SZÓMÁGIA
SZÓMÁGIA
A szó mágikus erejébe, a bizonyos körülmények közt, előírt módon kimondott szó teljesülésébe vetett hit igen régi, a mágia kezdeteivel egyidős. A mágiának minden korban, minden népnél fontos eszköze volt, önállóan is, összetett eljárások részeként is. Többlete a mágikus cselekményekhez képest, hogy kimondja célját, és ezzel mintegy magában hordja teljesülését. Legegyszerűbb formái egyszerű felszólítások, parancsok, óhajok: a mágiával befolyásolni kívánt személyhez, tárgyhoz, természetfeletti lényhez. Ilyen „spontán kívánságok” a mindennapi mágia sokféle szituációjában előfordulnak. Például árpagyógyító eljárás része lehet az „Árpám múlj el!” óhaj, vagy a patkányküldő cselekményt kísérheti a „Takarodjatok a háztól!” parancs. Az egyszerű mágikus parancsok, kívánságok körébe tartoznak a mindennapi nyelv átokformulái, szitkozódásai és jókívánságai egyaránt. Ezek azonban – mai szerepüket tekintve – nem a mágia szöveges eszközei (már), csak sztereotip szövegformulák. Az eredeti funkciójában használt átok tulajdonképpen rontó célú, rossz szándékkal elmondott ráolvasás.
A szómágia művészi, állandó szöveggé szerveződött kifejezési formái a ráolvasások, melyek az egyéni mágikus gyakorlat minden területén helyet kaptak, Európa legrégebbi nyomon követhető múltjától napjainkig, minden nép körében. A magyar parasztság használatában legnagyobb számban gyógyító ráolvasások voltak, de használtak ilyen szövegeket szerelmi varázslás, viharelhárítás, féregűzés, a házimunkák serkentése céljából, és még sok alkalommal. Általában a mágikus eljárások részeiként vagy azok kíséretében hangzanak el. Egyes fajtáik kifejezik, nyomatékosítják a cselekmény célját; mint például az analógia elvén alapuló „elveszejtő” cselekményeket kísérő, annak célját kifejező, hasonlatba foglalt kívánságok: „Így múljon el az én árpám is.” A szövegek másik nagy csoportja parancs a „befolyásolandóhoz”: például betegség felszólítása távozásra a testből, a jégeső felszólítása elmúlásra. A művészi szervezettség magas fokán álló epikus ráolvasások egy, a múltban lezajlott szerencsés kimenetelű eseményt mondanak el példaként, azért, hogy a mágia éppen aktuális célját ugyanolyan sikeresen elérjék. Tehát ezek a ráolvasások is az imitatív mágia szöveges eszközei, éppúgy, mint a legegyszerűbb hasonlatok. A célt kifejező szövegek mellett használatosak voltak olyanok is, amelyek mint szövegek „önmagukban” hatottak, jelentésüktől függetlenül, a kimondott (vagy leírt) szó varázserejébe vetett hit révén. Ezen alapul a szöveges amulettek és mindenfajta értelmetlen „abrakadabra”, betűhalmazok, gyakran idegen nyelvekből származó szótörmelékek használata. A ráolvasások bizonyos fajtái, egyes szövegelemei rendkívül állandóak, szinte változatlanul hagyományozódtak évszázadokon át; ezért igen régi hiedelmeket is őrizhetnek. Így az ókori keleti démonűző gyakorlat, egyiptomi varázsformulák, a kora középkori „tudós mágia”, hivatalos orvoslás, valamint a középkori benedikciók Európa sok területéről származó – vagy mindenütt közös – szövegemlékeinek töredékeit egyaránt őrzik a magyar ráolvasások. (A ráolvasásokat lásd a Magyar néprajz V. kötetében.)
Az ima kezdeti fokon szintén a bizonyos módon és körülmények közt kimondott szó 657megvalósulásába vetett hiten alapszik, tehát közös gyökerű a ráolvasással. Míg a ráolvasás ezt a fokot képviseli, az ima esetében a szó kimondója nem a befolyásolandó objektumhoz intézi szavait, hanem felsőbbrendű lény segítségét, közbenjárását kéri a cél eléréséhez. A cél azonban lehet a mágia bármely célja is; ráolvasásokkal azonos tartalmú, célú imák sok fajtáját használták a mágikus gyakorlatban is. Ezek a szövegek csak a vallás valamely hatalmasságának közbeiktatásában különböztek a hasonló helyzetekben alkalmazott ráolvasásoktól (például: „Szűzanyám, vedd le rólam ezt a bajt! – „Az én bajom múljon el!” helyett). A hivatalos egyházi használaton belül is volt az imák mondásának mágikus jellege. A Krisztus vagy szentek életéből vett példák elmondásával az események megismétlődését kérő szakramentális imák egyúttal az analógiás mágia eszközei, a valamely cél érdekében beavatkozást kérő, mágikus imák és a valamilyen bajt elűző apotropeikus imák céljai a mindennapi óvó, elhárító, serkentő mágia céljaival azonosak lehettek. Nem véletlen, hogy a ráolvasások sok hivatalos imaszöveget, imatöredéket olvasztottak magukba minden korban, és a ráolvasás-szövegek igen gyakran ima formájában fogalmazódtak meg. Másrészt, általános volt az egyházi imák ráolvasás szerepe az egyházon kívüli „népies” gyakorlatban. Így például fájós fogra holdújuláskor három Miatyánkot „olvastak rá” (Heiler 1918; 1961).
Az egyházi imák lehettek bármilyen mágikus eljárás részei, „hatásfokozó” kísérőelemei. Használatuk legáltalánosabb volt a gyógyításban: a gyógyító cselekmények gyakori előírása volt például Miatyánk, Üdvözlégy háromszori elmondása, sokszor hosszabb ráolvasások kísérőjeként. Az imádság tehát ugyanúgy a mágia eszköze lehet, mint az egyházi szentelmények és egyéb templomi, vallási eredetű szerek. A ráolvasástól – a használat szempontjából – csak a gyakorlók személye és az egyház által elő nem írt alkalom különbözteti meg (Bálint S. 1937; Szendrey Zs. 1937a; Vajkai 1947a; Pócs 1986a; Erdélyi Zs. 1976).
A szómágia sajátos alkalmazási területe a névmágia. Alapja a szimpatetikus mágia elve, miszerint a név azonos viselőjével – annak része, tartozéka, hatni lehet vele rá, kimondásával odaidézhető tulajdonosa. Utóbbin alapult a veszélyes lények kimondásának tilalma, a névtabu (lásd: Tilalmak). A magyar keresztnévadásban már nincs gyakorlata a „sorsirányító nevek” adásának, de a magyarság múltjából Pais Dezső sok adatot tudott összegyűjteni. Például Bulcsu anyjának neve Kál, Káli volt, melynek jelentése: ’maradj életben’ (Pais 1975: 338). Ezen alapul a névváltoztatás szokása is: a magyarság egyes csoportjainál elterjedt nézet volt, hogy a sokat betegeskedő gyerek keresztnevét meg kell változtatni. A moldvai csángóknál ennek annyira kialakult gyakorlata volt, hogy a névváltoztatás alkalmához egy „névadó” szokás – mintegy második keresztelési rítus – kapcsolódott.
