BETEGSÉGDÉMONOK
568BETEGSÉGDÉMONOK
Az emberekre betegséget hozó démonok alakja a magyar néphitben kevéssé eleven; általában csak hiedelemmondákban hagyományozódnak, ráolvasás-szövegek költői képeiben jelennek meg; nem rendelkeznek a valódi, „hitt” hiedelemlények vonásaival. Mondáik is csak szűk területen, Erdély egy részén és a keleti nyelvszigeteken ismertek. Kivétel néhány moldvai és bukovinai hiedelem – ez valószínűleg közvetlen román hatásnak tulajdonítható. Ezek a hiedelmek a csumát (a koleradémon román eredetű megnevezése) rongyos vándor, törpe, meztelen gyerek vagy kutya alakjában jelenítik meg. Faluról falura jár, terjesztve a betegséget; ahol benéz az ablakon, ott meghalnak. Egy bukovinai adat szerint: ahol éjjelre nem fedik le a vizet, az arra járó csuma beleokádik; aki iszik belőle, meghal. A csumával, hollerával (= kolera), miriggyel (= pestis) és himlővel kapcsolatos mondák e járványos betegségeket megtestesítő démonokkal való találkozásokról, a fel nem ismerés következtében terjedő járványról, ritkán a tőlük való sikeres megszabadulásról szólnak (Hegedűs L. 1952; Nagy I. 1977; Bosnyák S. 1984).
A betegségdémon elleni mágikus védekezés gyakorlata ugyanezen a területen hiedelemmondaként ismert, de lehetséges, hogy a múltban tényleges elhárító gyakorlatot is űztek járványveszély esetén: kilenc szűz lány, öt hasonló nevű asszony, vagy másképp kijelölt különleges személy csumainget szőtt töretlen kenderből, és a határban fára akasztotta; ha ezt elvitte a csuma, nem jött be a járvány a faluba. A kolera elleni védekezés másutt – szórványosan – élő emlékei nem utalnak démonikus alakra, hanem csak az emberi közösségek bármilyen mágikus veszély vagy természeti csapás esetén alkalmazott – bekerítéssel való – védelmére: például alföldi adatok szerint járvány idején iker-ökrökkel vagy kilenc meztelen, vagy szűz lánnyal szántatták körül a határt.
A Balkánon, illetve Délkelet-Európa nagy területein igen eleven volt a rosszindulatú természetfeletti lényként elképzelt betegségdémonokba vetett hit. A végső soron babiloni démonhitben gyökeredző, a hellenizmus és szinkretizmus századaiban a Földközi-tenger egész medencéjében elterjedt betegségdémonok fennmaradását az ellenük használt, az egyház által írásban is hagyományozott ráolvasások is segítették. Ezek több motívuma szintén babiloni eredetű; a démonok a zsidó, valamint a görög és egyéb balkáni népek hiedelmeiben és ráolvasásaiban még sumér eredetű nevüket is megőrizték (Lamia, Gello, Lilith). Délkelet-Európában jobban megőrződtek ezek a hiedelmek, mint Nyugat- és Közép-Európában. Kora és késő középkori bizánci, ortodox legendák egyaránt ismertek szenteknek a gonosz szörnyként testet öltő betegségdémonokkal való küzdelméről: ezek az epikumok a mai napig fennmaradtak ráolvasások költői képeiben. Ezek az epikus ráolvasás-típusok a magyarságnál is és egész Európában ismertek, de Közép- és Nyugat-Európában a betegségdémonok hite nélkül (lásd pl. Bornemisza Péter „bájoló imádságait”, vagy az erdélyi, moldvai, bukovinai „szentantaltüze” és „hetvenhétféle hideglelés” elleni ráolvasásokat: Pócs 1985–1986: II. 442–467).
A betegségdémon-hiedelmek a „nyomó” démonok (mora, Mahr) és a boszorkány alakját is gazdagították: különösen a délkelet-európai boszorkány visel sok, eredetileg betegségdémon-vonást; a magyar boszorkány hasonlóképpen.
