Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről
Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szabó Szabolcs független képviselő úr által „A Quaestor-károsultak valódi kártalanításáról” címmel T/5906. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 61 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan és Tóbiás József, MSZP, képviselő urak által „Az energiaárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról” címmel T/5921. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 60 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Schmuck Erzsébet, LMP, képviselő asszony által „A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény általános bérplafon megteremtésére irányuló módosításáról” címmel T/5276. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 60 igen szavazattal, 111 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Schiffer András képviselő úr, LMP (Dr. Szél Bernadett közbeszól.), által „Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonságának hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról” címmel T/5752. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - Novák Előd: Az érintettek tartózkodjanak! - Kontrát Károly: Te hogy szavaztál? - Dr. Szél Bernadett: Lássuk, lássuk!)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 64 igen szavazattal, 107 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba. (Dr. Szél Bernadett: Nem ezt ígértétek! - Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik által „A közpénzek elköltéséről szóló szerződések nyilvánossá tételéről” címmel H/5795. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 59 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.
A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Megkérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek elfoglalni helyüket.