Barra család. (Homoród-almási).

Teljes szövegű keresés

Erdélyben tehetős székely család, melynek egyik ága Kolosvárra szakadt, és az orvosi pályán szép hirt vivott ki*.
Kőváry Erdély nev. csal. 27. l. után.
Ferencz volt az első, ki orvossá lett. Született 1735-ben. Kolosvárra költözött 1766-ban, és a legnagyobb kedvességet nyerte meg. Jóllehet mint székely eredetileg nemes, 1777-ben czimeres levelet vett. Czimere: kék mezőben koronán könyöklő kar, mely kivont görbe kardot markol.
Ferencznek fia István, született 1770-ben. Végezvén iskoláit, 1794-ben települt le Kolosvárra szintén mint orvos. Az atyjától öröklött telken ő épiteté ott a középutczán a szép Barra házat 1801-ben. Meghalt 1824-ben.
Ennek fia Imre, született 1799-ben. Tanulmányait Bécsben végezte. 1822-ben lépett föl mint orvos Kolosvárott, és atyjának halálával a városi orvosi állomásban utóda lőn. Szép külsője, kedves modora – mint Kőváry irja – a szép nem legkedvenczebb orvosává avatá. Meghalt 1854-ben. Temetésén, jan. 22-kén*, az összegyült tengernép, és kocsimenet tanusitá a méltányt, és közbecsülést, melyben részesült. Figyermekei nem maradván, ágazata csak leányokban maradt fen.
Kőváry közlé siremlékét az 1857-ki Vasárnapi ujság I. félévi folyamában.
Ferencztől kezdve ilyen a leszármazás:
Ferencz orvos † 1782. (Agh Klára).; Zsuzsanna (unit. püsp. Körmöczi Jánosné).; István orvos. † 1824. (Bartha Zs.); Imre orvos. † 1854. (Mauksch Emilia). Teréz. (Deáki Samu). Klára. (Röszler Fer.); Róza. † (Radnótfai Zsig.); Ida. (Dr. Marusi Istv.).;

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages