ESZKÖZÖS ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK

Teljes szövegű keresés

ESZKÖZÖS ÜGYESSÉGI JÁTÉKOK
Az ebbe a csoportba tartozó játékeszközöket nem maguk a gyerekek készítik. Ezek közül némelyek a természetben adva vannak (pl. a kacsázáshoz szükséges lapos kavicsok), másokat a szülők vagy a nagyobb testvérek, illetve mesteremberek csinálják (pl. a facsigát), vagy a gyerekek egyéb tárgyakat használnak a játékhoz (kötél, gomb).
A kacsázás vízparti játék: lapos kavicsokat gyűjtenek, majd úgy dobálják őket, hogy a víz felszínén minél többet ugorjanak. Figyelik, ki az ügyesebb.
A szappanbuborék-fújáshoz szappanos víz kell és egy lúdtoll üreges szára vagy szalmaszál. Ezzel szívják fel a vizet, és buborékot fújnak. Igyekeznek, hogy azok minél szebbre és nagyobbra sikerüljenek.
Az abroncshajtás a gyermekvilág legelterjedtebb játékai közé tartozik. Mindenkinek van egy drótkarikája vagy abroncsa, és egy bottal ütve hajtják végig az utcán, vigyázva, hogy el ne dőljön (24. ábra). Ha valakié eldől, az kiesik, s aki először ér az utca végére, az a győztes.

24. ábra. Abroncshajtás
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 152 nyomán)
A csigázást régen a magyar diákok is kedvelték. A facsiga egy 5-6 cm hosszú, hengeres, egyik végén hegyes fadarab. A széles végén esetleg vájatot is faragnak rá, erre tekerik az ostor spárgarészét (25. ábra). Úgy rántják meg, hogy a madzag letekeredve megpördítse a csigát. Az a hegyén forog, s hogy meg ne álljon, az ostorral a forgás irányában csapkodják. Az ügyesebbek úgy tudják hajtani, hogy előrehaladnak vele, végig az utcán.

56125. ábra. Csigázás
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 153 nyomán)
Az ugrókötelezésnek három változata ismert: mindegyik esetben arra kell vigyázni, hogy az ugráló gyerek lába bele ne akadjon a kötélbe. Az egyik változatban egy gyerek függőlegesen hajtja maga körül a kötelet, két végét a kezébe fogva. Ha ügyes, még haladni is tud vele előre, sőt van, aki hátrafelé forgatva is át tudja ugrani. A másik változatban ketten hajtják a kötelet, és egy harmadik ugrálja át (26. ábra). Ezt háromnál 562többen is játszhatják: egymás után ugranak, és aki az előre megszabott számú ugrásban nem hibázik, pontot kap. Számolás helyett mondóka is szerepelhet: ebben az esetben a játékosnak addig kell hiba nélkül ugrálnia, amíg az tart.

26. ábra Ugrókötelezés
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 151 nyomán)

Mackó, mackó, ugorjál, forogjál,
Tartsd fel a kezedet, Ugorj ki!
(Bucsu, Vas m.; Békefi A. gy. 1965)
Játsszák úgy is, hogy a játszó gyerekek nevét mondogatják ugrálás közben, s akinél az ugráló elakad, az váltja föl. Ez leginkább abban a változatban fordul elő, amikor a játékot nehezítik: két lábbal, egy lábbal, keresztbe tett lábbal, égre nézve, behunyt szemmel stb. ugrálnak. A harmadik változatban egy játékos a föld felett vízszintesen körbe forgat egy kötelet, amelynek végén egy kisebb súly van (27. ábra). A többiek körben állnak, és mikor a kötél hozzájuk ér, átugorják. Ezt pányvázásnak nevezik.

27. ábra. Pányvázás
563A kapókövezés világszerte elterjedt leányjáték: angol, német, olasz, görög, amerikai és japán gyűjteményekben egyaránt lehet vele találkozni. Az egész magyar nyelvterületen igen kedvelt volt, különösen a 20. század első évtizedeiben. A játékhoz 5 kis kavics (golyó, egyforma csontdarab, gömbölyű gomb) kell. A lányok körbe ülnek a földre, egy kapózik, a többi figyeli. A játszó ledobja („leteríti”) az 5 kavicsot a földre. Egyet feldob a levegőbe, gyorsan felkap egy másikat a földről, és a leeső kavicsot is kifogja ugyanazzal a kezével. Ezt addig ismétli, míg az összes kavicsot föl nem szedi a földről. Földobni mindig csak egyet kell, a feladat mégis egyre nehezebb, mert egyre több kavics van a kezében. Ha ez sikerült, ismét „terít”, majd földob egy kavicsot, és most egyszerre kettőt kap fel a földről. Ezt kétszer kell megcsinálnia, hogy mind a kezében legyen. Utána ismét terít, s először egyszerre három kavicsot vesz föl, majd a megmaradt egyet. Utána egyszerre kell mind a négyet fölkapni. Ha idáig nem hibázott, feldobja mind az öt kavicsot, s kézhátával igyekszik kifogni minél többet közülük, majd onnan ismét földobja, és a tenyerével kapja el. Itt vége a játéknak, ismét elölről kezdi. Ha közben bárhol hibázik, át kell adnia a helyét, és várnia, míg megint rá kerül a sor. (vö. Kiss Á. 1891: 472–477.)
Gombozásnál (pénzezés) kis lyukat ásnak a földbe, s a sorsolással megállapított sorrendben a lyuk felé dobnak 1-1 gombot. Akié a legközelebb kerül a lyukhoz vagy beleesik, az a legügyesebb, ő kezdi a pöckölést (28. ábra). A lyuktól legtávolabb lévőn kezdve sorban mindegyik gombon pöcköl egyet: amelyik a lyukba esik, az az övé. Ha marad gomb, akkor a második legügyesebb játékos folytatja. Amikor minden gombot a lyukba pöcköltek, újra dobnak. Nemcsak gombbal, hanem pénzzel vagy golyóval is lehet ezt játszani: a lényeg mindig az, hogy célba találjanak. Olyan változata is van, hogy nem lyukba kell dobni, illetve pöckölni, hanem vonalat húznak a földre és arra céloznak; ennek még nehezebb formája, hogy falra dobják, és az elé rajzolt vonalra kell visszaesnie. Akié a vonalra esik vagy a legközelebb van hozzá, azé az összes gomb vagy pénz.

28. ábra. Gombozás
564Fiúk játsszák az országszerte ismert bicskázás különféle típusait, melyekben többnyire csak annyi a közös, hogy mindegyiknek a bicska az eszköze. A legáltalánosabb játékmód a sima földbedobás: a bicskát úgy kell ledobni, hogy hegyével beleálljon a földbe. Akinek sikerül, az nyer, akinek nem, az veszít. A fiúk a sima, függőleges dobáson vagy leejtésen kívül sokféle egyéb módot ismernek. Például: megpördítve dobják a bicskát a kinyújtott mutató- és kisujjukról, ökölbeszorított kezükről, kézhátukról, szájukból, fejükről ejtik le. Földfoglalást is játszanak bicskával. Kijelölnek egy játékteret, amit a játszók között egyenlően felosztanak. Az első játékos dob, s ahogy a bicska pengéje beleáll a földbe, úgy húz egy vonalat a játéktér határáig. Így növeli a saját területét (29. ábra). Utána dobnak a többiek is, és ők is ugyanígy tesznek. Ha valakinek a földjét teljesen elfoglalták, kiesik a játékból. Addig játsszák, míg meg nem unják, s az győz, akinek a végén a legnagyobb területe van.

29. ábra. Földfoglalás
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 156–157 nyomán)
Az elkapós játékokat általában labdával játsszák. A labdát házilag készítették szőrből, rongyból, bőrhulladékból. Ma már boltban vásárolják, de régebben is jobban kedvelték a gyárilag készített teniszlabdát, mert az jól „ugrott”. Legegyszerűbb a sima adogatás: egymásnak dobják és elkapják a labdát. Játszhatják ketten is, többen is. Ha többen játsszák, általában körbe állnak, és vagy a kör tagjai dobálják egymásnak a labdát, vagy a körben áll valaki, és az dobja mindenkinek (ilyenkor akinek adja, az mindig neki dobja vissza). Bármelyik formát lehet bővíteni büntetéssel. Ennek leggyakoribb módja, hogy az ügyetlen játékosnak a következő elkapást megnehezítik, például kereszbe kell tennie a lábát. Ha ismét nem tudja elkapni, fél lábra áll, majd fél térdre ereszkedik, egészen letérdel, végül hasal (30. ábra). Ha közben elkapja a labdát, egy fokozattal visszaléphet, úgyhogy a büntetést teljesen ki lehet javítani. Akinek nem sikerül, a hasalás után kiesik a játékból. A labdát csak úgy szabad dobni, hogy el lehessen kapni: van, ahol a rosszul dobó játékost ugyanúgy büntetik, mint a labdát elejtőt.

30. ábra. „Kapócska”
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 169 nyomán)
Általánosan ismert elkapós játék a cicázás is. Két fő formája van. Az egyiket hárman játsszák: kettő áll egymással szemben, a harmadik a cica (31. ábra). A másik változatban többen körbe állnak, s a cica középen van. Mindkét esetben a játszók egymásnak dobálják a labdát, s a cica igyekszik azt elfogni. Ha sikerül, azzal cserél, aki dobta a labdát.

31. ábra. Cicázás
(Haider–Borsai–Kovács 1976: 187 nyomán)
A falhoz verő szintén országosan elterjedt játék. „Egyelőre, két kettőre” kezdetű 565mondókájának legrégibb lejegyzése 1835-ből való. Egyénileg is játszható, de érdekesebb, ha többen vannak, mert akkor lehet versenyezni. Az első játékos a falhoz dobja, majd elkapja a labdát (32. ábra). Közben mondja:
Egy kéz (egy kézzel kell elkapni).
Két kéz (két kézzel kell elkapni).
Sima (elkapás előtt két kezét a tenyerével összesimítja).
Csattanós (elkapás előtt tapsol egyet).
Szájbavágós (elkapás előtt egyik kezét a szájához veri).
Fülbehúzós (elkapás előtt mindkét kezével megfogja a fülét).
566Jaj, de karcsú vagyok én (elkapás előtt csípőre teszi a kezét).
Lábas (egyik lába alatt dobja a falhoz a labdát).
Hátas (háta mögött dobja a falhoz a labdát).
Kisegyes (elkapás előtt ugrik egy kicsit).
Nagyegyes (elkapás előtt nagyot ugrik).
Forgós (elkapás előtt egyet fordul maga körül).
(Alsómégy, Pest m.; Vén M. gy. 1952)

32. ábra. Falhoz verő
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 168 nyomán)
Ha végig tudja csinálni, van egy iskolája, és jön a következő játékos. Úgy is játsszák, hogy aki végigcsinálta a sorozatot, a továbbiakban elkapás nélkül egy kézzel a falhoz veregeti a labdát, s annyi iskolája lesz, ahányszor ez sikerül. Az győz, akinek a játék végére több iskolája gyűlik össze, illetve aki először éri el a megszabott pontszámot.
A kidobós játékokat mindig labdával játsszák. Valamennyi változat lényege, hogy el kell találni valakit, s az általában kiesik a játékból. Az Egyelőre, két kettőre játékban mindenki mindenki ellen játszik. Egymásnak dobálják a labdát, közben mondják:
Egyelőre, két kettőre
Három hatra, hat kilencre,
Töltsd ki tízre, tizenegyre,
Mátyás király dobbintóra,
Dobd meg jobban, féloldalra, Supp!
(Békéscsaba, Békés m.; Merza J. gy. 1955)
567Akihez a végén kerül a labda, annak kell a menekülők közül kidobnia valakit. Ha eltalálja, az áll ki, ha nem, akkor ő.
A lovasdi csapatjáték: egyik csapatban vannak a lovak, a másikban a lovasok. Minden ló a hátára vesz egy lovast, azok pedig egy labdát adogatnak egymás közt (33. ábra). Ha valaki rosszul dob, vagy a másik nem tudja elkapni, minden lovas leugrik a ló hátáról és szétszaladnak. A lovak közül valaki fölkapja a labdát, és megpróbál megdobni egy lovast. Ha sikerül, minden lóból lovas lesz, és minden lovasból ló; ha nem, maradnak az előbbi szerepek, úgy folytatódik a játék. Játsszák úgy is, hogy nem elejtésnél, hanem bizonyos számú dobás után szaladnak szét a lovasok. (vö. Porzsolt 1885: 31–32.)

33. ábra. Lovasdi
(Haider–Borsai–Kovács 1977: 42 nyomán)
Kedvelt játék a nemzetes is, mely nevét onnan kapta, hogy a bíró kivételével minden játszó egy-egy országnevet választ magának. Körülállják a labdát, egyik kezüket fölé tartják (34. ábra). A bíró szólítja az egyiket, például: „Magyarország!”, vagy: „Jöjjön az a híres-nevezetes – Magyarország!” Erre a többiek szétrebbennek, csak az marad ott, akinek a nevét a bíró mondta. Ő fölkapja a labdát, és megpróbál megdobni valakit. Ha sikerül, az a játékos esik ki, ha nem, akkor ő. Aki utoljára marad, az nyer, ő lesz a következő játékban a bíró (vö. Gágyor 1982: II. 486–491).

34. ábra. Nemzetes
(Hévizgyörk, Pest m.; Hintalan–Lázár 1980: 172 nyomán)
Két csapatban játsszák a dugóst és a hosszúvárazást: mindkettőben arra törekednek, hogy a másik csapat tagjai elfogyjanak. A dugóshoz a játszók a földre rajzolnak egy legalább 10 m átmérőjű kört vagy egy hasonló alapterületű téglalapot. Két csapatot választanak, az egyik belülre megy. A külsők félrehúzódnak, és egyikük a kabátja vagy köténye alá rejti a labdát. Megtévesztésképpen a többiek is mind úgy tesznek, mintha náluk lenne (35. ábra). Körülveszik a bekerített területet, és ijesztgetik a belsőket. Azok nem tudják, kinél van a labda, így hát összevissza szaladgálnak. Ha valaki közel kerül ahhoz, aki a labdát eldugta, az gyorsan megdobja: ha eltalálja, a megdobott játékos kiesik, s beáll a külsők közé, ha viszont nem sikerül a dobás, az ügyetlen dobó játékos beáll a körbe a másik csapathoz. Utána a külsők megint félremennek, más valaki dugja el a labdát, s így folytatják a játékot, míg az egyik csapat (többnyire a belsőké) el nem 568fogy. Játsszák úgy is, hogy a megdobott játékosnak nem kell kiállnia, a csapatok létszáma mindig ugyanaz marad. A játék izgalmát az adja, hogy melyik csapat dughat. Valahányszor eltalálnak valakit, ismét ők mehetnek dugni; ha viszont nem tudnak senkit megdobni, cserél a csapat.

35. ábra. Dugós vagy susulós
(Haider–Borsai–Kovács 1976: 196 nyomán)
A hosszúvárazás futással, azaz meneküléssel kombinált kidobós csapatjáték. A csapatok két vonal mögé állnak föl egymással szemben, a labda azoknál van, akik futni fognak. Odadobják a másik csapatnak, és már szaladnak is minél 569messzebb tőlük (36. ábra). A dobók első játékosa elkapja a labdát, előreszalad a futók vonaláig, de tovább nem mehet, onnan már dobnia kell. Ha eltalál valakit, az kiáll, és ő ismét dobhat. Ha nem sikerül, ő esik ki. Az a csapat veszít, amelyiknek a játékosai hamarabb elfogynak.

36. ábra. Hosszúvárazás vagy céka

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages