EGYHÁZI ÜNNEPEK ÉS JELES NAPOK

Teljes szövegű keresés

EGYHÁZI ÜNNEPEK ÉS JELES NAPOK
A reformáció a szentek közbenjáró szerepének és tiszteletének eltörlésével az egyházi ünnepek számának nagyméretű csökkenését, az ünnepi szokások színességének egyszerűsödését idézte elő, ami azonban nem azonnal, hanem fokozatosan következett be. Különösen az evangélikusoknál követhető jól a folyamat. Az 1598-i keresztúri ágenda 34. kánonja a fő ünnepekkel együtt még negyvennégy köteles ünnepnapot jelölt meg. Köztük találjuk az apostolok névnapjait, továbbá Keresztelő Szent János, Szent György, Szent Mihály, Szent Márton, Szent Miklós és mások ünnepét, sőt néhány Mária-ünnepet is, de például hiányoznak a magyar szentek ünnepei. Az 1707-i rózsahegyi evangélikus zsinat rendelkezései már jóval kevesebb egyházi ünnep megtartását mondták ki, köztük változatlanul majd minden apostol névünnepét, valamint Keresztelő Jánosét, de olyanokat is; mint a „Boldogasszony tisztulása” vagy az „Úr színeváltozása”, melyek utóbb kimondottan katolikusnak minősültek. A rostálás nem volt egyértelmű, mert például ugyanekkor hoztak határozatot arról, hogy a népet el kell szoktatni a Máriához való imádkozástól. A hamarosan elterjedt pietizmus végül annyira csökkentette, a racionalizmus pedig elhalványította a megmaradt napokat is, hogy azok száma a 19–20. századra már a reformátusok eleve kevés ünnepének szintjére szállt le. A reformátusoknál a svájci irány, de különösen annak kálvini ága kezdettől fogva hatott ünnepellenességével. Kálvin csak a vasárnapokat javallotta megtartani, viszont a komjáti zsinat (1623) kánonjaiból kiderül, hogy akkor még például a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét megülték.
A 19–20. században a két nagy protestáns egyházban csak Jézus életének jelentős eseményeit: karácsony, virágvasárnap, nagypéntek, húsvét, áldozócsütörtök, meg a pünkösd napját ünnepelték kiemelten. Az evangélikusoknál jelentősége van a vízkeresztnek is, Jézus megkeresztelése emlékünnepeként. A „sátoros ünnepeket” (a három fő ünnep) a 18. század végéig egész Magyarországon hármas ünnepként tartották, Erdélyben egyházilag ma is ez a szokás. A 19–20. században a protestánsok ünnepei a római katolikusokéval összevetve paraliturgikus szokásokban szegényesek. Nem vallási tilalomhoz való igazodásból, hanem közösségi illemből, sok helyen ők sem tartottak adventi és böjti időszakban lakodalmakat és mulatságokat. Leginkább a karácsonyi ünnepkörben találunk néhány, a protestánsokra jellemző vonást. Az egész nyelvterületen elterjedt a reformátusok körében a karácsony estéjén-éjszakáján a lakóházak ablaka alatt egyházi énekek éneklése, a kántálás. A betlehemezés az alföldi református tömbben – Mária alakjának háttérbe szorulásával – pásztorjátékká vált. Vegyes vallású vidékeken viszont katolikus szokásnak számított, de sok helyen protestáns családok is szívesen fogadták a betlehemezőket, bár azok a „Szűzanyáról” énekeltek nekik.
A három nagy ünnep mellett kiemelkedően tisztelik a reformátusok a nagypénteket, melyet különösebb teológiai vagy népi magyarázat nélkül legnagyobb ünnepüknek tartanak, és templomi gyászöltözettel, de legalábbis gyászkendővel hangsúlyoznak. A 19–20. században ez volt a reformátusok egyetlen böjti napja. Nem illett nevetni és 470hangoskodni. Az evangélikusoknál a legutóbbi időkig szokás a hívek által igényelt nagyheti passió. A reformátusoknál a puritanizmus, majd a racionalizmus ellenzésére a 18. században – ritka kivétellel – megszűnt a passióéneklés, és sok helyen, ahol a szokást tartották, nagypénteki istentisztelet keretében Jézus szenvedéstörténetének fölolvasása váltotta föl. Nagypéntek kivételével a reformátusok egyetlen más ünnepen sem tartottak három istentiszteletet. Paradoxon, hogy az unitáriusok, akik Jézus istenségét teológiailag nem fogadják el, különös elevenséggel őrizték meg az előénekesek irányításával történő nagypénteki passióéneklést. Úgyannyira, hogy 1957-ben az unitárius egyház, miután összegyűjtette, kiadta a kéziratos passiókat. Az evangélikusoknak a középkori egyházi hagyományhoz való közelebb állását dokumentálja, hogy ha nem is „mennek a harangok Rómába”, mint a katolikusok mondják, nagycsütörtök estétől nagyszombat éjszakájáig szintén nem harangoznak. A reformátusok viszont annyira nem fogadták el ezt a szokást, hogy a Türelmi Rendelet előtti évszázadban a vegyes vallású helyeken emiatt többször összetűzésre került sor. Makón például a katolikusokra sértő volta miatt eltiltották a harangozást, helyette tizenkét diákgyerek toronybeli éneke (tréfásan: a bűrharang) hívogatta templomba a híveket. Párhuzamként a katolikus elsőáldozással a konfirmációi vizsga tradicionális napja áldozócsütörtök volt, de nem ragaszkodtak hozzá mereven, húsvét és pünkösd közötti vasárnapokon is konfirmáltak. Az első úrvacsoravételre és az egyháztaggá fogadásra pünkösdkor került sor.
A középkori szentkultusz nyoma, hogy a protestánsok éppúgy Szent Gyögy-napként emlegették április 24-ét, mint a katolikusok. Felekezetre való különbség nélkül a szolgákat és pásztorokat ekkor fogadták meg, a múlt században sok helyen a kurátor és a presbiterek választását is ekkor tartották. A kisparaszti gazdálkodás megszűntéig a tradicionális protestánsok is a régi kalendáriumi ünnepekhez kötötték a gazdasági munkák kezdését és bevégzését, azokhoz igazították az időjárási megfigyeléseket akkor is, ha már teljesen elhalványult mögöttük az eredeti kultusz. Így például Széken (Szolnok-Doboka m.) századunk első felében: március 25.: a gyümölcsfák oltásának kezdete (Gyümölcsoltó), április 24.: az állatok legelőre hajtása (Szent György), május 12–14.: a kerti munkák kezdete (fagyosszentek), szeptember 8.: az őszi vetés megkezdése (Kisasszony napja), október 16.: szüret (Gál), november 11.: a község alkalmazottainak évi fizetése (Márton).
Külön csoportot alkotnak azok a jeles napok és alkalmi ünnepek, melyek sem Jézus életével, sem az egykori szenttisztelettel nincsenek összefüggésben. A szilveszterest kiemelkedik közülük. A templomban egész évre visszatekintő hálaadó istentiszteletet tartanak, ekkor ismerteti a lelkész az egyházközség népmozgalmi adatait és anyagi helyzetét, amit a jelenlévők fontos közösségi aktusként hallgatnak meg. Szintén nagy templomos ünnep az újév első napja. Az evangélikusok aratás után hálaadó ünnepet tartanak, a reformátusok ezt újkenyérnek nevezik (rendszerint augusztus utolsó vasárnapja), párja az újbor (október utolsó vasárnapja). Az unitáriusok őszi hálaadó ünnepe szeptember utolsó vasárnapjára esik. Az evangélikusok aratási ünnepén a hívek archaikus szokásként virág helyett búzakalásszal díszítik föl az oltárt, a reformátusoknál a keleti vidékeken ekkor cserélik ki újra az úrasztala fölé függesztett, művészi gonddal font búzakoszorút. A torockói unitárius bányászok sikeres munkájuk hálaadó ünnepét, a féltélestvét templomozással és bő otthoni étkezéssel ülték meg a múlt században.
A reformáció emlékünnep megtartása október 31-én (1517-ben Luther ezen a napon szögezte ki a wittenbergi vártemplomra 95 vitatézisét) a historizálást kedvelő liberális 471teológia hatására jött szokásba, gyakran az illető helység összes protestáns felekezetének együttes részvételével. Az evangélikusok egyházilag is megemlékeznek a halottak napjáról (nov. 2.). Szokás a temetőben rövid istentiszteletet is tartani, de ennek a napnak koránt sincs olyan súlya, mint a német és különösen a skandináv területeken. A reformátusok – föltehetőleg puritán, de lehet, hogy még korábbi örökségként – egyszer egy évben, nagypénteken látogatták meg halottaik sírját. Kálvin még a sír megjelölését is helytelenítette. A hagyományos kegyesség íratlan szabályai szerint az elhunytat nem emlegették, a sírját nem gondozták. A néphit is azt tartotta, hogy nem kell emlékével foglalkozva a halott nyugalmát zavarni. A síron való gyertyagyújtás (világítás) a reformátusok körében alig néhány évtizedes, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás. Korábban annyira idegenkedtek a gyertyafénytől, hogy a vasárnap délutáni istentiszteletek időpontját télen előrehozták, csakhogy ne kelljen – vélekedésük szerint katolikus módra – a templomban világítani. 1867-et követően – az 1940-es évek végéig – október 6-ára is templomi gyászistentiszteleten emlékeztek. Ugyanabban az időszakban minden március 15-én, a nemzeti ünnepen is templomoztak.
A katolikus vallásgyakorlatban nagy jelentőségű templombúcsúnak megfelel az evangélikusoknál a templomszentelésre minden évben emlékező istentisztelet. Néhol az alapkőletételről is megemlékeznek. Templomozás után, akár a katolikusoknál, szokás a rokonlátogatás és a bőséges evés-ivás. Van még néhány, búcsúhoz hasonló, de teljesen profanizálódott ünnepély, melyek eredetét alig ismerjük. A debreceni cívisek nagyerdei majálisa pünkösd másnapján a török kori kalanddal magyarázott kálvinista búcsú. Elképzelhető, hogy eredetileg kapcsolatban állt a Kecskeméten és Szegeden húsvét másnapján tartott népünnepéllyel, az Emmaussal, melyen minden felekezet részt vett, és tudjuk, hogy újkori német telepesekkel került Magyarországra. Valószínűleg reformáció előtti háttere van a torockói unitáriusok áldozócsütörtök este a Székelykőn tartott ünnepélyének, melyhez a tatárokon aratott győzelem mondáját fűzik. Aratási ünnep jellegű az ugyancsak unitárius Zsengére Homoródfürdőn (Udvarhelyszék) augusztus 16-án.
A barokk katolicizmusban népszerű fogadalmi ünnepek átsugároztak a protestánsokra is. A székiek (Szolnok-Doboka m.) Birtalan napján (aug. 24.) gyászöltözetben háromszori templomozással – eredetileg böjttel – emlékeztek a települést elpusztító 1717-i tatár betörésre. A vegyes vallású helyeken nem mindig volt felekezeti jellege a fogadalmi ünnepnek. Gyulán az 1750. évi szörnyű jégverés emlékére pünkösd utáni kedden – egészen az 1950-es évekig – minden templomban tartottak istentiszteletet.
Az alkalmi egyházi ünnepségeknek, mint a beiktatásoknak (lelkész, gondnok, felügyelő), avatásoknak (templom, iskola, harang, temető) a legutóbbi időkig felekezeti különbség nélkül gyakran az egész települést megmozgató népünnepély jellegük volt. Kisebb falvakban az iskolák államosításáig az év végi záróvizsgát rendszerint a templomban az egész közösség színe előtt, ünnepélyes külsőségek között tartották meg. A belmissziós mozgalmak honosították meg a templomon kívüli, műsoros vallásos estélyeket, szeretetvendégségeket és különböző egyleti rendezvényeket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages