Temető.
Temető.
A Somogyvisontai református temető. (744)
Valaki meghal Göcsejben: jelentik a papnak, harangoztassa ki. Ha férfi halt meg: nagy haranggal kondítanak hármat; ha fiúgyermek halt meg: kis haranggal csendítenek a kisharanggal kettőt csendítenek s azután húzzák összütt mindkét harangot. Ez az első kiharangozás, «szaggatás.» Napjában háromszor, néha négyszer is harangoznak a temetésig. Néha nyolcszor is, duplán, kivánságra, de ezt duplán is fizetik meg a harangozónak. A virrasztóban kártyáznak s egy kis ital mellett halotti énekeket énekelnek az énekes könyvből, mindig alkalmiakat, pl.:
«Mint sok virág elvész bimbó korában,
A rágó férgeknek esvén utjában:
Így hervad el e gyermekkor virága,
Mihelyt a halál férge azt megrágja.»
A rágó férgeknek esvén utjában:
Így hervad el e gyermekkor virága,
Mihelyt a halál férge azt megrágja.»
Temetés elött a halottas házhoz «gyűjtőt» csendítenek. A kántor a közönséggel együtt elénekel egy halottas éneket, azután a pap imát, gyászbeszédet és Miatyánkot mond.
Amikor a tetemet az udvarból kiviszik: az istállóból kiverik az állatokat az udvarra, mert így nem pusztulnak gazdájuk után.
Míg a temetőbe érnek, kisérőt harangoznak, s a kántor énekel. Néha a templomba beviszik a halottat, de ritkán, csak nevezetesebb embert, vagy ha külön kívánság. A tanító búcsúztatót is mond, vagy a háznál, vagy a sírnál; ma csak könyvből olvassa fel, a régiek versben mondták, ilyenformán:
«Negyvenig délelőtt van,
Negyven után délután
S aztán lehanyatlik
A nap.»
Negyven után délután
S aztán lehanyatlik
A nap.»
Hantolás közben is énekelnek mindvégig.
«Nincs már szivem félelmére
Nézni sirom fenekére.»
Nézni sirom fenekére.»
A pap rendesen beszél is a sírnál: «Elérkeztünk ide az enyészet országába, a temetőbe.» stb. Mindenki egy-egy hantot vet a sírra. Valamelyik ember a gyászoló család nevében, kis formás beszédben megköszöni a közönségnek, hogy kikisérték ide a halottat. Fejfát tűznek, ezzel a felírással: Itt nyugszik az Urban boldogult N. N. – s jő a nagy halotti tor, a nagy vacsora, mely épen olyan, mint lakodalomkor. Van: tikhúsleves; tikhús, mártással; nagy tál kaposzta dagadóval, disznóhússal; foghagymás pecsenye; rétes; közbeközbe bor és fekete kávé.
Zalalövői felásott Kunhalom. (745) Szegletes kőből rakott koporsó.
Gálosfa (Somogy) (746)
Barabásszeg község református és katolikus családjainak közös temetőjük van a falu végin élőfákkal kerített gyepes lankáson. A temető jobboldali felébe temetkeznek a reformátusok. A fejfára faragva egy szomorú fűz. Balfelől, amint a keresztek is mutatják, katolikusok nyugosznak. A szomorúfüzes fejfán ez az írás:
«Itt várom BoldoG FEltámadásom
Takó Mári élt 4 évet meghalt 1906
évben.»
Takó Mári élt 4 évet meghalt 1906
évben.»
Odább:
«E gyászsirhalom alatt nyugszik Bán Márton meghalt 1905 élt 83 évet.
Bán Ferencz meghalt 1875 63 évet élt.
Béke és áldás hamvaikon.»
Bán Ferencz meghalt 1875 63 évet élt.
Béke és áldás hamvaikon.»
A református résznek túlsó szegletjén egy kis négyszögű térségen a zsidó temető. Benne egy sírhalom, ebben egy kis gyermek. A katolikus résznek innenső szegletjében is van egy sírhalom. Belé van szúrva egy vastag dorong s azon tenyérnyi deszka keresztbe téve és ráírva ácsplajbásszal ez a nekrologus:
«Itt Nyukszik Voltfer
István Volt iparos vándor
Élt 42 évet meghalt 1908
Évi Apr. hó 22-én.»
István Volt iparos vándor
Élt 42 évet meghalt 1908
Évi Apr. hó 22-én.»
A halápi temető. (747) (Háttérben a szép halápi hegy.)
Fejfák kémesből (Ormánság). (748)
Rinyaujlaki fejfák. (749)
A sárközi fejfák tipusai. (750)
Fejfák az Ormánságból (Oszró, Vanyiszló, Hidvég). (751)
Fejfák Szennáról (Somogy). (752)
Fejfák Baranyából. (753)
Ki és mi volt ez, hogy csak «Volt iparos?» Ország-világ, ahol megakadt – mondják – ott élt. «Odaragadt a bot a kezébe.» Ide is elvetődött a tavasszal, de sokat talált inni s belefulladt egy kis mocsár-patakba, de csak sáncnak mondták azt régen, a neve «Rókaszegi patak». Katolikus volt s keresztet is tettek neki, de csak a magunk vallásfelekezete szerint temettük el, mondja a református pap, azért talán üdvezül!… Szóval tehát vándorló legény volt. Hát a mestersége? Kalaposlegény lett volna, mondja a pap. Mi volt a mestersége? – vág közbe Németh Ferenc dévajul: «Hát télen aratott, nyáron havat hányt, állandóan pedig kellincs nyomdász volt.»
A barabásszegi temető (Göcsej). (754)
Kéregetvén, a kilincset nyomogatta szegény s igen szerette a korcsmárost, – végre is a rókaszegi patakba feküdt el. Sírja körül almafa, vadvackorfa és tövis; szilvafa, cseresznyefa, tölgycserje és kecskerágító, sírja jó illatú az epertől, a kakukfűtől és a vadpetrezselyemtől. És épen olyan édesen alszik, mint a többi.
Zalaegerszegen e két szó: «Vargák temetője», régen előkelőséget jelentett. Most ott a «szegények temetője». Zalaegerszegnek Ola külvárosa régen külön önálló kisközség volt. Mindenkinek volt italmérési jussa, minden második házban bort mértek. És hogy teljes legyen a mód: mészáros-hentes volt a legtöbb ember, s egyúttal földművelő-kisbirtokosok valának; legnagyobb számmal a csizmadiák, akiket akkor vargáknak hívtak. Nem engedtek a tekintélyből sem! Sőt a céh vezetői, az előkelőbb vargák, a kis temetőben is külön kápolnát építettek magoknak s odatemetkeztek. Mások oda nem temetkezhettek. Ott nyugszik a gazdag Ugor József, Rozner Vince… Ezt a kis területet a veszprémi püspökség adta a céhnek. Évenként kétszer: Anna-napkor, július huszonhatodikán és Keresztelő napkor: pünkösd előtt három-háromnapi misét tartnak még most is a kápolnában. A jelenlévőktől begyül a kis perselybe 8–10 korona, az a pap fizetése. Ami több marad, azt félreteszik, még gyűjtenek is hozzá s abból tatarozzák a kápolna tetejét. Nemrégiben is megfedték. Most, igaz, hogy megszünt a céhrendszer, nincsenek már egyesülésben, de a régi tagok közül még vannak valami hatan. Az egyiknél van a céhláda, s benne Mária Terézia kutyabőrös okmánya. Ők hatan még tartanak egymás közt némi kapcsolatot a régi világnak emlékéül s néha-néha gyűléseznek, hogy a kápolnát fentartsák. Ujabban Zalaegerszeghez csatolták – mintegy 30 éve – ezt a kis Ola községet; temetője megmaradt, a vargák kápolnája is ott van, de a zalaegerszegi nagy temetővel szemben mindakettő együtt most már a «szegények temetője». A kápolnának sincs már új lakója, mert az előkelő «suszterek» immár Zalaegerszegen laknak s a nagy temetőbe temetkeznek.
E kőben gazdag vidékeken «kükeresztet» állíttat a valamivel jobbmódú család is (760). E kereszteket a városi kőfaragó tartja raktáron. Népies ízlést nem mutatnak a keresztek. A városokban egyre szaporodnak a «hatóságilag engedélyezett» temetkezési vállalatok, amelyek a koporsókat raktáron tartják a keresztekkel, szemfödőkkel együtt. A koporsókat Bécsben készült cifrasággal: dombornyomású, aranyozott kéreg-papirral díszítik. Ahol ilyen cifraság nincs elterjedve, az asztalos a koporsót színes festésekkel szépen kicifrázza, még ma is. Különösen a kis koporsókon szereti a nép a tarka díszítést, a rózsakoszorúkat.
A bolti szemfödél nagyobbrészt organtinból készül. A régibb emberek inkább pergált vesznek. A pergál fehér gyolcsból készül, szélét lyukasztó vassal cifrázzák. A pergál utánzata azoknak a szemfödőknek, amelyeket a nép maga szövött.
A városban vásárolt sírkereszt megannyi tucatmunka.
Annál szebbek errefelé is a reformátusok fejfái (748–753).
A zalavári temető. (755)
A zalavári temetőből. (756)
Fejfák a bakonybéli temetőben. (757)
Baranyai fejfák. (758)
)
A rinyaujlaki református temető. (XLV. tb.)
Baranyai fejfák. (759)
A református falvakban mindig van egy-egy faragóember, aki különösen ügyes a fejfák faragásában; udvarán a kiszemelt szép egyenes fát, vaskapcsokkal megerősíti, szekercével lenagyolja négy oldalát, meggyalulja, azután művésziesen kiformálja. Nem mindig folyamodnak azonban a fejfa-készítőhöz, mert hisz az egyes családokban is értenek jól a faragáshoz. Nem is kell ehhez más, mint szekerce, gyalu, fürész és véső, a többit tudja mindenki!
Dunántúl is még igen sok temető rejtegeti az ősi és művészi fejfákat, amelyek azonban nem oly határozott jellegűek, mint amilyeneket a székelyeknél és Kalotaszegen láttunk. Ugyanabban a temetőben különféle fejfákat találunk (749). Látszik rajtuk, hogy mindenki külön faragja a maga módja, ízlése és a rendelkezésre álló anyag szerint.
A vonyarci «Szent Kereszt» kápolna. (760) Körülötte a temető sok kőkereszttel (Balatonpart).
Alakjuk laposan deszkaszerű (748) vagy olyan vastagabb faoszlop, aminek keresztmetszete tégla- vagy négyzetlakú (750). Az első két csoportnál csak a keskeny oldalt cifrázzák, fürészelik, míg az utóbbiakon a bemetszések mind a négy oldalt körülfutják. Vannak tagozatlan fejfák, melyeknek két oldala síma, csak a felső rész van lekerekítve.
A törzs tulipánformát, fogazatokat, csipkézeteket mutat arányos vonalakkal. A 749. sz. táblán a felülről számított második sor első és harmadik fája, a harmadik sor második, harmadik és negyedik fája, az alsó sor második fája emberalakot, babaformát mutat, két kinyúló karral. Visontán, Csokonyán beszélték: ilyen alakú fejfák – melyeknek formája, jelentősége, ázsiai származása fölött a néprajzi irodalom vitázik – ott valamikor divatban, voltak, ma már azonban eltüntek.
A négyzetes keresztmetszésű fejfa legtöbbnyire itt is csillagban végződik. A csillag képzése úgy történik, hogy a fán először hosszában, azután keresztben V-alakú mélyedést vésnek. Az ilyen fejfákon nagyon gazdag a tagozás. Két párhuzamos vonalat hol merőlegesen, hol ferdén befürészelnek, ezek közepét vésővel kiszedik, az éleket megformázzák, kicsipkézik. Képeink minden száraz részletezésnél jobban mutatják, milyen kifogyhatlan a nép e formák megalkotásában.
A fejfák síkdíszítésekben általában nem gazdagok, a temetésig tartó egy-két napra elég dolgot ád maga a faj külső formáinak kitalálása, megfaragása. A díszítés mindig mélyített, sohasem kidomborított.
A várostól félrébb eső falvak temetőiben sok sírfeliratra találunk. A sajnálkozás, a szeretet szól hozzánk a naiv, sokszor különös helyesírással írt sorokból. A feliratok különösen az elköltözött kis gyermeket siratják legmeghatóbban, az öreg emberek fejfájáról a természetes végben való bölcs megnyugvás szól.
A decsi temetőből:
Itt nyugszik Istenben boldogult
elfelejthetetlen jó leányunk
Ignácz Andrásné
szül. Kalán Erszébet.
Született 1885. márc. hó 2.
Életének 20-ik évében
Boldog házasságának 5-ik évében.
Gyöngyöt, éket, drága ércet
Rejt e földnek kebele,
Gyöngynél drágább gyermekünket
Temettük ki el bele.
Hőn szeretett kedves leányunk
Oh, mily korán távozál
Bút, bánatot hagytál ránk
Édes leányunk elhagyál. –
Szorgalmatos, kedves leányunk
Aludj, aludj csendesen
Míg életre hívó kürtnek
Hangja majdan megrezzen.
Hogy álmaidból felkeltsen.
A béke angyala őrizze drága poraidat.
Mint zord vész, mely ledönti a tölgyet ifjú kornak elején
Ugy tiport le féktelenül a halál, ki büszke
Erősségünk voltak. hogy sírba tünél,
De szivünkből soha el nem fog enyészni nyomod
Legyen könnyű neked a föld és áldott minden porod.
Mélyen gyászolják szeretett szülei
Kalán István és felesége Döme Erzsébet
valamint nagyszülei
Döme Pál és felesége Pücsök Erzsébet.
*
E gyászos sírhalomba
Életem legszebb korában
Szálltam e föld porába.
Pörnyi Judit volt a nevem,
Nagyon rövid volt életem
Husz évet éltem.
1903-ik évben aug. 1-én
Hozattam e gyászos temetőbe.
Már én nekem el kellett mennem,
De te hü kedvesem
Elmaradtál tőlem.
Kedves férjem Bajnok István,
Kivel boldog házasságban
Éltem 3 és fél évet.
Utánam maradt árva hű fiam,
Kinek neve volt Bajnok Istvánka, de már
Most itt takar mindkettőnket gyászos
sírhant
(Itt következik a családi sírban lévő valamennyi eltemetett neve, kora.)
*
Kedves feleségem Porkoláb Erzsébet,
Kivel az életben tölték számos évet.
Ne felejtkezzél el rólam kedves feleségem,
Tudod, hogy te voltál míg éltem mindenem.
Számos évekig éltünk boldogságban,
De az úr elhívott a dicső hazában.
Özvegyen hagytalak gyermekid körében
Mióta is el nem jutsz én hozzám az égben.
Én meg kedves feleségem kérem Istenemet,
Hogy szomorú életedet vigasztalja meg,
Addig kedves feleségem Isten legyen veled.
A földi életnek utolsó jutalma
Ez a megásott sír csendes nyugodalma.
Az öcsényi temetőből:
Cseh János, élt 6 évet
megh. 1891. aug. 9.
Bús temető sötét sírok éjszakája
Mely sok szülő reményeit alá ásta, itt pihen egy
Szelid jó kis fiúcska, kit szülei számtalanszor elsiratja
Elporladó drága kincsünk légy megáldva
A mennyeknek megdicsőült szent honába
Adig dulja kesergeti szivünket az emléked
Míg majd végre holtunk után egyesülni fog véled.
*
Megláthatjuk egymást majd idők fogytával
Ide fent a dicső menyei hazában
Kedves jó leányom jó Paprika Sára
Gondolj néha rám nevelő atyádra
Látogasd meg gyakran a temetőkertet
Hullass értem könyet tőled megérdemlem
Te néked mit szóljak kedves kis unokám
Kedvességben nevelt Paprika Sárikám
Tartson meg az Isten anyád örömére
Majd időd végével eljuthatnod az égbe.
Itt nyugszik Istenben boldogult
elfelejthetetlen jó leányunk
Ignácz Andrásné
szül. Kalán Erszébet.
Született 1885. márc. hó 2.
Életének 20-ik évében
Boldog házasságának 5-ik évében.
Gyöngyöt, éket, drága ércet
Rejt e földnek kebele,
Gyöngynél drágább gyermekünket
Temettük ki el bele.
Hőn szeretett kedves leányunk
Oh, mily korán távozál
Bút, bánatot hagytál ránk
Édes leányunk elhagyál. –
Szorgalmatos, kedves leányunk
Aludj, aludj csendesen
Míg életre hívó kürtnek
Hangja majdan megrezzen.
Hogy álmaidból felkeltsen.
A béke angyala őrizze drága poraidat.
Mint zord vész, mely ledönti a tölgyet ifjú kornak elején
Ugy tiport le féktelenül a halál, ki büszke
Erősségünk voltak. hogy sírba tünél,
De szivünkből soha el nem fog enyészni nyomod
Legyen könnyű neked a föld és áldott minden porod.
Mélyen gyászolják szeretett szülei
Kalán István és felesége Döme Erzsébet
valamint nagyszülei
Döme Pál és felesége Pücsök Erzsébet.
*
E gyászos sírhalomba
Életem legszebb korában
Szálltam e föld porába.
Pörnyi Judit volt a nevem,
Nagyon rövid volt életem
Husz évet éltem.
1903-ik évben aug. 1-én
Hozattam e gyászos temetőbe.
Már én nekem el kellett mennem,
De te hü kedvesem
Elmaradtál tőlem.
Kedves férjem Bajnok István,
Kivel boldog házasságban
Éltem 3 és fél évet.
Utánam maradt árva hű fiam,
Kinek neve volt Bajnok Istvánka, de már
Most itt takar mindkettőnket gyászos
sírhant
(Itt következik a családi sírban lévő valamennyi eltemetett neve, kora.)
*
Kedves feleségem Porkoláb Erzsébet,
Kivel az életben tölték számos évet.
Ne felejtkezzél el rólam kedves feleségem,
Tudod, hogy te voltál míg éltem mindenem.
Számos évekig éltünk boldogságban,
De az úr elhívott a dicső hazában.
Özvegyen hagytalak gyermekid körében
Mióta is el nem jutsz én hozzám az égben.
Én meg kedves feleségem kérem Istenemet,
Hogy szomorú életedet vigasztalja meg,
Addig kedves feleségem Isten legyen veled.
A földi életnek utolsó jutalma
Ez a megásott sír csendes nyugodalma.
Az öcsényi temetőből:
Cseh János, élt 6 évet
megh. 1891. aug. 9.
Bús temető sötét sírok éjszakája
Mely sok szülő reményeit alá ásta, itt pihen egy
Szelid jó kis fiúcska, kit szülei számtalanszor elsiratja
Elporladó drága kincsünk légy megáldva
A mennyeknek megdicsőült szent honába
Adig dulja kesergeti szivünket az emléked
Míg majd végre holtunk után egyesülni fog véled.
*
Megláthatjuk egymást majd idők fogytával
Ide fent a dicső menyei hazában
Kedves jó leányom jó Paprika Sára
Gondolj néha rám nevelő atyádra
Látogasd meg gyakran a temetőkertet
Hullass értem könyet tőled megérdemlem
Te néked mit szóljak kedves kis unokám
Kedvességben nevelt Paprika Sárikám
Tartson meg az Isten anyád örömére
Majd időd végével eljuthatnod az égbe.
Az «urasabb» hangzású verseket a kántor, «a mester úr» cselekszi megfelelő tiszteletdíjért. (egy akó bor, süldő, malac.)
A városi hatás a falusi temetőkbe is benyomul. Sármelléken minden kereszten így kezdődött a felirat: «Itt nyugszik…» Mikor a nép a városban kezdte vásárolni a keresztet, látta, hogy «a koporsócsináló tislér» csak a nevet írta a keresztre. Felszólaltak, hogy azt is írja oda: «Itt nyugszik.» Az asztalom nagy logikával jegyezte meg: «Ugyis tudja mindenki, kedves János bátyám, hogy a felesége most már nem tálcol oda lenn.» Az érv hatott. Igy került le a város mellett a keresztről még az a kis fölirat is.
Sárközben a fejfák mellé istenfát illatos, seprős sutát ültetnek, amiből esküvő s nászéjszaka előtt a menyasszony is rejt egy-egy ágat kebelébe… Az istenfát a kis kertben termesztik. Ha meghal valaki, felássák a növényt, s másnap kiviszik a sírjára.
A temető sírhalmain a falu kedves virágai nyiladoznak.
A göcseji temetőből. (761)
E IV. kötethez
java munkájukkal járultak dolgozótársaim, írók és művészek:
java munkájukkal járultak dolgozótársaim, írók és művészek:
Sági János író
a fényképfölvételek nagy részét ő teljesítette,
Juhász Árpád
rajzoló-művész
az egész munka folyamán;
továbbá
Ács Lipót és Kovách Aladár
a tolnamegyei Sárközben,
Borbély György
göcseji kutatásainkban,
Mihalik Gyula
Somogyban.
a fényképfölvételek nagy részét ő teljesítette,
Juhász Árpád
rajzoló-művész
az egész munka folyamán;
továbbá
Ács Lipót és Kovách Aladár
a tolnamegyei Sárközben,
Borbély György
göcseji kutatásainkban,
Mihalik Gyula
Somogyban.
