FÖLDMŰVELÉS

Teljes szövegű keresés

668FÖLDMŰVELÉS
A növényi termékenységgel kapcsolatos közösségi rítusok nagy része a katolikus egyház ünnepeihez kapcsolódott, némelyiket hivatalos egyházi rítusok részeként gyakorolták. Az évkezdő közösségi rítusoknak (lucázás, regölés, hejgetés) általában eredendő céljai közé tartozott a jövő évi termékenység, a mezőgazdaság sikereinek biztosítása. A karácsony–vízkereszt közti időszak ezen túlmenően is, több-kevesebb intenzitással egész Európában – a visszajáró halottakkal kapcsolatos – termékenységvarázsló ünnepi időszak vonásait mutatja; a családi keretekben zajló és az egyéni mágikus cselekményekben egyaránt tükröződik ez. Különösen Európa északi-északkeleti és keleti-délkeleti peremterületein van sok nyoma a jelenkori hiedelmekben is annak a ténynek, hogy a jövő év termékenységének biztosítása az embereket meglátogató halottak közreműködésével, a nekik nyújtott áldozatok – például a számukra terített karácsonyi asztal – révén történik. A szerb-horvátok, újgörögök vegyes karácsonyi kásája vagy gabonamag-keveréke a halotti áldozat és termésvarázslás szerepét egyidejűleg betöltő ókori panspermiára vezethető vissza; Északkelet-Európa ortodox területein a karácsonyi tizenketted idejére meghívott ősök számára a szent sarokba gabonát és kenyeret készítettek. Termésvarázsló mozzanatokban a karácsonyi asztal terítésének a magyar nyelvterületen ismert változata is gazdag: a szántóföldet, gyümölcsöst és az igásállatokat, baromfit egyaránt részesítették az ételmaradékokból és a vízkeresztig az asztalon őrzött morzsából, a karácsonyi abroszt pedig vetőabroszként használták. Egyéb évkezdő termékenységvarázsló rítusok is éltek a magyar parasztság gyakorlatában. Ez éppúgy, mint a karácsonyi asztal terítése, a családközösség által gyakorolt, a saját háztartás jövőjét biztosító termékenységi mágia volt eredetileg, a jelenkorban azonban már eredeti értelmét többé-kevésbé elvesztett ünnepi hagyományként él. Ilyen a talán ókori, kisázsiai gyökerekig visszavezethető Adonisz-kert rítusa, amelyet a magyarság különösen a Dunántúlon gyakorolt, lucabúza néven: Lucától karácsonyig búzamagvakat csíráztattak, majd ezt edényestől a karácsonyi asztalra helyezték. Kicsírázásának, növekedésének módjából jósoltak a jövő év szerencséjére: a kikelt búzát termékenységvarázsló mágiára használták fel (Vajda L. 1951: 62–72). Évkezdő termékenységi rítus a – ma már szintén inkább csak az ünnep hagyományőrző jellegénél fogva fennmaradt – gyümölcsfa fenyegetés, amely egész Európában – sőt Ázsia nagy területein is – ismert (Dömötör T. 1974a: 103–110). (Az évkezdő mágikus rítusokról általában: Schneeweiss 1925; Zelenin 1927; Ránk 1949; Pócs 1965).
A tavaszi–nyári egyházi ünnepeken és a farsangkor gyakorolt közösségi szokások termékenységvarázsló mozzanatai részint általánosabb célúak, részint konkrétan egy-egy növényhez kötődnek. A Márk-napi (ápr. 25.) búzaszentelés egyházi rítusa a római ambervaliák ünnepének a gabonatermés érdekében végzett áldozati szokását helyettesíti; a Szent György-napi, pünkösdi és nagypénteki harmatszedés boszorkányhiedelmei feltehetően a faluközösség számára a termést biztosító közösségi termékenységi rítusok emlékét őrzik, nemcsak nálunk, hanem Közép- és Dél-Európa sok helyén. A farsangi (húshagyókeddi) szokások újkorban ismert változataiban elsősorban a kender és szőlő, valamint a gyümölcs- és zöldségtermés biztosítása került előtérbe. Ami a kendert illeti, a közösségi rítusok egyes mozzanataival hozták analógiás kapcsolatba a kendertermés sikerét. Az ország egész, farsangot ünneplő katolikus lakosságánál ismert volt az a nézet, hogy a húshagyókeddi bálban magasakat kell ugrani, farsangkor messzire kell gyalogolni, hogy hosszúra nőjön a kender. Szőlőtermelő vidékeken húshagyókedden – a jó termés 669érdekében – jelképesen megkezdték a metszést: a szőlőföld négy sarkán megmetszettek egy-egy tőkét. A közösségi rítusok gyakorlásának idején végzett egyéni mágiaként sok helyen a húshagyókeddi ételek (disznóhús, fánk, káposzta) maradékait a gyümölcsfák alá vagy a zöldségeskertbe szórták, a vetni való kukoricát pedig általában – ahol egyáltalán ünnepelték a farsangot – húshagyókedden morzsolták. A fentiekhez hasonló módon használta fel a katolikus lakosság a húsvéti szentelt ételek maradékát: a gyümölcsösbe, zöldségeskertbe, sőt a fák ágaira helyezték a sonkacsontot, tojáshéjat.
Az agrárévet végigkísérték a termésre vonatkozó előjelek. Legjellemzőbb formájukban egy-egy nap időjárásából következtettek valamely termény az évi sikerességére, vagy általában a jó termésre. Az „évkezdő” és évadkezdő termésjósló előjelek minden kezdő alkalom lényeges eredeti tartozékai (ha tartalmukban változtak is az idők folyamán), míg az egyéb naptári napokhoz fűződő előjeleket – legalábbis a közelmúltban ismert formáikat – a csíziók, kalendáriumok jelölései és a kalendáriumok által terjesztett verses szabályok ismertették meg és tartották fenn. Országszerte ismert volt a karácsonyesti sűrű csillagos égből jó szénatermésre, a szélirányból a gabonatermésre jósolni, farsangkor pedig a hó meglétéből vagy hiányából a gyümölcstermésre (ha havasak a fák húshagyókor, jó gyümölcstermés lesz). Szintén általános volt a Szent György-nap előtt megdördülő égből a jó termésre következtetni. Egyéb dátumokhoz fűződő – többé-kevésbé helyi elterjedésű – előjelek: ha Tibor napján (ápr. 14.) zöld a rét, jó szénatermés lesz, ha fagyosszentekkor (máj. 12–14.) nincs felhő az égen, jó bortermés várható, ha Mária Magdolna napján (júl. 12.) esik az eső, sok dió és mogyoró terem; a Jakab-napi (júl. 25.) szép idő jó gyümölcstermést hoz, a Lőrinc-napi (aug. 10.) esős idő jó bortermést, a Bertalan-napi (aug. 24.) eső jó káposztatermést. A Márton-napi (nov. 11.) időjárásból az őszi vetés sikerére jósoltak. Minden tájegységen ismert volt néhány naptári naphoz kötődő előjel. Ezek tartalmilag eléggé változékonyak voltak, legállandóbb – a hagyományt fenntartó legfontosabb – tényezőjük maga a naptári dátum volt.
Ami a szorosan vett egyéni mágiát illeti, szinte minden mezőgazdasági termény munkafolyamatait kísérték mágikus cselekmények és tilalmak. Mégis feltűnően szegényes a földművelést kezdő és kísérő mágikus gyakorlat, legalábbis a magyar parasztság jelenkori gyakorlatában. A mágiának ezen az újkorban már fontosságát meglehetősen elvesztett területén inkább a közösségi mágia elhomályosult formáit tartották fenn az ünnepek és a más funkcióban továbbélő ünnepi rítusok.
Leggazdagabb adatanyagot a búza vonatkozásában ismerünk, amelynek minden munkafázisához tartozott mágikus szabály, még a jelenkorban is. A vetés ajánlott és kedvezőtlen időpontjaiként – a helyi klímától függően is – különböző szentek névnapjait tartották számon: tilos volt általában Szent Mihály (szept. 29.) hetében, továbbá a hétnek azon a napján, amelyre az évben Üszögös Szent Péter napja (febr. 22.) esett. Göcsejben Máté (szept. 21.) hete volt tiltott, ugyanez a nap más vidéken éppen az őszi vetés előírt ideje volt. Általánosabb volt azonban mint „vetőhét” Ferenc (okt. 4.) hete. E napok betartásához különböző magyarázatok is fűződtek: nem szurkosodik meg a gabona, nem lesz üszkös. Közismert hiedelem volt – mint más termények vonatkozásában is –, hogy „újságkor”, azaz újholdkor kell vetni, és holdtöltekor vagy holdfogytán tilos. Utóbbi időszak viszont ajánlott volt néhol a vetőmag kiválasztásához. A vető személyére vonatkozó legközismertebb – de korántsem mindenütt betartott – tilalom volt a nemi élet és a kenyérsütés tiltása a vetés napján.
A szántás-vetés sikerét mágikus kísérőcselekményekkel és egyházi szentelményekkel 670egyaránt befolyásolni vélték. Leggazdagabb adatanyag a vetőmag közé helyezett mágikus tárgyakra vonatkozik: a vető személy levágott körme, anyatej, szentelt barka, de előfordult a szántáskor az ekevasra vagy a barázdába helyezett kenyérdarab (vagy egész kenyér) is, a szántó vagy a vető ruhájába varrt fokhagyma, valamint a vető nyelve alá szorított három szem búza (szótlanság előírásával). A szántás, de különösen a vetés megkezdését fohász, kalaplevétel vagy ráolvasás kísérhette, a vetés végeztével általában valamely analógiás cselekmény volt szokásos, így a vetőzsák magasba dobása: „Ilyen nagyra nőjön”, vagy más hasonló szavakkal. Előfordult a vetés végeztével a vetőabrosz háztetőre dobása, hogy a jégverés elkerülje a termést. Némely vidéken lábmosás, tiszta ruhába vagy fehér ingbe öltözés, templomi áldás előzte meg a vetést. Meglehetősen elterjedt gyakorlat volt a vetőmagos zsák „szájjal hátrafelé” való kivitele a szántóföldre, hogy a termés is a ház felé „siessen”. Adataink szerint országszerte elterjedt lehetett a múltban valamely kvázi-áldozati cselekmény a vetés kezdetén, a madarak kártételét elkerülendő. Így például a szomszéd földjére szórták az első vagy az első három marék gabonát. „Ezt vetem a madaraknak…” kezdetű szöveg kíséretében. Általános volt az a nézet, hogy Vid napján (jún. 15.) „megszakad a búza töve”, vagyis nem nő tovább, csak érik. Az aratás kezdetének hagyományos napja Péter-Pál (jún. 29.), illetve Sarlós Boldogasszony (júl. 2.) volt. E napokon a tényleges munkakezdést valamely jelképes aratáskezdő cselekmény pótolhatta, például három marék gabonát sarlóval ünnepélyesen levágtak.
A kapások, zöldségek munkálatait kísérő mágia elsősorban az egyes termények ültetésének, vetésének előírt időpontjára vonatkozott. Így a kukoricavetés egyik hagyományos napja Szent György volt, a burgonyáé József (márc. 19.), a babé János (máj. 6.), a káposzta napjai Gergely (márc. 12.), Gábor (márc. 24.) és Medárd (jún. 8.). A fokhagymát több helyen Benedek napján (márc. 21.), a mákot országszerte általánosan a „fekete héten” (a nagyböjt ötödik, feketevasárnappal záruló hete), bizonyos fajta virágok vetése pedig a „virághéten”, vagyis a virágvasárnappal végződő héten történt. Gyakori előírás volt a „napkelte előtt” végzés (például zöldségpalánták ültetésekor); a mák vetésével kapcsolatban pedig mindenütt közismert volt a megszólalás tilalma. Néhány helyen egyéb analógiás előírások is kísérhették a vetést, így például a tököt „felfújt pofával” kellett vetni, hogy nagy legyen, a répát 1 órakor, hogy egyenes szára legyen, a mákot nagy fazékból, hogy nagy gubói legyenek. A krumpli, dinnye, tök vetéséhez országszerte elterjedt mágikus kísérőcselekmény társult: a vető asszony leült vagy leguggolt a földre, hogy olyan gömbölyű és nagy legyen a termés, mint az ülepe. A kukoricával kapcsolatos munkák közül a vetésen kívül a morzsolásnak volt hagyományos időpontja: „Kétasszonynap között” (aug. 15–szept. 8. ) kellett végezni.
A szőlőmunkák közül elsősorban a metszésnek (holdtölte, Szent György napja) és a nyitásnak (Gergely hetében) volt előírt, a kapálásnak pedig tiltott időpontja. Utóbbi a nagy egyházi ünnepeken kívül a Mária-napokon, valamint Vasas Szent Péter (aug. l.) napján volt tilos. E napon némely vidéken még kimenni is óvakodtak a szőlőbe (mert „lehullna a szem”). A gyümölcsfák „ültetőnapja” – többek között – október 31. (Farkas napja) volt. Közismertebb volt az oltás, valamint az oltóágak levágásának előírt időpontja (Gyümölcsoltó Boldogasszony, ápr. 22.; Skolasztika napja, febr. 10.). A gyümölcsfák ültetésével kapcsolatban néhol ismert volt az a nézet, hogy jobban megered, ha szűz lány végzi. (Az agrármágiáról összefoglalóan: Rantasalo 1919–1920; Schmidt, L. 1952; Tokarjev 1957; Propp 1963b; Ujváry 1969.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages