GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY, MÁRCIUS 25.

Teljes szövegű keresés

413GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY, MÁRCIUS 25.
Az Angyali Üdvözlet napja. Jézus fogantatásának ünnepe. A gyümölcsoltó név jellegzetes magyar nyelvi fejlemény.
Már Temesvári Pelbártnál olvasható az a ferences-népies hagyomány, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer Üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóra való kívánsága. A Kiskunság katolikusai és a palócok körében a 20. században is élt a Gyümölcsoltónapi ezer Üdvözlégy vagy ezer úrangyala elimádkozásának szokása. Legtöbbször jámbor asszonyok közösen imádkozták az ünnep vigíliáján, vagy az ünnep hajnalán.
Annak emlékezetére, hogy a Biblia szerint Szűz Mária ezen a napon fogadta méhébe Jézust, általános szokás országszerte Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a fák szemzése, oltása. A néphit szerint az ekkor oltott fát nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik ki belőle. Aki levágja, megvakul, halála után pedig elkárhozik. A szigorúság oka, hogy az ilyen fa kivágása egyenértékű bűn az emberöléssel.
Az egykori Dél-Magyarország bolgárjai, bunyevácai és magyarjai ezen a napon vörösbort ittak, hogy szaporodjon a vérük. Mindezt annak analógiájára, hogy elképzelésük szerint Gyümölcsoltó napján a téli álmukból ébredő fák éltető nedvvel telnek meg.
Ószentiván, más néven Tiszaliget faluban úgy tartották, hogy a magzat után sóvárgó asszonynak Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kell szeretkezni urával, akkor föltétlenül teherbe esik, mivel Szűz Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages