JÁNOS, DECEMBER 27.
JÁNOS, DECEMBER 27.
János apostol és evangélista ünnepe. A borszentelés napja. Szent János ünnepén, különösen a szőlőtermesztő vidékeken, minden család vitt bort a templomba. E borokat a pap megáldotta. Általánosan elterjedt szokás volt, hogy a szentelt bort kis adagokban beleöntötték a hordókba. Ezáltal a következő évre is jó bortermést reméltek. A szentelt bort használták gyógyításra is, különösen fülfájás esetén.
A borszentelés néhol almaszenteléssel is párosult. Általában a karácsonyi asztalra tett almát vitték el a templomba szenteltetni a borral együtt. A szentelt almát használták torokfájás és állatbetegségek ellen is. A Bácskában előfordult János-napi kalácsszentelés is.
János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, áldás, áldomás, amely Nyugat-Európában már a 11. százaiban föltűnt. A 12. században már itták búcsúzkodásnál, csatába induláskor. Itatták halálraítéltekkel is. A szokás premontrei közvetítéssel Magyarországon is meghonosodott. A 15. században már említették. A Szent János áldása énekformát is ölthetett. Énekelték halotti toron, új ház felszentelésekor, házi ájtatosságok végeztével az elszéledés előtt, búcsúbeli keresztelkedéskor stb.
Az együtt vigadók hazamenetel előtt itták a Szent János áldását. Ez a társaság oszlásakor az utolsó ital bort jelentette. Szólássá vált az ilyenkor gyakran elhangzó felszólítás: „Igyuk meg a Szent János áldását!” „No még a Szent János áldását!” Ugyanez Szent János pohara formában is elhangzott. Már Dugonics András is megörökítette azt a szólást, amit az elmenő vendégek, vagy a házát, pincéjét bezáró gazda 398mondott: „Szent János áldása maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is.” Az egriek megfogalmazása szerint, aki iszogatás közben az utolsó pohár előtt elment vagy lerészegedett, „nem várta meg a János áldását.”
