MIKLÓS-NAP

Teljes szövegű keresés

430MIKLÓS-NAP
A keleti egyház védőszentjének, Szent Miklós püspöknek ünnepét a magyar görög katolikus egyház szenteléssel és ajándékozással tartotta meg. Ennek során több zempléni és abaúji egyházközségben némi terményt: diót, gyümölcsöket, esetleg tojást vittek a templomba. Filkeházán a Miklós-napra hozott tyúkot, tojást, szalonnát, vajat, túrót a szent képe előtti asztalon gyűjtötték össze (Petercsák 1985: 18). Szuhakállón, Baskón az ötvenes években bort is vittek a hívek. Miután a pap mindezeket megáldotta, az ajándékok őt és az egyházat illették.
Több helyen él még a kakasszentelés emléke is. Rakacán, Baskón a kakasokat, tyúkokat a templomban erre a célra szolgáló ketrecekbe, ládákba helyezték, majd a pap megáldotta őket. A megszentelt kakas vagy tyúk szintén az egyház részére szolgált adományul. Viszlón 20–30 csirke is összegyűlt ilyenkor, s a hívek egy teknőbe babot hordtak. Híveitől Észak-Magyarország görög katolikus parókiáinak többségében még ma is kap a pap egy kis miklósnapit, közte baromfit, amin rendszerint a kántorral és a harangozóval osztozik. Maga a kakasszentelés ezen a napon egy korábbi liturgikus szentelmény maradványa. Jelenleg az ajándékozással áll kapcsolatban, de egyes vélemények szerint a kakasáldásnak a termékenységi és a halottkultusz területén van további jelentősége (Béres 1973: 356).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem