CSELEKMÉNYEK

Teljes szövegű keresés

CSELEKMÉNYEK
A kívánt cél utánzása mozdulatokkal, testmozgással az utánzásos vagy analógiás mágia egyik legegyszerűbb, általánosan elterjedt alapcselekményeit jelenti. Ilyen lehet például magasság, távolságok kézzel vagy karon való megmutatása, vagy a magasba ugrás. Utóbbinak természetszerűleg a növénytermesztés mágiájában volt legnagyobb szerepe (pl. magasba ugrálni, hogy hosszúra nőjön a kender). Ide tartozik a mágikus célú járás és futás is: sokáig menni, messzire menni, versenyt futni – hogy valami hosszú legyen, nagy legyen, gyorsan sikerüljön. A versenyfutás győztese első lesz valami egyébben is (például a húsvéti szentelt ételekkel elsőnek hazafutó első lesz nyáron a mezei munkában).
A kézmozdulatok egy része szintén az analógia elvén alapuló utánzó mozdulat: ezek 646közül leggyakoribb a jelképes eltávolítás: a betegség eldobása, elküldése, távol tartása a gyógyító mágiában. A másik személy megérintése, a beteg személy simítása, a kézrátétel az érintkezéses mágia elve alapján működik: a gyógyító vagy pap mint tiszta, „szent” személy e tulajdonságait az érintéssel a másik személyre, a betegre, ördög által megszállottra is átviszi. Az ókori, majd középkori démonűző gyakorlattól szinte napjainkig folyamatosan egyik alapcselekménye volt a gyógyító-tisztító mágiának. Rontó személy kézrátétele természetesen ellenkező hatású: a boszorkányperek gyakori vádpontja a boszorkány rontásának feltételezése egy másik személy megérintésekor, megsimogatásakor.
A mozdulatok sajátos csoportját képezik a hagyományos jelentéssel felruházott gesztusok. Az európai mágia egyik legfontosabb megszentelő, tisztító, távol tartó jelentésű gesztusa a katolikus egyház keresztvetése. A paraszti gyakorlatban az egyház által elő nem írt esetekben is alkalmazták: égzengés esetén, utazás megkezdésekor. A felhőkre való keresztvetés elterjedt jégfelhőeloszlató módszer volt. A boszorkány, lidérc, kísértet elhárításának is elterjedt módszere volt, egyéb vallásos gesztusok és tárgyak használatával párhuzamosan. A keresztezés (ujjal a kereszt jelének ismételt rajzolása valamilyen objektumra), mint a vallásos keresztvetés gesztusának utánzása, a paraszti mágia univerzális gyógyító, rontáselhárító eszköze lett. Önálló gyógymódként is előfordult, könnyebb betegségek esetén (fohásszal kísérve), vagy mindennapi munkák (pl. kenyérsütés) kísérőjeként, de általában összetett mágikus eljárások, ráolvasók sztereotip kísérőeleme.
Obszcén jelentésű elhárító gesztusok alkalmazása valamely rosszindulatú lény jelenlétében, veszélyhelyzetben volt szokásos. Legelterjedtebb a fügemutatás (csipisz, fityisz, fika); többféle módja volt. Tulajdonképpen a genitáliák jelképes megmutatását jelenti, és mint ilyen, különböző formai változataiban egész Európában adatokkal nyomon követhető az ókor óta. Leggyakoribb forma a behajlított ökölben a hüvelykujj kidugása a mutató- és középső ujj között, de ismert a hüvelykujj bezárt ökölbe való bedugása, vagy a középső három ujj behajlítása mellett a két szélső kinyújtása; hüvelykujj gatya vagy kötény korcába dugása; továbbá mindezek két kézzel egyszerre. Mind európai, mind magyar gyakorlatban van általánosabb, lekicsinylő, csúfolódást kifejező jelentése is. Mágikus gesztusként a magyarság gyakorlatában leginkább szemverést elhárító és – ritkán – veszett kutyát elküldő céllal használt (Vajkai 1937a; Tolnai 1904).
A testből eltávolítani valamit kétféle céllal lehetett: az ember tartozékával (nyál, vizelet) birtokába vehetett egy másik egyént vagy tárgyat, az érintkezéses mágia elvei alapján. Ezen alapul például az első tárgyak szerencsekívánó megköpködése (pénz, elsőnek kifogott hal). Másrészt a testből eltávozó dolgok, például köpés, lehelet révén ki lehet űzni valami tisztátalant a testből. A köpés és fújás tisztító, gonoszűző hatása – a kézrátételhez hasonlóan – az ezt alkalmazó személy hatáskörét terjeszti ki a megköpködött vagy megfújt személyre. A köpés ebben a funkcióban a mágia Európa-szerte általános eszköze, már az ókori adatok hasonló alkalmazásra utalnak. A legrégebbi európai keresztelési rítusban is szerepelt mint ördögűző gesztus. A magyar néphitben megelőző, elhárító, vagy rontást és betegségeket gyógyító jelentése van. A szemverés megelőzésének legelterjedtebb módszere volt, egyébként általában összetett gyógyító eljárások kísérőelemeként fordult elő. Hasonló szerepe volt a fújásnak az ortodox egyházi rítusokban és Délkelet-Európa, valamint a magyarság keleti népcsoportjainak gyógyító gyakorlatában. (A köpés néphitbeli szerepéről: Dörfler 1896.)
Ezzel ellentétes módon érvényesül az érintkezéses mágia elve a dolgok, ételek megevése, 647megivása esetén: az ételt elfogyasztó egy őt valamilyen irányba befolyásoló mágikus tárgyat teljes mértékben magáévá – saját részévé – tesz. Ételek fogyasztása egészség-, termékenységvarázsló, gyógyító céllal, valamint a rontó szándékú „megétetés” egyaránt az európai mágia egyik legelterjedtebb alapeljárása. A másik személy lesz valakinek a birtokává egymás tartozékainak megevése vagy megetetése esetén a szerelmi mágiában.
A tárgyakon és tárgyakkal végzett analógiás műveletek az elérni kívánt célt valamely tárgy segítségével vagy rajta végzett művelettel utánozták. Ezek legelterjedtebbjei a tárgyak eldobása, elpusztítása, elásása, elégetése. A legváltozatosabb eszközöket használták ilyen módon, mind rontó, valamit „elveszejtő” céllal, mind a betegséget elpusztító szándékkal. A megrontott tehén gyógyításának közismert módszere volt a tej tüzes vasra fejése, szurkálása, ütése: mindez a hit szerint a távollévő boszorkányt érte. Hasonló szerepe volt a mozgó dolgokkal való analógiás „elvitetésnek”, valamint a folyóvízbe, patakba, szélbe dobásnak. Valaminek a hátradobása, elküldő szándékkal, a gyógyászat egyik alapeljárása volt: ahogy az eldobott tárgy hátramarad, úgy marad el a baj.
Az érintkezéses mágia elvén alapult a „rontás”, betegség valamely tárggyal való átvitele, miután a beteg testrésszel érintkezésbe hozták. Szemes termények főzetét – a sebek lemosása vagy a beteg száj megdörzsölése után – a keresztútra öntötték. A tárgy megfogása, az „öntésbe” való belelépés elég volt a rontás átviteléhez. Nemcsak a magyar parasztság gyakorlatában, hanem Európa-szerte elterjedt eljárás volt, helyileg változó tárgyakkal. Hasonlóan gyakori lehetett a múltban – mint a boszorkányperek sok adata bizonyítja – a rontó hatásúnak vélt tárgyaknak a megrontandó személy küszöbe alá ásása.
Az érintkezéses mágiának mintegy ezzel ellentétes eljárása volt a rontás tartozékok megszerzésével: a körömmel, hajjal, ruhadarabbal végzett cselekvés annak tulajdonosára is hat. Különösen a szerelmi mágiában volt általános így odaidézni, „magához kötni”, de a mágiát más területeken is alkalmazták: így ellopott ló visszaszerzése céljából a ló kantárát a pad alá tették – reggelre a házhoz jött a ló (Komáromy 1910: 200).
A tárgyakkal/tárgyakon végzett analógiás cselekmények lehetőségei szinte végtelenek; a mindennapi környezet minden olyan tárgyára kiterjedhettek, amelyek egy fizikai tulajdonságuk révén analógiás kapcsolatba hozhatók egy kívánt céllal. Például „elveszejtésre”, „elküldésre” alkalmas volt bármi, ami eldobható, elásható; „kötések” készítésére bármi, amire csomó köthető; nyílást vagy zárást jelképező cselekményekre kinyitható és becsukható tárgyak: olló, fiók, szekrény; a lánc összekapcsolt szemei valaminek az összetartozását jelenthetik. Ilyen használata van a láncnak például az állatok Szent György-napi kihajtásakor: lefektetett láncon kell a szarvasmarhának átmennie, hogy a nyári legelőn úgy tartson össze a nyáj, mint a lánc szemei. A rosszindulatú természetfeletti lények analógiás megsebesítésére egész Európában éles, hegyes tárgyakat használnak: kést, tűt, ollót, fejszét.
A tárgyakkal végzett analógiás cselekvések közül igen elterjedt volt a kötések készítése, azon elképzelés alapján, hogy valamilyen csomó vagy hurok készítésével egy távol lévő személynek valamilyen testrésze, testi vagy szellemi funkciója „megköthető”. Rontó célú kötésekre a közelmúltból kevés adatunk van, de a boszorkányperek néhány száz éves múltjában gyakori lehetett: a perek adatai szerint nemcsak fonálra, hajszálra kötött csomókat neveztek kötésnek, hanem gyakran – átvitt értelemben – bármilyen rontó eszközt vagy műveletet (pl. lószőr, toll, gombostű, ágyba dugott hajcsomó, füstre akasztott vizelet). A célok is változatosak voltak: szerelmi rontás, betegségek, sőt eső „elkötése”. 649A közelmúlt néphitében is elterjedt volt bizonyos bajokat távolból, rontó szándékkal végzett kötés eredményének tartani: anyatej elapadása, „férj erejének” elkötése, vagyis impotencia, vizelet elállása, bélgörcs (’bélre kötött csomó’). Gyakorolt módszer volt még a 20. században is a kötés eredményének tartott bajok analógiás oldással való helyrehozása: például csomók kibontásával „elkötött” anyatej, vagy lóvizelet megindítása. Formailag a kötések sokfélék lehettek: különböző hurok- és csomósorok akár egyéni variációi, de legáltalánosabb volt meghatározott számú (hét vagy kilenc) csomó kötése gatyamadzagra.

64828. ábra. Terhes anya védekezése villámcsapástól kötény feltűrésével, Göcsej (Gönczi Ferenc nyomán)

29. ábra. „Kilenc csimbók" elvitt anyatej visszaszerzésére, Tiszaderzs (Szolnok m.)

30. ábra. „Bölcső" nevű kötés készítése elvitt anyatej visszaszerzésére, Tiszaszőllős (Szolnok m.)
A kötés szó átvitt értelmű használata, valamint az oldó-kötő jelzőnek a rontó, boszorkányos szinonimájaként való szereplése a boszorkányperekben arra vall, hogy a kötések készítése a mágia meglehetősen általános művelete volt. Erre utal a szó más vonatkozásban – már a 16. századi szólásokból is – ismert átvitt értelmű használata („megköti a nyelvét”). A kötések egész Európában és Európán kívül is elterjedtek – változatos formákban és funkciókban: „láz” megkötése, hajósnépek idővarázsló – a szél erejét szabályozó – kötései, az ókori Kelet halált okozó csomói és hálói (Scheffelowitz 1912; Pócs 1963).
A tárgyakon való átbújtatásnak még a közelmúlt gyakorlatában is világosan „újjászületést” célzó szerepe volt: az átbújtatás mintegy a születést utánozza. Leggyakoribb volt – 650a közelmúltban főleg a magyarság északi, északkeleti népcsoportjainál – a kettéágazó fatörzsön vagy fába vágott hasítékon való átbújtatás, gyerekbetegségek gyógyítására. Olykor nem a gyermeket, csak ingét, gatyáját húzták át a nyíláson. Hasonló szerepe volt a beteg gyerek átbújtatásának az ablakon. Tyúk, liba, malac gyógyítására közismert volt a létrafokok közti átadogatás.

31. ábra. „Eleven csomó" elállt lóvizelet megindítására (egy húzással kibomló hurok), Dél-Alföld
A mágia néhány fontos alapeljárása mindennapi cselekmény, de elsődleges, mindennapi használata mellett már Európa adatokkal elérhető legrégibb korszakai óta mind az egyéni, mind a közösségi mágia, az ünnepi rítusok általános alkotórésze, többnyire világosan az eredeti – gonoszűző–tisztító–elhárító – jelentéssel. Legfontosabbak az alábbiak
A tűzgyújtás egyik legősibb rontáselhárító, tisztító eljárás, amely eredetileg ilyen értelemben több ünnepi szokás, átmeneti rítus szokáseleme. A néphit több „rontó” tevékenysége tárgyak elégetésével volt kapcsolatos: ilyenkor a tűz pusztító hatásával analógiás úton kívánták a megrontandó személy vagy tárgy károsodását elérni.
A füstölésnek rontó és gyógyító hatást egyaránt tulajdonítottak, régi módszere volt a démonűző, tisztító és „rontó” eljárásoknak egyaránt. Legszélesebb körű alkalmazást a gyógyászatban nyert (tehénrontás, szemverés, ijedtség vagy veszettség ellen). Betegségmegelőző eljárásként elsősorban naptári ünnepeken alkalmazták; például Balázs-napi alma héjával füstöltek torokfájás megelőzésére. A rontó célú füstölésnek a rontó hatásúnak vélt tárgyak elégetése volt az alapja („tudós pásztorok” más nyájának a szétszélesztése céljából égettek meghatározott füveket). Analógiás elgondolással, a felakasztott tárgy füstölésével a rontót vélték bántalmazni.
651A zajkeltésnek az ünnepi szokáscselekményekben betöltött nagy szerepéhez képest az egyéni mágikus gyakorlatban viszonylag csekély jelentősége volt; legfontosabb szerepet a patkányküldő és egyéb „féregűző” eljárásokban töltött be. Az átmeneti rítusok (házasságkötés, születés) zajkeltő cselekményeinek eredeti hiedelemtartalma feltehetően „gonoszűzés”, „rosszak távol tartása” volt, a közelmúltban azonban sztereotip, másodlagos magyarázatokkal ellátott rítuselemek voltak, csakúgy, mint a naptári ünnepek közösségi felvonulásait kísérő zajkeltés (újévi kongózás).
A vesszőzés, valamint a fürdés, vízzel való leöntés, vízbemerülés elsősorban testi-lelki megtisztulást, egészséget, termékenységet biztosító katartikus rítusként volt Európa ókora óta ismert: alapja a víz és a zöld ág, a vessző „életereje”, és szinte minden nép tisztító, egészség-, termékenységvarázsló mágiájában szerepe van. A vesszőzés, korbácsolás a magyar parasztság gyakorlatában elsősorban a naptári ünnepek rítusaiban szerepelt, kisebb jelentősége volt a mindennapi mágikus gyakorlatban. Elsősorban állatok szaporodása, egészsége érdekében végezték (szarvasmarha megvesszőzése első kihajtáskor, aprószentek napján a baromfi megveregetése vesszővel). (Lukács 1981a; Niedermüller 1976.)
Hasonló a helyzet a vízzel való leöntéssel, locsolással: az ünnepi rítusokban betöltött szerepéhez képest az egyéni mágiában kis jelentősége volt. A tisztító, gyógyító célú fürdő viszont a népi gyógyászat egyik alapeljárása, melynek során a víznek tulajdonított gyógyító-tisztító erőn kívül az analógiás célzattal vízbe helyezett tárgyaknak vagy gyógyfüvek főzetének volt nagy szerepe. Ezen kívül a mágiában elsősorban a „szépségvarázsló” fürdőknek, mosdásnak volt jelentősége (a téli naptári ünnepeken a lányok almáról vagy pénzről mosakodtak). A fürdővíz megszerzését előírások szabályozták, így az újév éjjelén elsőnek a forráshoz érkező lány vitte haza az „aranyosvizet”, amelyet fürdők készítésétől a vadász szerencséjét biztosító puskatisztító szerig igen sokféle célra használtak. A fürdést, mosdást mint katartikus és gonoszűző eljárást, és egyáltalán a víz tisztító, gyógyító hatásába vetett hitet az egyházi rítusokban betöltött hasonló szerepe (keresztelő) is erősítette, fenntartotta. A mágikus gyakorlatban ilyen alapon kapott nagy szerepet a szenteltvízzel való behintés, amely a magyar néphit egyik legáltalánosabb gyógyító, gonoszűző, rontást megelőző cselekménye; önállóan, vagy összetett mágikus eljárások kísérőjeként. Végigkísérte a növénytermesztés és állattenyésztés minden fontos mozzanatát (például behintették vele elléskor a borjút, csikót, kikeléskor a kiscsirkét), sokféle házimunkát és az emberi élet eseményeit, a „rontásra” veszélyes napokat.
A bekerítés, körüljárás, körülfutás eredetileg azon az analógiás elgondoláson alapszik, hogy valamit, valakit a veszély elől el kell zárni; vagy éppen ellenkezőleg, valamely „rontó” lényt, tárgyat kell bezárni, hogy ne fejthesse ki hatását. A ház vagy a falu rontástól, járványtól, természetfeletti lényektől való védelmében, a tűzvész elhárításában, féregűzésben világos volt az eredeti hiedelemtartalom; a gyógyászatban alkalmazott kerekítés már inkább csak sztereotip, „hatásfokozó” eleme a gyógyító eljárásoknak. A katolikus egyház körmenetei ugyancsak a fenti elven alapultak: egy bekerített terület (templom, község, szántóföld) megszentelése által a bekerített hely – a rossz kizárásával – áldást nyer. A körhúzás másik alapjelentése a helyfoglalás. A bekerített hely a saját, védett, „szent hely”. Ilyen helyfoglaló, „szent hely-alapító” – és gonoszt kizáró – jelentése volt a körhúzásnak az avatási rítusokban, például az átmeneti rítusok „új élet” kezdetét szimbolizáló elemeiben (az új pár vagy a lakodalmi szekér körüljárása). Megjelenik a 652körhúzás e szerepben a túlvilággal kapcsolatot teremtő rítusokban is: a keresztútra húzott körből vagy a ház körülfutásával, templom körüljárásával jósolnak, „lesik ki” a halottakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages