A MÁGIA ESZKÖZKÉSZLETE

Teljes szövegű keresés

645A MÁGIA ESZKÖZKÉSZLETE
A mágikus gyakorlat egy bizonyos hagyományos eszközkészleten alapul, amely meglehetősen hasonló volt nemcsak a magyar parasztság gyakorlatában, hanem egész Európában, sőt mondhatjuk világszerte. Egy-egy szűkebb területre vagy népcsoportra jellemző sajátosság inkább egy-egy bonyolultabb eljárás felépítésében, az eszközök összetételének mikéntjében mutatkozott. Új eszközök „feltalálása” mindig a régiek mintájára, a mindenütt közös elvek alapján történt. Csak ilyen értelemben voltak változó, egy-egy népcsoporthoz vagy kisebb közösség használatához köthető elemei a mágiának. Például a „szemverést” gyógyító szenesvízkészítés összetett rítusa elveiben és alapelemeiben egyezett egész Közép-, Délkelet-Európában, de az már tájanként és falvanként vagy egyénenként változott, hogy 3 vagy 9 parazsat dobtak a vízre, vagy a kísérőelemek közül (mint pl. a beteg „visszakézből” való letörlése, vagy a víz kiöntése az „ajtósarokra”) melyeket végeztek el; milyen, eredetileg nem a rítushoz tartozó gesztusok, szövegek társultak alkalomszerűen hozzá.
A mágia hagyományos eszközkészletét alkotó építőelemek lehetnek cselekmények, szövegek és tárgyak; továbbá bizonyos kísérőelemek: a végzés helyére, idejére, körülményeire vonatkozó előírások. Egy-egy mágikus eljárás felépülhet ezek mindegyikéből együttesen, de állhat egyetlen gesztus vagy tárgy használatából, vagy akár egyetlen szóból is. Az egyszerű gesztusok általában sokféle cél érdekében használható, univerzális eszközök voltak, míg a sok eszközből összetett, bonyolult eljárásokat inkább egy-egy sajátos cél érdekében végezték.
A cselekmények egy részét hagyományos jelentése alapján végezték, más részük mindennapi cselekmény, amely csak az adott szituációban, az aktuális céllal kapcsolatban lett mágikus jelentésűvé, a mágia valamely fent említett elvének alapján. A hagyományos jelentésükben gyakorolt cselekmények jelentése is változhat, lehetnek egyszerre több jelentésűek. Fr. Heiler (1961) vallásos rítusokat rendszerező leírásában – amely többé-kevésbé a mágikus eljárások rendszerének is megfelel – a tűzgyújtás például egyaránt helyet kap az apotropeikus (elhárító) és katartikus (tisztító) rítusok közt; hasonlóképpen a füstölés lehet elhárító és áldozati cselekvés egyaránt. Mint Dömötör Tekla (1974a: 34) utal rá, a rítuselemeknek más-más pozícióban más-más tartalmuk lehet. Többek között a vesszőzés többféle lehetséges jelentését hozza erre példának. A következőkben a mágikus eljárások összetevőinek formai csoportosítását mutatjuk be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem