KISEGYHÁZAK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
KISEGYHÁZAK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN
1945 gyökeres fordulatot hozott a szabadegyházi közösségek életében is. A vallásszabadságnak és az akadálymentes hitgyakorlatnak ledőltek a gátjai. A szabadegyházi közösségek tagjai nem veszítettek sem földet, sem bankot, sem gyárat, mivel a társadalom legszegényebb rétegeiből toborozták tagjaikat. A Szabadegyházak Szövetségének kezdettől fogva programja volt az állam és az egyház szétválasztása (Szigeti 1981e), támogatta az iskolák államosítását és a földreformot. A szabadegyházak tagjainak megnőtt a politikai aktivitása, és soraik közt immár olyanok is akadtak, akiket országgyűlési képviselőnek jelöltek demokratikus népfrontprogrammal.
A szabadegyházi közösségek a felszabadulás után létszámban megerősödtek, az adventisták száma például megháromszorozódott. Egyes protestáns belmissziói mozgalmak Szabadkeresztyén Gyülekezet, Evangélikus Testvérgyülekezet néven csatlakoztak a Szabadegyházak Szövetségéhez. Az általános urbanizálódással együtt a városi gyülekezetek megerősödtek, ami együtt járt az egyes közösségek kegyességi gyakorlatának módosulásával, jóllehet máig is őrzik a szabadegyházi gyülekezetekre jellemző puritán életstílust, az aktív gyülekezeti hit- és életközösséget.
A társadalmi változásokkal együtt kezdetét vette a kisegyházak társadalmi felértékelődésének a folyamata. A szabadegyházi közösségekben erősen élt és él a tisztességes munkára, a szorgalomra, az adott szó megtartására épülő puritán erkölcsiség. A megbízható, jó munkás, egyszerű életvitelű, tiszta múltú és jelenű ember értéke a társadalomban megnőtt. A szabadegyházi gyülekezetek laikus vezetői között egyre több társadalmilag megbecsült, kitüntetett munkás, paraszt és értelmiségi foglal helyet. Kialakult a szabadegyházi gyülekezetekben egy népi gyökerű értelmiség is. A megváltozott közjogi helyzettel a történelmi egyházak véleményváltozása is bekövetkezett. A szabadegyházi közösségekben – a jelzett társadalmi változások hatására – hamar kialakult egy haladó egyházi réteg, amely a társadalmi felelősség szintjéig is eljutott, és a befelé fordulás helyett – amely az elnyomott helyzetben a menekülést jelentette a hívő ember számára – a nyílt, a társadalmilag is hasznos, szolgáló keresztyénség típusát vállalta. Ezt elősegítette a szabadegyházi gyülekezetek hajlékonyabb életformája is. A hagyományai által megkötött történelmi egyházakkal ellentétben a szabadegyházi gyülekezetek kis sejtjei sokkal rugalmasabban tudtak beilleszkedni, és a társadalmi változásokhoz alkalmazkodni. S ezeket 495az élő egyházi kis csoportokat az új társadalmi rend kevesebb gyanúval szemlélte, mint a régi.
Az 1945 utáni lét új formájának a megtalálása természetesen nem ment törésmentesen. A szabadegyházak leghaladóbb köreivel nem mindenki tudott lépést tartani. A kisközösségeknek ugyanis mindig egyik fontos missziója volt, hogy a társadalomba beilleszkedni nem, vagy csak nehezen tudó rétegeket megkeresse. Ilyen a mai dinamikusan változó magyar társadalomban is van (lakótelepek, kispolgári és nyugdíjas rétegek). Talán ezzel kapcsolható össze az a karizmatikus jellegű fordulat is, amely az egész magyar vallásos életben kimutatható az 1970-es években. Elég itt a római katolikus bázisközösségekre (Takács J. 1974; Vajda T. 1975; Szigeti 1979b; Kovács G. 1980), a protestáns egyházak karizmatikus irányú köreire (Boross 1978; Bartha E. 1980: 257–265) vagy a szabadegyházi gyülekezetekben a szabadkeresztyénekre (Horváth Zs.–Matolay 1981), vagy a nazarénusok között kibontakozó karizmatikus irányú ébredésekre utalni (Kardos L.–Szigeti 1988).
