NAGYHÉT
NAGYHÉT
A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, következésképp az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. A parasztgazdák a nagyhéten iparkodtak rendbe tenni a portájukat. A faluközösségek szintén a nagyhéten végezték a közmunkák jelentős részét, például a határbeli utak javítását, a kutak tisztítását, az árkok újraásását.
Algyői hagyomány szerint a gazda a nagyhéten összerakta az udvaron a megtisztított szerszámait, és ünnepélyesen imádkozott fölöttük.
A katolikus egyház elvárta, hogy hívei évente legalább egyszer gyónjanak és áldozzanak. A gyónás időpontjául húsvét táját jelölte meg. A 20. század közepe előtt a magyar katolikus társadalom többsége ezt az előírást betartotta. Különösen betartotta a falusi parasztlakosság, amelynek körében a közösségi elvárás is serkentette a húsvéti gyónást és áldozást. A bűnöktől való megtisztulás hozzátartozott a hagyománytartó közösségek húsvéti magatartásformájához.
A családfő ügyelt arra, hogy a nagyhéten házanépének minden tagja meggyónjon, mert a régi felfogás szerint csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat. Bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért. A 20. század elején még akadtak olyan jámbor öregasszonyok, például a Tolna megyei Tamásiban, akik nagypéntek délután, Krisztus halálának 406órájában, a kálvária keresztje előtt térdelve magának Jézusnak gyónták meg bűneiket, és így mentek húsvétkor áldozni. Ez a gyónás valamiféle régi licenciátusi jámborság maradványának tekinthető. A nagyhéten a különböző vallásos társulatok és egyének is igyekeztek átélni Jézus szenvedéseit. Ennek érdekében rendszeresen stációt jártak és rengeteget imádkoztak. Előkerültek a különleges népi imádságok, például a pápaimádságok, az aranymiatyánk és hasonlók.
