A SZÓ EREJE A NÉPI GYÓGYÍTÁSBAN
711A SZÓ EREJE A NÉPI GYÓGYÍTÁSBAN
A jelképekben való gondolkodás egyik jellegzetes formája volt a népi gyógyításban a szó varázslatos erejébe vetett hit. Szerte a világon hittek és hisznek a kimondott szó mágikus gyógyító erejében. Ez volt talán az emberiség egyik legősibb, legkönnyebben alkalmazható gyógymódja. Mivel közvetlen testi beavatkozást nem igényel, s így fájdalmat sem okoz, hatása elsősorban pszichikai, s mint kiderült, a lelki felkészítés az egyik legfontosabb hatóerő a modern gyógyításban.
A magyar anyagot tekintve azt mondhatjuk, hogy szinte napjainkig fennmaradt az idősebb nemzedék tagjainak az emlékezetében, sőt némely vidéken a gyakorlatban is (pl. Zemplén eldugott falvaiban, így Fonyban 1970-ben még film készülhetett egy szájzsébrére ráolvasó idős asszonyról). Az első történeti adatok a ráolvasásokra, az első magyar nyelvű lejegyzésekre a 15–16. századból valók (Bornemisza 1578; Bolgár 1934). Mivel a Magyar néprajz V. kötetében két fejezet részletesen foglalkozik a ráolvasásokkal, illetve az imádságokkal, itt csak vázlatos áttekintést adunk. A boszorkányperek anyaga, majd pedig 20. századi gyűjtések azt mutatják, hogy ez a gyógyító gyakorlat folyamatosan átvészelte az elmúlt évszázadok társadalmi változásait. Ez valószínűleg összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy a ráolvasást mindig, vagy a legtöbb esetben, csak egyes gyógyítók ismerték. A szövegek ismerete a titkolt tudás része volt, már csak azért is, mert a hiedelmek szerint a ráolvasás erejét veszti, ha elmondják valakinek. Szabály volt, hogy csak a gyógyítás alkalmával lehetett kiejteni a szöveget, s az elmondás maga egyenértékű volt a gyógyítás elvégzésével, tehát valódi beszédaktus volt a ráolvasás.
Természetesen a nyelvi szövegeket a legtöbb esetben mozdulatok kísérték (pl. kézrátevés, keresztvetés, körülkerítés), tárgyak (pl. kígyó- vagy nyilakő) alkalmazása, esetleg gyógynövények felhasználása.
A ráolvasás a mágikus gyógyításnak az a fajtája, amelyben a szöveg, a kimondott szó volt a legfontosabb elem, a ráolvasás, ráimádkozás. A szöveg sokfélesége, a szövegváltozatok hihetetlen gazdagsága nehezen teszi lehetővé az egységes típusbeosztást (vö. Pócs 1968; 1977), hiszen nagyon sokféle betegséghez használták ezt a gyógyítást (leggyakrabban a szemmel való rontás esetén, szemölcs, ijedés, szemen lévő árpa, kelés, tyúksegg, torokfájás), s ezért a funkció szerinti felosztás, tipologizálás is nehézségbe ütközik.
Néhány általános elv azonban megtalálható a ráolvasó-szövegekben: valamihez hasonlítják a betegség eltűnésének folyamatát (pl. a fogyó holdhoz), állandó elem a betegség megfenyegetése („…ha itt talállak, megpiszkítlak!”), vagy a betegség határozott elküldése:
Elindult a Boldogságos Szűz Mária
az ő áldott Szent fiával.
Találkozott hetvenhétféle gonosz ígizetvel.
Hová méssz, te gonosz ígizet?
Én menyek ennek az Erzsinek,
piross vérit megiszom, szállkás húsát hasogatni.
Nem engedem, hogy a piross vérit megigyad,
szállkás húsát hasogajjad,
ha nem menny el oda, ahol a feteke kutyák
nem ugatnak, a fekete lovak nem nyerítnek,
a szent harangok nem szóllnak,
712kovászos kenyérvel nem élnek.
Menny el feteke fődnek szinnyire,
kősziklák gyomrába.
Én ezt a szenet azzal vetem belé
angyal járjon vigasztalására.
(Kallós 1966: 148)
az ő áldott Szent fiával.
Találkozott hetvenhétféle gonosz ígizetvel.
Hová méssz, te gonosz ígizet?
Én menyek ennek az Erzsinek,
piross vérit megiszom, szállkás húsát hasogatni.
Nem engedem, hogy a piross vérit megigyad,
szállkás húsát hasogajjad,
ha nem menny el oda, ahol a feteke kutyák
nem ugatnak, a fekete lovak nem nyerítnek,
a szent harangok nem szóllnak,
712kovászos kenyérvel nem élnek.
Menny el feteke fődnek szinnyire,
kősziklák gyomrába.
Én ezt a szenet azzal vetem belé
angyal járjon vigasztalására.
(Kallós 1966: 148)
A „Földanyát”, valamint a „fekete föld hét csínyját” említő szövegekről azt tartja a kutatás, hogy pogány elemeket őriztek meg (Pócs 1967). Ugyanez feltételezhető azokról a szövegekről, amelyekben a hold mint király szerepel („Új hód, új király…”; Penavin 1977: 17), mint ahogy pogány elemek találhatók az archaikus népi imák egynémelyikében – olyanokban, amelyeknek változatait ráolvasásként is használták.
A vallási elemek igen gyakoriak a ráolvasókban, a szövegek külön típusát alkotják az imaszerűek (Bálint S. 1929; Öhler 1972). Pontosabban az imákban is megtalálhatók a pogány elemek („… menj el a fekete földszinje alá…”), még a múlt század közepén nyomtatott szövegekben is. A mágikus gondolkodás – talán még pogány kori – szabályainak megfelelően háromszor vagy hétszer kellett elmondani a következő ráolvasást orbáncra:
„»Oszlassa el az Atya!
Oszlassa el a Fiú!
Oszlassa el a Szentháromságegyisten!«
Oszlassa el a Fiú!
Oszlassa el a Szentháromságegyisten!«
– közben a jobb kéz két utolsó ujjával háromszor megkerekítették” (Hagymási 1967: 3). Sokszor a ráolvasást imádsággal vezették be vagy végezték. A keresztény elem erősítette – vagy szentesítette – a pogány szövegtöredékek „erejét”.
