az ecsedi ág.
Ennek törzse, mint emlitve volt, Lökösnek fia I. Péter, kinek 1335-ben Ecsed osztályban jutván, ivadéka ecsedi előnevet vett föl. Testvére Benedek magnélkül szálván sirba, Pétertől igy jő le ágazata*:
Könnyebbség végett ez ágnak tagjainál a számozások ujra kezdetnek.
VI. tábla.
I. Péter (Lökösnek fia) mint az I. táblán.; I. János 1377. (Zánthói Pethew Kata) ettől; II. Bereczk †; Bertalan †; I. István országbiró elesik 1444. (1. Kistapolcsai Orsolya. 2. Borbála).; Kata. (Marczaly György). I. László † (Berzeviczi Erzse).; I. András 1495. (Béltheki Drágfi Jul.); Ezt és utódait mutatja a VII. tábla.; II. István, erdélyi vajda, országbiró, nőtlen.; II. Péter (v. II. Tamás).; I. Pál (néma).; I. Miklós, váczi püspök.; Margit. (1. Szilágyi Mihály. 2. Bánfi Pál).; II. Benedek †; I. Mihály; Kata.; II. János.; I. Tamás (özvegye Krisztina) 1446.; Potentiana. 1462. még hajadon. (Zokoliné).; Veronka. (Dobo Domokosné).; Margit. (Kállai Jánosné). 1462.; Orsolya. (Ratóti Gyulafi Istv.);
I. János (I. Péter fia) már 1417-ben nem élt, csak özvegye fordulván elé az oklevelekben. Fiai:
Bertalan fiatal korában a Hussiták elleni harczban esett el.
I. Tamás csak leányokat nemzett*, kiknek férjeiket a táblázaton láthatni.
Budai lex. 158. Tamás leányát Potentianát Báthori Lászlónak Tamás fiának nejéül állitja. Igy tevé Wagner is előbb kéziratában, de később kitörlé bizonyosan oklevelek nyomán győződvén meg, hogy Tamásnak László nevü fia nem létezett! Azonban Wagner: dec. I. egy II. Tamást (35. lap) mint I. István fiát emlit, és ennek leányát irja Zokolinénak. Kézirati eléadása különbözik Decásaitúl. Terjedelmesb, de kevésbbé történelmi. Jegyzetei későbbiek.
II. Benedek, II. János magnélkül mentek a sirba. I. Mihálynak csak egy leánya Katalin volt.
I. István tartotta fel ágazatát. Ez 1423-ban kir. főasztalnok, 1435-ben pedig országbiró lőn. Albert királytól kapta Nógrádban Buják várát. A várnai ütközetben a király zászlóját vivé*, és ott el is esett 1444-ben. Neje három volt: először a Somosi családból, másodszor Butkai Borbála, harmadszor Kis-tapolcsai Orsolya*. Számos – a táblán látható – gyermekei közül ismét csak egyik lőn a Báthori név továbbterjesztője.
Thuróczy Chron. IV. r. 42. fej. Schwandtnernél 1746. ivrét k. I. 257. l.
Budai Fer. lex. I: 159. emliti e hármat. Wagner dec. I. 32. csak kistapolcsai Orsolyát irja. Mss. LXX. kötetében azonban Borbála nevüt is emlit már.
I. László (I. István fia) Szathmár és Zaránd vármegye főispánja volt. Nejétől Berzeviczi Erzsébettől utódokat nem hagyott. Meghalt 1474-dik év előtt.
I. Pál a néma, maradékot szintén nem hagyott.
II. Péter (v. II. Tamás) magbaszakadt.
II. István örökös nőtlenségben élt. Már 1458-ban főasztalnok, 1473-ban országbiró, 1478-ban pedig erd. vajda volt. Több nevezetes követségben, és még több ütközetben vett részt. Legnagyobb dicsőséget és hirt azonban a kenyérmezei diadal által aratott, hol már a veszőfélben álló Kinisy serege megmentésével a győzelmet is kivivá 1479. oct. 13-kán. – 1477-ben jeles érdemeiért a Marothi féle jószágokat kapta Mátyástól adományba*. Halála történt 1493-ban. Eltemettetett Nyirbátorban a kenyérmezei zsákmányból épitett kápolnában, honnan ugyanott a nagyobb egyházba vitetett át*.
Wagner dec. I. 32.
L. életét terjedelmesen, valamint többiét is Budai Fer. lex. I. kötetében.
I. Miklós papságra adván magát, Olaszországban tanult. Azután előbb szerémi, 1475-től pedig váczi püspök lőn. Bonfin szerint egyike azon kor legtudósabb férfiainak. Mátyással egy izben izetlenségbe jött, de később kiengesztelődtek. Mint püspök Nógrád várában szép épületeket, szobrokat emeltetett az olasz müvész Traui Jakab által*. Meghalt 1506-ban.
Istvánffi 1685-ki kiadás. 403. l.
Margit (I. István leánya) először horogszegi Szilágyi Mihály hitvese*, kinek halála után 1561-ben önkényt visszaadta Mátyás királynak mindazon várakat és városokat, melyek férjétől maradtak reá. Mátyás férje érdemeért Diod várát hagyta kezénél. Ezenkivül Világosvárt, Türt, Tisza-Varsányt bizonytalan ideig hétezer forintba irta be részére. Már 1463-ban alsó-lindvai Bánfi Pál neje volt*.
Teleky J. Hunyadiak kora XI. köt. 44. l.
Teleky J. Hunyadiak kora XI. köt. 44. l. – Wagner: Dec. l.
I. András (I. István fia) Szabolcs és Szathmár megye főispánja, korona-őr az 1470–1495-diki időszakban. Ez épité föl Ecsed várát, melynek kapuja fölé ezen jellemző föliratot véseté:
„Magnanimus Andreas de Báthor, pater patriae suae, construxit hoc castellum gentilibus suis, pro quietudine, et tuitione eorum; cernens atque intelligens, quandoque paci intermisceri bella, et discordias, qui rogat suos haeredes, ut nominis Bathorei non velint esse immemores. Primum interse sint concordes, concordia enim res parvae crescunt, discordia vero maximae dilabuntur. Postremo, tolerate et abstinete; nam divertere a malo, et facere bonum, est felicitas. Anno 1492.“
A katonaállitástól és táborozástól ezer forinton váltá meg magát 1494-ben. Bélteki Drágfi Juliannától született gyermekeit a következő táblázat mutatja:
VII. tábla.
I. András (Béltheki Drágfi Jul.) mint a VI. táblán.; Bora. (Perényi Imre). I. György. (Buzlay Kata). III. István nádor. (Massovi Zs.); Klára (a münsterbergi fejed. jegyese).; II. András (Rozgony Kata).; III. András Bonaventura † 1566. (1. Thurzó Anna. 2. Mindszenti Kata).; II. György. (Somlyói Báthori Anna) kitől; III. János † IV. István † II. László † II. Miklós † 1585. (Losonczy Anna). Klára. (1. Drugeth Istv. 2. Losonczy Antal stb.); V. István, orsz. biró (Drugeth Frusina).; Erzse. (Nádasdy Fer.); Zsófia. (Figedy Andr.); Klára. (Várdai Mih.);
I. György (I. András fia) II. Ulászló, II. Lajos és I. Ferdinand korában Somogy megye főispánja, és főlovászmester volt. (1491-től egész 1531-ig). Birt a Szerémségen is, sőt a Dráva mellett birta Babócsa várát is. Itt tartott ő többekkel 1531-ben tanácskozmányt, melynek eredménye a Bélavári gyülés hirdetése lett. Neje Gergelylaki Buzlai Mózes leánya Katalin volt, kitől gyermeke nem maradt.
III. István (I. András fia) előbb Zala, azután Temes megye főispánja, és az ország alsóbb részeinek főkapitánya. 1509-ben ő is elkisérte Ulászlót Lajos fiának cseh királylyá koronázására. Nevezetessé tette magát 1514-ben az által, hogy az ő és Szapolyay erejével tipratott szét a Dózsaféle lázadás. Ekkor lépett Szapolyayval – mint irják – oly egyességre, hogy annak beleegyezése nélkül semmi hivatalt nem vállaland. Azonban 1518-ban már tanácsos lett II. Lajos mellett. Perényi Imre halála után pedig 1519-ben nádorrá választatott. Ez idő óta engesztelhetlen gyülölet fejlett ki közöttök, mi oly káros befolyással volt az akkori közügyekre, hogy egy magyar krónikásunk igy sóhajtott föl rájok vonatkozva: „Adta volna a felséges Isten, hogy ennek a két urnak vagy egyike sem, vagy csak az egyike született volna, nem vesztünk volna ily szörnyen országostul miattok.“* – III. István az 1525-ki lármás hatvani gyülésen – hol Szapolyay pártja győzedelmeskedett – letétetett, de a következő 1626-ki rákosi országgyülésen ismét visszahelyeztetett. A mohácsi vész után, melyből szerencsésen megmenekült, I. Ferdinandnak leghivebb követője volt, és azt minden erejéből segité a koronához. Meghalt 1535-ben Pozsony megyében Dévén várában. Neveztetett Sánta Báthorinak is. Neje a massovi herczeg Konrád leánya Zsófia volt, kitől egyetlen leánya Klára a münsterbergi fejedelem jegyese lőn.
Pethő Gergely: Rövid magyar krónika, Kassán 1729. 104. lapon az 1527-dik évre.
II. András (I. András fia) szathmári főispán, 1521-dik évtől belgrádi bán, a belgrádi várba azonban Török Bálint és Hedervári Ferencz be nem bocsátá. Jelen volt a mohácsi ütközetben is. 1527-ben Ferdinand tárnokmesterré tevé. Már előbb II. Lajos király által megerősitett okmánynál fogva a következő hat várnak, u. m. Zemplin megyében: Csicsva, Mogyorós és Varanó, Borsodban Cserép, Abaujban Rozgon, Pestben Thora vár birtokába jött. Első neje Kállai János leánya Borbála, a második Rozgony István leánya Katalin volt. Ettől született gyermekei:
Bonaventura, kit közönségesen szintén Andrásnak neveztek, Somogy Szathmár és szabolcsi főispán, tárnokmester, és a király hadainak főkapitánya volt I. Ferdinand részén, mert atyja nyomain járván, ennek pártján állott. Később országbiróvá lőn. 1552-ben egyszersmind erdélyi vajdául is kineveztetett, de erről leköszönt*. Meghalt 1566-ki oct. 4-kén. Eltemettetett a pálosok tállyai templomában*. Veráncz mint eszes, ékesszóló, higgadt embert dicséri, Scipiohoz hasonlitja, sajnálván, hogy fiatal korában a köszvény miatt szenved. Első neje Thurzó Elek leánya Anna; a második szobaleánya Mindszenti Katalin volt, ki utóbb Zay Ferenczhez, ennek halálával pedig bolondóczi Bánffy Lászlóhoz ment nőül. Gyermeket egytől sem kapott.
Wagner dec. I. 39. Vajdaságát nem említi. Wolf. Bethlen: I. 533. 550.
Wagner dec. I. 39. Vajdaságát nem említi. Wolf. Bethlen: I. 533. 550.
III. János, IV. István és II. László (II. Andrásnak fiai) korán elhaltak.
II. Miklós (II. András fia) ipával Losonczy Istvánnal 1551-ben együtt harczolt Becse alatt. 1552-ben Genuában járt. Egy ideig Szapolyay hive volt, de 1561-ben Ferdinand részére beszélé őt testvére Bonaventura. 1563-ban jelen volt Miksa koronázásán. Lakozott Ecsed várában Szathmár megyében. Itt szállotta meg őt 1564-ben az ifju Szapolyay, de ki azután Miklós igéretei folytán az ostromot abba hagyá. Tett igéreteért feddő levelet kapott Miksa királytól. 1567-ben országbiró lett. Osztályos pere volt Erdődy Péter Bán özvegyével. – 1569-ben a Dobó- és Balassa féle összeesküvésbeni részesség gyanujával vádoltatott, de bántása nem lett. 1570-ben ő győzte le a Karácson György-féle lázadást. 1585-ben négyes fogata feldöntvén, lábszárai eltörtek*, ezek és egyéb betegségei miatt meghalt ugyanezen évben*. Özvegye Losonczy Anna előbb Sonneghi Ungnad Kristóf bánnak, ennek halála után pedig a később nádorrá lett Forgách Zsigmondnak lett hitves társa.
Istvánfi 1685-ki kiad. 363. lap.
Pethő Gergely Röv. m. krón. 128. lapon halálát 1584-dik évre teszi.
Mielőtt az utolsó fitestvérről tennék emlitést, meg kell ismertetnem II. Andrásnak Klára nevü leányát. Ez először neje volt homonnai Drugeth Istvánnak, kit 1549-ben eltemetvén, férjhez ment Losonczy Antalhoz, a temesvári hős testvéréhez, de kit nem szeretvén, meggyilkolt, férjének Antal nevü irnokával, kivel szerelmi viszonyban élt*. A büntetést kikerülvén, később Betko János, majd Benko Bálint hozzá nem hasonló sorsú férfiakkal adta össze magát*.
Forgách Comment.
Wagner Ms. tom. LXX. Betko Jánost Belke vagy Békessy Jánosnak, Benkot pedig pályi vagy pályai Benkonak irja. A Coll. gen dec. I. 41. lapon B) jegy alatt pedig szintén állitja, hogy vannak, kik a két érdeklett személyt igy nevezék, itt azonban már Benko helyett Benkő áll. Budai II. 215. 216. 607. csak Betkot és Benkot emlit.
II. György (II. András fia) daczára, hogy az ecsedi ágból volt, Nyír-Bátorról irta előnevét. Eleinte (1552-ben) Ferdinand részén állt, később azonban Szapolyay partját követte, és 1556-ban már ennek érdekében ostromlá Váradot. Ezért hűtlenségi bélyegen veszté Buják várát. 1565-ben Erdőd várában ostromoltatá őt Miksa király, az ostromlók közt testvére Bonaventura is részt vévén. A fővezér Svendivel alkura lépvén, tömérdek pénzébe, és egyéb javaiba került ez alku II. Györgynek, ki azután Csicsvárra Borsodba tette át lakását. Neje somlyói Báthori Anna, Báthori Istvánnak Telegedy Katalintól* született leánya volt. (L. III. táblán 221. lapon). Ez előbb homonnai Drugeth Antal hitvese, ennek halála után bélteki Drágfi Gáspár neje lőn. A reformationak nagy pártfogónéja, azt alattvalói közt mindenkép meghonositani igyekezett, birtokaira reformált lelkészeket gyüjtött, az Erdődön állitott tanodát is ily szellemben vezetteté. 1545. jan. 25. meghalván férje, még azon évi sept. 20-kán zsinatot tartatott a reformáltak érdekében*. Férje halála után I. Ferdinand őt helyettesité a krasznai és közép-szolnok-megyei főispánság viselésére fia György felnőlteig. A főispánságot 1547-ig viselte. 1550-ben meghalván utolsó figyermeke is Drágfi György, miután harmadszor ecsedi Báthori Györgyhöz férjhez ment, ez a kihalt Drágfi birtokokat is öröklé Anna kezével, nevezetesen igy szállott Erdőd Báthori Györgyre, kinek Annától egy fiu és három leány gyermeke maradt.
Wagner dec. I. 50.
Budai Esaias M. orsz. his. II. 90. 94. 116. 145. – Istvánfi lib. XXII. 277.
A leányok közül legalább Erzsébet, ki Nádasdy Ferencz neje lőn, nem járt anyja nyomdokin. Ez volt a csejthe-vári szörny, ki ha vérrel nem mosdott is, mint a hagyomány állitja, de bizonyos, hogy számtalan ártatlan nőt legyilkoltatott, és ezeknek kinzásában különös kedvét lelte, míg 1610-ben tettei kitudódván, elzáratott, és börtönében 1614-ki aug. 21-kén valószinüleg méreg által undok életének véget vetett*
Tudom. gyüjtem. 1839-dik évi II. köt. 69–87. és VIII. 43–59.
V. István (II. György fia) Somogy, Szabolcs, Szathmár főispánja, és országbiró volt. Istvánfi mindenfelől gyanusitja, hogy Bocskay pártjára kelt. Őt telhetlen bosszúállónak jellemzi. Sir-irata, mit Báthori Gábor állitatott*, moecenás és adakozónak nevezi. Meghalt 1605. jul. 25-kén, kora 50-dik évében. Nejétől homonnai Drugeth Ferencz leányától Frusinától semmi utóda nem maradván, magával a Báthoriak ecsedi ágazatát sirba vitte.
Wagner dec. I. 42. közli a sir-iratot.
A család jelleme a végletesség volt. Alig volt a családnak egy tagja, mely akár a jóban, akár a roszban a középszerüség szinvonalán állott volna meg. Voltak köztök szép elmék, ügyes bátor hadvezérek, vallásfelekezet pártolók; de – bár ki mit állitson – én nagy hazafit egyikökben sem látok.
