NÖVÉNYEK ÉS ÁLLATOK AZ IDŐJÓSLÁSBAN
NÖVÉNYEK ÉS ÁLLATOK AZ IDŐJÓSLÁSBAN
A természetben élő, gazdálkodó ember nemcsak a légköri jelenségekből, égitestekből kíséreli meg a hosszabb és rövidebb távú, számára oly fontos időjárást kideríteni, hanem az élővilágot is segítségül hívja. A vadon termő és termesztett növények tulajdonságait igen jól ismeri, s hasonlóan az állatokét is. Másként sem befogni, sem tenyészteni nem tudná őket. Az állatok viselkedésének jobb megismeréséhez hozzájárult az is, hogy a Balaton, Fertő-tó, Sárrét, Ecsedi-láp, Szigetköz vagy Tisza-vidék népe a vadmadarakat (daru, vadkacsa, vadliba, megsérült gólya) befogta, s szárnyát elvágva tartotta, tenyésztette. Vadban gazdag erdővidéken nagyobb állatot is hazavittek (őz, borz, ideig-óráig vaddisznó). Az elvágott szárnyú állatok fejlődését figyelemmel kísérték, összehasonlították a szelíd jószágéval (pl. a vágott szárnyú vadkacsák a szelídektől elkülönülten, egy csapatban maradtak; hívásra nem mentek oda enni, de később elverték az ennivalótól a szelídeket; ha felettük vadkacsacsapat húzott el, nyugtalanok lettek, éles hanggal válaszoltak nekik). Ugyanígy a költöző madarak (gólya, fecske) háznál való megtelepedése is a költözők kiismerését szolgálta. Úgyszólván egész életüket figyelemmel kísérték. Tudták, a nap melyik szakában szállnak el, mikor térnek meg, mikor költenek, hogyan, 738mivel táplálják kicsinyeiket, s költözési időpontjukat is pontosan ismerték. Szinte családtagként beszéltek róluk. A háziállatok viselkedését természetesen jobban ismerték. Nem egy disznóöléskor tapasztaltuk, hogy megszúrás előtt – szinte „halottbúcsúztatóként” – a család felemlegette a disznó tulajdonságait: jól evett, mozgékony volt egészen eddig; ettől kezdve nem evett; leginkább ezt szerette; hívásra kijött; az ólajtót orrával kinyitotta. Mikor levágták, belső szerveit egyenként átvizsgálták, megállapították, hogy tüdeje, mája tiszta-e? Van-e benne víz? Ha nem evett, rossz hízó volt, belső szerveiből próbálták megállapítani az okokat, szinte szóbeli boncolási jegyzőkönyvet készítettek. A gazdasszony az aprójószágot ugyanígy vizsgálgatta levágás után. Érthető, hogy az állatok viselkedése, olykor bizonyos bajokra való következtetés igen reális alapokon állt. Azokról az állatokról, amelyek átaludták a telet, föld alatt tartózkodtak, nem volt ilyen pontos ismeretük, bár egy-egy földmunka során a vakond, vízipatkány, ürge vagy hörcsög járatait hosszan tanulmányozták. Viselkedésüket, életüket a téli időszakban homály fedte, ezért sok képzelt, hiedelemszerű magyarázat vette körül őket.
A falusi parasztság körében az erdő- és rétjáró emberek, pákászok, pásztorok állatokról, növényekről való tudásáról ma is legendák keringenek. S hogy ennek komoly alapja van, arról Zentai János ad bizonyságot, aki egy kólészó (rétes ember) tudományát gyűjtötte össze (Zentai J. 1966).
Érthető, hogy az állatok viselkedését jól ismerő ember a viselkedés megváltozásából vagy betegségre, vagy időjárás-változásra következtetett. Általánosan ismert nézet, hogy az ember is megérzi – főként, ha beteg testrésze is van – az időváltozást. Az állatokat s növényeket az ember még érzékenyebbeknek tartja, s viselkedésük bizonyos változásából mint jelekből következtet az esőre, lehűlésre, felmelegedésre, viharra. Ez bizonyos állatfajoknál, főleg egyes rovaroknál természettudományos módon is igazolható. Ám mégsem lehet valamennyi jóslást elfogadni. Nemcsak a közvetlen tapasztalatból, megfigyelésből vagy ezen alapuló öröklődő hagyományról van ugyanis szó, amikor időjósló növényekről és állatokról beszélünk, hanem olyan tudásról is, amelyre a már írásos korszakban a tudomány (tudományosság) bélyegét ütötték rá a csíziók, kalendáriumok, népkönyvek, antik hagyományokat is őrző középkori tudományos időtálló munkák, s az ezekből kijegyzett, továbbadott kéziratok. Igen gyakori volt, hogy antik tekintélyekre, középkori nagyságokra hivatkoztak (Arisztotelész, Plinius, Regiomontanus), s így adtak súlyt a tudományosságnak. A népkönyvekben összegyűjtött ismeretek nem voltak megbízhatók, bár természetesen voltak helytálló megfigyelések is. A csíziók jó részét a különböző csillagjegyekben születettek vélt tulajdonságai, fantasztikus állatokról szóló híradások, a gazdasági év regulái, időjóslások, orvosi tanácsok tették ki. E megfigyelések eredeti keletkezési helyeiken még tartalmazhattak valóságmagot, de más éghajlati viszonyok között már semmiféle realitásuk nem lehetett. A helyi megfigyelések a néphagyomány természete miatt könnyen keveredtek a tudományosnak ítélt nézetekkel, s napjainkban ezeket aligha lehet szétválasztani. A természettudomány mérlegére téve azonban bizonyos kérdéseket, a valós vagy valószínű következtetés s a puszta hiedelem szétválasztható.
A növények és állatok állapotából, viselkedéséből a nép távprognózisokat és rövid távú időjóslást egyaránt kialakíthat. A növények között e szempontból jelentős szerepe van az ökörfarkkórónak. Különböző alfajainak virágzását figyelik, belőle egész esztendőre következtetéseket vonnak le. Legáltalánosabb vélekedés, hogy ha végig virág borítja, azaz bundát ölt, megszakítatlan tél lesz. Szakaszos virágzása az év téli időszakának 739időváltozásait jelzi, de a Tiszazugban ködöt, dért is jósolnak mellékhajtásaiból. A természettudományos megfigyelések sem ezt, sem a pásztortáska tavaszi burjánzását, sem a káka belének tapadós voltát, sem bizonyos növények (málna, alma) másodtermését (vagy másodvirágzását) mint előrejelzést nem tudták hitelesíteni (Herczeg–Vojnits 1981: 156–163). Megállapítható, hogy a növények még rövid távon is bizonytalan jósok, hiszen épp az időváltozás (eső, erős napsütés, köd) hagy nyomot rajtuk. Az előrejelzés csak hiedelem.
Az állatvilágban, főként a költöző madaraknál már biztosabb fogódzók vannak, de egész esztendőre előre itt sem következtethetünk. Ugyanakkor sok az egymásnak is ellentmondó, egymást éppen cáfoló vélemény. Bár a költöző madarak költözésének időpontja nem állandó, a helyi viszonyok befolyásolják inkább, mégis északról való tömeges megjelenésük hazánkban az északi időváltozásról ad hírt, amely hatással lehet a Kárpát-medence időjárására is. Ugyanígy a hó és a hideg vándorlásra készteti a hazai túzokokat. Ha tömegesen kelnek útra (ez csak ritkán esik meg), nagy valószínűséggel erős hóesés és tartós hideg várható. Egyes szerzők szkeptikusok azokkal a széles körben elterjedt jóslatokkal szemben, amelyek a bogáncslepke eltűnéséből, a hosszú szálat eresztő pókból (ökörnyál) tartós őszre következtetnek. Egy korábbi szerző ugyanakkor sokkal több hiedelemnek ad menlevelet (Fehér J. 1943).
Az állatok rövid távú időjóslásainak, a viselkedésükben bekövetkezett változások alapján, se szeri, se száma. Esőt jelent, ha a hangyák nyüzsögnek, gyülekeznek, a méhek hazarepülnek, a bodobácsok tömegbe gyűlnek, ha a kakasok gyakran kukorékolnak, ha a levelibéka a levélen megszólal, vagy a békák hangosan kuruttyolnak, ha a fecskék alacsonyan cikáznak, ha a házbeli legyek nyüzsögnek, nagyon szemtelenek, ha bogároznak a legelő marhák, ha a macska mosakodik, ha erősen csípnek a bolhák, ha biciklizés közben sok muslica vágódik az ember arcának, ha porban fürdenek a verebek, ha esős szaga van a kutyának, ha a csókák, varjak kavarognak.
Jégesőt várhatni akkor, ha remeg a jószág. Figyelik, hogy melyik oldalára fekszik télen, mert ha balra, hideg és hűvös idő várható. Ha a jószág szanaszét fekszik, lustán pihen, meleg, állandó jó idő lesz, ha pedig összebújik, hideg, kemény idő várható.
Havazni kezd nemsokára, ha a varjak összegyűlnek és erősen kárognak. Ha a madarak hirtelen elcsendesednek, ha az erdőben megáll az élet, vihar tör ki nemsokára. Általában megérzik az állatok az időváltozást. Leginkább az esőt, de ha nagyon meleg van, s fordul az idő, hirtelen eső nélkül is lehűl, azt is.
A természettudósok sok jelenséget megvizsgáltak ezek közül, s némelyik igazolódott. A gyorsan bekövetkező időváltozást a rovarok érzik meg leginkább, mert a párával telítődött levegőben csak alacsonyabban repülhetnek. Őket követik a fecskék, ezért röptük a szokásosnál alacsonyabb. A páradús levegőben a kutya bundája nedvességgel telítődik, s így szaganyagok szabadulnak fel. Párás időben, eső előtt a macska is ezért mosakodik, azaz vakarózik, viszket a bőre; az élősködő rovarok (bolhák) a szagló testet is jobban meglelik. A levelibéka megszólalása, a békák hangos kuruttyolása, a varjak csapatos keringése ugyanakkor mással függ össze, s nincsen köze az időjelzéshez. Sok, közmondásossá vált jelet eddig senki sem vizsgált, s nem nyilatkozhatunk felőlük.
Annyi azonban bizonyos, hogy az állatok időváltozás (nemcsak eső) előtt nyugtalanabbak lesznek. Szervezetük előbb érzékeli például a várható vihart, mint az ember. Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy mindazok, akik az időjóslást tudományosan vizsgálták, egy-egy jelenséget önmagában értékeltek, kiszakítva a helyi, konkrét viszonyok 740közül. A természetben élő halász, pásztor, pákász vagy parasztember nem egyetlen jelből, hanem jelek sokaságából ítél, s tisztában van bizonyos uralkodó széljárással, helyi időjárási jellegzetességgel. Egy jászkiséri juhász pontosan meg tudta a közeledő vihart jósolni. De ezt mindig több jelből következtette ki: az állatok (juhai, kutyái s a madarak) viselkedését vette figyelembe; megtapogatta a birka bundáját, s tapintásáról megérezte, hogy nem teljesen száraz; ismerte a széljárást, s következtetett a felhők vonulásából s a korábbi időjárásból is. Azaz nem csupán egy jelet, hanem jelek sokaságát vette tekintetbe. Valószínű, hogy több reális tényező – még ha közéjük igazolhatatlan hiedelem is került esetleg – a következtetésre jobb és biztosabb alapot adott.
