TÁRGYKÉSZÍTŐ JÁTÉKOK

Teljes szövegű keresés

TÁRGYKÉSZÍTŐ JÁTÉKOK
A szerepjátékok lényege, hogy a gyerekek saját otthoni környezetüket mintázzák meg, és „felnőttesdit” játszanak. Házat építenek: falát úgy csinálják, hogy nedves homokot, földet a két tenyerük között összenyomnak. Szobát, konyhát, pitvart, istállót építenek belőle: az ilyen háznak csak fala van, teteje nincs (l. ábra). Amikor elkészült, be is bútorozzák. Bútorokat legkönnyebben bogáncsból, bojtorjánból lehet készíteni úgy, 548hogy megfelelő alakban tapasztják össze. Általában széket, asztalt, ágyat csinálnak belőle (2. ábra). A játék vetett ágyat az apák vagy nagyobb fiútestvérek faragják.

1. ábra. Ház, tető nélkül
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 123)

2. ábra. Bojtorjánból készült bútorok
(Hajdú, Szabolcs, Bihar, Szolnok m.; N. Barha 1943: 402)
A nagyágy mintájára készül, a bele való ágyneműt már a kislányok csinálják. Természetesen ők utánozzák a konyhai munkákat, a sütés-főzést is, s használnak játék konyhaeszközöket. Kemencét építenek, hogy legyen hol sütniük: kéz- vagy lábfejüket kissé púposan a földre teszik, körültapasztják nedves homokkal, földdel, majd óvatosan kihúzzák. Homokpogácsát, -kenyeret, -süteményt sütnek benne. A törött cserépedények darabjait konyhaedénynek használják: levest főznek benne vízből, kavicsból, burjánból. A nagyobb fiúk fatányért, fakanalat, favillát is faragnak nekik. Képzeletüket megragadják a felnőttek ékszerei, s azok mintájára csinálnak maguknak is díszeket a rendelkezésükre álló anyagokból. Egy virágot az ujjukra tesznek, a szárát körültekerik rajta, megcsomózzák, s kész a köves gyűrű. Ugyanígy a csuklójukon körültekert margarétából csinálnak karórát is. Virágkoszorút készíteni már nehezebb. Két virág fejét szorosan egymás mellé teszik, s az egyiknek a szárával görcsöt kötnek a másikéra. A harmadikat megint rácsomózzák a másik kettő mellé, s így folytatják, míg a két végét összekötve olyan hosszú nem lesz, hogy a fejükre tehessék (3. ábra). Nyakláncot pattogatott kukoricából 549készítenek: a kipattogott szemeket tűvel cérnára fűzik fel, s azt teszik a nyakukba.

3. ábra. Virágkoszorú fonása
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 274)
A margaréta fejéből nyulat készítenek: két szirom a két füle (a többit letépik), s a sárga fészekvirágokból kiszednek néhányat a szeme, orra, szája helyén. Madárfigurákat is csinálnak különböző anyagokból. A tojásmadár kifúrt és kifújt üres tojáshéjból és papírból, a famadár (4. ábra) nyárfából készül. Mindkettő elkészítése nagy türelmet és ügyességet kíván, ezért (különösen famadarat) csak az ügyes kezű nagyobb fiúk vagy felnőttek csináltak (Sándor 1962; Gabnay 1904; Beke 1934).

4. ábra. Famadár
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 266)
A különböző állatfigurákkal főleg a fiúk játszottak. A játék állatok elkészítésében nagy szerephez jutottak a különböző növényi alapanyagok. A legegyszerűbb formáknál alig fedezhetők fel az emberi kéz, az alakítás nyomai. Ilyen például a kukoricacsutkából készült jármos ökör – lemorzsolt kukoricacsutka vékonyabb fadarabbal, spárgával vagy dróttal felszerelve. Végtelenül egyszerű a székely gyermekek által készített kecske is. A mérges bürök levéltelen szárát kb. 10 cm-es darabokra vágják, a két végét keresztirányban behasítják, majd az egészet vízbe, például nagyobb tócsába teszik. A víz hatására a bevagdosott részek visszahajlanak, s így ez a növénydarab nagyon hasonlít a kecskére, illetve annak szarvára. Az ilyen kecskékből aztán egész nyájat készítenek (József 1943: 535–536). Felhasználják az uborkát, burgonyát, tököt is. Az uborka- vagy burgonyatehén törzse a gumó, s ebbe kisebb fadarabokat szúrnak lábaknak, nyaknak, majd egy kicsi gumót fejnek. A ló, ökör szinte teljesen megegyező módon készül, s ezek között gyakran csak a nevük alapján lehet különbséget tenni. A tökmalacot úgy csinálják, hogy egy hosszúkás főzőtökre pálcikával egy kis kerekdedet erősítenek, ennek héjára karcolják a szemet, orrot, szájat. Négy lába négy pálcika, farka a nagyobb tök indája (5. ábra). Gyakoriak a kóróból és hasítékaiból, továbbá a bojtorjánból, esetleg makkból és pálcikából készített ló-, ökör-, tehén-, kecske- és disznófigurák is.

5. ábra. Tökmalac
(Esztelnek, Háromszék m.; 1980: 265)
550A növényi alapanyagok mellett nagyobb szerephez jutott a homok, a sár, a vizes föld, az agyag. Az alföldi területeken sárbikát, -libát formálnak, s a kész figurákat szükség szerint más anyagokkal, például tollal díszítik (N. Bartha 1943: 399; Kiss L. 1923–24: 103). Állatcsontokból szinte alakítás nélkül készülnek állatfigurák. A csontcsikó például nem más, mint egy megfelelő formájú csont (leggyakrabban ló lábszárcsontjából való darab), amelyet cérnával vagy vékonyabb spárgával „fölszerszámoznak” (6. ábra), s valamilyen anyagból készült kis szekeret kötnek utána. Nagy szarvú ökröket szárnyasok mellcsontjaiból is csinálnak.

6. ábra. Csontcsikó
(Vésztő, Békés m.; N. Bartha 1943: 409)
Az állatfigurákat vagy csordába, nyájba rendezik, s kihajtják a „mezőre”, vagy egész sor szerszámot (ekét, gereblyét, boronát, szekeret) készítenek melléjük. Az egyszerűbb szekerek cirokszárból és hasítékaiból, kukoricacsutkából készülnek, a fejlettebb formák cérnakarikából vagy fából. A legegyszerűbb cirokszekereknek még kerekeik sincsenek, hanem csak rugalmas csúszóik (7. ábra). (N. Bartha 1943: 404–407; József 1943: 522; Fél 1935: 82; Gönczi 1914: 546; Sándor 1962: 96.)

7. ábra. Cirokszekér
(Alföld; N. Bartha 1943: 405)
551Ugyancsak a fiúk játéka a vesszőparipa, amelynek számos formája ismeretes. A legegyszerűbb változat, amikor egy napraforgót felkantároznak, és a kisebb fiúk azon lovagolnak. A fejlettebb formák fából készülnek, s festéssel díszítik őket. Kevés olyan játékszert ismerünk, amelynek története annyira pontosan nyomon követhető, mint éppen a vesszőparipáé. Számos történeti forrás és képzőművészeti emlék örökítette meg ezt a régi századokban is oly népszerű játékszert (N. Bartha 1943: 401; Fritsch–Bachmann 1965 12).
Az említett játékok és játékszerek, játékeszközök igen egyszerűek és éppen ezért általánosan elterjedtek, tehát aligha lehet beszélni helyi, illetve táji sajátosságokról. A számos leírás (vö. Kiss L. 1923–24: 103–104; Gazda 1974–75: 248–255; Bakos 1953: 57; N. Bartha 1943: 397–398; József 1943; Vajkai 1941: 244; Gabnay 1905: 298) nemcsak a játékok – természetükből, jellegükből következő – nagyfokú hasonlóságát bizonyítja, hanem archaikus, ősi voltukat is.
A játékszereknek talán a legnagyobb történeti múltra visszatekintő, de mindenképpen egyik leggazdagabb csoportját jelentik az emberfigurák, a különböző babák, bábuk és egyebek. Mivel kötetünkben elsősorban a magyar népi, falusi gyermekjátékokra vagyunk tekintettel, itt csak a babákról kell szólnunk, mivel egyéb emberfigurák játékszerként alig fordulnak elő. A viszonylag nagy hagyománnyal bíró bábjátszás és az ólomkatonák szinte egyáltalán nem tartoztak a falusi gyermek játékai közé. A falusi leányok babái természetesen alapvetően különböztek a városi formáktól. Gabnay Ferenc szerint (1900) a magyarországi nem gyári eredetű babákat az jellemzi, hogy az arc egyáltalán nincs jelezve, vagy csak festékkel, esetleg valami anyag van odavarrva; a hajat szintén nem jelzik, de esetenként valamely kiegészítő anyaggal (posztó, pamut, csuhé) pótolják; a test váza pedig egyszerűen két, kereszt alakban rögzített fadarab. A falusi babák a mindenütt megtalálható növényi eredetű anyagokból, fosztásból készültek, a legegyszerűbb formák pedig különböző terményekből. Összenőtt burgonyával vagy pálcika segítségével összeerősített almákkal is lehetett babázni. A babakészítés lényegében az egész nyelvterületen azonos módon történt, az eltérések leginkább a felhasznált anyagok sajátosságaiban rejlenek. Baranya megyében egy hosszabb bot felső részére keresztbe egy rövidebb botot kötöttek, majd a hosszabb bot felső részére rongyból kis fejet formáztak, erre kukoricacsuhéból vagy kenderből hajat készítettek, s kész is volt a baba. Néhol a botot kukoricacsutka, kóró vagy valami más fadarab helyettesítette. E babatípusnak az egyes vidékeken más és más elnevezése van: Csutkarozi (8. ábra), csutkakata vagy egyszerűen buba (Sándor 1962: 98–99; N. Bartha 1943: 403–404).

8. ábra. Csutakrozi
(Konyár, Bihar m.; N. Bartha 1943: 403)
A másik kedvelt típus 552a rongybaba volt (9. ábra).

9. ábra. Rongybaba
(Mikepércs, Hajdú m.; N. Bartha 1943: 403)
Ennek elkészítése például úgy történt, hogy „A különféle anyagú-színű-puhaságú rongyokat kisimítva egymásra teregetik, majd összecsavarják, és a fej részre külön befoglaló sima rongyot tesznek a kis leánykák. Ez adja a sima arc-részt. Majd fejkendőt tesznek a fejre, melyet hátul (a képzelt áll alatt keresztben irányítva) kötnek össze. A bubát aztán belecsavarják a legnagyobb rongydarabba s végül a hosszú lapos és keskeny szalaggal úgy csavarják körül, mint azt a gyakorlatban látták. Ha a takaró pókarongy hosszabb a bubánál, a fentmaradt részt visszahajtják…” (József 1943: 536). Teljesen hasonló babákat készítettek a magyarországi nemzetiségek is (Fél 1935: 83). Természetesen ezeknél szebb, „igazibb” babákat is találni a falusi kisleányok kezén. Különösen az első világháborút követő években terjedtek el a vásárokban beszerzett s helyi népviseletbe öltöztetett játék babák. Mindez azonban nem zárja ki a kezdetleges formák továbbélését (Kresz 1942: 54). Az egyszerűbb babaformák analógiáit egész Európában megtalálhatjuk, noha a kutatás – sajnálatos módon – nem mindig írta le ezeket. A különféle játék- és játékszer-monográfiák csak azokkal a babákkal foglalkoztak, amelyeket a háziipar vagy a tömegtermelés állított elő (Fritsch–Bachmann 1965: 67–73).
Utaljunk néhány szóval a babákkal való játék néhány egyéb tárgyi kellékére, noha ezek kétségtelenül az utóbbi évtizedek termékei, a polgári fejlődés eredményei. A kisleányoknak egész babaszobáik vannak bútorokkal, esetleg különféle háztartási eszközökkel kiegészítve. A század közepén már mind több kisleánynak volt játék bölcsője, nyoszolyája, esetleg babakocsija, kis mosószéke, szakajtója stb. Ezeket a játékszereket már rendszerint fából készítette az édesapa, esetleg az idősebb fivér, de gyakori volt, hogy asztalossal készíttették el, vagy a vásárban, búcsúban vették (Kresz 1942: 54–55).
553Amíg a babák elsősorban a leányok kedvelt játékszerei, addig a fiúk nemcsak állatfigurákat, hanem egyéb játékszereket is készítenek. Töklámpához például egy nagyobb töknek levágják a tetejét, a belét kiszedik, s a héjra szemet, orrot, szájat vágnak. Este, amikor sötét van, beletesznek egy égő gyertyát, rúdra szúrják vagy kerítés tetejére teszik, s egymást ijesztgetik vele. A papírsárkány 3, 4, 6 vagy 8 szögletű. Vékony nád- vagy léckeretre erősítik a papírt; a keret elülső sarkaiból spárga fut össze, ezek találkozási pontjához kötik a feleresztéshez szükséges hosszú madzagot. A sárkányt krepp-papír farokkal egyensúlyozzák ki. Szeles időben engedik fel: rövid spárgára fogva szaladnak vele, majd ahogy a szél viszi följebb és följebb, egyre hosszabb zsineget engednek utána (10. ábra).

10. ábra. Sárkányeregetés
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 150 nyomán)
A kisebb és nagyobb fiúk egyaránt szívesen játszanak háborúsdit, ahol a fegyver esetleg csak egy puskának, lándzsának kinevezett faág, bot. A háborús játékoktól függetlenül is utánozzák a lövés hangját, durranását. Különféle célzó-dobó játékokat is ismernek, ezekkel ügyességüket mérik össze.
A lövés hangját legegyszerűbben a tűzbe dobott bükkmakkal lehet utánozni, mert az nagyot durran. Hasonlóképpen szól, ha ökölbe szorított kezükre megnyálazott falevelet tesznek, a másik kezükkel rácsapnak. Könnyen elkészíthető durrantó játék a kulcspuska (11. ábra). Egy kulcs fejéhez dróttal nagy szöget erősítenek. Lyukas végébe tömnek a gyufafejek „pirosából”, beledugják a szöget, majd a drótnál fogva egy kemény tárgyhoz ütik, mire az nagyot durran. Esztelneken „Szilveszter éjszakáján, »mikor az ó-t az újjal esszehúzzák«, a fiúgyermekek kulcspuskával lőnek” (Gazda 1980: 251). A puskák különféle anyagokból készíthetők: valamennyinek az az elve, hogy a csőből valamilyen lövedéket repítenek ki. A legegyszerűbb, hogy a cső egyik végébe beszorítanak valamit, majd a másik végén belefújnak. Így lőnek ki például cérnakarikából babszemet: ez a fuszulykapuska. A puskák többségénél azonban a sűrített levegő löki ki a lövedéket, akár a 554tűzfegyvereknél. A bodzapuska (12. ábra) csöve egy – két bütyök közti – bodzaág, amelynek kiszedik a belét. Ehhez faragnak egy dugófát, ami belefér a csőbe, s olyan hosszú, hogy végigér rajta. A hozzá való golyót csepűből, kenderből készítik: vízbe teszik és jól összenyomkodják. Egy-egy golyót szorítanak a cső végeibe, majd az egyiket belökik a dugófával. A csőbe szorult levegő a másik golyót nagy durranással kilöki. Szívesen ijesztgetik vele a fiúk a lányokat, de a háborús játékoknak is fontos kelléke.

11. ábra. Kulcspuska
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 251)

12. ábra. Bodzapuska vagy csepűpuska
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 250)
A puskákon kívül ismertek egyéb célzó- és hajítófegyverek is. Már az ókori játékok között megtalálható az íj és a nyíl (13. ábra). Az íjat valamilyen rugalmas ágból hajlítják, és spárgából húrt kötnek rá. Ezzel lövik ki az egyenes, meghegyezett nyílvesszőt.

13. ábra. Nyíl
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 248)
A fiúknak 555különösen kedvelt játéka a sárpuska (14. ábra), aminek szintén számtalan helyi elnevezése van: pukkantó, puffantó, kukumáré, tőtömpuska, hukk, kukucska. A sárpuska lehet kerek, szögletes, hosszúkás alakú, a lényeg az, hogy a sárgombóc közepébe lyukat fúrnak; nagyon vigyáznak arra, hogy teljesen ki ne lyukasszák azt, ugyanakkor minél vékonyabb legyen az alja. Az így elkészített sárpuskába beleköpnek vagy csak belelehelnek, majd jó erősen valami kemény, sima felületre (pallóra, deszkára, járdára) csapják. A sárpuska ilyenkor durran egy nagyot, mivel a levegő kiszakítja a lyuk alját. Helyenként be is porozzák ezt a helyet, s így amikor odacsapják a sárpuskát, az még füstöl is. Mielőtt odavágnák ezeket a puskákat, elhadarnak valami mondókát, mintegy növelve ezzel a puska teljesítményét (Kiss L. 1923–24: 104; N. Bartha 1943: 398–399; József 1943).

14. ábra. Sárpuskák
(Kunhegyes, Szolnok m.; N. Bartha 1943: 398)
Elterjedt és kedvelt kődobó eszköz a parittya (15. ábra). Egy hosszúkás bőrdarab két végét kilyukasztják, ebbe zsineget fűznek. Az egyik zsineg végére hurkot kötnek, ebbe akasztják a hüvelykujjukat, a másikat hüvelyk- és mutatóujjuk közé fogják. 556A kavicsot a bőrdarab közepébe teszik. A parittyát kétszer-háromszor megforgatják a fejük fölött, majd elengedik a madzagot, mire a kő kirepül.

15. ábra. Parittya
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 246)
A gyerekek által készített hangszerek közé sokféle játékszer tartozik – a legegyszerűbbektől a már-már „igazi” hangszernek számító fűzfasípig.
A legegyszerűbb és legrégibb zajkeltő eszközök egyike a csörgő vagy zergő. Kerámia alapanyagú csörgő már az i. e. II–I. évezredben is készült. Eredetileg mágikus eszköz volt, arra szolgált, hogy a gyermektől elűzze a rossz szellemeket (Gröber–Metzger 1965: 17). Ma a legváltozatosabb anyagokból készítik: disznóhólyagba, lúdgégébe vagy valamilyen skatulyába kis kavicsot, kukoricaszemet, meggymagot tesznek. A hólyagnak vagy a gégének meg kell száradnia ahhoz, hogy rázva, forgatva szóljon. A dobozt, skatulyát átkötik, nehogy kinyíljon. A csecsemők, kicsi gyerekek kedves játékszere. Általánosan elterjedt a surrogtató, berregtető is (16. ábra). Egy 35-40 cm hosszú lécdarabot egyik felén kilyukasztanak, és spárgát fűznek bele. Ennél fogva forgatják a levegőben, s eközben surrogó hangot ad.

16. ábra. Surrogtató
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 237)
Az egész magyar nyelvterületen a mai napig ismert és használt játékszer a drúgattyú vagy zúgattyú. Egy hengeres fadarabnak a közepére fúrnak két lyukat, ebbe spárgát, illetve erősebb madzagot fűznek, a végét összekötik (17. ábra). Ekkor megfogják a két szélén, és addig pörgetik, míg a madzag be nem csavarodik. Mikor széthúzzák, a fadarab elkezd pörögni: amíg kifelé pörög, húzzák a madzagot, amikor a lendület túlviszi, s ismét betekeredik, akkor pedig engedik (18. ábra). Minél ügyesebb, aki játszik vele, annál hosszabb ideig tudja járatni, s eközben, mint a neve is mutatja, zúgó hangot ad. Gombbal és cérnával is lehet csinálni, manapság általában azzal játsszák (Fekete P. 1923).

17–18. ábra. Drúgattyú vagy zúgattyú
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 141)
Nehezebb elkészíteni a kereplőt, ezért serdülő fiúk, legények csinálják a kisebbeknek. A nyél felső felét vastagabbra és bordázottra faragják. Ezen forog egy olyan keret, amiben két fadarabbal egy lemez van kifeszítve (19. ábra). Forgatás közben a lemez a bordákhoz csapódva kereplő, csattogó hangot ad. Nemcsak játékszernek, hanem madarak riasztására is alkalmas. Nagycsütörtök estétől feltámadásig a katolikusok harangszó helyett is kereplőt használtak.

55819. ábra. Kereplő
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 238)
A húros hangszerek közül a citerát utánozza a pengettyű (20. ábra). Üres gyufásdoboz aljából készítik: lószőrt tekernek rá, két szélén gyufaszálakat dugnak alá, hogy feszesebb legyen, s a kicsik lúdtollal pengetik.

20. ábra. Pengettyű vagy citera
(Debrecen, Hajdú m.; N. Bartha 1943: 387)
A kukoricamuzsika nemcsak az egész magyar nyelvterületen, hanem Európa más népeinél is ismert játékszer (21. ábra). Egyenes kukoricaszárból úgy vágnak le egy darabot, hogy a két végén a bütyök rajta legyen. Éles, hegyes bicskával a héját két helyen egymás mellett fölmetszik, s a végein keresztbe dugnak két pálcikát, azzal feszítik ki. Egy vastagabb a hegedű, egy ugyanilyen módon készült vékonyabb pedig a vonó. A hegedűt az álluk alá illesztik, a vonót megnyálazzák, hogy hangot adjon, úgy huzigálják rajta.

21. ábra. Kukoricamuzsika vagy kocsánymuzsika
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 236)
A fúvós hangszerek családját különféle anyagokból készített fütyülők és sípok képviselik. Legegyszerűbb a fű- és levélsíp. Szélesebb levelű füvet vízszintesen helyeznek a két 557ajkuk közé, vagy függőlegesen, két hüvelykujjuk közé szorítva fújják meg. A levelet a szájukra tapasztják, ujjaikkal szétfeszítik, úgy sípolnak rajta. Különféle növények (hagyma, gyermekláncfű, keserűlapu, tök, búza) üreges szárából készítik a fütyülőket. Egy kisebb, bog nélküli darabot levágnak, egyik végét óvatosan összelapítják, úgy fütyülnek vele. Vékony fűzfaágból is csinálják: egy 6-8 cm-es darabot vágnak le, majd bicskájuk nyelével ütögetik, míg a héj le nem jön. A héjat a vastagabb felén kívülről megkaparják, míg összenyomható lesz: ujjbeggyel óvatosan összelapítják, hogy be ne hasadjon, s kész 559a fűzfafütyülő. A fűzfafütyülőre emlékeztető egyszerű csont hangszert már paleolit korú leletek között is találtak. Üreges állat- (többnyire madár-) csontból készült, különböző hosszúságú fütyülők ezek, amelyek felnőttek jeladó eszközei és gyerekek játékszerei voltak. Európa-szerte ismert a fűzfasíp (22. ábra). Ennek elkészítése nagy ügyességet kíván. Akkor kell csinálni, mikor a fűzfa nedvkeringése megindul, tehát május körül. A fűzfaágból két rügy közötti darabot metszenek le: ez kb. 8-10 cm hosszú és hüvelyknyi vastagságú. Bicskájuk nyelével óvatosan körös-körül ütögetik, miközben mondókával biztatják a héjat, hogy váljon le (1–2. dallampélda). Addig ütögetik, míg le nem tudják húzni egyben a héját, s csinálnak rajta egy bevágást. A héjból kihúzott gömbölyű, fás részből keresztben levágnak egy darabot, amiből hosszában is lemetszenek egy kicsit. Így dugják vissza a héj bevágott végébe. A dugó és a héj közti résbe be tudják fújni a levegőt. Ezzel sípolnak.

22. ábra Fűzfasíp
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 234)

Síp, szólj, gyere ki!
(Lőrincréve, Alsó-Fehér m.; Lázár K. gy. 1979)

Kele-kele fűzfa, Bodogai nyárfa, Ki rí? Gyerek rí!
Adjunk neki botocskát, Hadd csináljon sípocskát!
(Felpéc, Győr m.; Barsi E. gy. 1971)
Pásztorkodó fiúk kedvelt játéka a felnőttek jeladó kürtjének mintájára készült hangszer (23. ábra). Egy 60–70 cm hosszú éger-, fűz- vagy nyírfaág héját először csigavonalban bevágják, majd a bicska nyelével ütögetik, hogy könnyebben lejöjjön. Ezután lehúzzák, majd a tekercsbe visszaugró szalagszerű héjat a tekeredés irányában tölcsérszerűen 560összecsavarják. Felső végét tüskével, esetleg szöggel tűzik meg, hogy szét ne csavarodjon, alsó végébe pedig fütyülőt tesznek. A kürt ennek a hangját teszi mélyebbé és zúgóbbá. (vö. József 1943: 524–528; Gönczi 1914: 546; Bakos 1953: 49; Fél 1935: 81–82; N. Bartha 1943: 408.)

23. ábra. Kürt
(Esztelnek, Háromszék m.; Gazda 1980: 235)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages