IV. Erdély (Jagamas–Faragó 1974; Kallós 1970)
IV. Erdély (Jagamas–Faragó 1974; Kallós 1970)
IV/1. Kalotaszeg. Erdély legpolgárosultabb vidéke, amely a magyarországi tájakkal a legszorosabb kapcsolatban van. Ennek köszönhető, hogy zenei hagyományai a legkevesebb régiséget őrzik: a Kolozsvári Folklór Intézet egy kalotaszegi falu monografikus feldolgozása során 90%-ban új stílusú dalokat talált. Ugyanakkor a magyar szóló férfitánc legfejlettebb fokát a kalotaszegi legényes jelenti, s hozzá gazdag hangszeres tánczene kapcsolódik. Siratóik pedig – a szabolcsi-bihari különleges fejlődésű terület mögött – újra a klasszikus siratótípusokat képviselik, elsősorban a kétkadenciás dúr hexachordos kis siratót.
1. Édes anyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha.
Megfogadnám, de már késő, de már késő,
Mer az idegen az első, hateha.
84(Magyarvista, Kolozs m.; Jagamas–Faragó 1974: 185. sz.)
1. Ha ked tuná, édesanyám, Hol volt az utolsó órám!
Tordán, az Aranyos mellett, Ott végeztem életemet.
(Magyarókereke, Kolozs m. 22 é. asszony. 1954; Jagamas–Faragó 1974: 201)
A 119. ritka dallam, csak Kalotaszegen éneklik. A 120. Moldvában is ismert, de mint halottas egyházi népének.
IV/2. Mezőség (Közép-Erdély. – Kallós 1970). Mint összefüggő és nagyon is egyéni dialektust csak a legújabb időkben fedezték fel, főleg Kallós és a Kolozsvári Folklór Intézet gyűjtései révén. Legfeltűnőbb sajátossága a „Jaj-nóták” csoportja és a hangszeres tánczenében jelentkező aszimmetrikus kíséretritmus. A „Jaj-nóták”-ban jelentkező strófafelbontás, illetve kitoldás innen terjedt el egyrészt délkeletre a székelyekhez, másrészt északra a szatmári románokhoz, ahol Bartók először találkozott vele. Ő azt hitte, hogy a négysoros székely dallamokat ez a román népcsoport bontotta fel 2–7 soros, illetve 85versszakonként váltakozó sorból álló dallamokra; a székelyeknél talált néhány ilyen dallam pedig (Pt 308 és 60/a példák) románoktól „visszakerült” magyar dallam (Bartók 1924: XXIII. L., 3. j.). A mezőségi dialektus rengeteg ilyen dallama eldöntötte a kérdést: itt alakult ki ez a „felbomlás”, s innen terjedt el minden irányba – magyarokhoz is, románokhoz is (Paksa 1977).
A mezőségi magyarok igen gazdag és archaikus táncélete őrizte meg az aszimmetrikus ritmusok egy sorát (9/8, 11/8 stb.), ugyanakkor a kötött „táncrend”, az egymás után kötelező sorrendben következő egyre gyorsabb táncok tempója és ritmusa további archaikus proporciós sajátságok felismerésére adott lehetőséget. A kíséretritmusok pedig hatottak az énekes előadásra is (ámbár fordítva is elképzelhető a hatás): számos esetben ugyanezek a ritmusok jelennek meg az énekelt dallamokban is.
1. Amott kerekedik egy fekete felhő.
Abban kerekedik egy fekete holló!
Szállj le holló, szállj le, hogy igyál egy cseppet!
Hogy igyál egy cseppet, had izenjek tőle(d)!
(Visa, Kolozs m. 39 é. asszony. Kallós Z. gy. 1965; AP 7130/c)
1. Kihajtottam Virág ökröm a rétre,
S a harmatot leverettem előttem.
Rég nem hallom, rég nem hallom Virág ökröm harangját.
A szeretőm mással éli világ(át).
86(Visa, Kolozs m. 39 é. asszony. Kallós Z. gy. 1965; AP 7130/b)
1. Hej az ózdi nagy híd alatt, Hej az ózdi nagy híd alatt,
Folyik a szerelem patak, Folyik a szerelem patak.
Magyarózd, Alsó-Fehér m. 7 férfi, 44–50 é. Horváth I. gy. 1968; AP 8143/c)
1. (Sa)Magyarózdi trornyalja, (Sa)Magyarózdi toronyalja,
Körös-körül bazsarózsa. Körös-körül bazsarózsa.
2. Nem szakítok, nem kell rózsa, Tiéd úgysem leszek soha.
Tiéd úgysem leszek soha. Csuhaja.
87(Magyarózd, Alsó-Fehér m. Horváth I. gy. 1968; AP 8144/r)
Ugyanakkor a régi, csak székelyektől ismert típusok előkerültek itt is, s különösen jellegzetes régiség, hogy a do–re–mi-dalok és a szo-pentatónia is él néhány jellegzetes példával ezen a területen. Az új stílus pedig hasonlóan, mint a palócoknál, lassúbb előadásban és díszítve hallható, tehát „visszaarchaizálódott”.
IV/3. Székelység (Bartók–Kodály 1923). A ballada múlt századi felfedezése, majd Bartók, Kodály, Lajtha, Molnár Antal népdalgyűjtései óta a régi magyar néphagyomány leggazdagabb lelőhelyének tartjuk. Az egész magyar nyelvterületen itt találták meg teljes virágjában a díszítéshagyományt; a székelységnek köszönhetjük az ötfokúság megőrzését, hiszen Bartók csíki gyűjtésében tömegével kerültek elő a tiszta vagy erősen pentaton dallamok. Nyomában rögtön Kodály is Csíkba ment gyűjteni – majd tovább a bukovinai székelyekhez; követte őket Lajtha és Molnár Antal is. A régi dalok típus- és variánsgazdagsága alapján szinte a régi magyar népzene megismerése is ennek a területnek volt köszönhető. Amellett egy olyan ötfokú stílus is felszínre került itt nagy számban, amit a nyelvterület más részén nem találtak meg – kivéve a Zobor-vidéki alfaját: a do–re–mi-n mozgó sajátos típusokat. Mindenképpen a székelység, főleg Csík, és a Vikár Béla által felkutatott Udvarhely képviselte hosszú ideig a magyarság zenei hagyományainak leggazdagabb és legrégiesebb fokát.
Az időközben eltelt hatvan-hetven esztendő alatt ez a kép kissé megkopott. Az újabb gyűjtésekben egyre ritkábban kerülnek elő az egykor gyűjtött dallamok, viszont Csíkban is sokszor bukkannak fel az Alföld régi dallamai és szövegei, főként betyár- és rabénekei – mint újabban beszivárgott divat. S az egykori gazdagság, variánsbeli sokféleség mögött is egyre inkább fölsejlik egy-egy közmagyarnak bizonyuló (alföldi) sajátság, típus végső szétvariálódása, például az első felében moll tercre leereszkedő, tehát 7 |b3| b3 zárlatú sok dal, az alföldi 5-ös főkadenciájú dalokhoz képest. Mindezek, magával a hagyomány példátlan gazdagságával együtt, a peremvidékek jellegzetességei.
De éppen a peremvidéken meghúzódó gazdag hagyomány jelenti fontosságát is. A székelység és a szomszédos erdélyi területek szívós hagyományőrzése nélkül alig ismernénk a régi magyar népzenét a maga igazi valóságában, s így ez a dialektusterület messze felülmúlja az összes többit jelentőségében. (lásd az alábbi 125–126. példát, továbbá a 14–15., 17–18., 28–29., 38., 53–55., 59., 65. példát.)
Hn Romlott testem a bokorba,
Piros vérem hull a hóba.
Hull a vérem, hull a hóba.
Piros vérem hull a hóba.
88(Csíkrákos, Csík m. 50 é. körüli férfi. Bartók B. gy. 1907; Bartók 1924: 21 = Pt 16 = MNT VI. 481 – kisebb változtatásokkal; uo. jegyzetben Bartók legutolsó revíziója)
1. Azhol én elmegyek, Még az fák es sírnak,
Gyenge jágairól, Levelek lehullnak.
(Kászonimpér, Csík m. 56 é. férfi. Kodály Z. gy. 1912; SzND 77 = Pt 2)
Csak a gyűjtés sajátosságainak köszönhető, hogy siratót a régi gyűjtés éppen innen nem hozott felszínre, s az újabb is csak szórványosan. Nyilvánvaló, hogy a nagy tömegben előkerülő régi dalok szépsége és fontossága annyira lekötötte a gyűjtők figyelmét, hogy nem jutott eszükbe a siratók után kérdezősködni. Viszont az újabb időkben bukovinai székelyektől előkerült gazdag siratóhagyomány kétségtelenné teszi, hogy a székelység körében is kellett élnie e műfajnak. (MNT V. 2-2 siratót közöl Csíkból és Udvarhelyből.) Az új stílus viszont már megjelent köztük az első gyűjtések idején.
89IV/4. Bukovina (Bartók–Kodály 1923). A 18. században kivándorolt székelyek hihetetlen szívóssággal ragaszkodtak egykori származásukhoz, nemzetségük-rokonságuk leszármazásuk adatai egy-egy ember emlékezetében is bámulatosan megmaradtak (tudunk arról, hogy egyetlen személy több száz fölmenő és oldalági rokonát tartja nyilván); ennek köszönhető, hogy zenei hagyományaikat még a székelységnél is fokozottabban ápolták. Mindazt az egykori dallamkincset, amit Bartók és Kodály gyűjtéséből ismerünk, szinte teljes egészében hallani lehetett még a visszatelepült bukovinai székelyektől. Megkülönböztető dialektussajátságuk egyfelől a régi magyar történeti énekkincs fennmaradása, ami egykori énekeskönyveik gondos őrzésének is tulajdonítható (köztük találta meg Kodály az Árgirus szövegmaradványait is, amit még emlegetett ponyvafüzetekből ismertek, s a 39. példa dallamára énekelték), másrészt bizonyos alföldi dalok ismerete, amit akkor Székelyföldön nem lehetett hallani. Ezeket bizonyára a bukovinai Csernoviczban katonáskodó alföldi magyar fiúktól tanulták.
Gazdag siratóhagyományuk feltárását az áttelepültek közt végzett nagyarányú újabb gyűjtés tette lehetővé. Siratóik az országos típusokat képviselik: a kis sirató tiszta formái mellett a nagy siratónak 5 |4|, b3, 1 és 5, 4, 2, 1 zárlataival jellemezhető típusai kerültek elő, inkább diatonikusan, néha enyhén ötfokúsítva.
1. Hegyek, völgyek között állok.
Szívemet öli a bánat.
Hegyek, völgyek, álljatok meg!
Hogy panaszkodjam meg nektek.
(Istensegíts, Bukovina. 38 é. férfi. Kodály Z. gy. 1914; SzND 112 = Pt 191)
