Döntés határozati házszabálytól való eltérésről

Teljes szövegű keresés

Döntés határozati házszabálytól való eltérésről
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom Önöket, hogy a Házbizottság házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. Ebben azt javasolja, hogy az Országgyűlés a közoktatás helyzetéről szóló, V/12909. számon és a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosításáról szóló, V/12901. számon indítványozott politikai viták megtartása során úgy térjen el a házszabály 86. § (2) bekezdésében foglaltaktól, hogy a politikai vitákat az indítványok benyújtásától számított 14 napot megelőzően tartsa meg. A házszabálytól eltérésre tett javaslatot V/12901/1. és V/12909/1. számon a honlapon megismerhetik.
Felhívom figyelmüket, hogy a házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatára van szükség. Kérdezem tehát a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a házszabálytól való eltéréshez 160 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül hozzájárult.
Tisztelt Ház! A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon a szakképzési és felnőttképzési hatósági feladatok átadásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12919. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig az egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról szóló T/12899. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon a szakképzési és felnőttképzési hatósági feladatok átadásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12919. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor az egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról szóló T/12923. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasol-ta, hogy a keddi ülésnapon a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény és egyes törvények eljárásjogi kérdésekkel összefüggő módosításáról szóló T/12719. számú törvényjavaslat kapcsán az összegző módosító javaslatról való döntésre és a zárószavazásra első napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Szintén a Fidesz képviselőcsoportja azt javasol-ta, hogy a szerdai ülésnapon az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló T/12920. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló T/12928. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a szerdai ülésnapon a higanyról szóló Minamata Egyezmény kihirdetéséről szóló T/12916. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig utolsó előtti napirendi pontként, valamint a zártkertként nyilvántartott ingatlanok művelés alóli kivonásával kapcsolatban egyes törvények módosításáról szóló T/12929. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható több-sége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
(14.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem