AZ ÚJSZÜLÖTT ELLÁTÁSA
AZ ÚJSZÜLÖTT ELLÁTÁSA
A gyermek világrajötte, az újszülött körüli első teendők adják a gyermek életére vonatkozó jóslások gyűjtőpontját, továbbá – a főleg analógián, érintkezésen alapuló – mágikus eljárások sorával igyekeztek ilyenkor a jövőt befolyásolni. Már a születés időpontja kiindulásul szolgált. Számon tartottak szerencsés, illetve szerencsétlen órát, napot. Például Nógrádban a kedden született gyermeknek azt jósolták, hogy sokan szeretik majd, kalotaszegi néphit szerint azonban haszontalan ember válik az ilyenből. Jelentőséget tulajdonítottak a szülés szokatlan körülményeinek. Ha a gyermeknek nyakára volt tekeredve a köldökzsinór, azt jósolták, akasztófán fogja végezni. A burokban születés szerencsejelző értelmezése mindenütt ismert volt, sőt az elrakott burokmaradványokat, főleg háború idején, amulettként hordták magukkal. A foggal született gyermekből lesz a táltos, garabonciás. Ugyancsak rendkívüli képességeket jósoltak, részint a gyógyítás terén, részint a kincskeresésben, a család hetedikként született gyermekének. Mindenütt ismerték a szokást, hogy az újszülöttet néhány pillanatra a földre kell tenni. Legtöbb indoklás arra vonatkozik, hogy ettől erős, egészséges lesz. Ugyancsak általános volt, hogy az asztal alá tették le, így vélvén biztosítani szerény, alázatos, béketűrő természetét. Tették az ágy alá is, hogy jó alvó legyen. Kalotaszegen azt tartották, hogy amelyik gyermeket az asztalra helyezik ilyenkor, az kiemelkedő lesz társai között. Elterjedt szokás volt az újszülöttet bundára, ködmönre fektetni, hogy göndör haja legyen. Ha anyja vérével arcocskáját bedörzsölte a bába, azt tartották, mindig piros arcú, egészséges lesz.
A néphit különösen nagy jelentőséget tulajdonít az első fürdőnek. Általános hiedelem szerint, amelyik gyermeket először hideg víz érte, az egészséges lesz, illetve soha nem fog fázni. Bő vízben fürdetett csecsemőnek hosszú életet jósoltak; másutt éppen kevés vizet öntöttek a teknőbe, nehogy nagybélű ember váljék belőle. A fürdőbe dobott tárgyakkal sok mindent előidézhetőnek véltek. Leggyakoribb volt a pénzdarab: az indoklás általában a gazdagság biztosítása, Erdélyben kiütéses betegségek megelőzésére tartották alkalmasnak. Virág főleg kislánynál volt fontos, mert ettől szép lesz, avagy: úgy szeretik majd, mint a virágot. Esetenként a virág színe is számított: pirostól piros arcú, egészséges, fehértől szelíd lesz a lányka. Fiúnál diót javasoltak, hogy ne kapjon heresérvet. Rontástávoltartó szándék is befolyásolta a fürdővíz elkészítését: erre utal a szén, szenesvíz, Somogy megyében a moslékból tettek a fürdővízbe egy keveset a szemverés megelőzésére. Fiút pendelybe, kislányt gatyába jó törölni a hiedelem szerint, így szerencsés lesz a szerelemben, párválasztásban. A fürdővíz kiöntését ugyancsak előírások szabályozták. Egyrészt olyan helyre kell önteni, ahol a „gonoszok” nem férhetnek hozzá. Másrészt ennek is jövőbe mutató jelentőséget tulajdonítottak: ha virágra öntik, szép lesz a gyermek; kislányét rózsabokorra jó önteni, hogy „ne legyen majd sok vérfolyása”.
21Ami a fürdetés gyakorlati oldalát illeti, az mindössze annyiban állt, hogy fateknőbe öntött langyos vízben alaposan letisztogatták a gyermeket, igyekezvén eltávolítani róla a magzatmázt (pogánybőr). Szappant nem használtak, mondván, hogy árt a szemnek. Több helyen fürdetés után valamilyen zsiradékkal kenték be az apróság testét. Bár korábbi leírások szerint a köldökcsonk lekötésével nem sokat törődtek, századunkból származó adatok szerint egy kis darab tiszta rongyra zsírt kentek, ezt borították rá, majd egy hosszú, e célra készített vászondarabbal (púpruha) rögzítették. Korábban az újszülöttet ilyenkor még nem öltöztették ruhába, hanem kezét, lábát külön rongydarabokkal rögzítve, belecsavarták egy pelenkául szolgáló vászonba, majd hosszú textilcsík segítségével jó szorosan végigpólyázták. Századunk elejétől a tanult bábák működésének eredményeként terjedt, hogy mindjárt kisinget kap. A szoros végigpólyázásról azonban nehezen mondtak le, azt tartván, hogy így egészségesebben fejlődnek a gyermek csontjai, s nem karmolja össze magát. A pólyapárna lazábbra tömött, négyzetes vánkos volt, amire átlósan fektették a gyermeket, majd három sarkát ráhajtva, pántlikával, madzaggal körbekötötték.
Pólyázás közben a hozzátartozók unszolására a bába bizonyos mozdulatokkal igyekezett a gyermek arcvonásait a helyi ízlés elvárásaihoz igazítani. Például megszorította a csecsemő orrát, hogy ne legyen nagy, arcát két oldalt ujjával benyomta, hogy két kis gödröcske legyen ott majd, ha nevet. Általánosan elterjedt hiedelem, hogy amit először megfog az újszülött, azzal egész életében ügyesen fog bánni. A rendbe tett csecsemő kezéhez – nemének megfelelően – orsót, tűt, avagy különböző gazdasági szerszámokat érintettek.
Elsősorban korai lejegyzésekből vannak adatok arra, hogy már a születéskor sor került a gyermek családba fogadására. Ha a férj jelen volt, a szülést követően földre tett csecsemőt ő emelte fel, egy pillanatra kalapját a gyermek arcára borította. Ha a fiatalok a szülőkkel együtt, ún. nagycsaládban éltek, a köldökzsinór elkötése után az apai nagyanyja (gazdasszony) kezébe adta a bába az újszülöttet (Morvay J. 1956: 33; Fél 1959: 78). Ide kapcsolható az a későbbi gyakorlat is, hogy amikor végeztek az asszony és a csecsemő ellátásával, a bába behívta az apát, aki karjába vette, esetleg megcsókolta a gyermeket.
