III. Alföld
III. Alföld
III/1. Közép-Alföld (Szendrey Zs.–Kodály 1924; Vargyas 1954b). Már Bartók megállapította, hogy a régi hagyomány legkevésbé az Alföldön maradt fenn; ugyanakkor az új stílus elterjedésének itt van a központja. Aminthogy a nyelvterületnek is központja, s a társadalmi fejlődésben is legelöl jár: parasztsága a legpolgárosultabb gazda, vagy a leglázadóbb agrárproletár.
Ennek ellenére bizonyos vonások tanúskodnak korábbi hagyományainak gazdagságáról, illetve arról, hogy akkor is vezető szerepe volt a magyar népzenei hagyományok alakításában. Már Bartók megállapította, hogy az Alföldre jellemzőbb az 5. fokú főkadencia – tehát a dallam első felének megállása a hangsor kvintjén –, míg a sokkal nagyobb számú erdélyi változatok inkább a b3 fokon való megállást mutatják (s a Dunántúlra sokszor az 1. fok jellemző, lásd a 97. példát). Már akkor megjegyezte Bartók, hogy a kvintváltó felépítés szerint az 5. fok a logikus (minthogy kvinttel magasabb a záróhangnál, az 1. foknál). De a sokkal gazdagabb hagyományú Erdély sajátságát akkor még „eredetibb”-nek gondolta. Ma már tudjuk, hogy ebben a vonatkozásban az Alföld őrizte meg jobban az eredeti sajátságot (Vargyas 1961b). Hasonlót tapasztalunk a siratóban is. Bár az Alföldről aránylag kisebb számú siratót sikerült följegyezni, ezekben mégis több a nagy sirató kvartváltásra kifejlesztett kadenciasora (5, 4, 2, 1. fokok), tehát a végső logikájú nagy sirató. (Ilyeneket találtak a gyűjtők még az Alfölddel szoros érintkezésben levő dunántúli Bátán a Duna mellől, valamint ötfokúsítva Gyimesből.) Sokszor a pásztorhagyományok tartanak itt fenn valamely régi hagyományt, minthogy a pásztorság elkülönült élete sok archaikus vonást őrzött meg. Ilyen egy szo-pentaton pásztordal, amely az Alföldön és az Alföldre nyíló északi völgyekben került elő vagy 10-12 változatban:
1. Mikor a juhász bort iszik,
Fakó szamár szomorkodik.
Ne szomorkodj, fakó szamár!
Majd elmegyünk a nyáj után.
2. Egy-két hete vagy már három,
Mióta számadóm várom.
Amoda jön, amint látom,
Fecskehasú szamárháton.
3. Jó napot, kedves bojtárom!
Csak azt kérdem, (hogy) van-é károm?
Nincsen károm, de nem is lesz,
Míg e falka kezemen lesz.
4. Még azt mondod, (hogy) nincsen károm?
Hol a vezérürüm, három?
Kutyák itták meg a vérét,
Tímár vitte j el a bőrét.
5. Tele a bográcsom hússal,
A kulacsom piros borral.
Egyél-igyál jó bojtárom,
Mert tetőled nem sajnálom!
Mióta számadóm várom.
Amoda jön, amint látom,
Fecskehasú szamárháton.
3. Jó napot, kedves bojtárom!
Csak azt kérdem, (hogy) van-é károm?
Nincsen károm, de nem is lesz,
Míg e falka kezemen lesz.
4. Még azt mondod, (hogy) nincsen károm?
Hol a vezérürüm, három?
Kutyák itták meg a vérét,
Tímár vitte j el a bőrét.
5. Tele a bográcsom hússal,
A kulacsom piros borral.
Egyél-igyál jó bojtárom,
Mert tetőled nem sajnálom!
77(Sarkadkeresztúr, Békés m. 39 é. férfi. Vargyas L. gy. 1960; AP 4214/b)
78Sokáig ez volt az egyetlen nyilvántartott szo-végű ötfokú dalunk. Jellemző, hogy Erdélyben egy la-végű változata került elő, a Dunántúlon pedig egy do-végű, már dúrnak látszó variánsa.
Az is az alföldi dallamvilág jelentőségét mutatja, hogy sok pásztornóta innen hatol be az újabb időkben, szinte a szemünk láttára, Erdélybe, a székelységhez, s már korábban az északi palócvidékre. Az utóbbiakban a szöveg sokszor Hortobágyot, Tiszát és alföldi helységeket emleget.
1. Szentimrei csonka torony,
Körül legeli a barom.
Körül legeli a barom.
Szeretsz-e még kisangyalom?
(Keserűtelek, Pest m. 68 é. asszony. Kiss L. gy. 1953; AP 765/f)
1. Ha felülök a csacsimra nagy búsan,
Füle közé vágok a nagy horgossal,
Isten veled, szép selymes nyáj, elmegyek.
Vagy meghalok, vagy a rózsámé leszek.
79(Kiskunhalas, Pest m. 84 é. férfi. Vargyas L. gy. 1939; Vargyas 1954b: 37. sz.)
Debrecennek van egy vize,
Kinek Hortobágy a neve.
Arra van egy kűhíd rakva,
Kilenc lyukra van állítva.
(Hortobágy; Ecsedi-Bodnár 1927: 2. sz.)
A fentieken kívül a 69. dallam is túlnyomórészt az Alföldön van elterjedve. Különben a balladatapasztalatok is erősítik a dallamokból levont tanulságot. Néhány balladánk csak az Alföldön maradt fenn (néha egyetlen példányban), de az összehasonlításból kiderült, hogy magyaroktól került a morvákhoz, bolgárokhoz, tehát valamikor az egész nyelvterületen elterjedt lehetett (Vargyas 1976).
III/2. Felső-Tisza-vidék (Szabolcs–Szatmár–Bereg–Szilágy m. – részben az északkeleti végek: Ugocsa, Zemplén, Máramaros). Egy másik archaikus terület, amelyet a legújabb gyűjtés, főként a tánckutatás fedezett és tárt föl teljes jelentőségében. A Dél-Dunántúllal vetekszik, s a mai Magyarország második legarchaikusabb dialektusa. Különösen a tánccal együtt járó dallamokban találunk jellegzetes, máshol nem ismert darabokat vagy sajátos variálási-alkalmazási módokat. Ez abból a tényből fakad, hogy itt alakult ki és innen terjedt el az új magyar tánctípus, a csárdás „közmagyar” formája. Itt él máig feszes ritmusú táncdal formájában, énekben és hangszeres előadásban is a máskülönben parlando előadású, 12 szótagos „Kiszáradt a tóból mind a sár mind a víz” – itt „Amerre én járok, még a fák is sírnak” szöveggel (114a–b), ami az egyetlen általánosan ismert 8112-es az Erdélyen kívüli területeken.
a) 1. Amerre én járok, még a fák is sírnak.
Gyenge ágairul (a) levelek lehullnak.
Hulljatok levelek, rejtsetek jel éngem!
Mer az édesanyám sírva keres éngem!
b) 1. Amerre én járok, még a fák is sírnak,
Gyenge ágairul levelek hullanak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el ingem,
Mer az én szeretőm mást szeret, nem éngem.
80(a) Vaja-Rákóczi-tanya, Szabolcs m. 63 é. férfi. Vargyas L. gy. 1968. AP 7337/f; b) Nyírvasvári, Szabolcs m. 74 é. asszony. Vargyas L. gy. 1968. AP 7347/c)
A következő dallamok még jellemző táncdalok a vidékről
1. Szól a fügemadár, Majd csak megvirrad már.
Gyere kisangyalom, Csókold meg az orcám!
(Tiszaadony, Szabolcs m. Martin Gy. gy. 1957; Martin 1970–1972: 90. sz.)
Szivárványos az ég alja.
Nem jól van a fejem alja csuhajja.
Gyere babám, igazítsd meg!
Fáj a szívem, te gyógyítsd meg ihajja!
(Ököritófülpös, Szatmár m. Martin Gy., Pesovár E., Pesovár F., Vargyas L. gy. 1955; Martin 1970–1972: 103. sz.)
82Itt él tovább a kállai kettős, mind a tánc, mind dallama, ami valamikor országszerte ismert lehetett, miként azt 18–19. századi följegyzések mutatják.
Kincsem komámasszoszoroszorossz asszony,
Adj egy marék lencsecsérecsérecsecsét!
Melyért cigány asszoszoroszorossz asszony
Majd mond jó szerencsecsérecsérecsecsét.
(Nagykálló, Szatmár m.; Pt 303)
A legnagyobb régiséget azonban a botoló tánc és dallamai őrzik. E táncban és dallamaiban maradt fenn legtisztábban a „proporciós” gyakorlat: ugyanannak a dallamnak különböző páros és páratlan ütemfajtákban és különböző tempóban való előadása. Martin György ismerte fel ezt a jelenséget az itt élő cigányok botolóiban. Ez természetesen azt jelenti, hogy az itteni magyarságnak is sokáig kellett e hagyományt őriznie – amiről ennek a pásztorok közt fellelhető maradványai is tanúskodnak.
3. Haj gombolom, gombolom
Piros lajbim gombolom.
Harminchárom sor gomb rajta,
D’az én babám neve rajta
Három, három, nem bánom.
4. (szöveg nélküli „pergetés”)
83(Botos nóta. Gergelyiugornya, Szabolcs-Szatmár m. Martin Gy. gy. 1957; Lelkes 1980: 26. sz.)
A siratónak itt különleges típusai alakultak ki: a fríg hangzású (136a–b példa) és a 4,1 kadenciás (MNT V. 108–112, 122–126, 133). És természetesen itt is gazdagon virágzik az új stílus, ami alföldi jellegzetesség. S már itt kezdenek feltűnni a „jaj-jaj”-jal kitoldott formák, amiből a Mezőségen egy gazdag stílus bontakozott ki (lásd a 61. példát).
