztortáncok jellegzetes mozgásával kapcsolja össze a seprűtánc motívumait. Utaltunk már arra is, hogy ügyességi táncaink mozgáskincse sok vonásban azonos más táncaink motívumkincsével. A rábaközi dus mozgáskincse is kapcsolódik a seprűtánc egyéb mozdulataihoz. E vidéken gyakori az, hogy az ügyességi táncaink jelölésére használják a seprűvel, üveggel dusolni kifejezést. A népi szóhasználat sokszor a dallam szövegéből is származhat. Fejér megyében a kendővel járt változatát ismerik, amely a dallamsorok végén elhangzó sudridrom szövegrész alapján kapta elnevezését.
A seprűtánc legjellemzőbb motívumai a következők:
1. A táncos az eszközt lábai alatt elölről vagy hátulról irányítva átdugja egyik kezéből a másikba. Ritmusa: 
. Megjegyezzük, hogy az eszköz negyedérték alatti azonnali átvetése is gyakori.
. Megjegyezzük, hogy az eszköz negyedérték alatti azonnali átvetése is gyakori.
2. A táncos az eszköz végét földre támasztja, hol jobb, hol bal lábát veti át rajta, miközben az eszközt egyik kezéből a másikba teszi. Ritmusa: 
3. A végével a földre támasztott eszköz felett átugrik a táncos, miközben hátul az egyik kezéből átadja a másikba az eszköz végét. Ritmusa: 
Az eszközzel egyéb mozdulatokat is végeznek a tánc járulékos elemeiként. Ilyenek például a seprű lengetése, ütögetése, a sapka rázása, a seprűzés mozdulatai, a botoló táncokra emlékeztető forgató mozdulatok stb. Ismeretesek olyan változatok is, amelyekben a táncos a seprűt lába közé véve obszcén mozdulatokat végez.
A motívumkincs minősége és szerkezeti felépítésének fejlettsége alapján a seprűtáncok típusainak több csoportját különböztetjük meg. Szembetűnőek mindenekelőtt azok a 324kötetlen szerkezetű formák, amelyek a régi stílusréteget képviselő ugrós változatok mozgásanyagával szerves kapcsolatot mutatnak. Ezekben a felsorolt mozzanatok mellett a kanásztáncra jellemző motívumokat is járják, többek között például a földre fektetett eszköz fölött is táncolnak.
A seprűtánc másik típusában a bemutatott eszközös mozzanatok mellett új stílusú táncaink mozgáskincse (verbunk, csárdás) összefonódik a régi stílus motívumaival. Ezek a seprűtáncformák elsősorban Észak- és Északkelet-Magyarországról ismeretesek, bár az előző típus ezeken a területeken is általános. A régi táncréteghez kapcsolódó típusokban megfigyelhetjük a kötött szerkezeti felépítést. Az eszköz adta mozdulatok és a mutatványos funkció megteremtik a kötött táncszerkezet kialakulásának lehetőségét. Ilyen változatokat elsősorban a Duna–Tisza közéről és a Dunántúlról ismerünk. Ezekben a zene egységeihez már törvényszerűen illeszkednek a motívumok. A táncnak itt már meghatározott kezdőformulái vannak, és a tánc zárlatai a zenei zárlatokkal esnek egybe.
A kötött szerkezetű táncnak páros és csoportos változatait ismerjük. A csoportos típus hazája a Rábaköz, ahol a legénycéhek keretében egyébként nagy szerepe volt a kötött táncoknak (verbunk, karéj). Ezekben a seprűtáncokban egy kötetlenebb mozgáskincsű táncszakaszt rendszerint felvált egy egységesen járt, feszes, eszközös motívumsor.
