ÚRNAPJA
ÚRNAPJA
A Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök az úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe. A naphoz teljes munkaszünet és munkatilalom kötődött. Évszázadokon át az egyházi év legnagyobb ünnepei közé tartozott. A mindenkori katolikus társadalom legünnepélyesebb hitvallása, reprezentációja, az egyházhoz való tartozás kifejezésének alkalma volt. Szertartásain azoknak is részt kellett venni, például a pásztoroknak, akik foglalkozásuk miatt máskor ritkán látogatták a templomot. Általában a falusi-mezővárosi közvélemény fontosnak tartotta, hogy a közösség valamennyi férfi tagja ott legyen az úrnapi körmenetben. A Bácska népe egyenesen valamiféle férfiünnepnek érezte az úrnapját, talán a név jámbor értelmezése folytán. Ugyancsak népi értelmezésre vallott az a gondolat, amely az Atyaúristen ünnepének magyarázta az úrnapját.
A középkori és az újkor eleji magyar úrnapi körmenetek tömegméreteiről és pompájáról viszonylag sok és jó leírás maradt ránk. Különösen jól ismertek a budavári körmenetek, amelyeken a királyok: Zsigmond, II. Ulászló, II. Lajos is részt vettek. Az újkorban a Habsburg-uralkodók és a bécsi udvar is hatalmas pompával ünnepelte az úrnapját. E királyi és fővárosi ünneplések azért jelentősek, mert pompájuk, szokásrendjük kihatott a kisvárosi és falusi úrnapok szokásvilágára.
Az úrnapi körmenetben a pap baldachin, vagyis supellát alatt viszi az Oltáriszentséget. Előtte fehér ruhás kislányok vagy a Mária-lányok kosárból virágszirmokat szórnak. A templom környékén rövidebb vagy hosszabb úton haladó körmenet négy szabadtéri oltár előtt halad el. Ezeknél a pap az Oltáriszentséggel áldást oszt a négy világtáj felé. Az áldás a 20. századra szimbolikus jellegűvé vált, korábban azonban fölöttébb gyakorlati rendeltetése volt: az emberek, a föld, a vegetáció megáldását jelentette.
A körmenet útvonalába eső szabadtéri oltárok legtöbbször zöld ágakból készített lombsátrak voltak, amelyekbe képeket, szobrokat állítottak. A sátrakat ritkábban vallásos társulatok, gyakrabban egyes családok, nemzetségek készítették. A kalocsai és a pécsi egyházmegye több falujában a körmenetek hagyományos útvonalán négy ott lakó gazda egy-egy kis kápolnaszerű kőépületet épített a telke utcai végére. Úrnapján kinyitották 412a kis építmények ajtaját, és belül virágokkal, zöld ágakkal gazdagon feldíszítették őket. Ezek a kápolnácskák a lombsátrakat helyettesítették. Múltjuk, eredetük sajnos még feltáratlan. A 20. században is fennálló változataik népi barokk kiképzésűek, és ezáltal jól illeszkednek a barokkos házak sorába.
Az Oltáriszentség elé szórt virágszirom, valamint az úrnapi templomban széthintett fű és virág szentelménynek számított. Sükösdön az ünnep nyolcadáig, Jézus Szíve napjáig a templom padozatán maradt a fű és a virág. Ekkor a falu népe széthordta. Legtöbbször állatoknak adták, így várva áldást és szerencsét a jószágállományra.
Az Oltáriszentséggel megáldott úrnapi ág és virág egyike a magyar katolikus nép legtiszteltebb, legtöbbre tartott paraliturgikus szentelményeinek. A körmenet után mindenki igyekezett hazavinni a lombsátrak zöld ágaiból. Sokan a saját virágukat vitték haza, amelyet a körmenet előtt koszorú vagy csokor formájában a sátorra akasztottak, illetve a sátorba tettek. Az úrnapi zöld ágat otthon ezerféle célra használták. Horogfára fűzve távol tartotta a villámot, az istállóban felakasztva megvédte a jószág egészségét, fej alá téve elűzte az álmatlanságot, füstje gyógyított stb.
