A LITIÁS ÜNNEPEK SZENTELMÉNYEI
A LITIÁS ÜNNEPEK SZENTELMÉNYEI
A görög katolikus egyház nagyobb ünnepeinek alkalmával, rendszerint még az ünnep hajnalán vagy előtte rövidebb szertartásra (litia) kerül sor, amelyen a pap az erre a célra sütött zsemle nagyságú kenyérkéket, valamint búzát, bort és olajat áld meg (Melles–Szántay Széman–Kozma 1937: 68). A litiás ünnepek liturgiáit miroválás (olajkenet) és antidór-osztás (megszentelt kenyérdarabkák szétosztása) követi. Mivel a leányegyházakban erre nem mindenütt kerülhetett sor, a litiás ünnepek hagyományanyaga az önálló parókiával rendelkező falvakban teljesedhetett csak ki igazán. A miroválás során a pap az ünnepi szentmise végén híveinek homlokát szentelt olajjal, miróval keni meg. Általános szokás, hogy akinek homlokára bővebben jutott, igyekszik az imakönyv belsejébe vagy a templomi zászló bojtjába megtörölni, így óvni a szenteltet a földre cseppenéstől. Hazatérve a templomból a hívek Baktakéken, Szirénfalván, Nyírbogdányban, Nyírtasson és más görög katolikus falvakban összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakkal, 437vagy kézzel érintették őket, így akarván részesíteni mindenkit, főleg a betegeket az áldásban. Komlóskán miroválás után a jobb termés reményében megérintették homlokukkal a rosszul termő gyümölcsfákat.
A litiás ünnepek másik szentelménye, az antidór két összetevőből áll. Jelenti egyrészt az ünnep litiáján megáldott kenyérkéket, amelyeket feldarabolva a mise végén a hívek között szétosztanak, de hasonlóképpen elosztásra kerülnek a misekenyérnek az áldozathoz fel nem használt, nem konszekrált darabjai is. Az antidór közhasználatú elnevezése (proszfora) a misekenyérre utal. A népi változatok többsége is erre vezethető vissza (proszkura, praszkula, paszkura, paszkula), míg másutt önállóan kialakult, könnyebben értelmezhető terminust használnak (pl. papkalács, Jézuska kenyere, Jézuska kalácsa). Gyakran egyazon helyen mindkét elnevezés használatos, s az utóbbi inkább a gyermeknyelv körébe tartozik.
Az antidórhoz való búzát (proszforabúzát), lisztet korábban csaknem mindenütt a hívek adták össze, a misékre szánt borral vagy a hozzá való musttal együtt. Ennek fő formája a házaknál végzett gyűjtés volt, vagy a hívek maguk vitték el adományaikat a parókiára ünnepélyes keretek között. Több nyírségi faluban mindezt egyszerűen a templomban hagyták, s egyre gyakoribb a pénzbeni megváltás is. Máriapócson az ilyen szükségleteket a gazdag bazilita rend fedezte, de az antidór-osztás a nagyobb ünnepeken a búcsúkra odasereglett hatalmas tömeg részére technikailag nem volt megoldható. Így itt ez a szokás az egymást sűrűn követő búcsúk miatt annyi más hagyománnyal együtt csak leegyszerűsödött formában létezhetett, s ma már csak emléke él tovább.
A proszforát a parókiák egy részében a pap felesége süti. A román eredetű görög katolikusok körében szokásban volt, hogy a sütést némi ellenszolgáltatásért idős asszonyok vállalták. Nagylétán például azok, akik halottaikért misét mondattak, ezektől az asszonyoktól vásárolták meg és vitték a templomba.
A proszfora darabkái azonnali elfogyasztásra szolgálnak az ókeresztény szeretetlakomák szimbolikus megismétléseként. A gyerekeknek ez kedvelt csemegéje. A helyszínen el nem fogyasztott darabok azután a paraliturgikus szokásokban más célokat is szolgálnak. Általános üdvös hatást tulajdonítva neki, az otthon maradottak számára is visznek belőle haza. Önálló görög katolikus parókiával nem rendelkező községekben a legtöbb helyen nincs antidór-osztás, így oda a proszfora az anyaegyházból kerül. Nyírbogdányban például korábban a szomszédos Nyírpazony görög katolikus templomából vitték haza hozzátartozóik részére. A mai Észak- és Északkelet-Magyarország településeiről származó adatok arról vallanak, hogy szívesen vittek haza proszforát Máriapócsról, nagyobb erőt tulajdonítva a kegyhelyről származó szentelménynek. Máriapócson ugyanakkor az antidór-osztásra az említett okból csak igen korlátozott lehetőségek voltak.
A proszfora zsebkendőben, rongyocskában, papírban való hazavitelének elsődleges célja a szentelmény erejének átadása az otthoniaknak, különösen a betegnek. Úgy tartják, „az embert segíti a rossz lélektől való megszabadulásra”, az állatot megvédi a betegségtől. Betegségmegelőző célzattal adnak belőle a szarvasmarhának, sertésnek, a takarmányhoz keverve. A Zempléni-hegységben kis rongyba csavarva félős gyermekek nyakába akasztják. Mogyoróskán és Arkán a gyermek nyakába három darabot kötnek szemverés elleni védekezésül. Boldogkőváralján a gyermeket a nyakába kötött proszforával védték a mellét megszívó nora ellen (Barna 1978–79: 114–115). Sajátos szerepe van a proszforának Komlóskán a búzaszentelésben. A pap a szertartás végén egy külön erre 438a célra sütött, négyfelé vágott proszkurát ás el a földbe papirosba csomagolva a négy égtáj irányában (Bartha E. 1980: 82). A keleti szlávok körében számos hasonló példa ismeretes, minden bizonnyal a falu kárpátukrán eredetű lakói hozták magukkal a szokást.
