SZENTELT FŰ, JÁNOS-NAPI VIRÁGSZENTELÉS
SZENTELT FŰ, JÁNOS-NAPI VIRÁGSZENTELÉS
A magyar görög katolikus liturgikus gyakorlatban a füvek és virágok megáldására rendszerint Keresztelő Szent János születése napján került sor. A szentelt fű (tisztesfű, szentelt dudva) Észak- és Északkelet-Magyarország görög katolikusainak körében a szenteltvíz mellett a legkedveltebb szentelménynek számít (Niedermüller 1978–79: 117; Bartha E. 1982b: 111), a Bodrogköztől délre viszont ebben a formában eddig ismeretlen. Összetétele csaknem falvanként változó. Egyik legfőbb összetevője a tisztesfű, amelyről a szentelmény népi elnevezését is nyerte, s amelyet minden betegségre hatásos gyógyszernek tartanak. Található még benne szarkaláb, fodormenta, kakukkfű, búzavirág, ezerjófű, margaréta, de ezek mellett a kertek, kaszálók, rétek szinte minden ismertebb virága belekerül a csokorba. Így például a liliom, fokhagyma, saláta, Rudabányácskán, Mogyoróskán gyújtókovácsi, kéktarajú fű (Niedermüller 1978–79: 117), Baskón szamodrád fű, Rakacán nefelejcs, királyka, Végardón üröm, Komlóskán morzsika (marunka), nadozsnik. Azokban a borsodi falvakban, amelyek környékén nem terem meg, János napja előtt cigányok árusítják a tisztesfüvet. Az utóbbi években a gyógyításra használatos növényeken kívül egyre gyakrabban visznek megáldatni rózsát és más díszkerti virágokat is. Rakacai hiedelem szerint templomba menet az útmenti virágok így kiabálnak a szentelésre igyekvők után: „Engem is vigyetek!”
A megszentelt csokrot, annak virágait a legváltozatosabb célokra alkalmazzák. Használata nagyjából megegyezik a szenteltvízével, bár annál szűkebb körű. Gyakran ugyanabban a mágikus vagy gyógyító eljárásban együtt szerepelnek. A szentelt fű a mestergerenda fölé tűzve vagy a padlásfeljáróban a barkához hasonlóan a házat védi a villámcsapástól. Mikóházán és Végardón a szentelt füvet épülő házakba falazták. Főzetét beteg vagy frissen megellett jószággal itatják, beteg gyermeket fürösztenek benne. A tehenek 435gyulladásos tőgyét is ezzel mossák. A szentelt csokorból egyes füveket külön is megfőznek bizonyos betegségekre. A rossz álmú gyereket korábban a rettegőfű főzetében fürösztötték meg, a Szent Antal tüze levében azokat, akiknek bőrét kiütések lepték el (Niedermüller 1978–79: 117). A szentelt saláta ijedtségrül használt, a szentelt fokhagyma pedig máig is több mágikus, gonoszt távoltartó eljárásban szerepel. Baskón a lebetka fű levében lábat áztatnak, Komlóskán a sárga virágot sárgaságrul, a nadozsnikot fejfájástul tartják hatásosnak (Bartha E. 1980: 83). Náthás, fejfájós embernek a tisztesfű főzetével való párgolást ajánlják. Tisztesfűvel füstölték még néhány éve a szemrülesett gyermeket is. Vilyvitányban a rossz álmúak ágyát füstölték körül vele. A szentelt virágokat természetes vagy szárított formában a beteg szarvasmarhának a takarmányhoz keverve adták, alájuk pedig szamodrád füvet terítettek védő célzattal (Bartha E. 1981 b: 110). A szentelt fű a koporsóba téve az embert utolsó útjára is elkíséri.
Az észak-magyarországi János-napi virágszentelés elterjedtsége viszonylag jól körülhatárolható. Nyugati határának a Bódva és a Sajó völgye tekinthető, bár ettől nyugatabbra is felbukkan, kelet felé az országhatárig terjed. A kelet-szlovákiai magyar görög katolikus lakosság nem ismeri ezt a szokást, a kárpátaljai volt magyar görög katolikusokról nincsenek adataink. Délen a Bodrog és az ettől Miskolc irányában húzott képzeletbeli egyenes határolja a körzetet. Megállapítható, hogy a szokás a mai Magyarországon a Csehszlovákiához került eperjesi görög katolikus püspökség maradványain megszervezett miskolci apostoli exarchátus területén ismeretes.
Maga a virág- vagy fűszentelés szokása a hazai római katolikusoknál az egyházi gyakorlatban is előfordult (Schwartz 1925; Bálint S. 1977: II. 186–190), de időpontja Nagyboldogasszony napjára esett. Néhány hagyományelem arról tanúskodik, hogy – a keleti liturgia hatására – Keresztelő Szent János napját a más vallású szokáshagyomány is összefüggésbe hozta a virágokkal, füvekkel (Bálint S. 1977: II. 470; vö. még Szemerszky 1935: 176–177). Erre utal a virágoknak János-napi tűzbe vetése, s a virágos Szent János népi elnevezés, valamint ennek történeti háttere is. A keleti gyógyfűmegáldás maradványa a latin szertartásban, hogy Rómában a lateráni bazilikában Keresztelő Szent János előestéjén virágmegáldást tartanak (Szemerszky 1935: 178). A szentelt fűre további párhuzamokat találunk a római katolikusok úrnapi paraliturgikus szentelményében is. Az úrnapi gally a görög katolikus lakossággal is rendelkező vegyes vallású falvakban gyakran része a János-napi szentelt csokornak.
Az úrnapi gallyhoz hasonlóan analogikus úton vált szentelménnyé máriapócsi Illés szekerének virágdíszítése. A kegykép elé századunk első felében a könnyezés napján, Illés-napon minden évben nagyméretű virágemelvényt építettek. Ennek díszítését a búcsúra odasereglett hívek a szertartás végén szétszedték, s igyekeztek a virágokból néhány szálat hazavinni. Ezt azután otthon szentelményként kezelték.
Bár szintén nem egyházi szentelmény, de jellegzetes vallásos szokás pünkösdkor a templomok fűvel való felszórása, s zöld gallyakkal való díszítése, amely a magyarországi görög katolikusok körében általánosnak tekinthető. Zempléni falvakban e gallyakból zivatar idején a tűzre is vetettek, hogy óvják a házat a villámcsapástól.
