NAGYBOLDOGASSZONY, AUGUSZTUS 15.
NAGYBOLDOGASSZONY, AUGUSZTUS 15.
Népiesen: Nagyasszony. Mária mennybemenetelének és Magyarország Mária oltalmába ajánlásának ünnepe.
Az egyik leggyakoribb templom-patrocíniumnak számít Magyarországon. Nyárközépre eső ünnepe ezért sok magyar helység templombúcsújának napja.
A legtöbb magyarországi kegyhelynek Nagyboldogasszony ünnepén van a fő búcsúja. Ez a tendencia a 20. században mintha erősödött volna. Olyan kegyhelyeken is, ahol korábban pünkösdkor vagy áldozócsütörtökön volt a fő búcsú, a 20. században Nagyboldogasszony napjára tolódott át ez az esemény. A jellemző búcsújárónapok közül csak a Kisasszony tekinthető versenytársának.
Mária halálának és mennybemenetelének legendaszerű története kedves témája volt a magyar középkori egyházi művészetnek és kódexirodalomnak, majd a vallásos népkönyveknek, ponyváknak és a nép között terjedt epikus énekeknek. A középkori legendák terjesztésében nagy szerepet játszottak a licenciátusok és a búcsújáró emberek. Mária mennybemenetelének történetét nagy hatással adta elő az egykor közkedvelt Makula nélkül való tükör.
A nép körében terjedő legendák és jámbor történetek serkentették a Nagyasszony napjához kötődő paraliturgikus cselekedetek jó részét, például a Mária virrasztását.
Rábaközben Nagyboldogasszony vigíliájának estéjén az asszonyok a temetőben gyülekeztek össze egy frissen ásott, de még üres sír körül. A Dicsőséges olvasót imádkozták és egy ponyva eredetű legendát énekeltek a mennybemenetelről.
Tápén az asszonyok a temetőkápolna oltára előtt virágból koporsót készítettek, amelyet Mária koporsójának neveztek. Nagyboldogasszony éjszakáján a virágkoporsó 420mellett imádkozva, énekelve virrasztottak. A virágot három nap múlva széthordták és szentelménynek tekintették.
Nagykáta asszonyai, miként a pócsi búcsúsok is, a vigília éjszakáján égő gyertyával a temetőben virrasztottak.
Mária virrasztásának régies hagyományokat újjáteremtő módja bontakozott ki a 19. században a Karancs hegyén, ahol egy kápolna áll. Nagyboldogasszony vigíliáján délelőtt a hegyre felkapaszkodó asszonyok kitisztítják a kápolnát és elkészítik a ravatalt. A kápolna közepére helyezett gyermekkoporsóba egy külön e célra készíttetett Mária-szobrot fektetnek. A ravatalt gyertyákkal, virágokkal, terítővel, rozmaringgal úgy díszítik fel, mintha fiatal lányt temetnének róla. A vigília délutánján megérkeznek a búcsúsok. Beköszöntenek, majd a ravatalnál keservesen siratják a Máriát. Este keresztutat járnak, majd a ravatal mellett litániákat, énekeket és alkalmi imádságokat mondanak. Egy szentember régi ponyvairatból felolvassa a Mária haláláról szóló történetet. Este 10 óra tájban négy fehérbe öltözött kislány vállára veszi a koporsót, és kereszttel, lobogókkal, égő gyertyákkal megkezdődik a körmenet a hegy peremén. A körmenet után a ravatalt szétszedik, a szobrot elteszik, úgy imádkoznak reggelig, amikor feljön a pap és misét mond nekik. Ha a pap reggeli látogatása elmarad, mindenki siet haza a saját falujába, hogy misét hallgasson.
Nagyboldogasszony ünnepén magyar és német falvakban egyaránt élt a virágszentelés vagy virágáldás szokása. Néhol a szentelendő virágokat az oltárterítő alá rakták. A templomban megszentelt füveket és virágokat sokféleképpen hasznosították. Például halottak koporsójába, az új pár ágyába, csecsemő bölcsőjébe tették, az új ház fundamentumába rakták. Főzetét itták hideglelés ellen.
Gyöngyössolymos asszonyai az ünnepi litánia alatt a templomi Mária-szobor fejére apró virágokból font koszorút tettek.
Nagyboldogasszony napján kezdődik és Kisasszonyig tart a kétasszony köze nevezetű időszak, amely a gazdasági életben és a háztartásban sok szerencsét tartogat az ügyes gazdának és gazdasszonynak.
