Vay család. (Vajai és luskodi ns. báró és gróf.)

Teljes szövegű keresés

Szabolcs vármegyének egyik legrégibb ősi családja, mely nevét azon megyei Vaja helységről vette, és eme helységnek valószinűleg az első foglalás óta, ma is birtokosa. A család törzs-ősének bizonyos Voja nevű pogány magyar tartatik, ki 994-ben Sz. Istvánnal egy napon kereszteltetett volna meg, és Tamás nevet nyerve, a Vay-ak ősévé lett volna. * Elhagyva ezen és az erre következőleg alapított származtatást, a család kétségtelen történelmi emléke a fenmaradt okmányok alapján a XIV. század közepeig felnyúlik. 1346-ban élt Vay Miklós, (Nicolaus de Voya), a midőn Forgách Heves megyei volt alispánnal együtt Zéchen Mihályon hatalmaskodást követett el. *
Ezen adat egyéb másokkal együtt Vay Lászlónak 1799. máj. 10-én I. Ferencz király által kiadott bárósági diplomájába is bejutott. Egyébiránt volt alkalmam látni és olvasni ezen származtatásra vonatkozó 15 darab okmányt, 1804-ben Miskolczy István Bihar megyei aljegyző által hitelesített másolatban az 1021. évtől 1507. évekig terjedőleg, köztök Sz. Lászlótól is egyet; melyeket annyiban nem lehet hallgatással mellőznöm, a mennyiben emlékezetök már kinyomott könyvekben is eléfordúl, nevezetesen pedig kettejét (köztök az 1021 évit is,) 1805-ben Keresztúri a „Descriptio Episcopatus Varadinensis“ munka 121. 122. lapján ki is adá. A következett 1807. évben maga a fölebb említett báró Vay László azok alapján „Német hívség“ czímű munkája 157–166. lapjain családja származtatását tette nyilvánossá. Szirmay Antal pedig „Szatmár vármegye leirása“ czímű, 1810-ben nyomott munkája II. köt. 361. 363. lapjain az érdeklett 15 okmány kivonatát közlötte, és abból egy kis kivonat 1829-ben még Fejér Cod. dipl. (tomo VII. vol. 3. p. 13.) is bejutott, mindazáltal munkám irányánál és az okmánytan szabályainál fogva ezeket forrásokúl használnom nem lehetett.
Fejér, Cod. dipl. tomo IX. vol. 1. p. 456.
A következett XV. századtól kezdve részletesebb és bővebb hiteles okmányos adatokat szolgáltat a Vay család őseiről a Leleszi convent országos levéltára. E szerint
1408-ban Vay Dénesnek fia Pál Szatmár megyében Megyes helységet Cháholyi Lászlótól zálogjogon megszerezvén, annak birtokába Palóczy László országbiró parancsa folytán beiktattatott. Ez oklevélben említetnek még a Vay családból István, György, János és Gergely.
1413-ban Vay Jánosnak fia László, Zsigmond királytól iktató parancsot nyer Vaja helységre, melyben említetnek még Vay Lászlónak fia Gergely, Demeternek fiai András, Vitus és Ananiás, és Dienesnek fia Pál.
1414-ben Ibrányi Margit Ibrányi András leánya Vay Istvánnak neje, és Ibrányi Gergely nővére Gara Miklós nádor parancsa folytán beiktattatik Lök, Eszlár, Bagos, Gyoma és Sz. Péter fele részébe.
1436-ban Vay Pál Szabolcs megyei Gáva helység birtokába bevezettetik Palóczy Máté nádor parancsa folytán, mely esetre királyi emberekűl megneveztetnek Vay János és Mihály is.
1441-ben Vay Dénesnek fia Pál szarvaskői várnagy, nejével Petry Klárával együtt I. Ulászló királytól rév-szabadalmat nyer.
1445-ben Ugyanaz az ország nagyjai és rendeitől kiadott parancs folytán beiktatik Szatmár megyei Eör helység fele részébe.
1458-ban Vay Balás Szatmár megyei Jánosi, Hodász és Ders helységbeli birtokrészekbe Mátyás király parancsa mellett iktatást nyert.
1463-ban Vay Pálnak fia Domokos testvérével Vinczével Szabolcs megyei Berczel helységbeli birtokát Perény Pálnak és nejének Katalinnak elzálogítja 125 ftért.
1488-ban Szénás Györgynek leánya Ilona, Vay Balásnak neje Közep-Szolnok megyében Szarvad helység felére, Rath, Elmezd, Poklos-telek pusztákra és Sz. Miklós negyed részére; – Bihar megyében Bályog, Száldobágy fele részére, Czultzés, Salamon és Disznókutha egész pusztákra, Száldobagyfeő negyed részére, – Kraszna megyében Felső- és Alsó-Nyárló, Belmezeü egész helységekre, Almás és Zeürmezeő negyed részére Mátyás királytól iktató parancsot nyert.
1499-ben II. Ulászló király csebi Pogány Péter kir. komornok és pozsonyi grófnak, nem különben Vay László deáknak (literatus) Eger vár tiszttartójának (Provisori curiae Castri Agriensis) malomvízi Kenderes Péternek hűtlenségi bélyegén a kir. ügyészre szállott öszves birtokait, úgymint, Apáti, Aranyos, Vid, Bács, Zalka, Nagy-Varsán, Kenderes-Varsán, Gyüre, Laskud és Gemse helységeket és pusztákat adományozta, azonban az iktatásnál az erdélyi püspök, úgy a Kenderesiek és Kapolchi-ak részéről ellentmondás történt.
1502-ben Vay Mihály a leleszi convent előtt ügyvédet vall mely szerint ekkor élt a nevezett Vay László (deák) ügyvéd és Vay Dávid is, mindketten törvénytudó férfiak.
1516-ban II. Lajos király itéletlevele Vay Imre váradi kanonok és Vay Ferencz részére Urai Mátyás és Benedek és mások ellen a ramocsai erdőből elhajtott makkos sertések miatt és Császár Tamás ellen a vajai határból elűzött marhák miatt.
1519-ben Vay Mihály megszerezvén Vaja felét némely szántó földekkel és erdőrészekkel Vay Domonkos fiától Páltól és nejétől Erzsébettől, ezekre II. Lajos királytól beleegyezést nyert.
1523-ban Vay Jánosnak leánya Ilona theremi Vethéssy Ambrusné, Antal, János, Bora, Kata, Zsófia és Erzse gyermekei neveikben is, Szatmár megyei Csóka-teleke pusztát, melyet bátyja Vethéssy László püspök vett volt, testvéreinek Vay Mihálynak és Benedeknek 40 ftban örökösen átadja.
1524-ben Vay Pál, gyermekei István és Margit és neje Erzsébet neveikben is a Vajai határban fekvő és egykor néhai vajai Zeüke Benedek által birt Gyermek-erdő nevű erdőrészt és egy telket, Vay Mihálynak és általa Demeter, Antal, Tamás és Péternek 50 ftban elzálogítja.
1525-ben Báthori István nádor a leleszi conventhez intézett itéletlevelében Vay Mihálynak a Madai Pálnak Mada helységben részbirtokát oda itélte madai Soklyay Ferencz ellenében. Ugyan ekkor élt Vay Benedek is.
1543-ban Vay Mihálynak gyermekei Demeter, Antal, Péter, Tamás és Katalin Vitkai Lászlóné, most nevezett Vitkay László bevallása és beirása folytán Révay Ferencz nádori helytartó parancsa mellett Szatmár megyei Vitka, Kis-Kolcs és Kis-Varsán helységekbe beiktattatnak, azonban Vitkay Bernát leánya Zsófia előbb Kerepeczi László özvegye, utóbb Botka Miklósné, úgy a Kenderessi-ek és Károlyi-ak is ellent mondtak.
1543-ban Vay Mihály fia Péter Szatmár megyei Vitka és Kis Kolcs helységbeli összes részbirtokokra, melyek Vitkay László magszakadtán a sz. koronára szálltak, I. Ferdinánd király adománya mellett iktattatott, ellentmondván Vitkay Gergely.
1544-ben ugyan csak Vay Mihálynak fölebb elésorolt gyermekei Szatmár megyei Vitka, Kis-Kolcs és Varsány helységbeli birtokokra, melyeket néhai Vitkay Lászlótól zálogjogon birtak, Révai Ferencz nádori helytartó parancsa mellett beiktattatván, annak ellene mondtak Vitkay Gergely, és Vitkay Bernát leánya Zsófia Botka Miklósné.
1544-ben néhai Vay Pálnak fia István, ki custos-nak is neveztetett, egy részről, másrészről pedig Vay Mihálynak fia Demeter, testvérei Antal és Péter neveikben a leleszi convent előtt atyafiságos egyezségre léptek, mely szerint a katonáskodó Vay István (Custos) Vaja és Bessenyőd helységbeli birtokait nevezetesen Custos-Vaját használatúl és magnélkűli halála esetére pedig örökösen átadja és átruházza Vay Mihálynak nevezett fiaira. Ez oklevélben említetik Vay János deák (literatus) is.
1545-ban Vay Demeter, Antal és Péter Szatmár megyei Vitka, Kis-Kolcs, Kis-Varsán és Kápolna-telek helységbeli részekbe, melyek Vitkay Gergely és Ambrús magszakadtán a sz. koronára szálltak, Kis-Várdai Pál érsek és kir. helytartó parancsa mellett bevezettettek, a Vitkay család leányága által tett ellentmondás mellett.
1546-ban bessenyői Kércsy Ambrús Szabolcs megyei Bessenyőd felét Vay Demeternek hű szolgálatiért 100 ft összegben bevallotta.
1548-ban Vay Demeter, Antal és Péter Szabolcs megyei egész Berkesz helység birtokára jánosi Kántor Péter leányának Margitnak örök bevallása folytán I. Ferdinand királytól adományt és iktató parancsot nyertek.
1548-ban Vay Demeter Szabolcs megyei Nagy-Máda helységbeli birtokrészre vonatkozólag Kereky Mihály ellen Révay Ferencz nádori helytartótól itélet- stb. levelet eszközöl, melyben Vay János is említetik, és Vay Balásnak egyik jobbágya is eléfordúl.
1548-ban Vay Demeter és Kereky János a Vajai határban fekvő bizonyos szántóföldek iránt a leleszi convent előtt peralkura lépnek.
1549-ben I. Ferdinand király a Vajai határban a Kustos vég nevű dűlők háborgatása iránt kedvező itéletet ád Vay Balásnak, Vay Mihály és Győri Antal ellenében.
1549-ben Vay Balás, gyermekei Imre, Pál és István neveikben is, Vay Demeter pedig testvére Antal úgy néhai Vay Benedeknek fia Mihály neveikben, és Vay Péter némely köztök fenforgott peres és hatalmaskodási kérdésekben a leleszi convent előtt atyafiságos egyezségre léptek,
1549-ben Vay Balás Szabolcs megyei Báka helységbeli egész birtokrészre és nemesi kuriára Báthori Imre bevallása folytán I. Fernánd királytól adományt kapott, az iktatásnál ellentmondott Anárchi Péter.
1550-ben Vay Benedek özvegye Zsófia, utóbb Győry Antalné Szabolcs megyei Jákó helységbeli birtok iránt nemes Iklódi György és Máté eladní, – és Losonczy Antal venni akaró ellen tiltakozik.
1550-ben Vay Demeter, Antal és Péter Szabolcs megyei Berkesz helységbeli birtokrészre, melyet néhai nemes Petneházi Gáspár bizonyos nemes Ádám deáknak (literatus) 150 ftban beirt, és ennek halála után Ádám deák özvegye a Vay-aknak örökösen bevallott, – I. Ferdinánd királytól adományt kaptak és abba ellenmondás nélkül beiktattattak.
1550-ben Vay Demeter, Antal és Péter Szabolcs megyei Berkesz helységbeli ház és nemesi curiára, melyet geszteli máskép Chicheri Orosz Mihálytól zálogjogi bevallással szereztek, I. Ferdinánd királytól beleegyező adományt nyertek, ellenmondván Orosz Mihály részéről annak alattvalója Lévay Balás.
1552-ben Vay Péter és testvérei Demeter és Antal Szabolcs megyei Petneháza, Gyulaháza, Berkesz, Gégén és Komoró helységbeli egész birtokrészekre Petneházy Mátyás hűtlenségi bélyegén I. Ferdinánd királytól adományt nyervén, beíktattak, ellenmondás történvén Petneházy Mátyás nevében.
1554-ben Vay Demeter és sógora Beünyei Ferencz egyezségre léptek Vay Demeternek neje Beünyei Bora néhai Beünyei Gergelynek leánya után járó nász- és jegyajándok iránt.
1560-ban Vay Balásnak fia István II. János királytól Kereky Ferencz ellen Bihar megyei Váncsod, Guzar és Egyházas-Kereki részbirtokokra 700 ftig végrehajtási itéletet nyert.
1563-ban Vay Antal és neje Chicsery Ilona Szabolcs megyei Komoró, Berkesz és Bessenyőd helységbeli birtokrészt megszerzik Komorói Ormós Mihálytól.
1570-ben Vay Antal részére, kire testvére Demeter és Péter halálával a vitkai Nagy Demeter elleni per háromlott, Báthori Miklós országbiró itéletlevelet adott.
1566-ban Vay Balásnak leánya Katalin Zathai Gáspárné Bihar megyei Váncsod és Guzár, és Szabolcs megyei Vaja és Kis-Báka helységbeli részeit 200 ft beruhazási öszveg fejében férjének beírja.
1570-ben Bákay Imre leánya Zsófia és Vay Kata Zathay Gáspárné Szabolcs megyei Kis-Báka helységbeli birtokrésze felét Zathay Gáspárnak 184 ftban elzálogítják.
1572-ben Vay Mihály két puszta jobbágy-telket, egy népes telket és három majorsági telket Szabolcs megyei Vaja helységben elzálogít Rákóczy Annának Ibrányi János özvegyének.
1574-ben Vay Pétert, Vay Antalnak Chichery Ilonától való fiát, kire atyja és nagybátyjai halálával az ügy háromlott, nemes Posgay Mátyás és Vitkai Nagy Demeter özvegye Dersy Erzsébet ellenében Szatmár megyei Vitka helységben Miksa király visszaállítani rendeli.
1579-ben Tibay Ágnes, Vay Demeter özvegye, néhai férjének Szabolcs megyei Vaja és Berkesz helységbeli özvegyi jogon birt részeit Chichery Annának Vay Antal özvegyének elzálogítja.
1579-ben Chichery Ilona, Vay Antal özvegye egész jegybéri részét, úgy Tibay Ágnestól Vay Demeter özvegyétől Szabolcs megyei Vaja, Berkesz és Komoró helységbeli szerzett részeit Anna Jánossy Jánosné, Dorottya laskodi Bánchy Jánosné, Zsuzsa, Kata, Fruzsina hajadon leányainak és László fiának Péter testvérének a leleszi convent előtt bevallja és azoknak gyámnokáúl Báthori Miklós országbirót kéri föl.
1581-ben borsovai Borsovay Simon Bereg megyei Borsova helységbeli puszta jobbágy-telkét tiszteletes Vay Máté predikátornak, és nejének Anasztáziának és örököseiknek hagyja, és ezek kihalása esetében annak testvére Vay Sámuel deákra ruházza a leleszí convent előtt.
1582-ben Vay Antalnak fia Péter, nagybátyjainak Vay Demeternek és Péternek halálával reá háromlott és Károlyi László, Lónyay István, és Gusztovich Orsolya Posgay Mátyás özvegye ellen folyt pernek következtében magát Szatmár megyei Vitka helységben országbirói itélet mellett birtokba helyezteti.
1592-ben Vay Péter Szabolcs megyei Komoró helységben birt azon résznek felét, melyet atyja Vay Antal Ormós Mihálytól zálogban szerzett, Ormós Mihály örököseinek pénz nélkül kibocsátja, ellenben ezek egy mást részt 200 ft. szavatossági öszveg mellett neki örökösen bevallanak.
1599-ben Thussay Miklós és neje Vay Kata, Vay Antalnak leánya, Zemplin megyei Kucsin helységben fekvő, három jobbágy telekből álló Kunyvíz résznek nevezett birtoka, melyet férje jogán Duka Péter özvegyétől Körtvélyessy Erzsébettől váltott ki, úgy a saját pénzén Galszécsen, és Sankóczon fekvő két szőllőjére nézve is férjével kölcsönös örökösödési szerződésre lépett.
1633-ban Vay Péter Beregh megyei Beregszászi hegyen fekvő Burkos és Tánczos szőllejére nézve Rákóczy Pál országbiró parancsa folytán beiktattatik, ellentmondván Rákóczy György erdélyi fejedelem.
1651-ben Vay Péter Szabolcs megyei Nagy-Anárch, Nagy-Báka, Mogyorós, Ladány, Benk, Berencs, Kékcse helységbeli és Kis-Anárch puszta birtokrészekre, Szatmár megyei Szamos-Ujlak, Zemplin megyei Nyir-Bácska és Czigánd helységbeli részekre bacskai Ujlaky György magvaszakadta czímén III. Ferdinánd királytól adományt nyervén, azokba többek ellentmondása mellett beiktattatott.
1652-ben Vay Péter Szatmár megyei Jármi és Hodász, – és Szabolcs megyei Ders helységbeli Jármy Gergelytől bevallás mellett szerzett birtokrészekbe Pálffy Pál nádori adománya mellett beiktattatott, Komoróczy György ellentmondása mellett.
1652-ben ugyan csak Vay Péter Szatmár megyei Rohod és Szige helységbeli részbirtok és nemesi kuriára Szent-Iványi Miklós magvaszakadtán nádori adomány mellett beiktattatott, a Kérchyek és Bánchy-ak ellentmondása mellett.
1654-ben Vay Péter megszerezvén nemes Szabó Györgytől Szatmár vármegyében a magyar-kékesi, hideg-kúthi és dobroviczai részjószágokat 3000 m. ftban, azokra III. Ferdinánd királytól adományt vitt és azokba beiktattatott.
1656-ban ugyan ő, nejével csepei Zoltán Annával Szabolcs megyei Bogáth és Piricse, és Szatmár megyei Nábrád helységekre Kálnássy Pál hűtlenségi bélyegén a kir. ügyészre szállt jószágokra nádori adományt nyervén, azokba beiktattatott; hasonlóan megszerezvén Máriássy Katalin Péchy Pálnétól Zemplin megyei Liszka mváros határában Rány hegyen fekvő nemesi szőlőjét 1500 ftért, abba Wesselényi nádor adománya mellett beiktattatott.
1663-ban Vay Ábrahám, Péternek fia, Bereg megyei Borsova helységben a még atyja által Szobonya Ferencztől szerzett nemesi kuria birtokába nádori adomány mellett beiktattatott, Borsovay György ellenmondása mellett.
1691-ben I. Leopold király III. Ferdinánd királynak Vay Péter részére adott adománylevelét, melyben a Vay család által hadi segélyűl ajánlott több ezer forint és termény-mennyiség dicséretesen említetik, – megerősíti, és szokott alakban Vay Péter gyermekei Ábrahám, Mihály és Ádám, és ezek magvaszakadta esetére a leányok Katalin és Erzsébet részökre is kiadatja Szatmár megyei Szamos-Ujlak, Szabolcs megyei Nagy-Anárcs, Nagy-Báka, Mogyorós, Ladány, Benk, Berencs, Kékcse helységek, Kis-Anárcs puszta és Zemplin megyei Kis-Bácska és Czigánd helységbeli jószágokról, melyekbe a nevezettek be is iktattattak.
Az eléadottak szerint a család leszármazása következő.
I. tábla.
Dénes de Waja 1380. körűl.; Pál 1408–1445. szarvaskői várnagy (Petry Klára); Domokos 1463.; Vincze 1463.; Imre 1516. váradi kan.; II. Pál 1524. † 1544. előtt. (N. Erzse); Ferencz 1516.; János † 1523 előtt.; Mihály 1524.; Benedek 1523. (N. Zsófia utóbb Győri Antalné); Ilona 1533. (Vetéssy Ambrús); István 1544. katona dictus custos.; Margit 1544. (Vay János literatus); Mihály végrendel. 1570.; Balás 1549. † 1560. előtt.; Imre 1549.; III. Pál 1549.; István 1549. 1560.; Kata 1566. (1. Bákay Imre 2. Záthay Gáspár 1570.); Demeter 1525. † 1570. előtt. (1. Bőnyei Bora. 2. Tibay Ágnes); Antal 1525. † 1574. kör. (csicseri Orosz Júlia özv. 1579.); Tamás 1524–1543. †; I. Péter 1524. † 1570. előtt.; Kata özv. 1543. (Vitkay László); Mihály Szabolcsi alisp. 1642. †; István Szabolcsi alisp. 1650. †; II. Péter 1574. 1647. 1597. szabolcsi alispán (csepei Zoltán Anna); Anna 1579. (Jánossy János); Dora 1579. (Laskodi Bánchy János); Zsuzsi 1579.; Kata 1579. (Tussay Miklós 1599.); László 1579.; I. Ábrahám 1666. (Ibrányi Anna) Folyt. II. táblán.; Mihály mh. 1707. (Kendeffy Mária); I. Ádám 1681. † 1711. Rákóczy udv. marsallja (1. Fekete Erzse 2. báró Zay Anna) Folyt. III. táblán.; Kata (Szemere László özvegye 1688.); Erzse (1. Várady Istv. 2. Palásthy Fer.)
II. tábla.
«»I. brahám, ki az I. táblán. 1666. (Ibrányi Anna); László 1715. 1725. orsz. gyűl. követ (1. gr. Teleki Bora 2. Boros Kata); 1-től II. Ábrahám kir. tanácsos mhalt 1762. (1. Gyulaffy Bora 2. gr. Wass Anna); 2-tól László ezredes † 1782.; Mihály Krasznában mh. 1783. (palocsai Horváth N.); Anna (gr. Teleki László); Bora (Plathy Sándor); III. Ábrahám mh. 1796. (gr. Teleki Eszter); László † 1802. Krasznai alispán (Barcsay Ágnes); Mária (Lakatos János); István Szabolcsi szbiró 1819. (Bernáth N.); Kata (gr. Toldalaghy Zsigm.); Anna (kóji Komáromy György); Ödön.; Miklós.; Ábris.; István.; Géza.; Ferencz.; Öt gyermek.; 1-t. István kir. tan. † 1800.; 2-t. I. Dániel cs. k. kamar. † 1798. (1. gr. Korda Anna 2. gr. Wartensleben Eszter); József sz. 1752. † 1821. septemvir (Mocsáry N.); I. Miklós cs. k. kam. dand. tábornok báró † 1824. (Adelsheim Janka); II. Miklós sz. 1802. korona őr v. kanczell. (b. Geimüller N.); Lajos 1848. 61. borsodi főisp. (gr. Teleki Erzse); József kir. tan. Külföldön.; IV. Ábrahám Máramarosi főisp. 1830. gróf lett (Kazinczy Zsófia); Miklós.; Ödön. Henrik. Sándor.; Klára.; Béla (gr. Teleki Zsófia); Elemér.; Péter †; József (Gyürky Alexandra); Dániel sz. 1820. szab. főisp. (b. Sennyey Amália); Károly (Lónyay Ida); Mihály (b. Luzsénsky Róza); László (Beniczky Sarolta); Ádám (Lónyay Mária); Lilla (Pallavicini őrgróf); Erzse (Gyürky Pál); Ida (b. Vay Gyula); Luiza (gr. Bolza); Éva (Czóbel Imre); Ábrahám.; Tihamér.; N.; N.
III. tábla.
I. Ádám, ki az I. táblán. 1681. † 1711. Rákóczy udv. marsallja. (1. Fekete Erzse 2. b. Zay Anna); II. Ádám 1713–1742. kir. táb. üln. kath. lett (1. b. Pongrácz Krisztina. 2. nánd. Bene Róza); Erzse (1. Bethlen Mihály. 2. Dujardin Fer.); Anna (b. Kemény Simon); 2-tól Sámuel (gr. Bethlen Éva); Kata (gr. Teleki Pál); Judit (gr. Wass 2. gr. Rédey Mih.); Klára (Gerhárd György); Julia (gr. Kemény); 1-től III. Ádám báró † 1768. (gr. Toroczkay Ágnes); György cs. k. kapit. † 1787. (Rozán Mária); Mihály katona báró † 1768. (Kászonyi Anna); Péter † 1751. (Kállay Bora); Lajos zászlótartó †; István (Laczkovich Julianna 1759-től. Folyt. IV. táblán.; Anna (Muslay Gábor); Mária (b. Apor István); 2-t. Róza (Novotha Gáspár); Bora (Hegyessy József); Ádám Erdélyben kis korú †; Julianna.; Imre Szabolcsi sz. biró † 1778.; Ádám főhadn. (Irínyi Kata); Krisztina (báró De la porte János); Ádám.; Tamás.; Amália (Becsky János); Dénes (Irínyi Erzse); József kir. tan. ker. táb. üln. † 1798. (Siskovics Anna) innen a Sisvay cs.; János alezredes † 1807. (gr. Teleki Bora); György N.-Váradon † 1801. (Rettel Karolina); Ráfael Szabolcsi szbiró † 1796. (Orosz Klára); Elek őrnagy † 1800. Zágrábban (Bucher Jozéfa); Antónia (Csernovics József); Mária (Prusinszky); Czeczil (Csákányi N.); János. †; János (b. Vécsey N.); Károly.; Sándor †; Mária. †; Antónia.; Gyula (gr. Vay Ida); Pál.; János.; Tamás.; Klára.
IV. tábla.
István, ki a III. táblán. (Laczkovich Julia 1759-től); László sz. 1760. báró lett 1799. cs. k. kamarás (Irínyi Zsuzsa); Magdolna sz. 1761. † 1807. (Tokody György); Francziska sz. 1762.; Imre László sz. 1792.; Fáni-Kata sz. 1794. † 1797.; Eulalia-Jul. sz. 1797.; Lajos-Mikl. sz. 1801. †; Julia-J. sz. 1805. †; Kata-Zs. sz. 1806. †; Alajos lak. Bán-Révén (Sz.-Miklóssy Anna); László †; Imre †; Aladár.; Gizella; Dénes.; Lénárt.
A XVI. és illetőleg a XVII. század közepéig a család történetét a fölebbi okmányos kivonatok a leghitelesebben eléterjesztik.
A XVI. század végén Antalnak egyetlen fiában Péterben él a család, noha még ez idő után, nevezetesen a XVII. század közepén két családtagot látunk a megyei életben szerepelni, kiknek vérséges ízbeli viszonyát Antalhoz vagy Péterhez meghatároznunk adatok hiányában nem lehet. Ezek egyike Vay Mihály, ki 1638-ban Szabolcs vármegye orsz. gyűl. követe *, 1642-ben pedig alispánja volt. * A másik Vay István, ki 1650-ben viselte Szabolcs várm. alispáni hívatalát. *
1638. évi 41. törv. cz.
Eredeti okirat.
Ered. okmány. Ezek I. Péter fiai gyanánt állnak a családfán.
Visszatérvén Péterhez, őt már 1597-ben Szabolcs vármegye alispáni székében találjuk; * utóbb Rákóczy György étekfogója és komornoka volt, 1631. körűl. * Az 1647. évi országgyűlésen pedig a száraz vámok eltörlésére kiküldött választmány tagjáúl választatott. És élt még 1656-ban is az okiratok szerint. Nejétől csepei Zoltán Annától a táblán látható két leánya és három fia maradt, úgymint I. Mihály, ki 1701-ben testvéreivel együtt mint Rákóczy Ferencz híve Bécs-Ujhelybe záratott, utóbb megszabadulván 1707-ben jun. 28-án az onodi táborban meghalt, * és leányában ága magvaszakadt; a másik két fiú: I. Ábrahám és I. Ádám által a család máig virágzó két vonalra szakadt.
Ered. okmány. Ha e Péter körűl, atyját is oda értve, a családfán hézag nincs, mit legalább az okmányok után összevágó eredeztetés nem mutat, akkor e Péter igen hosszú életű lehetett, mert már egy okmány szerint 1574-ben is él, másik szerint még 1656-ban is él! És mi több, fia: I. Ádám 1711-ben halt meg, tehát atyja születése és a fiú halála között egy teljes század múlt el.
Kemény J. önéletirása. Kiadta Szalay L. 176. 177. 212.
Lehoczky, Stemmat. II. 422.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem