VÍZKERESZT
VÍZKERESZT
A vízkereszt népi liturgiájának középpontjában a vízszentelés és a szenteltvíz áll. Mivel a görög vízszentelési szertartás jóval ünnepélyesebb a latinnál, az ilyenek iránt mindig fogékony népi képzelet nagyobb erőt is tulajdonít a görög katolikusok szenteltvizének. Vegyes vallású falvainkban él ez a hit, s a görög katolikusokkal együtt élő protestánsok körében is megtalálható.
A római katolikusoknak ma már jórészt a templomban végzett vízszentelésével szemben a keleti szertartású egyházközségekben korábban általános szokás volt, de máig is erős a törekvés, hogy a vízszentelés lehetőleg természetes állapotú vízen történjék. Ahol patak vagy folyó van a közelben, helyenként ma is körmenettel vonulnak a partra a templomból (Bartha E. 1980: 77; Petercsák 1985: 46). Itt a jégen kereszt alakban vágott lékbe a pap beleoltja az égő hármas gyertyát, s a hívek innen merítik az otthonra szánt szenteltvizet. Máriapócson a patak jegébe vágott lékbe állították a szertartáshoz használt asztalt. A pap az égő gyertyát a vízbe mártotta, majd a keresztet is háromszor megmerítette. Más adatok szerint Budán a görög katolikusok a Duna mellett tartották a vízszentelést. A pap itt is a folyóba dobta a keresztet, amit azután kihoztak a vízből. A múlt század végén és századunk első éveiben Ungváron az Ung folyó jegébe vágott léknél szentelték a vizet (Vízkereszt 1901). A Bodrog-parti görög katolikus parókiákban a vizet századunk első felében a Bodrog jegén szentelték. A jégből kivágott keresztet a hívek virágkoszorúval ékesítették fel. A kereszt egészen a tavaszi olvadásig a szentelés helyén maradt a jégen, amikor azután maga is megindult lefelé az árral. Az adatok szerint a folyó szennyezettsége, és hogy emiatt csak ritkán fagy be, szerepet játszott a szokás megszűnésében (Bartha E. 1986: 316).
Ahol tiszta vizű patak vagy folyó nincs, kútnál végezték a szentelést. Több nyírségi templom kertjében külön a vízszentelés céljára ásott kút található, de megfelel a vízszentelésre 431a pap vagy valamelyik közeli gazda kútja is. A kút melletti szertartás során többnyire a dézsában megszentelt vízből öntenek a kútba. Hajdúdorogon századunk elején a falu legnagyobb kútjánál szentelték a vizet, ahová a hívek a pap vezetésével, templomi zászlókkal, körmenettel vonultak. Buj községben a pap a kút vizébe dobta kézikeresztjét, amit a szertartás végén egy híve hozott fel onnan (Bálint S. 1973: 153).
A víz megszentelését a 20. század elején a legtöbb helyen – nyilvánvalóan a hajdani évkezdet hagyományainak maradványaként – lövöldözéssel, díszlövésekkel kísérték.
A víz vétele csak részben történik a szentelés helyszínén a patakból, kútból, dézsából. Sokan otthonról viszik a vizet a szertartásra, vagy másutt merítik meg üvegjeiket. A szenteltvizet azután a hétköznapi élet során az általánosan ismert gyakorlat szerint alkalmazzák.
Tokaj-Hegyalja több görög katolikus szőlőtermelő közösségében szórványosan előforduló szokás, hogy a gazda vízkereszt napján szőlőjébe megy, s a jó termés érdekében meghinti a tőkéket szenteltvízzel. Abodon a jószágot annál a kútnál itatták meg, ahol a szentelés történt. A Nyírségben többfelé szokás a vízkereszti szenteltvízben való babfőzés, amely kapcsolatban állhat a keleti egyházban korábban halotti eledelnek számító bab (Mosolygó 1941: 92) fogyasztásának a karácsony és vízkereszt közötti időszakra vonatkozó tilalmával, illetve annak feloldásával is. Zempléni görög katolikusaink úgy tartják, hogy a vízszentelést követő héten nem szabad mosni, a néphit szerint ugyanis ilyenkor minden víz szentelt.
A víz megáldásának más alkalmai az ún. kis vízszentelés, amelyre Makkabeus-napon (aug. 1.), vagy a rövid vízszentelés, amelyre szenteltvízhiány esetén kerül sor. Ezt a szertartást már jóval kisebb érdeklődés kíséri, de az innen hazavitt szenteltvizet a továbbiakban a vízkeresztivel azonos módon használják fel. Szuhakállón azok kértek belőle, akiknek fogytán volt a vízkereszti szenteltvizük. Néhány nyírségi parókián a gazda a januári alkalomhoz, hasonlóan maga szenteli meg ezzel a vízzel lakóházát és gazdasági épületeit.
