FELKÉSZÜLÉS A SZÜLÉSRE

Teljes szövegű keresés

FELKÉSZÜLÉS A SZÜLÉSRE
A szerencsés, könnyű szülésre ugyancsak igyekeztek felkészíteni a nőt. Somogy megyében lakodalomkor, a menyasszony-búcsúztatás alatt a vőlegénnyel háromszor megoldatták a gatyamadzagját. Dörfler Fanny a Dunántúlról és Szeged vidékéről különféle amuletteket ír le, amit szerencsés szülésük érdekében viseltek az asszonyok a múlt 16században (Dörfler 1893: 109). Országosan elterjedt volt annak tiltása, hogy az állapotos nő ruhaszárító kötél alatt járkáljon, nehogy szüléskor a köldökzsinór a gyermek nyakára tekeredjen. Böjttel, imádsággal is igyekeztek a szerencsés szülést biztosítani, Szent Annának, Szűz Máriának kegyelmébe ajánlván magukat.
Ezen hiedelmekben, vallásban gyökerező ismereteket a hagyományozódás folyamatában kislány koruktól fokozatosan elsajátították, s mire sor került rá, ilyen tekintetben a parasztasszonyok föl voltak készülve az anyaságra. Nem vonatkozott azonban a felkészítés a terhesség, szülés biológiai realitására. Egyrészt azért, mert a parasztság ilyetén, racionális ismeretei meglehetősen szegényesek voltak. Másrészt az asszonyok a tapasztalataik átadását feleslegesnek tartották, mondván: „Ráér megtudni, ha odakerül.” Mindehhez hozzájárult még a valláserkölcsi gyökerű szemérmesség, amelynek értelmében mindaz, ami a nemiséggel kapcsolatba hozható, tiltott, illetlen téma a leányok számára. A legények valamivel tájékozottabbak voltak, főleg a katonaságot követően. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy bár az állatok gondozása közvetett ismeretszerzési lehetőséget jelentett számukra, az emlősök és az ember biológiai párhuzamba állítását illetően a hagyományos és mai gondolkozás közé nem tehetünk egyenlőségjelet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages