TÁPLÁLÉKKÉSZÍTÉS, TÁPLÁLKOZÁS

Teljes szövegű keresés

TÁPLÁLÉKKÉSZÍTÉS, TÁPLÁLKOZÁS
Mágikus cselekmények mindenfajta táplálékkészítő eljárást kísérhettek. Egy részük általános – bármely étel készítése során alkalmazható – cselekmény vagy tilalom volt, más részük sajátosan egy-egy táplálékféleség előállításához, fogyasztásához tartozott. Kitüntetett szerepük volt ilyen szempontból azoknak az eljárásoknak, melyeknek kimenetele bizonytalan volt, teljes sikerük racionális úton nem volt biztosítható (köpülés, kenyérsütés). Az ételek, mint mágikus tárgyak, elsősorban az ünnepi étkezésekben kaptak az ünnep hagyományos jellegével egybevágó szerepet. Például egy-egy hagyományosan bőségvarázslónak tartott étel olyan ünnep étrendjének volt tartozéka, amely ünnep rítusainak bőségvarázsló szimbolikus tartalma volt. Így az újévi ételekhez a jövő évi bőségre vonatkozó, a farsangi ételekhez termékenységvarázsló képzetek fűződtek; azért kell újévkor kását, rétest, káposztát, disznóhúst enni, hogy a családnak sok pénze, szerencséje legyen. A fokhagymához „rontáselhárító”, „egészségvarázsló” hiedelmek fűződtek, ezért fogyasztották a karácsonyi vacsorán. Más ételek gyakran az ünnepen való részvételük következtében lettek mágikus tárggyá (a karácsonyi asztalra helyezett ételek, a húsvéti szentelmények maradékainak szerepe a gazdálkodás mágiájában). Bizonyos alkalmakkor a táplálék fajtájától függetlenül a bőséges evés-ivásnak tulajdonítottak a jövőt befolyásoló bőség-, termékenységvarázsló szerepet (farsangkor, karácsonykor). Az együtt evésnek a közösséget vagy két embert összetartó, a kapcsolatot jelképesen létrehozó vagy megerősítő szerepe lehetett (közös lakomák, lakodalom a két család összetartozásának megpecsételéséül, az új pár közös tányérból evése).
A kenyérsütést kísérő mágiát és a kenyérhez fűződő hiedelmeket a közelmúlt magyar néphitében is igen gazdag adatanyag képviselte. Ezek a hiedelmek meglehetősen egyöntetűek egész Európában. Alapjuk az, hogy a kenyér minden táplálék szimbólumaként a termékenység- és bőségvarázslás, az agrármágia fontos eszközévé válhatott. E szerepét húzta alá fontossága a keresztény egyház szimbolikájában és kultuszában: ezáltal lett szent, tisztelt táplálék és hathatós mágikus tárgy.
A kelesztett kenyér Magyarországon – és Közép-Európában – néhány száz éves múltra tekint vissza. A készítésével kapcsolatos szabályok, a sütést kísérő mágia szinte törvényszerűen 676egészítette ki a mindennapi gyakorlat hiányosságait: kezdetben a kenyérélesztési eljárások sikere nagymértékben függött a külső körülményektől. Ezt a „kezdeti” bizonytalanságot még a mai hiedelmek is tükrözik. A sütés tilalmainak egy része a sütés időpontját szabályozza. A pénteki, de különösen a nagypénteki tilalmat még a közelmúltban is betartották. Ebben fontos szerepe volt a tilalmak ellen vétőket fenyegető szankcióknak: ezek szerint a pénteki kenyér „véres” lesz, sír a kemencében, kővé válik. Tabumondák is szóltak a pénteki sütőkről. Emellett a pénteki és nagypénteki tilalom ellenére sütött kenyér mágikus tárgy, kvázi-áldozati cselekmények eszköze volt: vízbefúlt keresésére, tűzvész, jégeső elhárítására, tolvaj kézre kerítésére használták. Tilalmas volt a kedd is; az év jeles napjai közül pedig elsősorban Luca és Borbála napja, halottak napja, úrnapja, néhol karácsony böjtje (dec. 24.). A tilalmak más része a sütést végző személyre vonatkozik: férfi, valamint menstruáló nő nem süthet, az asszony sütés előtt nem közösülhet.
A sütésre vonatkozó szabályok általában „idegenektől” védték a kovászolás kényes műveletét. Egy erre vonatkozó Bereg megyei adat: „Kovászolás alatt nem jó idegen embert beereszteni, mert megigézi a tésztát, s nem kél meg a kenyér” (Magyar Néphit Topográfia 11. kérdőíve). Nem volt szabad a tésztát megdicsérni, az erjesztőanyagot kölcsönadni; mindez a „rontástól”, „szemveréstől” óvta a kenyeret. A kenyér „megronthatósága” a Nyugat-Dunántúlon hiedelemmondákban is megfogalmazódott.
A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény: ezekkel analógiás úton kívánták a munka sikerét biztosítani. A kelni tett kenyérre ráolvastak; kemencébe vetés után a sütő nő felemelte a szoknyáját, a szakajtókat felfordították, hogy a kenyér magasra keljen. Általánosan elterjedt volt a „cuppogás” a kenyérnek, hasonló céllal. Katolikusok kovászolás, dagasztás, bevetés előtt és után keresztet vetettek kés élével, sütőlapáttal vagy kézzel a tésztára, a kemence szájára. Sok helyen – különösen a Dunántúlon – szokás volt az egyik, általában első kenyérbe ujjal lyukat nyomni. Az így megjelölt kenyeret többnyire utolsónak hagyták, és ezt használták a fent említett elhárító, áldozati cselekményekhez.
A kenyér tisztelete még századunkban is elevenen élt, „Isten áldása” néven emlegették, nem volt szabad rálépni, eldobni. A megszegéséhez és fogyasztásához fűződő szabályok részint ezt a tiszteletet tükrözik, részint analógiás úton kívánnak mágikus célokat elérni: megszegés előtt keresztet (három keresztet) rajzoltak a kenyérre, a megkezdett, karéjt végig kellett enni, az asztalon álló kenyeret befelé kellett fordítani, hogy a gazdaság „befelé siessen” (Kiss L. 1922).
A tej a hiedelemrendszerben elsősorban a „tehén tartozéka” szerepét töltötte be, aminek következtében szoros kapcsolatban van a tehénhez fűződő hiedelmekkel: ami a tejnek árt, az árt a tehénnek és a tejhozamnak is; a tejet óvó eljárások a tehenet védik. A tejhez fűződő hiedelmek a néphit egyik leggazdagabb, legelevenebben élő területét jelentették még századunkban is, szoros kapcsolatban a boszorkányhiedelmekkel: a boszorkánynak tulajdonított egyik legfontosabb rontó tevékenység a tehén és a tej megrontása, a tejhaszon megszerzése volt.
A tejjel kapcsolatos tilalmak egyaránt védték a tejet, mint értékes tápanyagot, és a vele szoros kapcsolatban lévő tehenet. Legáltalánosabban tilos volt a kenyeret késsel aprítani a tejbe (kihasadozna a tehén tőgye, véres lenne a tej), a tejet naplemente után a házból kiadni (ha mégis megtörtént, a tehén megrontásának megelőzésére egy vagy három csipet sót kellett bele hinteni); a fecskefészket leverni (véres lenne a tej). A fejést kísérő 677szabályok célja is a tehén megrontásának megelőzése volt; fejés után tejbe mártott ujjal kellett megkeresztezni a tehén hátát, a fejőedényt nem volt szabad födetlen fejjel átvinni az udvaron.
A tehén megrontásába vetett hit általános volt. A tejhozam csökkenését és a tehéntőgy betegségét, a tej „véressé” válását egyaránt rontás eredményének tulajdonították. A rontást legáltalánosabban a boszorkánynak, az Alföld nagy területein a tudós pásztornak is tulajdonították. Ezek különböző tárgyakból fejnek tejet: kútágasból, lepedőből, kötényből. Mindegyik rontó eljárás lényege, hogy vele a saját tehenének tejhozama gyarapszik, míg egy másik tehéné vagy az egész közösség teheneié csökken. Ezen alapszik a „harmatszedés” boszorkánynak tulajdonított művelete is. Ténylegesen gyakorolt tejhaszonszerző, tehénrontó módszer nemigen volt. Szórványadatok utalnak istálló küszöbe alá, „csordajárásba”, jászolba helyezett, elásott „rontás”-ra, „öntés”-re: rontó hatásúnak vélt tárgyak, főzetek odahelyezésére.
A tehén, a tej megrontására és a megrontott tehén gyógyítására vonatkozó hiedelmek és gyakorlat a racionális módszerekkel meg nem oldható terület „hézagait” töltötte ki: a tejhozam csökkenésének esetén általában nem volt lehetőség teljes sikert biztosító racionális eljárások alkalmazására. A gyógyító módszerek általában a feltételezett rontó boszorkány analógiás bántalmazásán alapulnak.
A tejtermékek közül elsősorban a vaj készítését kísérték mágikus cselekmények; a sikeres köpülés mágikus úton való biztosítása országszerte ismert gyakorlat volt. Szokásos volt a köpülő kiforrázása, füstölése, leginkább Szent György-napon, jó hatásúnak vélt füvekkel, például kakukkfűvel vagy borsóhaj főzetével, kenyérhajjal. A köpülő alá – vagy a köpülőbe – mágikus tárgyakat helyeztek (olló, szalmaszál, nyírfaág darabja, patak széléről kimosott hordalék; legáltalánosabban fésű vagy pénzérme). Köpülés közben óvakodtak a látogatóktól, hogy a rontást, szemverést megelőzzék. Nem engedték a vajat – hasonló okkal – megdicsérni. Ha női látogató jött, néhol köténnyel csavarták körül a köpülőfát a szerencse biztosítására, a károsodás elkerülésére. A köpülés kezdetén először kereszt alakban kellett meghúzni a fát; vagy sarokkal megkopogtatni, ing visszájával megtörölni a köpülőt.
Sikertelen köpülés esetére sokféle mágikus módszer volt ismert, amellyel segíteni véltek a bajon. Főleg az északi területeken volt elterjedt, hogy a köpülőt hátukra kötve a házat körüljárták, a keresztútra mentek, a temetőbe vitték a tejföllel teli köpülőt, hét vagy kilenc „mezsgyén” vagy barázdán mentek át vele, szótlanul vagy visszanézés nélkül. Országosan ismertek voltak a köpülést „serkentő” mondókák is, például:
Kelj vajam kelj,
falu végén hasas lány
írós vajat kíván.
Általános volt a vaj megronthatóságába vetett hit; ennek a boszorkánynak tulajdonított kártételek közt is fontos szerepe volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages