VALLÁSOS TÁRSULATOK

Teljes szövegű keresés

VALLÁSOS TÁRSULATOK
Magyarországon is, miként Európa más országaiban, már a középkorban alakultak vallásos társulatok, ún. konfraternitások. Céljuk az volt, hogy a tagjaik sorába lépő emberek közös imádkozásával, éneklésével, jótékonykodásával serkentsék Szűz Mária és a szentek buzgóbb tiszteletét, a mindennapokat megszenteljék, és gyakorolják a felebaráti szeretetet.
A középkori jámbor vallásos társulatok működéséről megfelelő irodalom áll a tájékozódni kívánó olvasó rendelkezésére (Pásztor 1940: 22–49; Nagyfalusy 1938: 34–42). Ezért elég itt a nevezetes kalendás vagy kalandos társulatokra utalnunk. E jámbor társulatok ünnepeken feldíszítették a templomokat, dramatizálták az ünnepi szertartásokat, megrendezték a körmeneteket. A templomokban oltárt tartottak fent. Részt vettek tagtársaik virrasztásán, temetésén és gyászmiséjén. Rendszeresen közösen imádkoztak és énekeltek.
A vallásos társulatokkal együtt említhetjük a középkori céheket, amelyeknek életében majdnem a gazdasági érdekkel azonos fontosságú volt a közös kultusz, a közös ünneplés. A céhek, vagy céhek hiányában az azonos munkát végző csoportok együtt jelentek meg a szertartásokon, együtt vonultak fel a körmeneteken zászlójuk alatt, külön oltáruk volt, védőszentjük ünnepén vagy fogadalmi napjukon külön miséztettek, és különleges körmeneteket tartottak. A céhek vallásos életében is különleges alkalmak voltak a tagság részvételével megrendezett temetések.
A vallásos társulatok a barokk időkben hatalmas felvirágzásnak indultak. Szép számmal működtek tovább a korábbiak, de rengeteg új társulat is alakult. A jámbor társulatok különösen a városokban virágoztak. Ugyanitt a 18–19. században is a vallásos élet jelentős szervezeti kereteit jelentették a céhek. Az oltáriszentség kultuszának erősítését szolgálta az úr Szent Testének Társulata. Tagjaik a vasár- és ünnepnapokon kívül hetente két hétköznapon is megjelentek a templomban, hogy misét hallgassanak az élő és elhunyt tagokért. Hetente két rózsafüzért is el kellett mondaniuk. A jezsuiták terjesztették a Jó Halál Társulatokat. Ezek a középkori kalandos társulatok korszerűbb szervezetei voltak. Tagjaik legalább havonta egyszer közös ájtatosságra és prédikációra gyűltek össze. Ezeken Krisztus szenvedéseiről, a halálról és a föltámadásról elmélkedtek. Buzgó keresztény élettel készültek a jó halálra. Többször tartottak közös áldozást. A 18. században országszerte megalakult szervezeteik sokféle néven szerepeltek. Jellemző példa a gyöngyösi Agónia Társulat elnevezése.
A 18–19. században több szerzetesrendnek volt világiakból álló ún. harmadrendje. 362A minoriták buzgólkodására e harmadrendekből sarjadtak ki a Korda Társulatok. A ferences hatás alatt álló kordások életgyónást végeztek. Igyekeztek bűn nélkül élni és sok jót cselekedni. Felsőruhájuk alatt láthatóan viselték rendi jelvényüket, a kordát. Újhold vasárnapján részt vettek a körmeneteken. A négy ferences fő ünnepen (Szeplőtelen Fogantatás, Szent Ferenc, Szent Antal, Portiuncula) közösen gyóntak és áldoztak. A Korda Társulatok általában városokban alakultak meg, de falusi tagjaik révén hatásuk kisugárzott a környező falvakra is.
A Keresztény Hitoktatás Társulata a templomi hitoktatás intenzitását igyekezett biztosítani. Működését különösen a jezsuiták szorgalmazták.
A jezsuita buzgólkodás eredményeként szaporodó Mária Kongregációk elsősorban a középiskolás diákság körében terjedtek, és így legjobban az értelmiségi középosztály vallásos életére hatottak. A Szűz Mária tiszteletét előmozdító 18. századi Rózsafüzér Társulatokat eredendően domonkos szerzetesek szorgalmazták és szervezték. Nagyjából úgy működtek, mint 20. századi falusi utódai, amelyekről alább még szólunk.
A 18. században Magyarország minden katolikus városában működtek jámbor társulatok. Puszta felsorolásuk oldalakat töltene meg. II. József megszüntette a vallásos társulatok működését. Később sok ismét megszerveződött, sőt újak is alakultak. Annak ellenére, hogy a 18. századi virágzó társulati élet az idők folyamán veszített intenzitásából és jelentőségéből, az egykori vallásos szervezetek szellemi hatása érzékelhető a 20. századi paraszti kultúrában is (Bálint S. 1938: 32–35; Nagyfalusy 1938: 53–57; Hermann E. 1973: 331–332).
Jellegzetesen továbbélő jámbor társulatoknak tekinthetők a Rózsafüzér vagy Olvasó Társulatok. Tagjaik asszonyok, akik rendszeresen mondogatják otthon a rózsafüzért, és a hónapok harmadik vasárnapján a templom előtt cserélik a titkot. Időnként valamelyik asszony házánál összejönnek és közösen imádkoznak. Vezetőjük a koszorúfej, aki számon tartja, hogy mikor melyik olvasót kell mondani; mikor, kinél melyik titok van (Bálint S. 1974: 122).
A 20. század második felében a falusi olvasótársulatok jelentik a vallásos élet egyik alapvető bázisát. Tagjaik közül kerülnek ki a templom tisztítói, virágzói, rendben tartói. Ők vesznek részt a litániákon, szentségimádásokon, hétköznapi miséken és a különleges ájtatosságokon. Elmaradhatatlan szereplői a körmeneteknek, temetéseknek, búcsújárásoknak.
A Rózsafüzér Társulat tagjai néhol bizonyos időszakokban különleges népi ájtatosságokat végeznek. Ilyen buzgó vallásos szokás volt Kalocsa környékén a Szent Család szálláskeresésének ájtatossága. A karácsony előtti napokban minden este egy másik rózsafüzéres asszonynál gyűltek össze a társulat tagjai. Mindig tovább viszik a Szent Család bekeretezett képét. Az estét rózsafüzérmondással, énekléssel töltik. Közben főtt szemes kukoricát és almát esznek.
A népi vallásosság közösségi formáinak és gyakorlatának kiteljesítésében mindig nagy szerep jutott a szentembereknek, a közösséghez tartozó vallási vezetőknek. A török időkben a pap nélkül maradt falvak népének vallásos életét a licenciátusnak vagy deáknak nevezett buzgó férfiak irányították. Kereszteltek, eskettek, temettek, és vezették a jámbor ájtatosságokat. Iskolákból kimaradt diákok, értelmes paraszt- és iparosemberek végezték ezt a munkát. Erős vallásosság, nagy elhivatottság és a közösség szolgálatának vágya buzogott bennük (Juhász K. 1921). A licenciátusok 19–20. századi utódainak tekinthetők a szentemberek, az előénekesek, az előimádkozók, a koszorúfejek, a búcsúvezetők. 363Valamennyien az átlagosnál jobban ismerték közösségük vallásos hagyományait, szokásait, énekkultúráját. Kiválóan tudtak énekelni. Járatosak voltak az élet dolgaiban, és értettek az emberek szervezéséhez, vezetéséhez. Legfőképpen azonban mélységes hitük, erős vallásosságuk és elhivatottság-tudatuk tette őket közösségük természetes vallási vezetőjévé.
A magyar néprajzi irodalom eddig legismertebb szentembere a jászladányi Orosz István, akinek tanulságos önéletírását Bálint Sándor jelentette meg (Bálint S. 1942b). Orosz István nemcsak búcsúvezetőként tevékenykedett, hanem otthon a falujában irányította és szervezte a ladányiak ájtatosságait és különleges énekléseit. Maga is szerzett egyházi énekeket és imákat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages